Anzika, ha azért nem tud felállni, mert izületi-mozgásszervi bajai vannak, akkor azokon elég jól lehet segiteni sok esetben. gyógyszer, ami csökkenti a fájdalmat, gyulladást (rymadil pl.) és olyan táplálékkiegészitők, amik az izületek karbantartását szolgálják, pl Corvimin, ill. ennek fejlettebb változata és mások.
És az elaltatás szerintem csak akkor jöhet szóba, ha már minden perc kin lenne a ktya számára, és nincs mód ezen változtatni. tehát ha már ő is azt karná. És akkor is az öledben, a fejét fogva, hogy érezze, mindig vele vagy.
Atos ideiglenesen hozzánk került. Az első órák kicsit nehezek voltak, mert a saját német juhászom nagyon féltékeny, nemtetszését ugatással, visitással, (eséllyel jelentkezhetne a milánói Scalába) jelezte. Atos mindezt teljesen békésen tűrte, egy született békebíró. Az első délután egymás óvatos szimatolásával, és kerülgetésével telt. Egy apró mozzanat zavarta meg a békét Atos részéről, mégpedig az, hogy apróra végigszimatolta a kertet, az volt az érzésem hogy a szökés lehetőségét kereste, ezért éjszakára megkötöttem. A vacsiját kétpofára zabálta, szerintem nagyon éhes lehetett. (Ez egyébként azóta is így van, vacsoraidőben fellök tálastul, pedig eleget kap!) Szerintem lakásban tarthatták, mert a helyén még végszükség esetén sem intézett semmit, addig táncolt amíg el nem engedtem, reggel, délben, este van a szokásos WC.
Tegnap este játszott előszőr, fát dobáltam neki, elfut érte de nem hozza vissza, azt viszont nagyon élvezi amikor én megyek érte.. Ma reggel játszottak előszőr egy nagyot Botlikkal (saját nj), aki már jócskán visszavett a féltékenységi drámából. Szóval szerintem Atos jól érzi magát. Nagyon bújós, simiből, dögönyözésből semennyi nem elég, és mellső mancsaival átöleli a lábamat, vagy két lábra áll (mellsők a vállon) és farkasszemet nézünk, ha még simogatást kér. Készült egy kazal fotó is, ha letöltöttem, majd felrakom.
Akkor válasz a politikán feldobottra:
Egyfelől jó lenne tudni, hogy hol van ez a történet helyileg, mert tudtommal Magyarország nagy részén - a Dunántúlon bizonyosan - oltják a rókákat veszettség ellen. Másfelől szerintem - ha ez lenne a fő gond - még fű alatt se túl nehéz oltóanyagot és altatólövedéket szerezni, amibe persze tudsz oltóanyagot is tenni. A hozzávaló altatópuska se egy zaksön, közönséges szódapatronnal üzemel :))))
A nagyobb gond szerintem az, hogy ezek a kutyák veszélyeztetik a természetvédelmi terület faunáját. Tehát be kellene fogni őket igazándiból.
Tehát én mondjuk azt csinálnám - hogy konkrétat feleljek a végére - hogy fognék állatgyógyászati Acepromazin gélt, megpreparálnék némi husikát, feletetném a jószágokkal, oszt összefognám őket. (ettől a rókáknak meg a macskáknak se lesz bajuk ha véletlenül ők falják fel, legfeljebb detto alszanak fél-egy napot :))
A kutyákat pedig menhelyen helyezném el, ahol nem "altatnak" - jaj de rühellem ezt az eufremizmust a gyilkolászásra.
Szerintem a kölykök egyértelműen szocializálhatók, legfeljebb nem könnyen. Lehet, hogy egy ideig állatorvosi segitség (dezipramin) is kell hozzá.
Sziasztok!
