Keresés

Részletes keresés

tri-tonus Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3195

Közvetve, de talán ez is ide tartozik. A bolgár elvtársi légierőt nem minősítem, pedig lenne néhány jelzős szerkezet...

 

1955. július 27-én az El Al izraeli légitársaság Lockheed L-049 “Constellation” típusú repülőgépe Londonból Tel Aviv felé repülve, Jugoszlávia fölött 65 kilométernyire keletre eltért a kijelölt útvonaltól. Miután behatolt Bulgária légterébe, ott a légierő vadászgépei szinte azonnal megtámadták és lelőtték az 51 utast és hétfőnyi személyzetet szállító gépet. 

A kivizsgáló bizottság megállapította, hogy az útvonal körzetében tomboló zivatar elektromos kisüléseinek hatására, a navigáció alapjául szolgáló rádióiránytű (ADF) jelentősen kilengett, amit a repülőgép személyzete tévesen úgy értelmezhetett, hogy a szkopjei NDB fölött vannak, pedig attól még 7 percnyi repülés választotta el őket. Ezért túl korán fordultak a rádióadó elhagyása után esedékes délkeleti (142 fokos) irányra, s Bulgária délnyugati részén, Petrich város közelében átrepülték a jugoszláv-bolgár határt.

A bolgár légierő vadászgépei tüzet nyitottak az utasszállítóra, amely kigyulladt, és kényszerleszálló terepet keresve vészsüllyedésbe kezdett, de a vadászgépek tovább lőtték, amíg felrobbanva le nem zuhant.

A kivizsgáló bizottság szerint a katasztrófához a Belgrád és Szkopje közötti légi útvonal hiányos navigációs berendezései is hozzájárultak. Ugyanis pontatlanságuk miatt a gép személyzete nem észlelhette a rendkívül intenzív nyugati szelet, ami több mint háromszor erősebb volt a meteorológusok által előre jelzettnél, és az országhatár felé sodorta őket. Ezért javasolták, hogy NDB-k helyett korszerűbb és pontosabb VOR berendezéseket telepítsenek a veszélyes útvonalra.

 

A vadészgépek pilótái nyilván ott is parancsot teljesítettek. Talán még ki is tüntették őket...

Kuruc71 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3193

Tudtommal igen !

 

 

Hogy a fosógörcs jöjjön rájuk mikor rájuk úsztatom a célkeresztem !

Előzmény: toratoratora (3191)
toratoratora Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3192
Konkrét információt sehol nem találsz a járatról.Csak itt-ott felszedett spekulációt,melyekben vannak meghökkentő dolgok.De,meg lehet próbálni:bemész a BM-be és követeled a HA LCI okmányait.Legfeljebb valamelyik "Császár elvtársnő" tanácsolni fogja neked is,hogy sürgősen költözz Angliába. :-)
Előzmény: Törölt nick (3163)
toratoratora Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3191
A buszt a német "vörösgárdisták" (ROF?) robbantották fel.
A Baader-Meinhoff csoport.
Előzmény: Törölt nick (3173)
Kuruc71 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3190
Elhiszem !

De én alulról láttam csak a gépeket egy kivételével. Igaz hogy viszont karnyújtásnyi távolságból.
Előzmény: Dynasty-006 (3189)
Dynasty-006 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3189

Nem tudom ki emlekszik meg Jahoda Lajosra egykori Malev vezerre?Jahoda abba bukott bele,hogy miutan 2 oltonyos uriember besetalt a kairoi Malev irodaba es nyiltan megfenyegette a Malev-et,hogy amennyiben nem allitja le a Gorbacsov alatt Izraelbe kiengedett orosz zsido emberek szallitasat,felrobbantanak egy gepet vagy Malev erdekeltseget.Jahoda ezekutan leallitotta ezeket a jaratokat,amelyeket meg az Aeroflot sem vallalt es az EL AL-on kivul EGYEDUL a Malev vegzett,semmilyen mas ceg nem vallalta,pedig biztos hogy nagy penzt fizettek erte.Mi tortent ez utan?Tom Lantos iderepult amerikabol,a Hiradoban feltette a kerdest,hogy mi az hogy lealltak a jaratok,Jahodat levalltottak,fel evig Deri es Jahoda kozt nem volt vezerigazgatoja a cegnek,mindossze "megbizott" es ujra indultak a jaratok.Viszont miutan az incidensnek hire ment a cegen belul,a legiutaskiserok felmentek a kovetkezo Tel Aviv-ra,amit azt mondtak nekik,hogy ez mar nem az a jarat,es szembetalaltak magukat a kivandorlokkal,majd ezutan mindegyikuk megtagadta a jarat vegrehajtasat.

