A szkíta nyelvről szinte semmit sem tud a tudomány, ha Herodotosz néhány szómagyarázatát nem számítjuk. De nincs összefüggő nyelvemlék, így aztán elég nehéz megállapítani, hogy egyetlen nyelven beszéltek-e.
Ha viszont elfogadod, hogy a hun betörés után a szkíták többsége eltünt, kivéve a mai oszétek őseit, akkor tanulmányozhatod az oszét nyelvet, bár abból nehéz visszafelé következtetni, hogy milyen lehetett 2700 évvel ezelőtti őseik nyelve.
Ha nem érti meg egymást két ember, akkor azt a két nyelvet amit beszélnek lehet két külön nyelvnek tekinteni? Igen lehet!
Ha visszamennénk az időben a szkítáig, mit találnánk? Egységes nyelvet, vagy dialektusok halmazát, olyan nemzetségek halmazát, akik egymást nem értik? Szerintem nem! A példa erre a magyar nyelv, akik mind értik egymást, hiába élnek egymástól sok száz kilóméterre! Vagy a török népek, amelyek még távolabb élnek egymástól, mégis elég közel van a nyelvük egymástól. Kivétel a csuvas nyelv, de az szerintem egy keverék nyelv!
Ha egy nomád nép letelepűl, attól a nyelve nem változik egymás számára érthetetlenné.
Tehát, az örmény nép elődje nem lehetett nomád.
Tehát az indoeurópai népek, már ha voltak, nem voltak nomádok.
Ez azért nagy hülyeség. A nyugati örmény dialektus (az emigráns közösségek kivételével) kihalt, hiszen a törökök kiirtották őket. Amúgy pedig örmény ismerősök szerint egy-két nap gyakorlás kell, s tökéletesen értik egymást.
Ilyen alapon azt is lehet mondani, hogy Olaszországban 48 nyelven beszélnek (a Wikipédia ennyi itáliai nyelvet különböztet meg).
Magyarul: tokhár-iráni fehér hunok". Na de álljon meg a menet. Jaipur környékén a viszonylag ép fehér hun falvakban szép magyar dalokat énekelnek az emberek pentatonban. Te láttál már pentaton indoeurópait?
Hát éppen erről volt szó a vita első 10000 beírásában. Indoeurópaiakról beszélnek sokan, erre mondom én ma is, hogy ezt még soha senki nem bizonyította be.
A megoldást ma abban látom, hogy előítéletmentes nyelvészek kutatnák fel az eurázsiai ősnyelvet. Lehetőleg nem előre indoeurópainak minősítve mindenkit, akinek szemmel láthatóan volt sütnivalója.
Idézetedben utalás van több népre, mint a tokhárhoz hasonló "indoeurópai" képződményre: kusán, tán ujgur, talán a fehér hun is említtetett. Ők is felsorolják Andronovót, Afanaszjavót, meg más alapozó sztyeppei műveltségeket. Ne de az emlegetésük nem elég. Ezek mind sztyeppei népek voltak, és nem nyeretlen kétévesek. A Xia dinasztiával pillanatok alatt bevitték Kínába a bronzot, mégpedig igen nagy tételben.
Magam az ellentmondásos elképzelések gyökerét abban látom, hogy a sztyeppről kivándorló népek műveltsége feloldódott a környék népeiben. Szükségszerűen beolvadtak azokba a népekbe, amelyekre rátelepedtek, miközben saját nyelvüket csak részben tudták érvényesíteni a beolvadások során.
Biztosan sokszor elmondtam már, hogy új évezredünkben szerintem már tényleg egetverő anakronizmus 19. századi fajelméletes diszciplínák szerinti felosztások mentén tárgyalni a történelmet (indoeurópai, finnugor). Erre hoztál szemléletes példát az idézetekkel. Nem tudhatom persze, hogy azonosulsz-e velük, mert azért ez is számít valamit.
Amikor először olvastam, egy kicsit meglepődtem. Remélem nem lesz off amit hozok, mert fontos dolog. Az egyik indoeurópai nyelvről van szó. Mennyire nem egységes még ez az egy nyelv sem. Milyen hosszú időnek kell eltellni, hogy ennyire különbözővé váljon egy nyelv! Vagy, inkább soha nem volt egységes, csak egy irányba haladt!
A mai napig fennmaradt két irodalmi nyelvet, a nyugati örményt és a keleti örményt az irodalomban, illetve hivatalos szituációban (templomi prédikáció, állami és tudományos hivatalok, televízió) használják. Ezeken kívül az örménynek van számos beszélt változata. A legújabb elméletek 11 nyelvjáráscsoportot, azokon belül 44 nyelvjárást és több, mint 100 alnyelvjárást különböztetnek meg. Meg kell, hogy jegyezzük, hogy a „nyelvjárás” kifejezést politikai értelemben használják: a különböző nyelvjárások beszélői nem értik egymást (hacsak nem ismerik valamelyik irodalmi nyelvet), így nyelvészeti szempontból inkább 44 különböző beszélt nyelvről lehet szó. Ezek közül a legfontosabb a jereváni örmény, amelyet egyre szélesebb körben használnak, a beszéd mellett az informális írásokban is (pl. emailezés). Az örmények politikai érdekei azonban úgy kívánják, hogy — a kínaihoz hasonlóan, ahol szintén csak az írás közös — egy nyelvről beszéljünk a 44 beszélt és 7 írott nyelv helyett.
