Keresés

Részletes keresés

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.30 0 0 1048

Diósgyőr. A DVTK-tól elküldött Ôze Tibor elegáns megoldásban bízik, de ha kell, akkor pereskedik

Gyászos miskolci focirapszódia

 

SINKOVICS GÁBOR  NS, 2004-07-30

 

Legutóbb akkor cikkeztek ennyit a diósgyőri futballról, amikor a helyi piros-fehérek a következő csapattal büszkélkedhettek: Veréb - Szántó, Salamon, Váradi Ottó, Kutasi - Oláh, Tatár, Görgei - Borostyán, Fükő, Fekete László.

 

Sokan emlékeznek erre az együttesre, amely a miskolci futball legnagyobb eredményét produkálta, hiszen bronzérmet szerzett, és akkoriban - némi költői túlzással - a magyar futball fővárosa volt Miskolc. A fenti csapatból sajnos hárman már nem élnek, Váradi Ottó, Görgei János és Fekete László távozott fiatalon. Ám nevüket, no meg annak az együttesnek a produkcióját, aligha felejtik el Miskolcon. Azonban a DVTK-t irányítani manapság, a gyengécske magyar futballban is olyan nagy kihívás, mintha mondjuk a Ferencvároshoz tartozna az ember.
Pontosan tudja ezt Ôze Tibor is, hiszen a legutóbbi szezont Diósgyőrött töltötte, előbb ügyvezető igazgatóként, majd tavasszal edzőként, és nem kis szerepet vállalt abban, hogy a piros-fehérek újra az első osztályba kerültek. Fontos ezt hangsúlyozni: a DVTK igenis kiharcolta a feljutást, tehát nem papíron, egy tölgyfaasztal mellett ülve döntöttek a sorsáról.
Ma azonban az elégedettség, s a nyugalom helyett Miskolcon káosz van. Merthogy van is, meg nincs is tulajdonos, továbbá két edző - Détári Lajos, valamint Kiprich József - két csapatot készít fel.
Ôze Tiborról viszont már senki sem beszél.
Mintha elfelejtették volna mit tett a csapatért, a városért.

Azt sem mondták, hogy már pakolhat

- Most akkor a Diósgyőr alkalmazásában áll, vagy már nem?
- Ez az, amit magam sem tudok - mondta Ôze Tibor. - Nekem hivatalosan még nem mondták, hogy pakoljak, és kerüljem el a diósgyőri stadiont. Persze látom a tendenciát, olvasom az újságokat, így nagyjából képben vagyok. Attól tartok, hogy újra csak pofára esem. Ne haragudjon a kifejezésért, de nem tudom ezt másként kifejezni…
- Nem hiszem, hogy szabadkoznia kellene, még akkor sem, ha esetleg ennél cifrább, indulatosabb kifejezéseket használna. Valahogy mindig úgy alakulnak a dolgok, hogy ön dolgozik, teszi a dolgát, sikereket ér el, aztán egyszer csak elfelejtik. Ha most azt mondja, hogy ebből az áldozati bárány szerepből, ebből a jófiú státusból elég, és az asztalra csap, senki sem lepődhet meg.
- Nézze, meglehetősen kusza és zavaros a helyzet Diósgyőrött, úgyhogy nekem is várnom kell, mielőtt valóban az asztalra csapok. Pedig tavaly nyáron boldogan és óriási lelkesedéssel láttam munkához, gondolom, emlékszik rá, hogy milyen körülmények között kerültem Diósgyőrbe.
- No, igen, akkor sem volt csapat…

- Úgy bizony. Mintha kísértetkastélyba érkeztem volna, olyan volt a diósgyőri stadion. Nem voltak játékosok, még egy csendes, csinos titkárnő sem ücsörgött az irodában. Képzelheti, mennyi munka várt rám, és az új tulajdonosra, Ott Erzsébetre, akivel még a kilencvenes évek elején ismerkedtem meg. Akkor a BVSC-nél dolgoztam, ő pedig a klub egyik szponzora volt. Tavaly nyáron először arról beszéltünk, hogy futballakadémiát kellene üzemeltetni Budapesten, majd jött az ötlet, hogy karoljuk fel a miskolci futballt. Ô adja a pénzt, a szakmai munkát pedig rám bízza. Így is történt. Reszeli Soós István akkoriban távozott a városból, a csapat fél év alatt felélte az egész éves költségvetését, és nekünk nem is a nulláról, hanem a mínuszok mínuszáról kellett startolnunk.

