Erről a Mocsai nyiltakozatról csak annyit, hogy több szakemberrel is beszéltem, s mindegyik azt mondta, hogy nem tudják, mikor lesz mégegyszer ilyen erős játékosállományú magyar csapat az olimpián....
Olivier Krumbholz: "A magyarokat szinte a mestereinknek tekintjük, amit bizonyít, hogy sokszor készülünk közösen egy-egy nagy világverseny előtt. Így volt ez ezúttal is. Annak, hogy az utóbbi időben felénk billen a mérleg nyelve, nincs jelentősége, biztos vagyok abban, hogy sok nehéz mérkőzést játszunk még egymással. A találkozót megelőző napon rendkívül komoly mentális felkészítést tartottunk, ami meghozta az eredményét. Ezt a mérkőzést elsősorban fejben veszítették el a magyarok."
Az utolsó mondata nagyon igaz... de minek annyit problémázni? Majd legközelebb... Most HAJRÁ FIÚK! :)
Ez aztán az arcátlanság legteteje. Szvsz ilyen jó játékosállomány az utóbbi 30 évben nem volt.
Én már reggel a NS-nyilatkozatnál felszívtam az iszapot: "Látni kell, hogy a magyar női kézilabda nagyon vékony jégen táncol, és azok a játékosok, akik csatasorba állíthatók, mentálisan labilisak."
Ha a férfi válogatottról mondanák, hogy vékony jégen táncol, azt aláírom. Na de a női??? Hogy valaki ennyire önkritikátlan legyen, az már abszurdum.
Most is csak az a véleményem, hogy ELŐSZÖR mindenki a saját hibáját keresse, elemezze, aztán jöhet az, hogy mit hibáztak a többiek. (A Risztov-topicban már kihúztam a gyufát ezzel a véleményemmel, pedig hát szvsz ez a leg minimálisabb elvárás.)
Szegény lányokat nagyon sajnálom. Én már nem csodálom, hogy tudásuknak csak a töredékét tudják nyújtani.
Mocsai nyiltokozott a Népszabadságban:
"Ezzel a játékosanyaggal ennyire tellett, így is erején fölül teljesített az együttes. Mindenesetre hosszú távra építem a csapatot, hogy mentálisan és fizikálisan egyaránt fölvegye a versenyt ellenfeleivel."
Hát ennyi.. Se önkritika, se lemondási szándék, sőt...
Bocs, nagyon hosszú lett, sok esetben csak összefoglaltam, amit írtatok. Remélem, azért elolvassátok… (Lécci, sokat melóztam rajta…:-)
Sokat visszaolvastam, de nem mindent sikerült. Egy biztos, a vereségek után sokkal több a hsz, mint ha győzünk! Sőt, rengetegen be sem teszik ide a virtuális lábukat, csak akkor, ha fikázni, gyalázkodni akarnak. Vajon miért?!? De ez messzire vezetne.
Érdekes, hogy számos olyan hozzászóló is volt, aki máskor még nem járt itt, csak most, mégis higgadtan, nem mocskolódva és értelmesen szólt hozzá. Nekik köszi szépen.
Volt jónéhány olyan ember, aki a lányokat azért mocskolta, mert elrontották a napját, tönkretették a reményeit, stb. Ezek mi a francot képzelnek magukról?!? Azt hiszik, körülöttük forog a világ? Mit gondolnak, a lányok hogy érzik most magukat?!? Rettenetesen fáj, ami történt, iszonyúan elkeserítő. De mi bemegyünk másnap a munkahelyünkre, és éljük tovább az életünket. Nekik pedig EZ AZ ÉLETÜK. Nekik nincs innen hová menni. Senkinek nem fájhat ez úgy, mint nekik.