Ami a tokhár ágat illeti, nem három nyelvjárása volt (90. old.), hanem csak kettô (tokhár A ["keleti"] és tokhár B ["nyugati"]). Thomas Burrow elmélete szerint a Selyemút mentén elterülô rövid életu Shanshan királyság lakói (vagy egy jelentôs részük) a tokhárhoz meglepôen hasonlító nyelvet beszéltek (ez lenne a harmadik, a tokhár C). Elméletét a királyság írásos hagyatékára alapozza, mely gándhárí prákrit nyelven íródott, de mintegy ezer személynév s kb. 150 névszó nem ind eredetu. Csakhogy módszeres nyelvészeti vizsgálatok eddig e kérdéskörben nem történtek, annyit tudunk bizonyosan, hogy ezek a szavak nem indek � lehetnek éppen tokhár jövevényszavak is, de akár a környék számos (részben ismeretlen) nyelvébôl bármi. Amíg ezt nem vizsgálják meg, a harmadik tokhár nyelv léte pusztán bizonyítatlan hipotézis. A tokhárok elnevezésében nem az a lényeg, hogy egy (ujgur nyelvu) buddhista forrás (a Maitreyasamiti-a -t.aka kolofónja) tohri (twzry) néven nevezi ôket (90. old.), hanem hogy ezt hibásan azonosították a görög nyelvü forrásokban tocharoinak nevezett yüeh-chih néppel, amely az i. e. II. század második felében Észak-Afganisztánban telepedett le (amit róluk Tuxa-rista-nnak neveztek el), közülük emelkedtek ki a kusánok, akik egy keleti közép-iráni nyelvet beszéltek, amit ma baktriainak hívunk
Tusharas" and "Tukharas" redirect here. For the Tushara Kingdom, see Tushara Kingdom.
The Tocharians or Tusharas as known in Indian literature were the easternmost speakers of an Indo-European language in antiquity, inhabiting the Tarim basin in what is now Xinjiang Uyghur Autonomous Region, northwestern People's Republic of China. Their unique culture spanned from the 1st millennium BC to the end of the 1st millennium AD. Their language is called Tocharian.
Archaeology The Tarim mummies suggest that precursors of these easternmost speakers of an Indo-European language may have lived in the region of the Tarim Basin from around 1800 BC until finally they were assimilated by Uyghur Turks in the 9th century AD.
There is evidence both from the mummies and Chinese writings that many of them had blonde or red hair and blue eyes[citation needed], characteristics also found in present-day Afghanistan, Pakistan, Tajikistan and Central Asia, due to the populations' high genetic diversity. This suggests the possibility that they were part of an early migration of speakers of Indo-European languages that ended in what is now the Tarim Basin in western China. According to a controversial theory, early invasions by Turkic speakers may have pushed Tocharian speakers out of the Tarim Basin and into modern Uzbekistan, Tajikistan, Turkmenistan, Pakistan and northern India in the form of Kushans and the Tocharo-Iranic Hephthalites.
The Tarim Basin mummies (1800 BC) and the Tocharian texts and frescoes from the Tarim Basin (AD 800) have been found in the same general geographical area, and are both connected to an Indo-European origin. The faces on these frescos were usually vandalized by Muslim iconoclasts since the Middle Ages. The mummies and the frescoes both point to White types with light eyes and hair color. There is no evidence that directly connects them however, as no texts were recovered from the grave sites.
A recent article reaches the following conclusions:
This study confirms the assertion of Han [1998] that the occupants of Alwighul and Krorän are not derived from proto-European steppe populations, but share closest affinities with Eastern Mediterranean populations. Further, the results demonstrate that such Eastern Mediterraneans may also be found at the urban centers of the Oxus civilization located in the north Bactrian oasis to the west. Affinities are especially close between Krorän, the latest of the Xinjiang samples, and Sapalli, the earliest of the Bactrian samples, while Alwighul and later samples from Bactria exhibit more distant phenetic affinities. This pattern may reflect a possible major shift in interregional contacts in Central Asia in the early centuries of the second millennium BC.
— Hemphill and Mallory, 2004
However, another theory states that the earliest Bronze Age settlers of the Tarim and Turpan basins originated from the steppelands and highlands immediately north of East Central Asia. These colonists were related to the Afanasievo culture which exploited both open steppelands and upland environments employing a mixed agricultural economy. The Afanasievo culture formed the eastern linguistic periphery of the Indo-European continuum of languages whose centre of expansion lay much farther to the west, north of the Black and Caspian seas. This periphery was ancestral to the historical Tocharian languages.[1]
Language
The Tocharians appear to have originally spoken two distinct languages of the Indo-European Tocharian family, an Eastern ("A") form and a Western ("B") form. According to some, only the Eastern ("A") form can be properly called "Tocharian", as the native name for the Western form is referred to as Kuchean (see below). Commonalities between the Tocharian languages and various other Indo-European language families (as with Germanic, Balto-Slavic, even Italic or Greek) have been suggested, but the evidence does not support any close relationship with any other family. The only consensus is that Tocharian was already far enough removed, at an early date, from the other eastern I-E proto-languages (Proto-Balto-Slavic and Proto-Indo-Iranian), not to share some of the common changes that PBS and PII share, such as early palatalization of velars.
Tocharian A of the eastern regions seems to have declined in use as a popular language or mother tongue faster than did Tocharian B of the west. Tocharian A speakers probably yielded their original language to Turkic languages of immigrating Turkic peoples, while Tocharian B speakers were more insulated from outside linguistic influences. It appears that Tocharian A ultimately became a liturgical language, no longer a living one, at the same time that Tocharian B was still widely spoken in daily life. Among the monasteries of the lands inhabited by Tocharian B speakers, Tocharian A seems to have been used in ritual alongside the Tocharian B of daily life.
Besides the religious Tocharian texts, the texts include monastery correspondence and accounts, commercial documents, caravan permits, medical and magical texts, and a love poem. Their manuscript fragments, of the 8th centuries, suggest that they were no longer either as nomadic[citation needed] or "barbarian (hu)" as the Chinese had considered them.
Historic role
The Tocharians, living along the Silk Road, had contacts with the Chinese, Persians, Indian and Turkic tribes. They might be the same as, or were related to, the Indo-European Yuezhi who fled from their settlements in eastern Tarim Basin under attacks from the Xiongnu in the 2nd century BC (Shiji Chinese historical Chronicles, Chap. 123) and expanded south to Bactria and northern India to form the Kushan Empire.