Volt egyszer egy tacskó-keverék fogadott kutyusom is. Őt valaki a szomszédaim közül elnevezte Pimpónak. (Illett rá a neve, mert a fülei olyan kis pimpósak voltak.) :) Egy ideig csak a lépcsőházban lakott, aztán egy szép napon, amikor hazamentem láss csodát, két kutyát találtam a lakásban! :) Valahogy besurrant reggel, amikor elmentünk otthonról. Hogy jelezze azt, hogy otthon érzi magát, meg is jelölte pár helyen a territóriumát, pl. apám kedvenc bőröndjén. Ettől a naptól kezdve éjszaka bent volt nálunk, reggel, amikor levittem a belgámat sétálni, ő is kijött velem, aztán elkisért a suliba, délután pedig ismét felbukkant, és bejött hozzánk. Esténként néha keresnem kellett. Olyankor kiálltam a ház elé, és tele torokból kiabáltam, hogy PIMPÓÓÓÓÓ! A lakók valószínűleg már azt fontolgatták, hogy kihívják a mentőket... :))) Pimpó pár perc múlva megjelent, és már vette is az irányt az ajtónk felé. A szüleim pár hét múlva sajnos megelégelték ezt a furcsa vendégeskedést, ezért kerestünk Pimpónak egy gazdit. Búcsúzóul vettem neki egy szép nyakörvet és pórázt, azzal vittük el az új helyére. Néhány hónap múlva sajnos azt a hírt kaptuk, hogy Pimpóka megszökött. Remélem, hogy találkozott valakivel, aki befogadta őt. Olyan kedvesen tudott nézni az emberekre, miközben lifegtek a kajla kis fülei.
"Én kóborkutya - csapatot láttam egyszer a lehetô legfegyelmezettebben, legszervezettebben és abszolút hangtalanul végigvonulni az éjszaka közepén egy város fôutcáján. Nappal színüket se lehetett látni, így az élelemszerzô portyáikat valószínûleg mindig éjszaka ejtették meg. Tudták szegények, hogy sok jóra nem számíthatnak, ha felfigyelnek rájuk. (nem volt egy állatbarát vidék)"
Nos én igazán szeretem a kutyákat, de nem szivesen találkoznék össze egy vadon élő kutyacsaláddal. 3-4 kutya már egy falka, gyakorlatilag kiszámíthatatlanok. És mint említettem, itt a természetvédelni területen van jópár róka is, különlegesen hideg napokon a kertünkbe is bejöttek télen. És emiatt igen aggályos az, hogy ez a kutyacsalád nincsen beoltva semmi ellen. Nem tudom az anyakutyát ki dobta ki, de hogy a kölykök már nemigen domesztikálhatók, az biztos. MIndenesetre ma szóltam a szomszédnak, hogy nézzék át jól a keritésüket, nincs e rajta valami luk.
No kitaláltunk egy megoldást a férjemmel.
Nem visszük oltani a kutyát, hanem neki van egy volt osztálytársa aki állatorvos, általában őt hívjuk ki a veszettség elleni oltásra, mert a Fülest nem lehet állatorvosi rendelőbe vinni (illetve lehet, csak éppen emberfeletti energiát igényel, annyira fél tőle). Szóval őt kihívjuk a héten, hogy beoltsa Lesszit, meg féregtelenítse meg minden.
Minden nap fésülgetem egy kicsit, és már egész normális kezd lenni a szőre, azt hiszem a legtöbb koszos szőr egyszerűen kiesett belőle vagy mi (ezt nevezik vedlésnek? Mert már sokkal homogénabb a szőre... és ölég tisztes mennyiséget sepertem össze belőle...)
Az ivartalanitással meg várunk egy kicsit. Annyira tartja még a távolságot ez a kutya, hogy attól félek, sose fog megszeretni, ha most elviszem. Majd tanácsot kérek ettől az állatorvostól. Neki egy ici-pici rendelője van, de nagyon ügyes kezű, ő ivartalanította a lányom macsekját is, nála biztosan nem kell úgy bevinni, hogy ott hagyom, meg érte jövök, ott lehetek mellette, mikor az altató injekciót kapja, és rögtön utána haza is vihetem, már otthon fog felébredni. Meg azt is meg tudom beszélni vele, hogy ne gallárt kapjon, hanem kötözze át a hasát, iszonydom a gallértól.
ez egy nagyon jó topik, egyszerûen jólesik olvasni, kimossa a rossz, szomorú történeteket kicsit az emberbôl.
Anzika, sajnos, a te történeteden nem tudom túltenni magam. De bárhogy is kell majd döntened, azt senki és semmi nem vitathatja el tôled, hogy átlagon felüli erôfeszítésel esélyt, sôt egy szeretettel és nyugalommal teli életet adtál Lolának.