 

Az új tulajdonos biztosan nem fizet

 

- És? Megbánta, hogy belevágott?
- Ugyan már! Életem legnagyobb sikerének érzem, hogy Diósgyőrnek újra első osztályú futballcsapata van. Nem szeretem a nagy szavakat, de ez az érzés valóban büszkeséggel tölt el. Hogy Miskolcon mennyire szeretik a futballt, azt csak az tudja igazán, aki itt játszik, vagy dolgozik. Az edzéseken most is sokszor ezer ember ácsorog, az edzőmeccseken három-négyezren figyelik a fiúkat, és pontosan tudom, micsoda hangulat lesz itt az első osztályú találkozókon. Ezért is fáj, hogy ebben már nem lehet részem.
- Hiszen még ki sem rúgták. Előfordulhat, hogy azt mondják önnek: jöjjön, Ôze úr, maga rendes ember, oroszlánrészt vállalt a feljutásból, így legyen mondjuk…
- Mi legyek? Hiszen minden pozíció foglalt, ráadásul az új tulajdonos, Varga Zsolt már kijelentette, hogy nem számít rám, és ami még ennél is szomorúbb, azt is hozzátette: esze ágában sincs kifizetni sem engem, sem a játékosokat. Tudja, sohasem voltam egy gazdag ember, de az elmúlt egy évben még inkább meg kellett gondolnom, mikor és mire költök. Mert - ezt írja csak le nyugodtan, nem titok - papíron alig háromszázötvenezer forintot kerestem volna… Elismerem, ez tisztességes fizetés, csakhát… Nem kaptam meg. Most számoltam ki, havi százhúszezer forintból éltem az időnként csurranó-cseppenő kifizetéseknek köszönhetően. A futballistáim úgy játszották végig az elmúlt szezont, hogy nem kapták meg sem az őszi, sem a tavaszi prémiumukat, fizetésről pedig ne is beszéljünk. Azt mondom, vannak még tisztességes emberek a magyar labdarúgásban, és nem lehet mindenkire azt mondani, hogy pénzéhes, és csak az anyagiakat nézi. A Diósgyőr futballcsapatának tagjai bebizonyították, hogy igenis lehet dacból, egymásért küzdve sikereket elérni. Volt olyan labdarúgóm, nem is egy, aki otthonról szatyorban hozta a kaját. Ilyen-olyan kolbászos szendvicset, rántott húsos zsömlét, tudom is én mit, s akkor elhatároztam, beszélek a srácokkal. Leültünk, és abban maradtunk, hogy igenis kiharcoljuk a feljutást, akár fizetnek nekünk, akár nem.

