Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
> AZ ELTA radart mar eleve ugy kelett rendelni hogy az tudjon komunikalni a magyar adatrendszerrel.
Személyhívós ügy után ezt azért nem kéne erőltetni. Svédekről pl. inkább gondolnám, hogy megbízhatók, szóval lehetett volna Giraffe-ot is venni zsiráf helyett...
> Több kongresszusi tag is aggodalmának adott hangot, közülük Richard Blumenthal, a szintén érintett Connecticut állam szenátora úgy nyilatkozott, hogy a nem azonosított légi eszközöket le kell lőni.
Irán elleni indított háborúhoz gyártja a pánikot az USA-t uraló tudjukki média. (Ráadásul Irán bukása és amcsi bábállámmá visszavedlése után után a Kaszpi-tengerre átvitt "brown-water" flottillával tud partraszállást csinálni az USMC rögtön az orosz anyaföld szívébe, az északi partól pl. 300km Volvosztálingrád - és akkor már csak az atomcsapás marad védekezni, amihez v.v.putyin gyáva, mert félti az összelopott palotáit.)
Egyébként ahogy megjósoltam: Szíria elbukott amiatt, hogy nem oltalmazta Libanon légterét a cionista bombázások ellen. Ha megteszi, akkor nem ömlött volna be hozzájuk egymillió libanoni menekült - közöttük tízezer számra megbújva moszatügynökök, akik a szunnita "mérsékelten lefejezős" dzsihád banditák törökből beözönlését irányították. A Közel-Keleten pont az történik, mint Európában 1938-41 között, leszalámizzák az országokat, akik nem állnak ki egymásért!
Lenyitod a bal felső dobozt, kiválasztod a paramétereket, aztán kijelölöd az igényelt légteret, a jobb alsó sarokban lévő ikonra kattintasz és megkapod hogy egyáltalán igényelhetsz-e oda és akkor légteret.
Több kongresszusi tag is aggodalmának adott hangot, közülük Richard Blumenthal, a szintén érintett Connecticut állam szenátora úgy nyilatkozott, hogy a nem azonosított légi eszközöket le kell lőni.
Ha véletlenül szerzek tudomást a titokról az nem bűncselekmény.
Ha jogosulatlan személy számára hozzáférhetővé teszem az már igen. A bíróság fogja eldönteni hogy tudnom kellett-e hogy amit közzé tettem az titok (minősített adat) vagy nem.
(A hozzászólásom lényege az üteg, tűzalegység, rendszer, battery, batallion stb kifejezések helyretétele volt)
Ha az alakulatnál szolgáló barátom félrészegen kifecsegi nekem hogy hány indítóállvánnyal hány rakétával rendelkezik az üteg és hol van a harci tüzelőállása, azt én nem tehetem közzé mert én is titoksértést követek el.
Egyébként a józan ész is a hallgatást diktálja, főleg amikor a szomszédban háború van.
A hazai NASAMS eszközök számát nem ismerem és ha ismerném sem tenném közzé.
A tüzérség, légvédelmi tüzérsség alapvető tűzalegysége az üteg (battery) A nyilvános hírek szerint 6+1 ilyen egységet szerez be a honvédség.
Ahhoz hogy egy üteg (a régi honi légvédelmi megnevezés szerint osztály) önálló tevékenységre legyen képes az alábbi eszközök szükségesek:
- Parancsnoki, tűzvezető kabin (harcálláspont)
- Felderítő, tűzvezető radar
- Indító állvány rakétákkal
- Az eszközöket össze kell kapcsolni vagy kábellel vagy vezeték nélküli eszközzel
- Áramforrás
Ha ezt a konfigurációt lerakják a mezőre akkor ez önálló tevékenységre képes.
(Ilyen tűzalegység (osztály) volt Budapest körül 12 db. Osztályonként 4 - 6 indító állvánnyal, állványonként 1 - 4 rakétával, osztályonként 36 - 48 db rakétával. Az országban volt még raktáron rakétából sok)
A NASAMS üteg (battery) ugyanígy épül fel. Egy indítóval (launcher) is képes önálló tevékenységre de úgy tudom hogy legfeljebb 6 indító kapcsolható egy tűzvezetőhöz. A jellemző felállás a 3 indítóállvány ütegenként.