Alice:
Én kóborkutya - csapatot láttam egyszer a lehetô legfegyelmezettebben, legszervezettebben és abszolút hangtalanul végigvonulni az éjszaka közepén egy város fôutcáján. Nappal színüket se lehetett látni, így az élelemszerzô portyáikat valószínûleg mindig éjszaka ejtették meg. Tudták szegények, hogy sok jóra nem számíthatnak, ha felfigyelnek rájuk. (nem volt egy állatbarát vidék)
Alice, azt mondom, a héten kezdjétek intézni ezeket a praktikus dolgokat.
A collie nagyon nyitott, jó természetű, odaadó kutya, de a lelke igen sérülékeny, de meglátod feloldódik majd, és igyekszik elfelejteni a rosszakat. (A miénk még sokszor sír álmában)
Ha elvinnéd Juhász Tamáshoz, biztos egy pillanat alatt megkapná az oltást (meg egy kis féregtelenítést, az már included) és az ivartalanításra jegyeztesd elő, hamar túl lenne így hirtelen az összes szekatúrán, és zavartalanul dolgozhatna azon, hogy szeressen Bennneteket.
A kozmetika ügyében is fordulhatnál Juhászékhoz, az én nagy colliemat 4000-ért (fürdés, pedikűr, fésülés) rakják rendbe, gondolom a kicsi olcsóbb sokkal, meg biztosan szívesen megnézik, mit csinál, ha kapkod, legfeljebb bekötik a kis pofáját egy gézzel.
Mondjuk az lenne jó, ha ott maradhatnál vele, hogy ne higgye azt, ott lett hagyva...
A falkáról eszembe jutott, hogy a testvéremnél is jartak hasonlók (Ő a Gébics utcában lakik), én javasoltam neki a régi módszert: fedőcsapkodás és egyéb lehetséges zajhatások keltése
Mi is anno pár éve befogadtunk egy spánielt. Dicki akkor már a nemtudoménhanyadik gazdájánál volt és el akarták altatni.
Egy kutyás barátnőm által került hozzánk másfél évesen(akkor pusztult el az előző spanink) és a mai napig áldjuk azokat a gazdikat, akiknek nem kellett:(, mert így egy nagyszerű, valódi spánieljellemű kutyut kaptunk:)))
Semmit nem tudunk az előéletéről (kaptunk vele törzskönyvet, oltási könyvet, felszerelést, mindent, csak vigyük - még tetoválása is van és nem is rossz a családfája:)
Azért írtam, hogy nem tudunk semmit az előző életéről, mert pl halálosan utálja, ha a bundáját fésüljük és a lábát mossuk (erre a kettőre még mind a mai napig allergiás és oda-odakap, ha nem figyelünk). Nem tudom, hogy milyen attrocitás érhette ezzel, mert az előző kutyunk, pl imádta, ha fésültük... Ezt az egy titkát nem tudtuk megfejteni, de higgyétek el, hogy imádnivaló:)))
Hát közben az etetés után némileg megbocsájtott nekem, de még mindig olyan mint egy bizalmatlan ámbár barátságos idegen.
Az ilyen kutyákkal hogy bírnak a kutyakozmetikusok? Ugyanis előbb utóbb muszáj lesz elmennem vele, de már előre félek tőle, mert szegény kutya majd biztosan azt fogja hinni, hogy "no autóba ülünk, megint megyünk a SZÖRNYŰ helyre..." Pedig előbb utóbb el kell vinni állatorvoshoz, no meg ha nincsen ivartalanítva, sajnálom, de azt is meg kell ejteni.
Ha legalább azt tudnám, hogy veszettség ellen be van oltva... ugyanis az a helyzet, hogy ugye itt van előttünk a természetvédelmi terület, itt vannak rókák, minden ami köll, de a legnagyobb baj az, hogy van egy kutyacsalád, egy anyakutya valahol itt szülte meg a kölykeit, mesélték a szomszédok. Eddig azt hittem, hogy ez afféle szóbeszéd, de tegnap láttam őket, és eléggé félelmetesek voltak. A szomszédba jöttek be, az anyakutya (jó nagy, olyan németjuhász meg egyéb fajta, meg 3 kb. fél éves kölyök, két fekete, egy vörös...) egyáltalán nem olyanok voltak mint a kutyák, inkább olyanok mint egy farkascsorda. Az volt bennük a félelmetes, hogy egyetlen hang nélkül csoprtosan jártak be minden sarkot, és érdekes módon az összes házikutya, beleértve az enyémeket meg a szomszédét, meg a szomszéd szomszédjáét stb... mind bevonult a vackába, éppen a csend volt az, ami megrémített. Furcsa, de valahogy ugyanazt éreztem mint az állatok, bár éppen nem téptek szét semmit.