Détári Lajosból nagy edző lesz

- Nem sokon múlott. Az a váci meccs, az utolsó fordulóban elszenvedett vereség miatt csaknem botrányba fulladt, és ha a Vasas nem ikszel ugyanakkor a rivális Nyíregyházával, akkor…
- Valóban majdnem elrontottuk a végét, de azt az örömünnepet, amit Vácott átéltem, sohasem felejtem el. Kikaptunk egy nullra, de a feljutás okozta örömmámorban öleltek, csókoltak, simogattak bennünket a drukkerek.
- Azóta viszont csaknem másnaponta tör ki a palotaforradalom.
- Megértem a szurkolókat. Van egy csapatuk, amelyik kiharcolta a feljutást, amelyik elérte, hogy Miskolcon újra első osztályú klub van. Ha ezt el akarják venni tőlünk, érthető, ha tiltakoznak. A bajnokság befejeztével úgy gondoltam, magam is dolgozhatok tovább, Ott Erzsébettel egyeztetve megállapodtam mindenben Détári Lajossal, és azt gondolom, ez remek húzás volt. Csodálom Dömét, aki kitart, pedig tudom, hogy nem úgynevezett megélhetési edző, bármikor felállhatna, de ő kitart, mert imádja a futballt, és mert Diósgyőrben szeretne bizonyítani. Nem akarok itt udvariaskodó köröket futni, de Détári Lajosból fantasztikus edző lesz, sőt már talán most is az, remekül ért a játékosok nyelvén, és úgy lát a pályán, ahogy kevesen.
- És mi a véleménye arról, hogy Kiprich József is edzést tart ugyanott?
- Ez egyszerűen elképesztő! Nem Kipura, hanem a szituációra értem ezt. A magyar futballban úgy látszik bármi megtörténhet. Amúgy Kiprich Józsefnek talán várnia kellett volna még néhány napot, mert akkor nem fordulhatott volna elő ez a képtelen szituáció, hogy a DVTK gyakorlatilag két különböző csapatból áll. Történik mindez egy olyan klubnál, amelynek legalább tíz-tizenötezres átlagnézőszáma lehet, amelynél sírva, pezsgővel a kézben ünnepelték az emberek a stadionban felavatott villanyvilágítást, ahol gyakorlatilag nincs kenyér, nincs más szórakozás, csak a foci…
- Mi lesz önnel? Pereskedik majd a pénzéért?
- Abban bízom, hogy az új vezetés nem felejti el, hogy a játékosainak, valamint nekem köszönheti az első osztályú tagságot, azt, hogy Miskolcon első osztályú futball lesz. Ha ez így lesz, és egy elegáns gesztussal kifizetnek bennünket, elégedett leszek. Ám tartok attól, hogy hiába várunk a pénzünkre, és az a legszebb az egészben, hogy ha én pereskedni kezdek, akkor azzal az Ott Erzsébettel kell a bíróságra mennem, akivel végig korrekt kapcsolatban voltam.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.30 0 0 1047

Diósgyőr

 

Már fogy az új Diósgyőr is

 

D. L.  NS, 2004-07-30

 

A diósgyőri futballdráma tegnap tovább folytatódott: néhány játékossal máris megfogyatkozott Kiprich József kerete.

 

Az első edzésen látott 12 új labdarúgó közül nincs már Diósgyőrött Schafranek Ádám, Herczeg Miklós, Oross Márton és Sebők Zsolt. Délután viszont megérkezett a háromszoros válogatott Böjte Attila, aki civilbe öltözve az alapvonal mögül kísérte figyelemmel a többiek gyakorlását.
"Győrött hosszú távra szóló, élő szerződésem van, de a klubnak, meg nekem is az az érdekem, hogy váltsak - mondta a hátvéd. - Kiprich József hívására jöttem Diósgyőrbe, de egyelőre csak tájékozódok, szeretném megismerni a helyi viszonyokat. Mostanában rengeteget lehet olvasni a DVTK-ról, ám a megjelent írásokból a kívülálló csak azt szűrhette le, hogy teljes a káosz…"

 

A tegnap azért is volt fontos nap a diósgyőri futball életében, mert ekkorra várták Varga Zsoltot a stadionba. A Balaton FC Kft.-t megvásárolni szándékozó befektetőcsoport képviselője azonban egész nap nem bukkant fel Miskolcon, így Vitelki Zoltánék úgy vonultak ki az edzőpályára, hogy egy nap ismét eltelt és ezúttal sem történt semmi…
Igaz viszont, hogy információink szerint délután fontos tárgyalásra került sor az alpolgármester, Orosz Lajos, valamint a DVTK "másik" csapatát edző Détári Lajos között. Miskolc város sportért is felelős alpolgármestere, valamint az egykori ötszörös világválogatott bizonyára rendkívül érdekes témákat beszélt meg egymással, ám a stadionba érkező Détári Lajos szűkszavúan mindössze csak annyit mondott: a megbeszélésen elhangzottak nem publikusak.
Így csak találgatni lehet: Diósgyőrött felkészültek arra, hogy végül mégis a Détári Lajos mögé felsorakozó üzleti körrel lehet megmenteni a miskolci profifutballt…