Sokan vannak azok is, akik ugyan a szó szoros értelmében nem mocskolódnak, de egyetlen ember nyakába akarják varrni ezt a kudarcot. Önmagukat minősítik vele, mert egy ilyen sokszereplős ügyben ez ostobaság. Más kérdés, hogy annál nagyobb az egyén felelőssége, minél fontosabb szerepet tölt be (a csapat mellett, illetve a csapaton belül).
Legjobb, ha magunkkal kezdjük: mi szurkolók is hibásak vagyunk egy csomó dologban. Sok esetben agyonajnározzuk, túlsztároljuk a játékosokat, máskor pedig konkrétumok nélkül, soxor a segítő szándék látható jele nélkül a földbe döngöljük őket. Tudom, hogy a szurkoló az csak szurkoló, de ezzel biztosan nem segítjük őket… Magyar átokról, győzelmi képtelenségről, a nők általában véve rossz versenyzői alkatáról papolunk (mintha a többi csapat nem nőkből állna, bár Wendling és Cano esetében tényleg rezeg a léc…).
És miért papolunk már előre a győzelmi képtelenségről? Mert előre félünk az újabb csalódástól, az újabb kudarctól, és hogy ezt ne kelljen átélni, inkább előre is a kudarcra készülünk! Aki kudarcra készül, az azt is kap!
A közeg (média, stb)
Februárban azt írtam a Görbe Fansite-on, hogy Anita a legnagyobb marketing potenciállal rendelkező magyar sportolónő. De azt nem gondoltam, hogy hamarosan már ügynök jön vele egy egyszerű chat interjúhoz is.
Tisztelt menedzser és egyéb (férfimagazin-szerkesztő) urak! Nem lett volna jobb, ha egy kicsit hagyják még nőni a birka szőrét, és csak aztán kezdik el nyírni? Kicsit túl korán kezdték el sütögetni a pecsenyét, (nemcsak Anita esetében!!!) talán ráért volna a nagy felhajtás az olimpia után is!
A szakvezetés
Az edzői munkának nemcsak a sportág elméleti és gyakorlati oldala a része, hanem a pedagógia is. Nagy közhely, tudom, és bocs, de most még inkább bebizonyosodott, mennyire így van. Főleg a nőknél, ahol szeretettel (de nem kritikátlan ajnározással!) soxor többet lehet elérni, mint a hidegfejű elemzéssel, tervezéssel. (Persze arra is szükség van.) A férfiak nem annyira igénylik az ilyenfajta törődést, ha látják, hogy az edző jól érti a szűkebb értelemben vett szakmát, azzal megelégszenek, a többit elintézik maguk között (ki a vezér, stb). A nők is képesek lehetnek erre, de akkor pl. nagyon fontos a csapatkapitány szerepe. (Erre még visszatérek.)
A nők, ha érzelmileg azonosulni tudnak az edzőjükkel, akkor jobb teljesítményre képesek, szeretettel, megbecsüléssel, bizalommal (persze a szigor megfelelő adagolása mellett!!!) többet lehet belőlük kihozni. Pl. ha egy játékos, még ha csak a kiegészítő ember szerepére van is kárhoztatva, de azt érzi, hogy az edzője, amikor csak lehet, játszatja őt is, hogy szokja a légkört, pörögjön föl, akkor a kritikus pillanatokban jobb teljesítményre lesz képes. Minden további nélkül elfogadja a csereember szerepét, és készül a maga idejére. Ezt Pálffy Zsuzsi és Mehlmann Ibi nem kapták meg, és Tóth Timi sem igazán.
Az edzővel való érzelmi azonosulást nagyon gátolja még egy dolog: az önkritika teljes hiánya. Nem először látjuk ezt, sajnos. Mocsai Lajos annak ellenére, hogy a játékosait soxor keményen kritizálja nyilvánosan, saját hibáit sosem ismeri el. (Lehet, hogy négyszemközt igen.) Így a másokra nem figyelő despota képe alakul ki róla. Azt mondta, hogy a lányok 90%-a szorong. Pedig szerintem ő szorong a legjobban, legalábbis erre utal önkritika-képtelensége. Pedig a saját hibáink kimondása soxor segít a megszabadulásban.