Én ugyan nem jelentem be, de előbb utóbb valaki bejelenti őket, az biztos, és akkor a vadász kilövi. Itt rengeteg védett állat van, nyest, sün, róka, még héja is, egy vad kutyacsalád kifejezetten veszélyt jelent.
KIcsit elkalandoztam... szóval ezzel azt akartam mondani, hogy állandóan felügyelnem kell, hogy Leslie mikor hol van, nem reszkírozhatok meg egy harapást. Ha nincs oltási bizonyítványa, akkor irgalmatlanul megölnék, no meg az egész családot be kéne oltani. Szóval nem akarom. Jó lenne, ha már Leslie is kicsit felfogná, miről van szó, és felfogná, hogy én nem akarok neki rosszat.
Az én kutyám sem bírja a feneke és farka körüli cécót, kivéve, ha fekszik. Fekszik az oldalán, elől beszélek hozzá, hátul fésülöm, mindig lefogom a bőrét, mert ott elég tág és lágy részek is vannak, szóval csellel. A másik, ha a térdem-combom közé kapom a fejét, valaki tartja a farkát, hogy ne huppanjon azonnal "jó kutya ül" pozitúrába és úgy próbálkozom.
Na ma kicsit nehéz napom volt Leslie-vel (alias Sába, később Lessie - Leslie - ugyanis csak erre kapta fel a fejét). Vasárnap került hozzánk, tegnap már szeretgetett, ma úgy döntöttem, hogy megkisérlek némi fésülést. Egészen a fenekéig hagyja magát, ezzel szemben ha a farkához nyúltam akkorákat sikkantott, mint egy szűzlány, ha a szoknyája alá nyúlnak, és állandóan odakapott. Nem értem, soha nem fésülte senki? Egy sheltie fajtát? (Amelyik már állitólag 4-5 éves...)
Nekem volt uszkárom is, azt is sokszor kellett fésülni, de az sem csinált ekkora hisztit. Pedig muszáj lesz valahogyan megfésülni, mert büdi. És főleg a feneke meg a farka táján vannak a kritikus szőrcsomók. És esküszöm nem húztam vagy ilyesmi, egészen biztosan nem fájt neki az amit csináltam. Amíg így viselkedik, még kutyakozmetikushoz sem merek elmenni vele...
Most éppen nagyon meg van sértődve. Én meg el vagyok keseredve.
Sziasztok,
Nekünk egy befogadott kutttyunk volt idáig. Nem tudom milyen fajtákból sikeredett, leginkább egy kistermetű németjuhászra hasonlított, hatalmas, denevérszerű fülekkel, és teljesen fekete volt. Kormos (ugye milyen fantáziadús? :)) egy hónappal azután, hogy magunkhoz vettük az utcáról, meglepett minket 8 kis fekete kölyökkel :)
Ő egy nagyon okos kutya volt szinte magától tanult. Sajnos azonban volt pár olyan tulajdonsága, amit nem lehetett kinevelni belőle. Rendkívűl félős volt, szinte mindentől félt, ami idegen volt neki, ha pedig vihar volt és dörgött az ég, azt rendszeresen a konyhaasztal alatt, remegve vészelte át. Valami nagyon rossz emléke lehetett egy viharos napról :((( Viszont az idegen kutyákkal szemben hihetetlenül agresszív volt, nem érdekelte, hogy mekkora, rögtön nekiment, úgyhogy élmény volt vele a séta :) A kajáját pedig úgy féltette, hogy azt elmondani nem lehet, de azt hiszem ez érthető.
Mikor 6 éve volt nálunk, akkor került mellé egy dobermann kan kölyök, őt elfogadta, és nagyon jóban lettek, kivéve az etetéseket :)
11 évig volt velünk, és hiszem, hogy boldog élete volt (az elejét leszámítva). Az tény, hogy mi rengeteg szeretetet kaptunk tőle, és én személy szerint lényegesen türelmesebb lettem, mint őelötte voltam.
Tasy
Mióta elolvastam a beírásodat, egyfolytában azon töprengek, hogy hogy lehetséges az, hogy egy skót juhászt, ami ugye fajkutya, ha megvennék elég borsos lenne az ára, miért kínoznak meg ennyire?
