Újabb dolgozat látott napvilágot a népszavazás hatásairól, és a Fidesz helyzetéről, Orbán Viktor szerepéről - ezúttal Malgot Istvántól, aki OV-vel egyazon polgári kör tagja.
M. I.: Június 12-én, az államvizsgám napján reggelre be idéztek a Rómer Flóris utcába közirathamisítási bûnügyben - terheltként. (A Népmûvelési Intézet báboktatói mûködési engedélyéért folyamodó ûrlapra - hiúságból - diplomaszámot írtam be, holott még elõttem volt az államvizsga.) A ki hallgatás kérdései az Orfeó bábegyüttes politikai nézeteire, az ott uralkodó erkölcsi életre vonatkoztak. A kihallgatókat az intézmény ügyeletese nem ismerte, nem is ismerhette, hiszen nem az ottani állományhoz tartoztak. A kihallgatást végzõ két rendõrtiszt, Wágner György és Orbán Viktor ugyanis a politikai rendõrséghez tartozott.
Csak az elvakult Fideszesek gondolják azt hogy minden rendben van. A hülye is látja hogy valami nincs rendben. Pláne akik belül vannak. Ezt okozza a Vezér-kultusz. Farkas vakságot és leszokást a Heinekenről:))
Orbán addig sasszézott a jobboldalon, amíg elfáradt és kénytelen volt leülni, de lehet hogy hanyatt is esett, ahogy Tőkéczky idézte az üveges tótot. De az oroszlán attól még életben van, ezt nem szabad feledni. Világ proletárjai egyesüljetek!
Egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy "olyan jól elkormányozgatok én itt a Parlamentben..." - aztán a lakosság ebben ügydöntő része ezt nem egészen így gondolta.
"Régi hagyományaikhoz híven szeretnék a választást előre levajazni."
És amikor Orbán 2002-höz közeledve friss, "hagyományteremtő" módon arról elmélkedett, hogy nem kell az a választási herce-hurca, ő olyan jól elüldögél a miniszterelnöki székben, akkor ez nem szúrt szemet Neked?
Ó hát ezt már ismerjük az 50-es évekből. mindenki aki minket bírálni mer az befukarodott áruló, akit kívülről pénzelnek...A Vezér pedig szent és sérthetetlen. A születésnapján írsz hozzá verset?
Már nem a pártállami időket éljük, amikor a Párt által indított egyetlen jelölt ,,küzdött" meg a bejutásért.
Jaj, de gyönge... Az elmúlt 10 évben talán a Fidesz és a Kisgazdák (meg a MIÉP) volt az egyetlen párt, ahol mindig egy jelöltből lehetett "választani " a kongresszusokon.
Az a sejtésem, hogy Szále nincs jól tájékozódva, hiszen mind a HTV-s interjú, mind a Napkeltés nyilatkozat egyértelműen arra utalt, hogy Orbán dilemmákat fogalmazott meg saját politikai szerepével kapcsolatban.
Más kérdés, hogy ezek mennyire vehetők komolyan, erről vitatkoztunk eleget egy másik topikban, de elhangzottak.
Az valóban nem szerencsés, ha egy politikus mereven ragaszkodik minden korábbi álláspontjához.
De azért mégis...
Ugyebár a Fidesz tavaly tavasszak petíciót indított útjára, meglehetős sikerrel, amelynek egyik pontja mindenféle privatizáció azonnali leállítása volt. E mellett rengeteg érvet is felhoztak. Ősszel folyamatosan lebegtették egy külön népszavazás beindítását a privatíziácó leállítására.
Erre most mi történik? Orbán kijelenti, hogy eladná a MALÉV-ot.
Nyilván jó oka van rá. Csakhogy, jó sok ember egyszerűen arra fog gondolni, hogy összevissza beszél, vagy ami még rosszabb: valaki megvette, hogy ezt mondja.
Barátom!
Az MSZP jelenlegi vágya, hogy Orbán így vigye tovább a politikáját! Akkor biztos a baloldal győzelme 2006-ban.
A normális jobboldaliaknak kezd elegük lenni a führerből, aki össze-vissza beszél már. Egyetlen ésszerű cselekedete, hogy ódzkodik konfrontálódni Gyurcsánnyal. Tudja, akkor végleg alulmarad! :-)
,,...most már csak Gyurcsányon és a jó szerencsén múlik, hogy mit hoz a következő választás." --- Mondja Tölgyessy.
