Nos, ez esetben ugyanazt a mondatot volna célszerű megfogalmaznom, mint amit Stephen Hawking mondott Frank Tipler Istenelméletéről: Véleményem becsületsértő lehet.
Jómagam úgy gondolom, hogy egyesek szellemekben való erős, megingathatatlan és természetesen irracionális hite egyrészt a haláltól való (természetes) biológiailag belénk programozott félelemből ered. Másrészt a tudatlanság és a hiszékenység játszik igazán nagy szerepet kialakulásában.
és sok olyan forumon ott vagyok, ahol ha kapok levelet akkor megkapom értesitésként, itt sajnos nem, igy csak akkor tudok itt lenni, ha külön bejelentkezem..
sajnálom, hogy ha vlaszoltok nekem erről nem jön külön e.mail, minden más forumon ez müködik!
ui: agno szkepticcizmusával ne törődj neki csak az bizonyíték amit szemmel láthat füllel halhat és az ujacskáival tapizhat.
Úgy látom nem figyeltél, vagy nem értettél meg. Még saját magamnak sem hiszek, ha erről van szó. Uri Geller is szemrebbenés nélkül átverte volna (meg is tette) a legtöbb embert, persze aki gondolkodott, végülis rájött a trükkre.
Mesélj csak engem érdekel mivel én is ezt csinálom. szal mesélj léccy.
a 358-as hsz-emet egxébként annyíban felülbírálom agno és barátaihoz nem szólok.
Szal hozzád igen :)
ui: agno szkepticcizmusával ne törődj neki csak az bizonyíték amit szemmel láthat füllel halhat és az ujacskáival tapizhat.
ui ráadás: :D szal ha esetleg itt nem akarod elmondani mondjuk mert bosszant agno állandó jellegű kötekedése adj egy imél címet mondok fórumot ahol bátran mesélhecc.
Ezeket a dolgokat nem mostanába fogja a tudomány bizonyítani mivel nem az a dolog lényege hogy a tudomány bebizonyítsa.
A kozmológia legújabb elméletei alapján Istennek nincs helye.
Ez nem jelenti azt, hogy nem létezik, hanem szükségtelen, és saját törvényei által determinált. na most erre kérdezem én: Istennek nevezhető-e ez az Isten?
hanem az ISTEN-ben való feltétel nélküli HIT
Nem mindig válik be a hit. Nézzünk csak egy példát.
- 7 óra van.
- nem! 8 óra van.
- Ja tényleg! Azt hittem hét van.
A hitnél nagyon nagy a tévedés esélye. Ahol meg nem, az már nem hit.
Egyébként az Angyalokat, Istent és a többi szellemlényt sem a fizikai szemünkel látjuk (többségünk) hanem az agyon belül a harmadik szemmel.
Mi szükség erre a "másik világra". Isten miért nem csak egyet teremtett. A logikai következetlenség kedvéért?
Ezek után nem írok eme topik részbe. Mindenkinek saját maga kell megtapasztalni és nem mások bizonyítékaival.
Ezeket a dolgokat nem mostanába fogja a tudomány bizonyítani mivel nem az a dolog lényege hogy a tudomány bebizonyítsa. hanem az ISTEN-ben való feltétel nélküli HIT
Amég erre nem jössz rá addig ne is várj senkitől se kézzel fogható bizonyítékot.
Egyébként az Angyalokat, Istent és a többi szellemlényt sem a fizikai szemünkel látjuk (többségünk) hanem az agyon belül a harmadik szemmel.
"Nem kisérletezésre használom a képességem.... És nem feladatom a te meg győzésed sem... Csak saját magadat zárod el ezektől a dolgoktól."
Valójában a magyar focisták a legtehetségesebbek a világon. Ronaldinho elbújhat mögöttük. Csak ők nem a meccs megnyerésére használják a képességüket... És nem feladatuk a drukkerek meggyőzése sem... Csak mi zárjuk el magunkat ezektől a csodálatos dolgokttól.