Én nem idealizáltam a dolgot, nem ítélkeztem, nem jobb vagy rosszabb, csak tény, hogy más volt a zene lényege. Ennek te sem mondtál nagyon ellen. És persze, hogy nem volt kolbászból a kerítés, de ezt meg én nem állítottam soha. Csak felhoztam egy szempontot.
Egyáltalán nem gondolnám, hogy konzumidióta lennél. Sőt.
Viszont a hozzászólásod megvilágítja részben, hogy miért fordul elő olyan sokszor, hogy dolgokról merőben más a véleményünk. Általában szeretem olvasni a gondolataidat, mert mindig egy másik nézőpontot képviselnek. (Kivéve, ha a kedvenceimet kritizálod, de azt hiszem, ezzel mindenki így van. ;))
Észrevettem, hogy mások is így vannak vele, többen is. Valószínűleg azokra, akik Magdit szeretik, valahogy jobban hatott a két lány. Sokat gondolkoztam, mi lehet az oka, hisz mindhárman teljesen más műfajban vannak, a hangszínük sem hasonló, más dalokat énekeltek... és mégis.
Én világ életemben azért hallgattam zenét, mert szeretem a dallamokat, a hangszereket, az éneklést, a dalok zenei felépítését, összerakottságát, és rohadtul másodlagos szempont volt mindigis a mondanivaló, a szöveg. Akkor most igénytelen konzumidióta lennék? Holott magamat eléggé elemző, gondolkodó típusnak érzem, talán ezért sincs akkora szükségem a dalszöveg közvetítéseire. Ettől még persze meg tud fogni egyik-másik Illés vagy Beatrice szám szövege a múlt rendszer hibáiról, Kovács Katit is könnyeztem már meg, de az ő dalaikat is főleg a zene miatt szeretem. Nem ettől lesz igényes vagy igénytelen. Ha így lenne, akkor a Majka/Children of Distance/Punnany Massif/Anna and Barbies féle szemétkupac lenne ma a legigényesebb "zene", legalábbis a visszajelzések alapján ezek nagyon okos dolgokról szólnak.
Van egy csomó rock/metalzenekar, pl. Manowar, Rhapsody, Blind Guardian stb. amik semmiről nem szólnak, szövegileg önmaguk paródiái, részben szándékosan is, mégis igényesek, minőségi zenészek a tagjaik, ezeket pedig pont azért kell hallgatni, mert addig is ki tudod kapcsolni a gondolataidat, és addigis csak élvezed magát a zenét, mint olyat.
Mellesleg, ez az X generáció vs Z generáció egy nagy falloszság, régen se volt kolbászból a kerítés, sőt. Ha csak Magyarországot veszem alapul, sajnos sokszor pont nem az igazi tehetségek érvényesültek, hanem a kapcsolatok. A szűk belterjesség megfojtotta a magyar zene kibontakozását, ma átestünk a sok megafaktorral a ló túloldalára, túl sok mindenki sztár lehet, és túl sok irányba fejlődünk, pont ezzel okozva a kárt.
Ennek azért történelmi és társadalom-szociológiai okai is vannak. Tök jó, hogy a 60-as években mindenki közölni akart valamit a zenén keresztül, de azért ehhez kellett egy kommunista/posztkommunista diktatúra a világ egyik felén, egy vietnámi háború a másikon, egy gyarmatait vesztett, helyét kereső ország a harmadikon. A vietnámi háború elleni tiltakozás, plusz a szabadságjogi küzdelmek, a szexuális forradalmak stb. ideális talaja volt a rockzenének, amely a leginkább "üzenetközlő" műfaj. Magyarországon ehhez hozzájött, hogy ki kellett valahogy kerülni a cenzúrát, ami a szövegírói kreativitás szempontjából zseniális volt. Az akkor született zenék nemcsak korjelzők voltak, hanem segítettek legyőzni a diktatúrát, vagy épp megváltoztatni egy generáció véleményét a háborúról.
Aztán, ahogy változott a kor, és már nem volt mi ellen lázadni, szép lassan jött a disco-korszak, és a gagyibb tömegcikkek a zenében is. Azt azért gondolom nem nehéz belátni, hogy azt a kort, azokat a politikai rendszereket nem volna jó visszakívánni, még ha a zene színvonalasabb létének okai voltak is. Egyet lehet tenni, alkalmazkodni a jelen kívánalmaihoz, és megtalálni a belső hitelességet, önazonosságot, amely immár nem jelent kizárólagosságot, hanem annak elfogadását, hogy attól, hogy a másik másmilyen, még lehet jó.
