Folyamatos kutatás alatt áll a terület. Először az időtől független Schrödinger egyenlettel jellemezhető helyzetekre dolgozták ki és ellenőrizték kísérletekkel a határozatlansági elvet. Aztán az időfüggő esetekre, késleltetett választás stb. Koherencahossz, többforrású interferencia, rengeteg dolog kapcsolódik ide, és egyre pontosabban kidolgozzák, ellennőrzik kísérletekkel.
(Az egy másik kérdés, hogy esetleg mikoszkopikus méretekben a Maxwell-egyenletek alakja megváltozhat.)
Az égboltozat fürkészésére egyre jobb nagyítókat készítünk. Mi lenne, ha a matematika is nagyítót készítene a határozatlansági elv homályának kiélesítésére? A kvantumgravitáció kidolgozása egyre sürgetőbb lesz a tudomány számára, mert az Áltrel teljesen lehorgonyozta a Fizika, mint Tudomány hajóját.
A tiszta végtelen színusz akár háromszög bázisban is felírható.
De ha elkezded felszecskázni a fényt rövid darabokra, akkor valamilyen "természetes" módon mégsem háromszögekre bomlik. A lehetséges bázisok száma végtelen. Hogy a természet ezek küzül melyiket preferálja, azt méréssel kell eldönteni.
Régebben már feltettem a kérdést, hogy egy rövid fényimpulzusnak mennyi a frekvenciája.
Úgy tűnik, hogy határozott frekvenciája nincs neki, mert akkor időben és térben végtelen hosszú lenne.
Ráadásul a Maxwell-egyenletek szerint a hullámot nem lehet csak úgy élesen elvágni. Felfutó és lecsengő része kell legyen (határfeltétel hiányában). Tehát a fotonnak nincs is frekvenciája, hanem spektruma van. De akkor mi lehet a hν=ħω?
(Az egy másik kérdés, hogy esetleg mikoszkopikus méretekben a Maxwell-egyenletek alakja megváltozhat.)
'Nem kell mindenféle kisérletet készpénznek venni mert a kisérletek előfeltételezéseket tartalmaznak. Sajnos több ilyen alapvető kisérlet is van pl MM kisérlet, Eötvös gravitációs árnyékolási kisérletei, Higgy bozont megtalálása, A ciripelés optikai lokalizálása, Hafele kisérlet ecetetrá. Ide tartozik a kétrés kisérlet is."
Az említett kísérletek csak egyvalamire nem jók: elmebeteg provokátorok leszerelésére.
Azért, mert (a karakterisztikus idejéhez képest) rövid az élettartama?
Vagy pedig azért, mert nincs tömeghéjon?
Valahol ott van a probléma elásva, hogy nincs elég jó felbontású "mikroszkópunk" Feynman gráfjainak vizsgálatához.
A csatolási állandók hatványai matematikailag leírhatják a jelenségeket, de a részecskék ütközése mélyebb megértést igényelne. (Mint ahogy a reális gázok molekuláinak ütközésénél megpróbáltam a potenciálban mozgó részt leválasztani az ütközések közötti szabad úthossztól, amiből a nyomás változása jön ki.)
Ha a foton képes lenne két szeparált lyukon átmenni akkor az azt jelentené, hogy kúpszerűen terjedne. Ebben az esetben az energiája szétterülne mint pl. a hangé és így a foton nem érkezhetne meg milliárd fényévekről ugyanakkora energiával mint ahogy elindult (a vöröseltolódástól most tekintsünk el).
Nem kell mindenféle kisérletet készpénznek venni mert a kisérletek előfeltételezéseket tartalmaznak. Sajnos több ilyen alapvető kisérlet is van pl MM kisérlet, Eötvös gravitációs árnyékolási kisérletei, Higgy bozont megtalálása, A ciripelés optikai lokalizálása, Hafele kisérlet ecetetrá. Ide tartozik a kétrés kisérlet is.
Janossy professzor annak idejen vegzett egyfotonos kiserleteket. A feny ha ket lyikon megy at, akkor interferencia abrat kepez, ezt meg a kozepiskolaban is bemutatjak. Janossy egyesevel kuldte at a fotonokat ket lyukon, es szegenyek mindketton atmentek es interferencia abrat hoztak ossze.
A "tiszta végtelen szinusz"-függvény analitikus kifejtése bizonyos expliciten felírható kompakt tartójú bázis esetén ismert. Pl Haar-waveletekkel könnyen megtalálod a szakirodalomban.
Elképzelhető, hogy azt hiszi. :D Ettől még a kísérlete végbe megy. Az indiánok is azt hitték, hogy pl. a hegyeknek szelleme van, és úgy éltek-haltak rajtuk, közben meg nem is volt. :)
Van egy tárcsa, ami forog. Azon van egy lyuk (nekünk most egy is elegendő). A fény áthalad a lyukon, amikor a tárcsa éppen úgy fordul. Egyébként ki van takarva. Fogjunk egy másik ugyanilyen tárcsát, és adott távolságban tegyük mögé. A fénynek tehát mindkét résen át kell jutnia. Amikor az egyik lyukon áthaladt, meg kell tennie az utat a két tárcsa között. De közben a másik tárcsa is elfordul.