The Tocharians who remained in the Tarim Basin adopted Buddhism, which, like their alphabet, came from northern India in the first century of the 1st millennium, through the proselytism of Kushan monks. The Kushans and the Tocharians seem to have played a part in the Silk Road transmission of Buddhism to China. Many apparently also practised some variant of Manichaeanism.
Protected by the Taklamakan desert from steppe nomads, the Tocharian culture survived past the 7th century. The Kingdom of Khotan was one of the centers of this ancient civilization.
Naming
The term Tocharians has a somewhat complicated history. It is based on the ethnonym Tokharoi (Greek Τόχαροι) used by Greek historians (e.g. Ptolemy VI, 11, 6). The first mention of the Tocharians appeared in the 1st century BC, when Strabo presented them as a Scythian tribe, and explained that the Tokharians — together with the Assianis, Passianis and Sakaraulis — took part in the destruction of the Greco-Bactrian kingdom in the second half of the 2nd century BC:
"Most of the Scythians, beginning from the Caspian Sea, are called Dahae Scythae, and those situated more towards the east Massagetae and Sacae; the rest have the common appellation of Scythians, but each separate tribe has its peculiar name. All, or the greatest part of them, are nomads. The best known tribes are those who deprived the Greeks of Bactriana, the Asii, Pasiani, Tochari, and Sacarauli, who came from the country on the other side of the Jaxartes, opposite the Sacae and Sogdiani." (Strabo, 11-8-1)
These Tochari are identified with the Yuezhi and one of their major tribes, the Kushans. The geographical term Tokharistan usually refers to 1st millennium Bactria (Chinese Daxia 大夏).
Today, the term is associated with the Indo-European languages known as "Tocharian". Based on a Turkic reference to Tocharian A as twqry, these languages were associated with the Kushan ruling class, but the exact relation of the speakers of these languages and the Kushan Tokharoi is uncertain, and some consider "Tocharian languages" a misnomer. Tocharian A is also known as East Tocharian, or Turfanian (of the city of Turfan), and Tocharian B is also known as West Tocharian, or Kuchean (of the city of Kucha)
The term is so widely used, however, that this question is somewhat academic. Tocharians in the modern sense are, then, defined as the speakers of the Tocharian languages. These were originally nomads[citation needed], and lived in today's Xinjiang (Tarim basin). The native name of the historical Tocharians of the 6th to 8th centuries was, according to J. P. Mallory, possibly kuśiññe "Kuchean" (Tocharian B), "of the kingdom of Kucha and Agni", and ārśi (Tocharian A); one of the Tocharian A texts has ārśi-käntwā, "In the tongue of Arsi" (ārśi is probably cognate to argenteus, i.e. "shining, brilliant"). According to Douglas Q. Adams, the Tocharians may have called themselves ākñi, meaning "borderers, marchers".
Tocharians in Indian Literature
Sanskrit literature in numerous instances refers to the Tocharians as Tusharas, Tukharas, Tokharas and Tuharas etc.
The Atharavaveda-Parishishta[2] associates the Tusharas with the Sakas, Yavanas and the Bahlikas.[3] It also juxtaposes the Kambojas with the Bahlikas.[4] This shows the Tusharas probably were neighbors to the Shakas, Bahlikas, Yavanas and the Kambojas in Transoxian region.
The Rishikas are said to be same people as the Yuezhi.[5] The Kushanas or Kanishkas are also the same people.[6] Prof Stein says that the Tukharas (Tokharois/Tokarais) were a branch of the Yue-chi or Yuezhi.[7] Prof P. C. Bagchi holds that the Yuezhi, Tocharioi and Tushara were identical.[8] Thus, the Rishikas, Tusharas/Tukharas (Tokharoi/Tokaroi), Kushanas and the Yuezhi probably were either a single people, or members of a confederacy. But based on the syntactical construction of the Mahabharata verse 5.5.15[9] and verse 2.27.25,[10] outstanding Sanskrit scholars like prof. Ishwa Mishra believe that the Rishikas were a section of the Kambojas i.e Parama Kambojas. And according to Dr B. N. Puri, the Kambojas were a branch of Tukharas [11].
A szövegben említett Stein prof Stein Aurél magyar kutató a II VH előttről.
A partnered nem blöfföl, csak más forrásokból dolgozik. Mondhatnám, selejtesekből.
Az indoeurópaiak "csúcstermékének" kinevezett tokhárok tök fehér emberek voltak. Semmi ferde szem, semmi indiai barnaság. A legkevesebb, hogy európai nyelvi örökség hordozójának tekintjük. Próbáld meg kitalálni, honnét származtak?
Róna-Tas András, A honfoglaló magyar nép, 160-163 oldal a tochárokról. Furcsa indoeurópai nyelvűek voltak mert az italo-kelta nyelvcsoporthoz közeli nyelvet beszéltek. Két távoli nyelvjárásukat találták (két nyelv?). A kínai határig is elvándoroltak. A kínai nyelvben számos tochár jövevény szó van pld a kinai méz szó tochár eredetű.. Esetleg a finnugor nyelvek is tartalmazhatnak tochár szavakat. A török népek is vettek át tochár szavakat. Az ökör szavunk a törökből vettük át, de a törökök a tochárból kapták (emlékezzünk az angol ox szóra). A kínaiak jüecsi néven írtak róluk. A hsziungnuk (ázsiai hunok) verték meg őket ie. 175 táján és nyugatra szorították őket. Iu. I. században pld Turfán környékén letelepedett tochárok nyelvéből még kerülhettek tochár szavak a török nyelvekbe. A wikipediában olvasható egy érdekes feltételezés, hogy a Mezopotámiában ie. 2200 körül szerepet játszó indoeurópai nép a gutik tochár nyelven beszéltek és klasszikus lovas nomád taktikával harcoltak, de ez csak még egy feltételezés. ( A kassukról később csak azt tudni, hogy indoeurópaiak voltak, Mittani vezető népe volt ind, az indoiráni nyelvcsoportból elszakadt nyelvű később.)
