Sokunk gyermekkorát idézik ezek a képek, melyeket sokan szívesen nézegetünk: milyen is volt akkor a vasút, amikor még komoly teherforgalom volt, a járműpark a jelenleginél sokkal színesebb és nagyobb darabszámú volt. Az Interneten - és a fórumokban is - szinte vadászni kell ezekre a képekre, ez a fórum az ilyan képek gyűjtóhelye lehet.
Anno úgy működött a dolog, hogy pld disznót vágtál, összeszedted azokat a zsiradékokat, amit nem használtál fel (pld bélzsír) elvitted egy ilyen csere helyre, ahol mosó szappanra cserélték.
A térképrészlet 1877 utáni. Így az épületek feladatköre már nem mindig azonos a II. vh. utánival. A fénykép a 3-as metró építése idején készülhetett.
Úgy vélem, hogy a a Te képeden a kis irodaház melletti raktár bontása látszik.
Nemrég valaki közzé tett néhány fényképet a bontásra itélt váci raktárakról. Ezek egyik belülről mutatja. Emlékeim szerint igen hasonló volt a Nyugati pu-n levő raktárépületek belseje is.
Akkor még az 5001-5003 is lehetett kétkéményes,de semmit nem tudok róluk.
A nullások is csak az Éjjü-ben később lettek átalakítva 1000LE-re,de az egy sönt megmaradt bennük úgy-hogy 50 kM/h felett már nemigen volt bennük paci.
A legeslegelsők a 001-002 voltak, ezekből lett A27 001-002 az iparban. Az ötezresek szélesek, ezért volt külön számcsoportjuk. A nullások 003-009 között 1966 szeptember-októberben hatóságiztak, az 5001-5003 meg decemberben. Aztán az 5002 1975-ben 910, az 5001 és 5003 1979-ben 912-913 lett, de szerintem az átépítés csak annyi volt, hogy forgóvázat cseréltek alattuk. M62-238 írta alább, hogy tudomása szerint ezek már egy kéményes kivitelben jöttek ki. Sajnos fotót még sosem láttam ötezresről, az sem biztos, hogy létezik ilyen egyáltalán. Mármint fotó.
A Bobo, PKP SM-41 204. Ez '66-os gyártású, akár csak a Púposok a 003-009 és az 5001-5003 psz. csoportokban. Tényleg, vajon az ötezres Pupik is két kéményesek voltak?
Azok vasúti darabáru-raktárak voltak. A bontásuk előtti időben pedig mindenféle külső cégek (pifipufi káefték) használták. Ezek közül volt amelyik árusított is. Én pl. klozettpapírt vásároltam néhány évig valamelyikben.
Igen az Aszód - Galgamácsa ez mint magánvélemény.... nem kell 100/100 80/80-sal is bőven élvezkedhetnének a vasútb.... és még közel is lenne dajcs turistáknak is...