A korábbi rendszerekben a társadalom tagjai számára rendelkezésre állt egy minta, hogy milyennek kell lenni. Ez egyszerű volt annak, aki egyetértett ezzel az értékrendszerrel, aki kilógott, annak valószínűleg szörnyű lehetett. Ma nincs külső minta, csak minták sokasága, és ebből kell mindenkinek választania. Aki egy-egy mintát tart csak jónak, az valószínűleg értékválságnak éli meg ezt az új rendszert, ami egyébként tényleg sokkal frusztrálóbb azoknak, akik nem szeretik maguk megtalálni a küldetésüket. De éppen azért, mert értékválság van, nyugodtan fel lehet vállalni egy-egy értéket, és küldetésszerűen megmutatni, hogy helye van ebben a világban. Művészként is meg lehet ezt találni, és képviselni, és máris megvan az üzenet, megvan az egyediség, a pótolhatatlanság. (Ilyen egyedi üzenet pl. a nemzetiségek békés együttélésében való hit, amit Magdi az Ederlezivel képviselt). Vagy Juhász Marcinál az, hogy mindenképpen népdalokat énekel. Palya Bea nagyon autentikusan képviseli a roma kulturális gyökereket, Sebestyén Márta kultúrmissziójáról ne is beszéljünk. Presser azért küzd, hogy a magyar zenészek magyarul énekeljenek, Novák az Amnesty Internationalt próbálja propagálni, és még biztosan lehetne nagyon sok mindenkit találni ilyen és hasonló küldetésekkel.
Az az igazság, hogy az "X generáció" és az "Y generáció" eleje (kb. 60-astól a 80-as évekig) egészen másként állt a zenéhez, mint a 90-es években és utána születettek.
A 60-70-80-as évek zenéje mennyivel többet mondott el az életről ... a zenészek KÖZÖLNI akartak, sőt, gyakorlatilag sok mindent KIZÁRÓLAG ezen a módon lehetett közölni. És nem csak itt, a Vasfüggöny mögött.
A mai, "Z Generáció" arra használja a zenét, hogy a fülhallgatót a fülébe tegye, hogy addig se kelljen a saját gondolataival bíbelődnie ... vagy egyáltalán megtalálnia valamilyen gondolatot.
Remélem, hogy ezért még az igényes zene nem fog kihalni, viszont ez a komoly funkcióváltás magában a zene értelmében is változást hozott, illetve még fog is hozni.
Hát ez egy nagyon jó kérdés. Az biztos, hogy a fogyasztói társadalom (konzumdemokrácia) valóban olyan, ahol minden lecserélhető, ráadásul most úgy tűnik, mintha ez a lecserélés egyre gyorsabb ütemű lenne. Ha elsőre nem tetszik, amit látunk, már hajítjuk is el, mert úgyis van másik. Másfelől viszont az ember alaptermészete, amely évezredeken keresztül csiszolódott, nem bírja követnei ezt az irgalmatlan változást. És igenis van egy olyan részünk, amely időtálló értéket akar, amely minőséget akar, valódiságot a gagyiban. Puzsér nem azért lett olyan népszerű hirtelen, mert megmondóember, ez önmagában kevés volt. De rátapintott valamire, amit az emberek hallani akartak. Pl. azt, hogy lehet küzdeni a gagyi ellen. No persze kicsit öntörvényű dolog ez, és miért pont Puzsér döntené el, hogy mi a gagyi és mi nem az. De azért nem volt rossz, amit mondott, miszerint akkor vagy lecserélhető, ha nincs önálló képed a világról, és nem tudsz hozzáadott értéket tenni a meglévő dolgokhoz. Ha hagyod, hogy a médiaproducerek bábot faragjanak belőled, egy olyan bábot, akiben semmi saját egyéniség nincsen és akit aztán holnap lecserélnek a követlkező aktuális nyertesre.