 

Előzmény: Kuruc71 (3185)
Dynasty-006 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3188
És úgy gondolod,hogy mindössze 1 "Császárné" létezik?
Előzmény: Törölt nick (3179)
Kuruc71 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3187
Lehet mert erre nem emlékszem. Hozzá teszem szakaszos volt a szolim Ferihegyen. Parancsnokaim szerint én önként jelentkeztem és el kellett ugranom a Jugó határra Paksra, volt Pápalátogatás biztosítás és egyébb nyalánkságok.

Szóval az évjárat biztos de szakaszosan voltam csak ott.
Előzmény: Dynasty-006 (3186)
Dynasty-006 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3186
Hosszú hónapok voltak az 2 fuvar
Előzmény: Kuruc71 (3185)
Kuruc71 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3185
Azt hiszem volt egy két fuvar de zömmel ELAL jött ment.



Jellemzően csak a belső komunikációs monitoron volt feltüntve hogy jön , de ez is csak egy órával az érkezés elött.



Ja még egy érdekesség. Mikor ott fagyoskodtunk járőrözve az Izraeli Malév Airfrance, British Lufi stb gépek között egyetlen egy légitársaság volt amelyik rendszeresen forró teát kávét csoki juttatott ( tiltva volt de kit érdekelt akkor a -28 C ban ) nekünk.

Na melyik volt ?


Előzmény: Dynasty-006 (3184)
Dynasty-006 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3184
Meg mintha a Malév is hordta volna öket a Tu-154-el.
Előzmény: Kuruc71 (3178)
Kuruc71 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3183
Az egyik emlékeim szerint fél szemére megvakult, a másiknak nem voltak ilyen súlyos sérülései.

Persze volt utánna előléptetés meg plecsni is de hát a felszerelés meg minden maradt a régiben.

A reptéren belül már urak voltunk mert éjjellátók ( igaz bazi nagy orosz ) meg még páncélosunk is volt. Volt egy 30 fős azonnali egy 30 fős ülőkészültséget adó RICS ( riadó csoport ) meg vagy 200 egyébb tartalék. De hát ez a kerítésen belül volt, és nem kívül.

No mindegy.
Előzmény: Törölt nick (3182)
Kuruc71 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3180
Téves !

1991-ben ! Piszkosúl emlékszem rá mert ha egy kicsit igyekeznek lehet hogy a buszon vagyok !
Előzmény: Dynasty-006 (3176)
Kuruc71 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3178
Elötte szereltem le ! Amúgy mi is azt a melót végeztük. Látásból meg szolgálatból ismertük is a két rendőrt. Sokat " Dánieleztünk" az egyikkel.

Szar volt a köbön mert Ferihegy sajátossága hogy gyakorlatilag egy úton tudod megközelíteni a 4 sen. Az Izraelbe kivándorló oroszokat egy ELAL B-757 hozta rendszeresen. Itt a volt EVIG művházba mentek ( mi biztosítottuk ) ahol átestek egy elsődleges Izraeli szűrésen, majd pár nap múlva másik géppel irány az ígéret földje.

Mindíg ugyanott tudtunk csak menni és csak az idővel lehetett játszani hogy mikor. Azonban ez egy felkészül terrorcsapatnak nem okoz problémát. Bár mondjuk ezt is elcseszték mert a nagyját nem a busz hanem a rendőrautó kapta.


Rég volt igaz volt !

Előzmény: Törölt nick (3173)
Dynasty-006 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3177
Talán nem véletlen,hogy az angol útlevéllel rendelkezö Németh László jutott a legtovább a keresgélései során...........
Előzmény: Törölt nick (3175)
Dynasty-006 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3176
Az 1989-ben volt.
Előzmény: Törölt nick (3173)
Dynasty-006 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3174

Ahogy a 3133. h.sz.-ben irva vagyon:

 

Ad absurdum még élnek is többen az akkori döntéshozók közül, némelyek benn ülnek a parlamentben.

 

Ahogy a régebben bekopizott ,az 50-es években gépiróból a BM mindenható személyügyisévé lett,még nyugdijasként is Horn-aktákért bejárogató,AVÓ esetében a verés tilalmáról igazolásokat kiadó Császárné esete.

 

Vagy ahogy az "NSDAP"-ból "NSDP" lett.

Előzmény: Törölt nick (3169)
Dynasty-006 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3172

Talán kérdezd meg azt az érintettet akinek a kutakodása nyomán a BM alkalmazott megkérdezi,hogy nem-e félti a gyerekei jövöjét......2005-ben.

 

Ugyhogy vagy rosszul tudod,vagy rosszul AKAROD tudni.

Előzmény: Törölt nick (3169)
Kuruc71 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3171
Szartunk az egészre mert akkor már 3 hónapja minden felé extra szolgálatot nyomtunk az Iraki háború meg a taxissztrájk, meg a Jugó polgárháború meg mit tudom én mi miatt és tudtuk hogy átöltözünk és egy hétre hazamegyünk. Furcsa is volt a színes világ a sok zöld meg terepszín után.