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.29 0 0 1046
A "Détári-játékosokkal" tárgyaltak

Miskolc, július 29., 19.10 A szakember továbbra is vezeti a "hontalan" gárda munkáját.

Újabb tárgyalásokkal folytatódott a diósgyőri futballkálvária. A Diósgyőr BFC vezetősége ma délután több olyan játékossal tárgyalt (Vitelki, Tejnóra, Horváth T., Mogyoródi, Udvari, Szögedi), akik jelenleg még a feljutást kiharcoló csapathoz, a jelenleg Détári irányította klikkhez tartoznak. További két labdarúgóval azért nem tárgyaltak, mert azok menedzsere "nemkívánatos" személy a diósgyőri labdarúgásban.
Időközben többen teszik fel a kérdést a városban: vajon mi - esetleg ki - készteti arra Détári Lajost, hogy egy olyan szakmai csapat munkáját vezesse, amely a jelenlegi állás szerint egyik osztályban sem indulhat el?

 
Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.29 0 0 1045
Egressy nem valószínű

A délelőtt folyamán annak jártunk utána: vajon mennyire állja meg a helyét az a hír, miszerint az egykori diósgyőri kedvenc, Egressy Gábor Miskolcra jöhet.

A témában utólértük Németh Imre FIFA-licences menedzsert, aki elmondta:
- Gábor pillanatnyilag Csehországban, a Slavia Prágánál tartózkodik, Terjék Lajossal együtt. Szerdán egy alacsonyabb osztályú együttessel játszottak edzőmeccset, s jó teljesítményt nyújtottak. Nagy az esély rá, hogy szerződteti őket a klub, az este pont kerülhet az ,,ügyük" végére.
Németh Imre nem tudja, hogyan kerülhetett képbe Egressy a Diósgyőrrel, s azt sem, hogy a Nyíregyházával, mert ettől a két klubtól senkivel sem beszélt (még)...
Kiderült az is: Herczeg Miklós szerdán este aláírt a Honvédhoz (minden bizonnyal itt folytatja Geri Tamás is), Sebők Zsolt pedig megállapodott a Videotonnal.

MI

 

 

 

Egressy tárgyal(t) Kiprichékkel

Egressy-kérdésben természetesen kíváncsiak voltunk magának az érintettnek a véleményére is, aki néhány próbálkozás után felvette a telefonját.

- Való igaz, ma este, de legkésőbb pénteken reggel eldőlhet, hogy maradok-e a Slaviánál - nyilatkozta a miskolci futballszerető közönség egykori kedvence. - Kiprich Józseffel és Vincze Istvánnal beszélgettünk az esetleges diósgyőri folytatás lehetőségéről, s elmondtam nekik, hogy amennyiben nem jön össze a külföldi szerződés, akkor leülhetünk tárgyalni. Nem csupán a csehek érdeklődnek utánam, hanem mások is, például Portugáliából, Ciprusról... A DVTK-hoz akár idény közben is mehetnék, hiszen szabadon igazolható vagyok, a szabályok erre lehetőséget adnak.

MI

 

 

Varga és Détári hétfőn ismét beszél

Bár nem szerdán, hanem ma délelőtt, de beszélt egymással telefonon Détári Lajos és a leendő (?) tulajdonos, Varga Zsolt. Előrelépés nem történt, ám...