Ha nem kellett miért nem adták el inkább?
És egyáltalán, hogy lehet egy embernek annira elállatosodni (bár ahogy olvasom ez már szinte dicséret), hogy kínozzanak egy állatot? (Bármilyet...)
Én a sulimnál találtam az uszkár-keverék kutyusomat. Ott ült a lépcsőn és nézett rám a gombszemeivel... Rögtön megszerettem, és elhatároztam, hogy hazaviszem. Eléggé sántított szegényke, és nagyon csapzott volt. Megfürdettem, megetettem, megismertettem a másik kutyámmal, és lassan kezdte itthon érezni magát. Az első pár napban mindenhova jött utánam, egy percre se vette le rólam a szemét. Aztán megbarátkozott a családom többi tagjával is. A belga juhászommal voltak nézeteltéréseik, néhány féltékenységi roham, meg ilyesmik, de hamar haverok lettek. A kaját még most is nagyon féltik egymástól, de szerintem ez természetes. Három éve van nálam a kutyus, és semmi gond nincs vele. Bár, amikor álvemhes, és vackot készít magának a fotelben, azt nem szeretem, de amúgy nagyon jó kutyus. Szereti az embereket, mindenkivel barátságos. Amikor hazajövök, kitörő örömmel üdvözöl. Ja, és olyan ügyes, feldobja magának a labdát, és elkapja!
Az en kutyam is menhelyrol valo es hihetetlenul jo termeszete van. Gyakorlatilag mar elso este is ugyanugy viselkedett, mint most. Karacsonykor lesz ket eve, hogy nalam van es 4-5 eves lehetett akkor, amikor kihoztam. Csendes, szofogado, hihetetlenul lelkes es minden helyzetben tok vidam. :)))
Anyueknak jelenleg is tobb kutyajuk van, egy kivetelevel mind befogadott kutya. Teljesen masok, mint amelyik mar kis koratol nalunk van. Mindegyiknek az az egyetlen celja, hogy "jo kutya" legyen, nehogy artsanak nekunk, vagy magukra haragitsanak minket.
Az egy szem tenyesztotol vasarolt kakukktojas pedig egy skotjuhasz. Nextdoor, teljesen olyan, mint amit Te is leirtal. O is olyan "parancsszavakra" hallgat, hogy "menj fel a jardara", "ulj kozelebb", "hogy vagy haver?" (ez utobbi a pacsizas, ami igy mar kezfogassa minosul) :)))
Mikor az alberlet lehetove tette, akkor is volt nalunk ideiglenesen par kutya, es egy sem volt kozuluk, aki _barmilyen_ gondot, problemat okozott volna. Na jo, talan egy ir szetter, aki malamutfalkanak kepzelte magat setanal :))) A szivem szakadt meg ertuk, amikor vegleges gazdahoz kerultek, ugy megszerettem mindegyiket az alatt a par het alatt...
Udv,
meggyes
Ez a sheltie is nagyon okos! Ha csak a kezemmel intek, már jön vagy megy vagy akármit csinál... Most már nagyon barátságos, azt csinálja, hogy ha pl. ülök, akkor hirtelen felemelkedik, és a két mancsát a vállamra teszi, mintha mondani akarna valamit, meg felágaskodik és a derekamra teszi a mancsait, és csak néz... néz... Akárhová megyek, jön utánam.
Egyetlen baja, hogy mindent megesz a macskák elől, szinte sportot csinál belőle, és etetni is külön kell, mert a Fülesnek is nekimegy, még akkor is, ha legalább 2 méter van köztük.
A skót juhász az ennyire intelligens, a mostani nekem a harmadik, az első meghalt, a második a volt férjemmel lakik, elég sokat átjön hozzám
Csak úgy mondom neki, félhangosan, hogy menjen be a gyerek szobájába és ébressze fel, és ő bemegy és ráteszi a kis pofáját a gyerek paplanjára és csóvál veszettül és kis morgó hangokat ad ki.
