Sajnos se adataim, se fényképem nincs róla. De ha egy történet megfelel...
Gimnáziumból gyakran vittek minket oda őszi munkára. Próbáltunk megkóstolni mindent - ott ettem életmben először szardellagyűrűt (magyarul ringlit) -, de az igazi sztár a főtt gesztenye volt. Ráharapsz, és a forró krémet kiszívod a héjából.
A terem nyugati oldalán volt a bejárat, a hosszú déli oldal mentén sorakoztak vég nélkül a gesztenyefőző üstök, legbelül, a keleti oldalon ültek a gesztenyefőző szakértők.
A gesztenye-beszerzés módszertana a következő volt:
Feltéped az ajtót, a többiekkel együtt berohansz, és a legközelebbi üstből elkezded tömni a zsebed gesztenyével.
- Valaki rádkiabál: Nem mész onnan te...!
Tömöd a zsebed gesztenyével.
- Valaki rászánja magát, feláll és elindul feléd.
Tömöd a zsebed gesztenyével.
- Amikor látja, hogy nem szaladsz el, futólépésre vált.
Tömöd a zsebed gesztenyével.
- Mikor már egész közel van, akkor ki az ajtón, aztán futás szanaszét az udvaron. Oda már nem jön ki, mert hideg van.
És ezt minden nap el lehet játszani, egyszer-kétszer. Tudom, nem éppen példamutató magatartás, de nincs mit tenni, így történt.