Varga Zsolt azt mondta a volt világválogatottnak, hogy hétfőn ismét felveszi majd vele a kapcsolatot, miután hivatalosan is a ,,birtokába" került a Balaton FC-t működtető Siófok FC Kft. (ezt megerősítette az Észak-Magyarországnak Détári Lajos is). Azon kérdésünkre, hogy kikre számít a szakvezetés az ,,egykori" DVTK-BS-ből, Varga Zsolt kijelentette:
- Telefonon egyeztettünk játékosokkal, remélem, hamarosan megállapodás születik azokkal, akikkel folytatni kívánjuk.
A hírek arról szóltak, hogy hat ember mehet át az NB I-es indulási joggal bíró csapathoz, ugyanakkor Kiprich József leendő vezetőedző mindezt kiegészítette azzal: ,,Az első körben ennyi emberrel egyeztettünk, de utána jöhetnek mások is..."

Hétfőn megváltozhat

Az átigazolások, annak technikai lebonyolítása kapcsán (mint például az átigazolási lap aláírása diósgyőri részről) megtudtuk, a Varga Zsolt és Kuti István közötti, július 23-án köttetett meghatalmazásban a tulajdonos-jelöltnek nincs aláírási jogköre, ám mindez megváltozhat hétfőn délelőtt, amikor a felek - minden bizonnyal - aláírják a szerződést, amikor megtörténik az adás-vétel.

Az átigazolási időszakot az MLSZ-elnöksége múlt hét keddi ülésén július 31-ig meghosszabbította, ám - mint arról Gyurácz István, a Magyar Labdarúgó Liga igazolási és átigazolási bizottságának titkára tájékoztatta lapunkat - ,,amennyiben a határidő utolsó napjai munkaszüneti napra esnek, az időszak annyi nappal meghosszabbodik". Jelen esetben ez egy nap, szombat, vagyis átigazolást hivatalosan augusztus 2-án, hétfőn 24 óráig lehet végezni.

Ha Bíró azt mondja

Felmerült, hogy az NB I-es Diósgyőr-BFC (?) elhalasztaná első, augusztus 7-i mérkőzését a Pápa ellen. Ezzel kapcsolatban Zajcsek Tibor, a dunántúliak technikai igazgatója a következőképpen fogalmazott:
- Még nem beszéltünk senkivel sem Diósgyőrből, de a mi klubunk ,,humánus"... Célszerű lenne halasztani, de ebben a kérdésben Bíró Péter tulajdonos a kompetens, s ha ő megegyezik bárkivel, bármiben, akkor úgy lesz.

Ma délelőtt egyébként egyik csapat sem tartott foglalkozást: délután fél 4-től a Kiprich-féle team dolgozik, míg utána, fél 6-tól Détári Lajos és csapata következik.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.29 0 0 1044

Sejtelmem sincs. :(

Nagyon sokan belefáradtunk már az évek óta tartó szarságba, most először nem is várom a bajnokság kezdetét. Hihetetlen, hogy ez pont velünk történik.

Előzmény: lao-ce (1043)
lao-ce Creative Commons License 2004.07.29 0 0 1043

érdekes élete lehetett a fickónak

 

bazze Huggy, mi lesz ennek a vége ?

Előzmény: Huggy Bear (1042)
Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.29 0 0 1042

Diósgyőr. Az új tulajdonosnak hitt Csebi Pogány Alajos soha nem beszélt a futballról Varga Zsolttal

 

A gyémántkereskedő mosolya

 

KUN ZOLTÁN NS, 2004-07-29

 

Hetek óta suttogták Miskolcon, hogy a diósgyőri futballcsapat megmentésére jelentkezett Varga Zsolt mögött álló üzletember a gyémántkereskedő Csebi Pogány Alajos lehet. Keddi számunkban mi is írtunk erről, és Varga Zsolt nem kommentálta értesülésünket. Azóta sikerült elérnünk a Franciaországban tartózkodó milliárdost, aki rögvest kijelentette: esze ágában sincs a diósgyőri fociba fektetni. Igaz, ez az ügy már annyira kusza, hogy érhetnek még bennünket meglepetések…

 