A beszerzésre kerülő 6+1 ütegből a +1 valószínűleg kiképzési célokat szolgál a 6 ütegből pedig valószínűleg létrehoznak két zászlóaljat (battalion) (régi honi légvédelmi fogalommal ezred/dandár)
Amikor az ütegeket és a zászlóaljakat rendszerbe kapcsolják és feltöltik rakétákkal és állománnyal akkor beszélhetünk légvédelmi rakéta rendszerről.
A NASAMS-hoz ütegenként adnak egy radart. Hálózatba kötés és kiegészítő radarrendszer nélkül (és persze a szükséges kommunikációs protokollok, (elektrooptikai) célfelderítő járművek és automatikus vezérlőközpontok (ADC) valamint VSHORAD rendszer nélkül) kizárólag korlátozottan pontcélok légvédelmére alkalmas. Pont a lényeg, a széttelepített vezérlő és kommunikációs pontok hálózata sem nem került megvételre. Egyébként a rendszer alapvetően zárt, a szükséges lépcsőfokok telepítése esetén önnállóan is működik, nem igényel egyéb felderítési adatokat.
Egy üteg 24 rakétaindítóból áll (2X12) összesen 24X6 azaz 144 rakéta kell egyetlen feltöltéshez.
Ehhez képest Magyarország 6+1 rendszert rendelt hivatalosan, ami 3 üteg plusz egy rendszer. Tehát a rendelt rakéta darabszám (120+60) alig több mint egyetlen üteg egyszeri feltöltésére elegendő, tekintve hogy a Gripenek is ugyanezeket a rakétákat használják.
Minden más dolgot figyelmen kívül hagyva pedig a NASAMS alapvetően rövid hatótávolságú védelmi rendszer (30km illetve a 60 darab ER rakétával 50km).
Tehát bármelyik határszakasz védelmére alkalmatlan még akkor is, ha a megrendelt darabszám mindenből beérkezik.
AZ ELTA radart mar eleve ugy kelett rendelni hogy az tudjon komunikalni a magyar adatrendszerrel. Ez alapvetoen nem nagy dolog mert legroszabb esetben egy interface el megoldhato. Ez egy elektronikus fordito ami oda vissza forditja a kulonbozo nyelvu protokolu adatfolyamokat. A NASAAM egy stand alone fegyver illetve az is. Az az kepes onmagaban is harcolni kulso radar segitseg nelkul. Persze drasztikusan megnoveli a hatekonysagat ha nem csak a sajat radarjara kell tamaszkodni de kepes ra. Gondolom ha nem is a teljes mennyiseg de azert legalabb egy javadalmazas vagy fel javadalmazas raketa mar megerkezett. Nem sok de a semminel tobb (ha igy van )
Osszessegeben meg igy is lehet mukodo dolgot osszehozni csak sajnos megint olyan eroltetett magyarosch a dolog.
A hozzá tartozó ELTA radarból is már megcsináltak legalább egyet, ami tesztben működik
Mi a gond? Az, hogy az ELTA az Izraeli rendszerben működik. A NATO rendszer más, más software kell rá és azt hangolni kell a túzvezető meg a miegymáshoz.
A tűzvezető és az állvány ugy gondolom működik, hisz egy a rendszer.
Rakétákból van gyakorló.
Van éles is, csak meg vannak rendelve és csúsznak a szállítások.
Amugy van készlet is, de az AMRAAM a gripenhez jött, ugyanaz megy majd ebbe is, csak majd jön.
Egyébként nem fogják a raktárosok az orrunkra kötni.
Hehhee persze a gripen és nasams földrajzilag sincs együtt. Hol a rakéta? ipi-apacs.
Ami a lényeg!
Kedves jónép! Mindenre IS! készen állunk, a rendszer telepítve a kritikus pontokon! Nyugalom a határokig!
Az egesz a szoftverre epul. Anelkul hiaba nyomod fel a tapegysegen a kismegszakitot es kapcsolod be meg sem fog szolalni. Zero data zero video csak a fekete kepernyo. Egy piszok osszetett szoftver vezerli . Szoftver nelkul annyi az a radar mint a te szamitogeped oprendszer nelkul.