Tölgyessy kivetíti a baloldal vágyálmait. Régi hagyományaikhoz híven szeretnék a választást előre levajazni. Csakhogy változtak az idők. Már nem a pártállami időket éljük, amikor a Párt által indított egyetlen jelölt ,,küzdött" meg a bejutásért. --- Rossz hírem van Tölgyessynek és a Tölgyessy által támogatott baloldaliaknak: Nem Gyurcsányin fog múlni, mert ott lesz Orbán Viktor is mint kihívója. Hiába indították meg a támadásokat már a gyurcsányi hatalomátvétel óta, Orbán láthatólag hideg fejjel, s felelősen készül a kormányzásra.
,,a Kádári kisembert nem lehet elmozdítani az MSZP mellől" Persze. Csakhogy az idő a homocus Kádáricus ellen dolgozik. Az ifjabb generációkból meg egyre kevesebbet lehet olyan ,,tökéletesre" formálni, mint a 40 év alatt tehették. Egyre nagyobb a társadalom ellenállása. A homocus Kádáricus napjai meg vannak számlálva (de nem az OVB által!).
,,Nem te, és a fan club többi tagja fogja eldönteni, hogy ki a magyar és ki nem." Tökéletesen igazad van. Nem is akarja ezt senki eldönteni helyetted. Ezt te magad döntötted el. Szabad akaratodból.
Ez az, amit hihetetlen mértékben rühellek ebben az ocsmány retorikában.
Nem te, és a fan club többi tagja fogja eldönteni, hogy ki a magyar és ki nem. A magyarság kérdése (éppúgy, mint a kokárda viselése vagy a nemzeti színek) nem politikai kérdéskör. Nem lehet attól függővé tenni, hogy egy embernek mi a véleménye, hogyan szavaz, vagy nem szavaz, milyen pártpreferenciái vannak, ha egyáltalán vannak.
Ha nem fogtad volna fel a piciny, 5 hozzászólásos fikanick agyaddal, ez egy demokratikus ország. A demokrácia meg attól demokrácia, hogy a társadalom tagjai szabadon véleményt nyilváníthatnak, szabadon szavazhatnak, és más effélékről. Egy igazi demokráciában még retorika szintjén sem merül fel az, hogy megtagadjuk a nemzeti identitást attól, aki ellentétes véleményen van.
A magyarságodat még Tőled se vitatom el, pedig jobb lenne, ha nem köztünk, magyarok között szaporodnál...
,,...elmehetnek a bús 3,14csába, akik ilyesmiket hangoztatnak." Nem hangoztatják, hanem megállapítják. Ezek a tények.
,,Attól, hogy nem értek egyet egy megosztó, gerinctelen Ovival, attól én még nem fogom elveszíteni a magyarságomat." Rossz hírem van számodra: te már elveszítetted. (Vagy sosem volt.) De nem attól veszítetted el --- ha volt egyáltalán ---, amit mondasz.
Némelyek ezt úgy fogalmazzák meg, hogy népszámlálás történt, s a magyarság létszáma másfélmillióra plusz a határon túliakra csökkent.
Egen, ezen elvtársaid elmehetnek a bús 3,14csába, akik ilyesmiket hangoztatnak. Attól, hogy nem értek egyet egy megosztó, gerinctelen Ovival, attól én még nem fogom elveszíteni a magyarságomat.
És ezt jobb, ha végre felfogja Ovi is, meg a fan clubja is.
,,Dec. 5-én hol voltak a többiek?" Akkor népszavazás volt, nem pártválasztás. December 5-én annyi vált bizonyossá, hogy egy nemzeti kérdésben másfél millió ember állt ki a nemzet ügye mellett. Némelyek ezt úgy fogalmazzák meg, hogy népszámlálás történt, s a magyarság létszáma másfélmillióra plusz a határon túliakra csökkent. De ezt nem szabad pártválasztásnak felfogni, mert nem az volt.
De, ha annak is fognád fel, akkor meg a Fidesz riválisának még kevesebb szavazatot tulajoníthatnál, tehát akkor is a Fidesz jelenleg a jobb. --- S Gyurcsányi tovább csinálja a cirkuszt!