- A Kisalföld című lapban azt nyilatkozza, életében nem beszélt Varga Zsolttal a futballról.
- Így van, Varga Zsolt egészen más ügyben keresett - mondta Csebi Pogány Alajos. - Valami telekvásárlásról volt szó, de én nem vagyok olyan hülye, hogy éppen Romániában fektessek be.
- Inkább Magyarországon tenné?
- Isten ments! Sem Romániában, sem Magyarországon. Hetvenkét éves vagyok, nem akarok semmibe belevágni, jól érzem magam így is az életben. Mezítlábas parasztgyerekként indultam, és kemény munkával elértem azt, hogy pusztán hobbiból, mindenféle haszon nélkül Dunakilitiben egy palotát építhettem. És ilyen van több is, most például egy olyan házból beszélek önnel, ami kétmilliárd forintot ér. Az egyik szomszéd valami libanoni hercegnő, a másik meg a szaúdi király.
- Azt tudom, hogy gazdag, hiszen sosem titkolta. Akkor miért nem akar némi aprót a magyar futballnak dobni?
- Már megtettem, hiszen imádom a labdarúgást. Nyomorék is lettem miatta, mert egy meccsen megsérült a hátgerincem. Na akkor elhagytak, leköpdöstek, lenéztek, ám amikor gazdag lettem, már mindenki jött hozzám, hogy igazából mekkora barátom.

A nyomorék Lala végül milliomos lett

- Nincs jó véleménnyel rólunk.
- Persze vannak tisztességes magyarok is nagyon sokan, de nekem valahogy mindig a másik fajtához volt közöm. Belgiumban éltem sokáig, így mondhatom, hogy mi, flamandok, másfélék vagyunk. Egy flamand nagyon büszke arra, ha mondjuk ötvenezer eurójából akár egyet is megspórolhat, de a magyar nép nem ilyen.

 

- Azért ne feledje, mégiscsak innen indult…
- De mindent magamnak köszönhetek, mert rajtam soha nem segített senki. Sosem felejtem el, amikor jelentkezni akartam odahaza az egyetemre, kiröhögtek, és azt mondták: "Pogány, veled már az isten is kitörölte a fenekét." Aztán ugye jött a pénz, jöttek az állítólagos barátok. Adtam, persze hogy adtam én is a fociba, hiszen imádom a labdarúgást. Amikor adtam tízezret Dunakilitibe, százezret kértek, amikor meg adtam százezret, már a millióért kuncsorogtak. Gondolták, mi az nekem. Én meg meguntam, és azóta egy fillért sem. Sehova.
- Nem tart attól, hogy nagyképűnek tartják majd?
- Nem nagyképű vagyok, hanem büszke arra, amit elértem. A nyomoréknak nevezett kis Lala milliomos lett. De azért a földön maradtam, még mindig a krumplis tészta a kedvencem, és utálom a kaviárt. Csakhogy ezt a magyar focit már nem nézem semmibe. Sok embernek segítettem, de egyedül Bálint László volt az, aki megbecsülte a pénzem. A többiek? Ugyan már! Mesélhetnék olyan történeteket, hogy csak nézne, de nem akarok a halottakról rosszat mondani.

 

Túlélt tizenkét rablást, és meglőtték hétszer

 

