Sokan érvelnek a budapesti kosárlabda mellett, néha én is úgy gondolom, hogy jó lenne... De leginkább arra jutok, hogy nem. Honvéd, MAFC: alig voltak, vannak nézők. Ha meg egy "nagyklub" beszállna, akkor a fradistákkal vagy éppen az újpestiekkel jönnének a balhék is... Szóval csak maradjanak a helyükön!
Hogy aztán ez miért lenne az MNK-n off, és miért hozom ezt fel, egyértelmű: női tenisz! :) Na nem Szávay (bár tegnap őt is láttam), hanem úgy a Fed-kupa önmagában. Adott egy elég népszerű sportág, a legfontosabb egyéni, mondhatjuk. Sok pénz van benne világszerte. Adott egy tavaly remek évet futó magyar, aki a világ legjobbjai között van. Tévék, újságok sokat foglalkoznak vele is, meghát láttuk az esemény plakátját, reklámjait is. Adott egy 2 milliós nagyváros, egy viszonylag új, korszerű csarnokkal. Jön két világsztár, az egyik éppen most robbantott múlt héten. (Na meg persze gyönyörű is, ami több újságban is fontosabb volt, minthogy kit vert meg éppen.) Továbbá azért a világranglista első harmincából az említettekkel együtt játszanak 5-en. A szobatársammal Győrből hajnali keléssel mentünk, hogy éljünk a diákok számára ingyenes lehetőséggel. (Na azért a felnőttjegy 1500-ért se méregdrága.) Azon izgulunk a vonaton, hogy legyen helyünk a csarnokban. Belépek, majd hirtelen megszédülök, ennyi üres széket még Falco-meccsen se látni... :)) Majd tökéletes helyről, kemény 0 forintért végignézzük ahogy könnyedén nyer Ivanovics, majd egy izgalmas, fordulatos meccs következett a világranglista-4. és 21. között. Az első meccs első szettjének kb. felénél megörültem, hogy na végre egy iskola legalább kihozta a diákjait... Megjött vagy 200 gyerek, néhány tanárral. Nem mindegyiket érdekelte különösebben a tenisz, de mindegy, legalább valamit lássanak. Aztán arra lettem figyelmes, hogy nem értem, mit motyognak egymásnak. Aztán persze kiderült hamar: szerbek. Úgyhogy voltunk összesen vagy 400-an, abból 200 szerb. Aztán olyan is volt, aki Ivanovics-interjút olvasott, miközben tőle 10 méterre az említett szervált... Ha én pesti általános vagy középiskolás vagyok, tuti ellógok. Ha egyetemista, nem kérdés. (Mint ahogy így sem volt az.) Abból a 200 magyarból meg hát ugye ki lehet találni a sznobok és a teniszedzők, vagy hasonló szakik arányát.
De hogy a fórum főtémájához, a zenére is rátérjek... Pár éve az én korosztályom egyik kedvenc zúzóbandája, a Slipknot lépett fel a sportszigeten. Amúgy közben foci-Eb közvetítés a sátorban, többek között Grosics Gyula kommentálásával. A zenére visszatérve még két híres amerikai zenekar na meg a Tankcsapda tépte a húrokat a nagyszínpadon. Az egész ingyenes volt akkor még. Hát akkor is voltunk max. 8000-en este a TCS-Slipknot pároson... Miközben minden második "rokker" gyerek anno e két banda valamelyikének pólóját viselte és éppen kezdődött a nyár, sulinak vége, tökéletes idő... Hajnalban rohadt sokan voltunk a szombathelyi vonaton, akik ott voltak a koncerten. Én innen is felutazom, ha valami olyan van és persze ha az anyagiak engedik. Márpedig az ingyenest általában ki tudom spórolni.
Nem tudom, hogy Budapest némely téren miért "alszik". És hogy a tavalyi paksi rigmusunkkal zárjak: "minek ide kosárcsapat hejj, hejj".