Hajlamos vagy a blöffölésre. A tochár egy indoeurópai nyelv, de kétlábon járó valóságos emberhez ezt a nyelvet hozzáragasztani csak azóta lehetséges, amióta egyáltalán figyelik a nyelvek természetét. Azaz csak párszáz éve. Az europid ember már a jégkorszak végén behatolhatott Ázsia távoli területeire, 10-12 ezer éve, de nem tudjuk, milyen nyelvet használt. Sokkal valószínűbb, hogy őseurópai nyelvű volt, ma ősfinnugornak lehetne talán nevezni. Egy viszonylag friss állapotból nyelvhasználatból nem lehet évezredekre visszanyúló következtetéseket alkotni.
Europid emberek a tochárokkal majd az indo-irániakkal érkeztek Belső Ázsiába. A leszármazottaik lehetnek a turfáni fehér ujgurok. Belsőázsiai eredet erős mongoloid elemek kellett, hogy jelentsen a honfoglalók embertani fajta típusok között, ez nincs így. Az avarok esetében így van és a török népek is mongoloid europaid keverékek.
A hozzánk csatlakozott török nyelvű néptöredékek között talán volt néhány százalék mongoloid elem, de az egész honfoglalók között minimális.
Az elmúlt fél évszázadban a hun kutatás lekerült az MTA napirendjéről, és tudományos szinten a régészeken kívül senki nem foglalkozott a kérdéssel - mondta el Obrusánszky Borbála orientalista a Múlt-kornak, amikor a korábban vele készített interjú után felmerült olvasói kérdéseket válaszolta meg.
Több helyen azt olvastam, hogy a mongol a török nyelvek közé tartozik. Mi a véleménye erről a mai mongol kutatóknak? (Nagy Iván)
A hagyományos elméletek szerint a mongol külön nyelv, de nagyon közel áll a törökhöz és a mandzsuhoz. Ezt ma már néhány mongol és európai kutató is úgy magyarázza, hogy azoknak egy korábbi nyelv, a hun lehet az alapja. Én is ezt a véleményt osztom, hiszen mint tudjuk, a hun részbirodalmak egészen a i.sz. 6. századig fennmaradtak, így a nyelv is egészen a türk korig megőrződött.
Milyen nem nyelvi bizonyítékok vannak a hun-magyar kapcsolatra? (Horváth Zoltán)
Minden tudományágban megtalálható a bizonyíték a hun származás elméletre. Igazából a történeti hagyományainkat sem sikerült megcáfolni, mert a Hunfalvy által írt kritika arra az egyetlen elemre fókuszált, hogy Csaba (Irnek) nem térhetett vissza Szkítiába, ezt pedig már a 20. század elején Marquart megcáfolta, majd az 1920-as évek végétől több magyar kutató bebizonyította a régi magyar történeti hagyomány valódiságát. Győrffy György is írt egy öt pontos felsorolást, hogy miért nem lehet igaz a magyar történeti hagyomány, de az új, keleti történeti és régészeti kutatások révén az is könnyedén megcáfolható. Vagyis: a magyar történeti hagyomány megőrizte a hun származás tudatát, erre számos bizonyíték akad a krónikákban.
Magyarország európai elnevezései mind a hun-magyar rokonságra utalnak. Hogyan lehet az, hogy Magyarország magyar neve egyáltalán nem utal a hun eredetre? (Biczi Éva)
Mert a pusztai népek elnevezésében a vezető törzs neve dominált, és természetesen ők is meg akarták magukat némiképp különböztetni a többi hun törzstől.
Mi most a hivatalos, iskolákban is oktatott tényállás a magyar nép eredetének kérdéskörében? (Fedor Dániel)
Még mindig kizárólagosan a finnugor elméletet oktatják, csak néhol említik meg a más megközelítéseket. Véleményem szerint az egész Ázsiáról oktatott tananyag nagyon elavult, hiszen egy 1950-1960-as évek körüli állapotot tükröz, és az egészet érdemes lenne az új dokumentumok alapján átírni.
Miért gondolják az MTA-ban, hogy csupán a mai finnugor népek a rokonaink és miért nem ismerik el a hun rokonságot? (Horváth Róbert)
Az elmúlt fél évszázadban a hun-kérdés lekerült a magyar tudományos kutatás napirendjéről, és a régészeken kívül szinte senki sem foglalkozott a hunok kutatásával. Ezért ma nincs egyetlenegy, kizárólagosan hunokkal foglalkozó szakértő, pedig nagy szükség lenne rá, hiszen az elmúlt 30 évben nemzetközileg nagyon sokat fejlődött ez a tudományág, és ebbe illene a magyaroknak is bekapcsolódni. Viszont ehhez át kellene értékelni a régi, mára elavult elméleteket, és erre a mai kutatók többsége nem hajlandó. Ehhez a kutatáshoz nagyon fontos a pusztai életmód, a kínai nyelv és egyéb források ismerete, és ez több éves intenzív tanulást igényel. Ráadásul a tudományos életben, nemzetközi szinten a publikációk száma és nem annak elmélyültsége és minősége a fontos. Szerencsére azonban úgy tűnik, hogy néhányunk figyelemfelkeltő munkája révén van érdeklődés a hunok kutatása iránt.