- Egyáltalán hogyan került a labdarúgás közelébe?
- Belenősültem. Lóránt Gyula volt az apósom. De mondom, fociztam én korábban is, és amikor kijöttem Belgiumba, akkor segítettem nyugatra érkező magyaroknak: Kű Lajosnak, Czibor Zolinak, Kocsis Sanyinak, meg sok más embernek. Szép lassan megismertem mindenkit. Láttam, ahogy a görögök mai kapitánya, Otto Rehhagel neki akar menni Freiburgban edzőjének, aki ugye történetesen az apósom volt, mert Lóránt Gyula azt mondta neki: "…fiacskám, te kétszer a földbe rúgsz, harmadszorra meg a levegőbe." Otto Rehhagel rossz futballista volt, de kiváló edző lett. A fiamat is focistának szántam, Cannes-ban még együtt játszott Zinedine Zidane-nal, de aztán rájöttem, hogy labdarúgónak kevés, menjen más pályára. Rengeteg Marseille-meccsen voltam, hiszen az előző elnökkel, Bernard Tapie-val jó ismerősök vagyunk. Érdekes figura, kijött a börtönből, és most színésznek állt.
- Látja, ön is válthatna: a megközelíthetetlen milliárdos szerepkörét felcserélhetné a nagylelkű adományozóéra. Ahogyan a hír is szól: jöjjön vissza Magyarországra, építsen egy kacsalábon forgó stadiont Miskolcon, adjon néhány tízmillió forintot, és meglátja, a szurkolók dalba foglalják a nevét.
- Nemrég Demján Sándor is valami hasonlót szeretett volna. Kérdeztem is tőle: hülyének néz? Túléltem tizenkét rablást, kioperáltak belőlem hét golyót, szóval elég volt a megpróbáltatásokból… Amikor még Magyarországra akartam vinni a pénzem, úgy döntöttem, veszek egy gyémántüzletet a Váci utcában, de gyorsan rájöttem, hogy semmi értelme, nem ez a nekem való világ. Uram, itt óriási üzletekről van szó. A legkisebb, egykarátos gyémánt, ami meg sem látszódna a barátnője ujján, az is úgy egymillió forint. De én már adtam el ötvenkarátos gyémántot, amilyet Szent István óta nem láttak az országban. Szóval, hagyjanak engem békén a magyar focival.
- Mégis úgy tudni, ön áll Varga Zsolt mögött. Ezzel szemben egy újságcikkben leszélhámosozta.
- Nem állok én senki mögött, és nem is használtam ezt a szót, hogy szélhámos. Nem mondhatok rá semmit, hiszen alig ismerem. Bekéredzkedett a házamba, én meg beengedtem, és meghallgattam, mit akar. Azonban a magyar futballról soha egy szót sem váltottunk, mert az egyszerűen nem érdekel.

 

Az üzletember mégis hazatér

Varga Zsolt mindehhez a következőket fűzte hozzá: "Maradjunk annyiban, ismerem Csebi Pogány Alajost. Augusztus másodikán teljesítem a Kuti István úr által támasztott követeléseket, és megvásárolom a Balaton FC Kft.-t."
No, szegény miskolci szurkolók, most legyenek okosak.
Lássuk, mi sülhet ki mindebből.
1. Varga Zsolt mögött egy másik befektető áll - ez nem valószínű, hiszen azért nincs olyan titok mifelénk, ami ne szivároghatna ki.
2. Varga Zsolt mögött az égvilágon senki sem áll - na de akkor Kuti István és Orosz Lajos alpolgármester egy fantomszemély kezébe tette volna a kft. sorsát? Azért nem olyan könnyű őket megvezetni - legalábbis bízunk benne…
3. Varga Zsolt mögött igenis Csebi Pogány Alajos áll, aki valamiért nem akar összefüggésbe kerülni a diósgyőri focival, és inkább a strómanját dobja a nagyközönség elé. Akár ez is elképzelhető - megjegyezzük, Varga Zsolt amondó volt, az új befektető augusztus végén áll majd a nyilvánosság elé.
Merthogy van még egy hírünk: Csebi Pogány Alajos augusztus végén tér haza.
Nos, a találgatás néhány napig még biztosan megy majd, az azonban a téma napi aktualitásai közé tartozik, hogy bizony alaposan megdöbbent Orosz Lajos miskolci alpolgármester, amikor megtudta: Csebi Pogány Alajos nem akar Diósgyőrött tulajdonos lenni.
"Bár Varga Zsolt sosem állította, hogy a gyémántkereskedőt képviselné, én más, megbízható forrásból úgy értesültem, ő áll mögötte - mondta az alpolgármester. - Azonban nem vagyunk olyan helyzetben, hogy lenne idő a kétségbeesésre: továbbra is bízom abban, hogy Varga Zsolt augusztus másodikán megvásárolja a kft.-t. Ha mégsem tudja megtenni, akkor öt napunk marad arra Kuti Istvánnal, hogy döntsünk a hogyan továbbról, hiszen hetedikén bajnoki mérkőzést szeretnénk játszani. Most csak annyit tudok mondani: akár az ördöggel is tárgyalnék, hogy Diósgyőrnek élvonalbeli csapata legyen."