Legyen a fény hullámhossza 600 nm. Állítsunk elő félhullámhosszat, ami 300 nm hosszú.
A fény sebessége 3.108 m/s. Milyen távolságban legyen egymástól a két tárcsa?
Módosítom az elrendezést. Csigavonal helyett a lyukak legyenek ugyanolyan távolságra a középponttól.
Ha így felszabdaljuk a fényt a forgó tárcsával, valódi fotonok mennák át a résen, vagy pedig virtuális fotonok?
Látható fény helyett persze rádióhullámokat is nyiszálhatunk...
Most a dr. G.Á-val akarsz takarózni? Amit ő írt a virtuális részecskékről, az is ugyanaz a baromság, mint amit te. És nagyon szomorú, hogy dr. G.Á ezt nem tudja helyesen.
Mutasd meg, hogy hogyan állítod elő a tiszta végtelen szinuszt lecsengők szuperpozíciójaként! Szólhatsz G.Á-nak is, hogy segítsen! xDD
Senki se mondta, hogy a természet számol, meg matekozik, hogy mi hogyan legyen. :D Csak működik, és kész. De ettől még az nem egyszerű, hanem bonyolult. A leírása nem a te egyszerű elképzelésed, hanem pl. a bonyolult kvantumelmélet alapján OK. 🤷♂️🤷♀️
A legegyszerűbb formájában egy 2x2-es mátrix kutyul össze 4 hullámfüggvényt. Szuperpozíció.
Jobbra forog, balra forog. Illetve részecske és antirészecske.
És ha igaz amit construct állít a szuperozicióról, akkor meg kellene találni azt a bázistranszformációt, amely az univerzumunkban található részecskéket antirészecskékbe viszi át. (Vagy ha ilyen nincs, akkor ez a szuperpozició egy mesterkélt póni dolog.)
Ok, hidd ezt. A természetben nincsenek hullámfüggvények, nincsenek egyenletek, nincsenek számok, nincs matematika, a természet nem számol bonyolultan de még egyszerűen sem. Ő egyszerűen működik. Úgy működik, hogy csilliárdnyi részecske fészkelődik, a legegyszerűbb erőhatások nyomán igazodik. Ezt az izgő-mozgó mozgásállapotot mi makroszkópos, statisztikus, matematikai módszerekkel próbáljuk leírni és megérteni.
De a természet baromira egyszerűen működik. A fészkelődést mi belső energia csökkenéssel, entrópianövekedéssel próbáljuk szavakba és egyenletekbe foglalni, bonyolult hullámfüggvényekkel próbáljuk leírni a részecskéket, de a részecskék nem hullámfüggvények. Csak mi csinálunk belőlük érthetetlen matematikai leírást.
A fizikának az a baja, hogy egyre jobban elszakad a természettől és a központba a matematikai leírást helyezi. Van abban ráció, hogy szeretnénk sokmindent kiszámolni, de a természet nem számol. Ő fészkelődik.
>Az ilyen különböző hosszúságú véges hullámcsomagokkal leírható állapotokat szokták virtuális részecskeállapotoknak, virtuális részecskéknek nevezni.
#Na ez meg a te téves erőszakolt képzelésed. A jelenséged totál ugyanaz, mint Astrojánnál, csak te kicsit magasabb szinten adod be a kulcsot. :DD Viszont ugyanolyan makacs és ferdítő vagy itt.
A virtuális részecskék máshogyan vannak. Pl. nincsenek tömeghéjon. Amit te neveztél annak, az tömeghéjon van. De nem csak ebből látszik.
>És az előző bekezdésben jelzett reprezentációt meg is lehet fordítani, bármilyen hosszú állapotfüggvényeket fel lehet építeni rövid virtuális részecskeállapot függvények szuperpoziciójaként is.
#Szerintem meg nem. Egy végtelen tiszta szinuszt nem tudsz előállítani olyan nem tisztákból, amik a végtelen felé lecsengnek. Ezt nagyon könnyű belátni, mert utóbbi közeli tiszta szinuszok szuperpozíciója, és ha ezeket hasonlóan még szuperpozícióba rakod, akkor legfeljebb még rövidebbek lesznek, de hosszabbak nem. Máskülönben meg egy tiszta szinusz báziskomponenst nem tudsz előállítani a többi ilyenből. Az előbbi meg amúgy pont ilyen akarna lenni, csak két lépcsőben.
>Aztán az egyes jelenségek kvázirészecske állapotokból való előállítása még egy ezeken is túlmenő reprezentációs technika
A szuperpoziciók bázistranszformálásával mégis van egy kis gond, mert az elektron sehogy nem transzformálható pozitronná. (Vagy talán mégis? Mert ez magyarázatot adhatna az antirészecskék tapasztalni vélt hiányára, ha az univerzumunk egy részecske-bázis felé van eltolódva.)