Az avarok hogyan illeszkednek a képbe? Jogos-e a zsuanzsuanok azonosítása az avarokkal, vagy az európai avarok a Turáni-alföld népeivel (pl. párnok) azonosak? (Ötvös Péter)
Az avar-zsuazsuan azonosításnak komoly szakirodalma van, sok mongol régész is elfogadja az elméletet. Nyelvészeti alapon is megállja a helyét, hiszen ahogyan Csongor Barnabás, majd Csornai Katalin sinológus felhívta a figyelmemet, a zsuanzsuan szó a régi kínai nyelvben hvar/uar alakban van jelen, amely kiadja az avar szót. Természetesen, az avarokon belül még nagyon sok egyéb nép megfordult, tudunk arról, hogy közép-ázsiai kézművesek, szogdok is éltek pl. Zamárdiban. De a pusztai népeknél a vezető nép számít, amely minden bizonnyal hun eredetű volt, ahogyan azt a bizánci források is leírták.
Milyen, Ön által hitelesnek tartott internetes és nyomtatott forrásokból lenne érdemes tájékozódnom a hun birodalommal kapcsolatban? (Dobai Csaba)
Nagyon sok fontos könyvet lehet megtalálni a hunokról a hazai közkönyvtárakban, amelyeket az 1900-as évektől írtak külföldi kutatók. Ezek többnyire angol, német nyelven íródtak. Magam is ezeket használom, és másoknak is bátran ajánlhatom, mert azok valódi, tudományos alapon íródott munkák. Legkőféppen DeGroot, Grousset, Hirth, Deguignes munkái lehetnek a mérvadók.
Érdeklődnék, hogy hol tart nyilvános előadásokat mostanában? A nesztoriánus kereszténységről szóló monográfiája is nagyon érdekel, hol lehet az megszerezni, elolvasni? (Móra Eszter)
Nyáron csak egy-két táborban tartok előadást, majd ősztől folytatom az ismeretterjesztő tevékenységet, de komoly kutatási programot is szeretnénk beindítani. A László Gyula Kulturális és Történelmi Egyesületnél lesz októberben egy nagy előadásom. Ősszel egy, most készülő könyvemre szeretnék koncentrálni, ahol a legújabb kutatási eredményeimet ismertetem majd. A nesztoriánus kereszténységről szóló könyvemet tudtommal sok könyvesboltban árulják, és akár interneten is megrendelhető.
Köszönjük a válaszokat!
KORÁBBAN
A tabutól a történelem átértékeléséig A hunok, a magyarok és a kínaiak Magyar kutató járt a hunok fővárosában
A Zakadémikusok a következőt állítják, a magyar nyelv un. csuvasos jellegű jövevényszavai, amelyek un. köztörök jövevényszavaktól eltérő hangtani jegyűek pld. ökör, szintén hasonló formában vették át a mai mongolok ősei is. A feltételezés szerint a mongol nyelvű népek a csuvasos nyelvű török néptől vették át ezeket a szavakat és mi magyarok szintén egy csuvasos nyelvű néptől, esetleg pont ugyanezen néptől kaptuk a csuvasos jövevény szavainkat.
Na, ez az Index cikk, most minden, eddig elhallgatott titkot feltárt. Megkérdőjelezhetetlen érvelése, és a felsorakoztatott bizonyítékok még arra is rávilágítani engednek, hogy talán, tényleg Atilla volt az első magyar király. De, hogy magyar tatárral soha nem találkozott, azt teljesen bebizonyítja. Most akkor, kik is voltak azok a szkíták?
A Magyar Tudományos Akadémia meghívására két hétig Budapesten végez kutatásokat Ucsiraltu, a Belső-Mongol Tudományegyetem (Kína) professzora, aki a hun nyelv emlékeivel foglalkozik. Eddigi eredményei azt mutatják, hogy a hunok kutatójának érdemes a magyarok között vizsgálódnia.
Ucsiraltu professzor másfél évtizede kezdett el foglalkozni a hunok emlékeivel, amikor a régi ázsiai eposzokat kezdte tanulmányozni, amelyben sok olyan nyomot vélt felfedezni, amely a hunokhoz köthető. Minderről akkor beszélt, amikor előadást tartott az ELTE Belső-ázsiai Tanszékén.
Hatszáz hun szót talált kínai forrásokban
Ezután döntött úgy, hogy megpróbálja a hun nyelvi emlékeket is összegyűjteni. Eddig közel 20 tudományos szakcikke jelent meg kínai és mongol nyelvű folyóiratokban, és két éven belül napvilágot lát a hun nyelvről szóló monográfiája. Elmondta: a kínai történeti forrásokban közel ezer év alatt (Kr. e. 4. század - Kr. u. 5. század) 600 hun szó, kifejezés maradt fent, amelyből elég sok érdekes adatot lehet megtudni a hun nyelvről.
A professzor elmondta, hogy az elmúlt 150 évben élénkült meg a hun nyelv iránti érdeklődés a nemzetközi tudományban. Akkoriban azonban csak az európai forrásokban található töredékeket vették vizsgálat alá, ez azonban nem hozhatott áttörést. A 20. században többen is foglalkoztak a témával, legtöbbet talán a japán Shiratori érte el, de ő sem rendszer alapján vizsgálta meg a hun szavakat, hanem a megfejteni vélt szavakat a mai (és nem a korabeli) mongol, mandzsu és török szavak alapján próbálta összeilleszteni.
Hiányos mondatokat is összerakott
Sajnálja Ucsiraltu, hogy az utóbbi évtizedekben nagyon lecsökkent a hunokkal foglalkozó kutatók száma, és hun nyelvészettel nemzetközi szinten szinte alig foglalkoznak. Igaz, ahhoz a régi kínai és néhány altaji nyelv alapos ismerete is szükséges. Ucsiraltu eddig nagyjából 60 szót rekonstruált (vagyis a hatszáz megtalált szó tizedének a jelentését sikerült megfejtenie, illetve eredetüket levezetnie). Ezek között vannak méltóságnevek, törzsnevek, és a hunok által használt kifejezések, sőt hiányos mondatok is.