A skót juhász, aki főállásban szeret
1993-ban találtam egy meztelen skótjuhászt amikor a spánielemet sétáltattam. Járni alig tudott, talpaiból darabok voltak kivágva. Két napig nem evett, mikor eszembejutott, meg kellene próbálni a száraz kenyeret. Falta. Nem ismerte a húst. Két évbe került, ha nyúltam felé megsimogatni ne fusson el. A kutyáimat soha nem pórázon sétáltatom. Egy hét alatt megtanulta a spánieltől az utcán való közlekedés szabályait. Közben megsüketült a spániel. Ha jöttek hozzánk, akkor felkeltette, az utcán őt figyelte mikor léphet le a járdáról.
A spánielt mindig határozott vezényszavakkal lehetett csak irányítani. A skótjuci ezt soha nem igényelte.Ilyen utasítássokkal szoktam irányítani:
-sietnünk kellene
-jön az autó /megáll/
-ne ide Lolika /akkor ott nem piszkitott, hiába volt legugolva/ stb.
Tulajdonképpen beszélgetni szoktam vele. Nem igen hiszek benn, de mindig olyan érzésem volt, hogy érti amiről beszélünk.
A spániel aránylag egy nehezen kezelhető kutya, tud mindent, de nem szivesen hajt végre parancsot.
Azon szotam tünődni, a Lola azért ilyen engedelmes, mert hálás, vagy ez a skótok tulajdonsága?
Már nagyon öreg és beteg. Egész életében folyamatosan gyógyszert kapott. Magától nem tud felállni. Igen félek attól, nekem kell majd döntenem...
sziasztok, egyszer amikor még repülőtéren dolgoztam, jött egy barna.fehér, tehénképű kutyu, a tavak felől. pitbull volt. eleinte tartottam tőle, de sikerült beilleszkednie az emberek közé. van ugyan egy két rossz tulajdonsága, a többi kutyát nem szereti, de ezen kívül a világ legodabújósabb és puszizkodósabb kutyája. nagyon igényli a simizést, a törődést, az emberi hangot.
a jobb hátsó lábán megharapták, 40000 forintért megműttettem és hazavittem. egy csomó ideig kanül volt a bőre alá berakva, hogy azon ürüljön a seb. szó nélkül tűrte. nagyon jó kutya, csak jót tudok róla mondani. figyelni kell rá, de ennyi.
Amíg a szüleimnél laktam, egyszer a bátyám állított haza egy lesoványodott, koszos kopószerű
kölyökkutyával (egy udvarból lopta ki)
Idegileg kész roncs volt az eb (ha simogatni akartam lehasalt, bepisilt, remegett), nem tudom, hogy ki volt az barom, aki a "gazdája" lehetett.
A kuty még ma is megvan, kitűnő egészségnek örvend, de csak nagyon sok munkával lehetett nála elérni, hogy a családtagokon kívül mást is elfogadjon. A sötétkék autóktól pl. máig idegbajt kap, nagyon mélyen rögzülhettek benne a rossz emlékek.
A párom rendszeresen menhelyeken keres őrkutyát, mert szerinte az onnan kihozott kutyák a lelküket is kiteszik az új gazdájukért, taníthatók és kedvesek. Egy német dog kivételével mindegyikből igazi kolléga lett.
Nehogy valaki lenullázza:
több mint három éve, csontsoványan, megverve, depressziósan találtam meg az akkor két év körüli skótjuhász kutyámat: a harmadik hónap végére szemjátékkal kommunikáltunk. Jókedvű, mindenkit szeret, nyugodt, de játékos, kedveskedő és kedves kutya. Beszélgetni lehet vele - komolyan mondom
Húsz évvel ezelőtt jártam az Illatos úton és akkor német juhász kutyát hoztunk el, ő a barátnőmet választotta: megöregedett, és pár éve halt meg, boldogan élt, mindig a barátnőmmel volt, mindenhová együtt mentek, nyugodt, szelíd, gyönyörű kutya volt
Kedves állatbarát ismerőseim, ezt az új topicot azok számára nyitottam, akik egy már felnőtt gazdátlan kutyát fogadtak be.
Volt nekem valaha egy tacskóm. Egy hétre fogadtam be, a lányom könyörgésére. A gazdáját nem találtuk meg azóta sem, de 1 hét után már nem is kerestem. Az a tacsi már meghalt, de az emlékére megfogadtam, hogy nekem ezután csak olyan kutyám lesz, aki másnak nem kell.
Szóval meséljétek el a tapasztalataitokat, azok pedig, akik éppen most fogadnak örökbe egy gazdátlan kutyát írjanak nyugodtan, ha valami problemájuk van...