A bizalom mindkét irányban szükséges. A férfiaknál Skala, aki kívülről csak az eseményeket úgy-ahogy követő edzőnek tűnt, ezen az olimpián sokkal jobban teljesített. A brazilok ellen az időkérésnél látszott, hogy Pásztor meg se várta, amíg Skala megszólal, és elkezdett ő maga magyarázni a többieknek. Skala némileg ingerülten csak annyit tudott kinyögni, hogy „igen, én is pont ezt akartam mondani”. Nem voltak jók a meccsen a cseréi, és a franciák ellen is a második félidőben a védekezésváltással súlyosan hibázott. A meccs után szomorúan annyit mondott, reméli, és azt kéri, hogy itt az olimpián most az egyszer álljanak még mellé a játékosok. Nem tudom, négyszemközt mi zajlott, de így is lett, és a játékosok segítsége neki is szárnyakat adott, a koreaiak ellen végig együtt lélegzett a csapattal (engazsírt volt :-)) és pompásan cserélt, a létező legjobb ütemben.
Mocsai Lajos ehhez képest a kritikus pillanatokban leblokkolt, és valahogy azt éreztem, hogy a játékosok sem bíznak abban, hogy a forró helyzetben jót fog húzni. Nem is húzott. :-(
A csapatkapitány/csapat
A csapatkapitánynak nem a legnehezebb természetű játékosnak kell lennie, hanem aki minden tekintetben húzóember, a pályán és azon kívül is. Ha valaki önmagát örök vesztesnek tartja, az nem lehet vezér.
Marczinka Zoltán nyilatkozta az edzőtáborban, hogy a csapatnak ki kell termelnie magából a vezéregyéniséget. Hát nem sikerült.
Kirsner Erikának sem sikerült ebben segíteni, pedig az egyik fő ok, amiért ő került a csapatba, és nem Nagy Ivett, az volt, hogy rutinosabb, és nagyobb szava van a csapatban. Nem sikerült.
A lányoknak nem sikerült egymásra hangolódniuk, igazán egymásért küzdve játszaniuk a pályán. Klikkesedőnek, széthúzónak tűntek.
Az egyéni formahegyezés sem sikerült. Ebben mindenkinek megvan a saját felelőssége is, nemcsak az edzőé. Olyan játékos is, aki korábban csodálatos önfelépítésre volt képes, Boki, súlyos kudarcot vallott ezen a téren.
Lányok, nem lett volna jobb minden energiával az olimpiára készülni, egymásra hangolódni, és az egyéni marketinggel (férfimagazin-fotózás, új honlapok indítása), saját pecsenye sütögetésével kevesebbet foglalkozni? Ráért volna az olimpia után is. Most vannak szép képeink, szép honlapjaink, és egy max. 5 helyezett csapatunk.
Hogy lehet ennek a meccsnek az elvesztését a lányokra kenni? Ez egyértelműen a "prof" szakmai csődje volt.
Védekezésben a Siti-Ferling-Piga alakzat korábban zseniális húzás volt: erre a meccsre nem vette elő. A frontemberként remeklő Piga óriásit betlizett ezúttal J2 helyen.
Nem volt gyors indításunk. Ez ellen a lomha francia csapat ellen, akiket a dánok szétfutottak. Óriási luxus! Köszönhető pl. annak, hogy Pálffyt "kellett" ezen a meccsen pihentetnie. (Amikorra már nyilvánvaló volt mindenkinek, hogy Farkas hasznavehetetlen, főleg, ha már kivitte Tóthot). Egyedül Kirsnerre kellett figyelniük a galloknak, nem pedig adott esetben Pálffyra és Pigára (ha elől védekezett volna).
Görbicz a falban a végén... Botrány. Pequeux elsöpörte.
És még sorolhatnám...