A szavak szoros kapcsolatot mutatnak a régi belső-ázsiai hitvilággal, amelyet ma többnyire sámánizmusnak emlegetnek. Mongol neve böge (ma: bő), amelyet nyelvészeink a magyar bű szó rokonának tekintenek. Ucsiraltu szerint a hunok nyelve a régi mongol nyelvhez közelebb állt, mint a törökhöz.
Magyar kapcsolat
A professzor kérdésünkre elmondta, hogy saját kutatása, valamint a magyar kutatókkal történt konzultáció alapján azt találta, hogy a magyar nyelvben feltételezhetően nagyon sok mongol szó lehet. A mongolok és a magyarok között közvetlen érintkezés csak 1241-1242 között volt, de egy év alatt nem kerülhetett bele ennyi szó a magyar nyelvbe, ezért ennek a kapcsolatnak nagyon ősinek kell lennie.
Ucsiraltu a 19. századi magyar kutatókhoz - Fogarasi János akadémikushoz és Szentkatolnai Bálint Gábor kolozsvári egyetemi tanárhoz - hasonlóan úgy véli, hogy a magyar-mongol szóegyezések hun kori hatások lehettek. Ucsiraltu szerint a magyar nyelvi emlékeket feltétlenül be kell vonni a hun kutatásba, amellyel számos nyelvészeti kérdés tisztázódhat.
Hun szavak a magyar nyelvben?
Annyit azonban bizonyosnak tart, hogy a magyar nyelvben is lehetnek hun szavak, illetve nyelvtani elemek. Ucsiraltu még tovább akarja tanulmányozni a magyar nyelvet, mert az eddig nála lévő tudományos publikációknál - Kara György, Szentkatolnai Bálint Gábor, Németh Gyula és Ligeti Lajos munkái - többet szeretne tudni rólunk.
Az általa rekonstruált szavaknak is vannak magyar vonatkozásai. A hun nyelvi "hitü" szó a magyar hittel egyeztethető össze, melyet a nyelvészek ismeretlen eredetűnek tartottak. A szó szerinte a régi Földanya kultuszhoz kapcsolható. A hun "picsik" szó pedig a magyar pecsét és a betű szóval tartozhat össze, és vélhetőleg a szlávnak eredetűnek tartott pecsét eredendően a hunok sajátja volt.
Magyarul fog tanulni Ucsiraltu
Ucsiraltu szerint további vizsgálatot igényel a hun "kutugu" méltóságnév európai megfeleltetése. A kínai kutatók ugyanis azt állítotják, hogy a nyugati hunoknál ez a méltóságnév "kada/kata" alakban maradt fent, és ugyanúgy főbírót jelent, mint az Ázsiában maradt részeknél. A magyar történeti forrásokban talált kadar, a hunok főbírája volt, lehet, hogy ennek köze van a hun kutuguhoz.
Mindenesetre Ucsiraltu hozzákezd a magyar nyelv tanulásához, és kutatótársai segítségével a magyarban lévő hun nyomok kigyűjtéséhez. Elképzelése szerint öt éven belül ebből is komoly munka születhet, amely nyelvészetileg tisztázhatja a magyarság belső-ázsiai kapcsolódásait.
félig OFF (de talán még annyira sem) Azt tudod, mekkora gránitot talált a haverod? És mire következtett belőle (híven követve a saját "professzora" iránymutatását?
Magyar kutató járt a hunok fővárosában - Obrusánszky Borbála
Mk: Mi a véleménye a hun-magyar rokonságról?
OB: A hun-magyar rokonság kérdésére történészként tudok érdemben válaszolni, előbb azonban egy meghatározó nyelvészeti érvet elmondanék. Ucsiraltu mongol nyelvész azt állítja, hogy a magyar és a mongol nyelvben meglévő hasonlóságok amiatt vannak, mert mindkét nép a hun birodalom része volt. Ezt az álláspontot egyébként több magyar nyelvész (Fogarasi János, Munkácsi Bernát, Szentkatolnai Bálint Gábor, stb.) is osztotta korábban, csak elméletük azóta feledésbe merült.
Történetileg bizonyítható, hogy a Kárpát-medencei hun birodalom bukását követően a hunok birodalma nem tűnt el, hanem a kelet-európai sztyeppéken az 6. században még létezett: pont ott volt a pontuszi hun állam, ahová a magyar történeti hagyomány a magyarok őseit helyezte, vagyis a Meotisz-tó vidékére. Bár az is elképzelhető, hogy maradtak hunok a Kárpát-medencében, hiszen egy-egy birodalom bukását követően nem menekül el, vagy tűnik el hirtelen mindenki. Erre a legjobb példa a déli hunok története, akik még a 7. századig a mai Észak-Kínában éltek, és megőrizték régi hagyományaikat. A hun maradékok történeti hagyományát egyébként a székelyek őrizték meg, melyet érdemes lenne újraértékelni. Néhány nyelvészi vélemény szerint a magyarok nevének első említése (Muagerisz) is a 6. századra datálható. Nincs tehát időrendileg és földrajzilag áthidalhatatlan elmélet a hunok eltűnése és a magyarok feltűnése között. (Bár Irnek, Attila fia nem szerepel a forrásokban, a Csaba név viszont igen, amely nem személynév, hanem egy korai hun méltóságnév, a csao-wang, amely a perzsa Csobin, valamint a magyar csobán változata.) A jelenleg érvényes nemzetközi orientalista történészi véleményt magam is osztom, ami azt állítja, hogy a belső-ázsiai pusztákon a hun államszervezet meghatározó jelentősséggel bírt, amely továbbélt a pusztai népek, így a türkök, magyarok, de a mongolok között is. Sőt, a magyar állam szerkezete, a legfontosabb méltóságnevek eredete (bán- wang, gyula-yula, yuli, vajda-bojla) azt bizonyítja, hogy a korai magyar állam a hun állam mintájára épült fel.