Azoknak viszont, akiknek van saját víziója, azoknak azonban akár esélye is lehet, hogy megmaradnak. Különösen, ha a vízió hitelességgel, kitartással, szorgalommal és alázattal párosul. No meg a tehetség sem mellékes. Kevés olyan ember van a tehetségkutatók történetében, akikben ez mind megvan (a saját vízió nagyon ritka, mégha a többi meg is van, bár gyakran a többi szükséges tulajdonság is hibádzik), de azt látjuk, hogy ők tovább képesek megvetni a lábukat, mint a többiek. Ugyanez vonatkozik az underground zenészekre, a tehetségkutatóktól függetlenül felbukkant énekesek egy részére. Ami a Viva sztárocskáit illeti, ők tipikusan megkreált műanyag sztárok, s mint ilyenek, simán behelyettesíthetők egymással. SP, Fluor Tomi csak most számítanak nagy számnak, de ha nem tesznek le valami igazán minőségit az asztalra, akkor pár év múlva elsöprik őket az új tinisztárok.
A piacot egyébként szerintem nem érdekli, hogy egy énekes ad-e el 10 lemezt 10 ezer példányban, vagy 10 énekes 1-1 lemezt. Neki csak a 10 lemez fontos. A sztárok (vagy inkább a művészek) fennmaradása az ő saját jól felfogott érdekük, meg a közönségüké. Ha valaki nem tesz érte, mert "úgyis minek, ez a világ már csak ilyen", az az életben nem fog fennmaradni. Aki hisz abban, hogy irányítani tudja a sorsát, az talán.
Én pl. Rúzsa Magdi hosszútávú fennmaradásában szentül hiszek. (Sokkal inkább, mint a külföldi karrierjében). És Caramel is jól csinálja a dolgait. Ők pont nem felfújt lufik, mert a tehetségkutató vége után törvényszerűen bekövetkező zuhanás után saját erőből jutottak el oda, ahol most vannak.
Gigit és Jennit Magdi óta a tehetségkutatók két legnagyobb tehetségének tartom. Hosszútávon viszont csak akkor marad fenn bármelyikük is, ha megtalálják azt a küldetést, amiről Puzsér beszélt. Tóth Vera már nem hiszem, hogy megtalálja, hisz eddig sem kereste, Gabi még keresi az útját, Király Viktor, Tolvai Renáta lecserélhetők. Az X-esek közül még majd elválik, ki hova tartozik.
"... Janicsák pedig akkora külföldi reménység, hogy még a magyar turnéja is érdektelenségbe fulladt. ..."
Ez nagyon gonosz, de nagyon igaz.
Azért kimarad az LGT mellett a másik tényleges esélyes, az Omega. Ők tényleg eléggé jól álltak, Németországban az ottani mértékkel is sok lemezt adtak el, állítólag szavaztak annak idején, amikor "visszaparancsolták őket", hogy maradjanak-e vagy jöjjenek vissza, és a többség végülis haza akart jönni.
Hagyjuk a nemzetközi hírnevet, szerintem már az is szép, ha mondjuk 10 év múlva is tudni fogjuk, itt, a Kárpátmedencében, hogy ki az a Radics Gigi.
Nem lehet, hogy leáldozott a 40-50 évig ikonként csillogó sztárok korának? Lehet, hogy túl sokat várunk tőlük, és az új Bródyt, az új Szörényt, egy új LGT-t, Rolling Stonest várunk, egy Zoránt, miközben a mai világban el kell adni 10ezer CD-t és utána jöjjön más, akitől megint megvesznek 10ezer CD-t?
Úgy értem, persze, hogy jó lenne 40 év múlva az unokámnak elmesélni, hogy én még láttam, amikor A NAGY CARAMEL vagy A NAGY TÓTH VERA (stb., bárki) név nélkül bekopogott és beállt a mikrofon mögé, és egy szál maga üres zsebbel de tele ambícióval megnyerte a versenyt, ha valami időt álló, az jó, viszont nem biztos, hogy a mai piacnak ez az érdeke.
még egy olyan műsort is láttam, hogy kivel mi lett azóta.....:))) arra emlékszem, hogy a nagyon jó hangú rendőrcsaj visszament rendőrnek és csak amatőr szinten énekel. de úgy rémlik, a Labancot alakító srác is valamelyik nagy musicalszínháznál van.
abszolút. mikor a Madáchban voltam a Józsefen, sajnáltam is, hogy a délutánin, amin én voltam, nem ő volt József, csak az estin. mondták, hogy tök jó. (a mi "Józsefünk" nem volt olyan tök jó)