Sajnos Havas Henriknek lett igaza, aki felvállalta véleményét, hogy ezzel az emberrel nem nyerhetünk olimpiát.
ki vagyok készülve... eddig mindig megpróbáltam lojális maradni a válogatott vezérkarához, lévén ki vagyok én, hogy kritizáljak egy olyan embert, aki a kézilabdában élte le teljes életét. eddig. az első félidő "jó" játéka után valami elképesztő katasztrófa volt a második... teljes csőd a pályán, és a pálya mellett. olyanokat játszattunk, akiken látszott, hogy csak erőlködnek, elképzelés nélkül huzogatják a labdát a francia fal előtt. nem akarok neveket mondani, de néhány játékos - pardon: "profi" - igazán elgondolkozhatna teljesítményén. játszon tovább külföldön, vezessen le a magyar második volnalban, de kérem felejtse el a válogatottat! hagyjunk veszni egy-két világversenyt - ahogy ezt megtették nem is oly régen mások is - és építsünk teljesen új csapatot. jöjjenek a fiatalok a pályán és a pálya mellett egyaránt! mert amit a csapatvezetés ezen a meccsen produkált, az a semminél is kevesebb. amikor az utolsó percekben a meccs kommentátora olyan hangosan üvölti, hogy "kérjünk időt! miért nem kérünk időt?!", hogy azt szinte a pálya mellett is hallani lehet, amikor a csapat kétgólos hátrányban van, akkor hagyták a tehetetlen lányokat labdázgatni, ahelyett hogy gyors időkéréssel megpróbáltak volna rendet tenni a fejekben, satöbbi... lehet nem vagyok kellően összeszedett, de teljesen le vagyok törve. bár ez mindegy. úgyis kitalálnak valami szép magyarázatot, mondjuk az ellenfél három fejjel és fejenként 150 kilóval volt nagyobb, súlyosabb, szembeszél fújt a támadásokkal, vagy bármit... ehh........
nem Rád és egyáltalán senkire nem vonatkozott, egyszerűen azt éreztem, hogy a sikernél kisebb hozzászólási vágy mint a kudarcnál. Ez engem zavar. Egyébként, amit irtál most, az teljesen érthető és jogos.:)
Nincs igazad Sitivel kapcsolatban. Ő alapvetően szélső, amiben nem tudott maradandót alkotni, ahogy ezt tudtuk is előre. Nagy Ivett nemegyszer egyazegyben befűzte volna az ellenfelét.
Era az indításokban lehetett volna erős, de mivel Lovi sérülése miatt az indításaink csak felé szállhattak, így az ellenfelek könnyen levédekezték azt.
Ha a tieidból levesszük a feszültséget, akkor is nagyon távol vagy a valóságtól. És ettől az sem mentesít, hogyha most lehiggadva is kitartasz minden korábbi hozzászólásod mellett.
Pedig sokat veszítesz vele. Ő meccs nélkül is sokkal értelmesebben beszél a helyzetről, mint sokan tették a meccset megnézve. Nem történt akkora tragédia, hogy aztán a meccset látva ő is kifordulna magából!
Gondolom most rám is céloztál...Én a sikereket is elismerem hidd el. De az ugye neked is feltűnik, hogy 10 kiélezett szoros tétmeccsből 8-9-en alulmaradunk. Egyébként én azért is vagyok ilyen csalódott, mert tavaly Nyíregyházáról utaztam le Zágrábba a VB döntőre és mi lett...nagyon bíztam a bosszúban, de megint megismétlődik ugyanaz. Ott voltam idény Miskolcon a férfi csapat VB selejtező meccsén Norvégia ellen. Hát persze, hogy a végén nem jött össze a továbbjutás. Aztán szerdán a Fradi meccse, tegnap a Honvéd tizenegyesrúgásai, ma a női kajak négyes 1000m -es versenyen a 990-ik méterig az élen. Ez most egy kicsit sok(k) volt nekem, bocs mindenkitől a kirohanásomért...