Hóman Bálint, Gombocz Zoltán után, sőt pusztai analógiák alapján magam is elfogadom, hogy a magyar fejedelmi család származhatott Attila utódaitól. A keleti népeknél azt a törzsi vezetőt választották meg uralkodnak, aki jeles ősökkel büszkélkedhetett. Álmost - Anonymus szerint - azért választották meg, mert Attilától eredt, ezért nem esett más, szintén erős és kiemelkedő törzsre a választás. Az Attilától való származás többször is egyértelműen megjelenik a magyar krónikásnál. Sőt, ahogyan tőle megtudjuk, a honfoglalás is azért történt, mert a magyar törzsek Attila örökét akarták visszaszerezni. Ki kell azonban emelni, hogy a hun eredet az csak az Álmos-ágra vonatkozhatott, azt nem tudjuk, hogy más törzsek, vagy a csalakozott népek milyen eredetűek lehettek. Akkoriban ugyanis csak az előkelők, törzsi vezetők származását jegyezték fel. Tavaly Fóti Erzsébet antropológus a Magyar Őstörténeti Munkaközösség konferenciáján arról számolt be, hogy a honfoglaló magyarok között végzett kutatásai alapján a magyarok a korai bolgárokhoz állnak a legközelebb. Ez szintén szoros hun-bolgár-magyar kapcsolatot feltételez.
Mk: Milyen hasonlóságok és különbségek vannak a magyar-mongol eredethistóriákban, s honnan származnak ezek? Milyen tudományos érvek hozhatók fel a rokonság mellett?
OB: A mongol tudományos szakemberek nagyon szeretnék bebizonyítani, hogy ők is a hunoktól származnak, és kicsit irigyek ránk, hogy nekünk van hun-mondánk, nekik pedig nincs. A magyar és a mongol társadalomszervezetben, nyelvben nagyon sok a hasonlóság, amire a témával korábban foglalkozó mongol és kínai kutatók csak egyetlen magyarázatot tartanak elfogadhatónak, hogy mindkét nép a hun birodalom része volt - másként nem is lehetne megmagyarázni a hatalmas messzeséget. Egyébként sok mondai elem, például a szarvasűnő, a turulmadár, vagy a népmesei motívumok egész sora megegyezik a mongoléval.
Kőműves Kelemen története is megvan a belső-mongoloknál, sőt, előfordul egy kínai krónikában is, amely a déli hunok Tongwancheng városának építéséről szól. Kínai részről már többen publikáltak a magyar-kérdésről: saját forrásaik, valamint az orosz és magyar szakirodalom alapján ők az északi hunok utódainak tartják a magyarokat.
Mk: Köszönjük az interjút!
Olvasóink itt további kérdéseket tehetnek fel dr. Obrusánszky Borbálának. 1. A hun örökség nyomában 2. Magyar kutatók a hunok országában 3. A hun-magyar-mongol rokonság valósága
Interjú Dr. Henkey Gyula antropológus professzorral
"A magyarság embertani rokonsága Közép-Ázsiában gyökerezik. Dr. Henkey Gyula antropológus professzor etnikai embertani vizsgálatainak több mint ötven éve tesz pontot e kijelentés után. Kutatásairól korábban a Kapuban is olvashattunk.
– Turanid, pamíri, kaszpi, mongoloid, török és ujgur és magyar. A magyar fülnek és tudatnak kissé idegenül zárul a sor. Valóban a testvérség közös vére csörgedezik ezekben az erekben?
– Már kutatómunkám első 10 évében megállapítható volt, hogy a közép-ázsiai eredetű jellegegyüttesek a mai magyarság többségét teszik ki, s ugyanígy a közeli rokonság látszott a török eredetű népességekkel is. A magyarokhoz közeli népekhez tartoznak még a bulgáriai és romániai, pontosabban dobrudzsai tatárok, a kaukázusi balkárok, karaszájok, oszétek, a kazahok, kirgizek, üzbégek. Minden jel arra mutat, hogy ez a közép-ázsiai elem tovább folytatódik még nagyobb irányban Kína területén, vagyis ahol az ujgur népesség él.
– Milyen szempontok alapján állapítható meg embertani rokonság? Milyen egyezések mér össze a kutató?
– Összehasonlításra kerül a testtermet, a fejjelző, azaz hogyan viszonyul a fej szélessége a fej hosszához. Ez esetben például mind a magyarokra, mind az ujgurokra jelentős méretű rövidfejűség jellemző; a rövidfejűség az ujguroknál 85.2 százalék, míg a mai magyaroknál 85.3, tehát az arány majdnem teljesen azonos.
– S mekkora a hasonlóság a testtermetet tekintve?
– Az ujgurok között a magyaroknál is első helyen álló turanid típus a legszámottevőbb. Ezen típuson belül az úgynevezett nagy-magyar-alföldi változat a leggyakoribb, melyre jelenleg a magas, vagy nagyközepes termet jellemző. A Peking és Hsinkiang tartományban vizsgált ujgurok átlagos termete 170,55 cm, csaknem teljesen azonos a mai magyar férfiakra jellemző 170 cm-es termettel. Jelentős hasonlóság van az arcszélesség méretének átlagában is, mely a mai magyaroknál 156,2 az ujguroknál 156,3.
– Talán a szemszín, s a hajszín egybecsengése is támpontot jelenthet.
– Valóban. Szemszín vonatkozásában mind a magyaroknál, mind az ujguroknál sötét szemszínek (a barna, a sötétbarna és sárga) szemszínárnyalatok a leggyakoribbak. Az ujguroknál 62,7 %-ban mutathatók ki, magyar férfiakban ez az arány 44%. Eléggé gyakori a zöldesbarna árnyalat, a legritkább pedig a kék és a sötétszürke. Hajszín tekintetében mind az ujgurok, mind a magyarok egységesnek mondhatók Az ujguroknál kizárólag a barna-fekete hajszín volt meghatározható, a magyaroknál ez a gyakoriság 98%, a nagykunsági magyaroknál 99%, a vas megyei őriszentpéterieknél 100%-ban csak a barna és a fekete hajszínek fordultak döntően elő.