Rég volt de igaz volt.
Előzmény: Törölt nick (3168)
Dynasty-006 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3167

a Belügy a hozzátartozókat,hogy "pofa be!"

De ez még szintén 75-ben volt, nem 90-es vagy 2000-es években.

 

TESSÉK?


Előzmény: Törölt nick (3150)
Kuruc71 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3166
Hogy hány ember meg mibe. Témához.

Mikor 1991 ben a HŐR akiószázad keretében az Izraeli gépeket biztosítottuk illetve a repteret akkor 3 hét mulva mikor meg jött a váltás bizony egy dobozos UAZ ban utaztunk 9 en Ady ligetig + soför + GK pk . Szóval ha egy kicsit is nagyobbacska az a busz és csak pár száz métert kelett megtennie még a 20 fő sem zárható ki.
Előzmény: Törölt nick (3164)
Kuruc71 Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3165
MESÉLNI én is tudok, de tényekkel már kevésbé szolgálhatok.
Előzmény: Törölt nick (3163)
doncike Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3162

Ennek az egésznek úgy lehetett volna értelme, ha a PFSZ-csinovnyikok helyett megy a diverzáns különítmény.

 

De -- a már részletezett körülményekre tekintettel -- ez Németh László cáfolata nélkül is gyenge lábakon álló teória, legalábbis a momentán tudható (vagy annak vélt) tények ismeretében.

Előzmény: Törölt nick (3157)
doncike Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3161

Ez az internetről (hiányosan) összevadászott információkból álló (vagy szándékosan hiányosra szerkesztett) összefoglaló.

 

De semmiképpen sem hiteles bizonyítékforrás.

Előzmény: toratoratora (3156)
toratoratora Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3156
http://www.answers.com/topic/mal-v-flight-240
Előzmény: toratoratora (3155)
toratoratora Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3155
http://mathaba.net/0_index.shtml?x=577870
Előzmény: toratoratora (3154)
toratoratora Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3154
Van itt több,mint 3000 hsz.Nem megyek vissza minden,de van valahol az egyik stewardess férjének (Németh Károly (?) ) az interjúja,melyben a fenyegetéseket emliti,jóval 75 után.Nem véletlenül él most Angliában.Ugyanakkor valahol megvan a HA-LCI rádiózása is az utolsó percekben.Semmiféle "emergency"-ről nem volt szó.
Előzmény: Törölt nick (3150)
doncike Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3153

Ez mind rendben is van, de:

 

Amikor a foglalás történt, akkor még PFSZ-es testvéreink is használhatták a bejrúti repteret.

Közben kitörtek a harcok, a reptéren már persona non grata lett minden PFSZ-es, ezért nem is szálltak fel a gépre.

Tehát nem azért, mert "kitudódott", hanem azért mert leszálláskor az ellenség karjaiba futnának.

 

Na, ehhez képest mi érteleme van ennek a csiki-csuki játéknak, amikor legkésőbb Bejrútban kiderül, hogy nincsenek rajta a gépen, tehát másfelé mennek?

 

Ide még kell valami, hogy kerek legyen a történet.

Még akkor is, hogy ez a csapat kifejezetten a reptér elfoglalására/kiiktatására ment volna Bejrútba (ami a lelövés okát megmagyarázná), miért kellett úgy tenni, mintha rajta lennének a gépen, miközben nem voltak rajta.

 

Szóval számomra az a részlet, hogy úgy tettek, mintha felszálltak volna, de közben mégsem -- ez több kérdést generál, mint amennyit megválaszol.

Előzmény: Törölt nick (3149)
toratoratora Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3148
Igen,67-ben.Ez pedig 75-ben történt.A mai napig valakik tudnak valamit.
Nem véletlenül fenyegette a Belügy a hozzátartozókat,hogy "pofa be!".Akik csak néhány éve tudták meg,hogy vagy 30 megtalált holttestet titokban és azonositás nélkül eltemettek Beirutban.Tehát valaki(k)nek érdeke a "pofa be" a mai napig.
A 100 milkóból meg 60-at odaadtak a hozzátartozóknak,40-et meg lenyeltek.
Szerintük az ügy le van zárva.

http://index.hu/politika/bulvar/kegyeleti080/
Előzmény: Törölt nick (3139)
doncike Creative Commons License 2008.02.08 0 0 3147

De ez kinek és miért jó?

Mi volt a cél, mit akartak volna ezzel elérni?

 

 

Ez a mi úgy teszünk, hogy ők azt gondolják, hogy mi úgy tudjuk ... izé lehetséges, de valamilyen, az akkori érdekviszonyokhoz passzoló célrendszerbe bele kellene tudni illeszteni.

 

Szerintem.

Előzmény: Kuruc71 (3145)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!