– Tehát mindkét népcsoportnál
a turnaid típus a legjellemzőbb.
A hasonlóság a hozzá nem értő, szakavatatlan szem számára is észrevehető?
– A Kapuban megjelent, Horváth Izabella művészettörténésszel közösen írt cikkükben a nagy-magyar-alföldi változatot képeken mutatom be.
A képek alapján látható, hogy mind ugyanolyan kinézésűek amilyen a magyarokra jellemző. Ha itt járnának közöttünk nem lehetne észrevenni, hogy nem magyarokról van szó. A többi változatnál is -mint az észak-kazahsztáni és a közép turnaid- közel azonos arányban mutathatók ki mind az ősi europoid, mind az ősi mongoloid vonások. A másik leggyakoribb típus a pirami.
– Mi jellemző erre a csoportra?
– A pamiri típus termete átlagban nagyközepes, a fejjelző rövid, azaz közel köralakú, az arc keskenyebb és magasabb, mint a turanid típusnál, a szemszín szintén túlnyomóan sötét sötétbarna, sárga, csak részben zöldesbarna. A pamiri típus az ujguroknál 15,5%-ban mutatható ki, a magyar átlag az őslakos eredetű népességeknél 13,5%, az összes általam vizsgált magyaroknál 12%. A legnagyobb eltérés a mongoloidok előfordulásában van. Mongoloidok, azaz jellegzetes mongolok se a magyaroknál, se az ujguroknál nem voltak kimutathatók.
– A Kapuban megjelent cikkének társszerzője, Horváth Izabella fel is kereste az ujgurokat. Testvérüknek tart minket ez a közép-ázsiai népcsoport?
– Az ujgurok nagy szeretettel fogadták, nemcsak mint rokont, hanem mint testvérnépet emlegettek minket. Vázolták rövid történetüket is. A hunoktól származtatják magukat, őseik Peking környékéről indultak el dél-nyugat felé, amikor a kínai csapatok erősen szorongatták őseiket. Tudatában vannak annak, hogy a hun eredetű népesség egy része helyben maradt, részben beolvadt a hunokkal, részben összeházasodott a mongolokkal, akiket szintén rokonoknak és hun leszármazottnak tartanak.
– Hasznára válna-e a Kárpát-medencei magyarságnak, ha vérfrissítés céljából ujgurok települnének a területre?
– Embertani szempontból a genetikusok ideálisnak tartják az egymáshoz közel álló népességek keveredését. Ilyen szempontból az ujgurok magyarrá válása erősítheti a magyarság keleti elemeinek súlyát.
– Ezek szerint a régóta köztudatban élő finnugor rokonságnál erősebb az ujgurokhoz való hasonlóságunk?
– Az ujgurok a hunok egyenes ági leszármazottainak tartják magukat, és a kutatók többsége ezzel egyet is ért. Az eredmények pedig arra utalnak, hogy ez egyre nagyobb mértékben bizonyítható is. A Kapu idei első számában jelent meg a Kínában kiásott 6000 agyagkatonával kapcsolatos feldolgozásom. A Kínában lévő Sansziban feltárt agyagkatonák közül egy német nyelvű szakfolyóirat bemutatta 69 agyagkatona képét. Ezeknél közel 80%-ban a turanid típus nagy-magyar-alföldi és észak-kazahsztáni változatai voltak kimutathatók. Mongoloidok pedig csak minimális számban voltak észlelhetők. Nagyon fontos embertani adat, főleg magyar szempontból, hogy a finn-ugor eredetű nyelvek együttese az őslakos magyaroknál csak 3,6%-ban mutatható ki. A régi szlávtípusok pedig csak 1,1 %-ban az őslakos eredetű magyar népességeknél. Az összes magyaroknál 2,1%-ban, a vizsgált magyaroknál a legkisebb arányban 0,5%-ban a csallóközi magyaroknál voltak kimutathatók régi szláv jellegegyüttesek. Egyes kutatók elferdített arányban mutatják ki az adatokat, viszont a szabályos embertani vizsgálatok alapján kapott eredmények, ellenkező eredményt mutatnak. Meg kell azonban jegyeznek, hogy egyes külföldi szerzők, politikusok jelentős szláv hatást mutatnak ki a magyarság kialakulásában. Ezzel szemben Tretyakov orosz professzor nézetére tudok hivatkozni, aki elmondta a Budapesten történet konferencián, hogy a Kárpát-medence honfoglalás korában a honfoglalás kori szláv nyelvű népek nem voltak tiszta szlávok, kialakulásában jelentős szerepük volt a közép-ázsiai eredetű lovas állattenyésztő népeknek, főleg az avaroknak.
– A fenti adatok lényege megismerhető a 2002-ben megjelent könyvemben, melyben 33 000 magyaron kívül megtalálhatók a környezetünkben élő népek szlovákok, horvátok, bunyevácok, sokácok és németek (németek alatt a magukat svábnak nevező falusi lakosságot értjük) adatai is. 208 oldalas könyvemben öt tanulmány van, az egyes a dunántúli magyaroknak, a második a felvidéki magyaroknak, a harmadik a székely magyarokra, a negyedik az összes magyarokra együtt, az utolsó, pedig a környezetünkben élő népekre vonatkozó adatokat tartalmazza. Etnogenetikai szempontból három olyan munka van amelyik röviden tartalmazza a keleti rokonság embertani kapcsolatait, azaz a Kapu 2000/1 száma a Kapu 2002/3 száma, a Kapu füzetek 7. száma, melyben a felvidéki magyarok népességi története és embertani képe című tanulmányom jelent meg."