Bálint László: Valaki blöfföl!

A Diósgyőrrel hírbe hozott milliárdos magyar üzletember Csebi Pogány Alajos lapunknak adott interjújában pozitív példaként említette Bálint László nevét. A Ferencváros korábbi 76-szoros válogatott hátvédje nem lepődött meg ezen, tudniillik több mint húszéves barátság fűzi az üzletemberhez. Amikor megkerestük, akkor azt mondta: ő elképzelhetetlennek tartja, hogy Csebi Pogány Alajos akár egy fillért is áldozna a magyar futballra…
- Milyen kapcsolatban áll Csebi Pogány Alajossal?
- Amikor a Bruges futballistája lettem, szinte ő volt az első, aki felajánlotta a segítségét - mondta Bálint László (képünkön). - Évek óta Belgiumban él, s örömmel vette, hogy magyar labdarúgó szerződött Bruges-be. Rengeteget köszönhetek neki, a kapcsolatunk azóta is kitart. Rendszeresen beszélünk egymással telefonon, sőt ha az időnk engedi, személyesen is találkozunk.
- Mit gondol a gyémántkereskedő esetleges diósgyőri szerepvállalásáról?
- Azt, hogy kacsa az egész. Kizártnak tartom, hogy ő pénzt fektetne a magyar futballba. Természetesen magam is olvastam, hogy összefüggésbe hozták őt a Diósgyőrrel, s majd kiesett az újság a kezemből, amikor erről olvastam. Még egyszer mondom, barátok vagyunk, így én lennék az első, akitől véleményt kérne egy ilyen üzleti akció előtt, ám fájdalom, szóba sem került sem a Diósgyőr, sem más magyar csapat beszélgetéseink során.
- Hogyan vetődhetett fel az ő neve, mint a miskolci futball megmentőjéé?
- Hát ez az. Nem tudom, ki az a Varga Zsolt, de az egészen bizonyos, hogy sem neki, sem másnak nem sikerült Csebi Pogány Alajost úgymond befűznie. Hiszem, hogy ez most sem történhetett meg. Valaki egyszerűen bedobta a nevét, mert jól hangzott, azonban ezt az eljárást meglehetősen felháborítónak tartom. A héten megpróbálom kideríteni, ki vagy kik állnak a háttérben, valószínűleg Csebi Pogány Alajos is azt kérdezi majd tőlem, ha legközelebb beszélünk: Lacikám, mi ez az egész?

Edzői fizetség fémtízesekben

Szerdán egy játékossal megcsappant Détári Lajos legénysége: Dragan Crnomarkovics úgy döntött, hogy egy emelettel feljebb költözik és az elkövetkezendő időben Kiprich József irányítása alatt dolgozik. A szerb légiós egyébként jócskán megkésve kapcsolódott be a felkészülésbe, egyes hírek szerint csak tájékozódni tért vissza, hogy van-e remény annak az összegnek a bekasszírozására, amiért az elmúlt idényben társaival együtt megdolgozott Diósgyőrben. Miután látta, hogy mindez hiú ábránd, a "telephelycsere" mellett döntött. Ugyancsak "magaslati levegőt" szív a folytatásban Orlóczki Tibor. A pályaedző januártól dolgozott a piros-fehéreknél, ám az eltelt fél év alatt mindössze kétszer kapott húsz-húszezer forintot - fémtízesekben… Ezért ő is jobbnak látta, ha vált.
Szerdán a Kiprich-csapat kétszer, a Détári-féle alakulat egyszer gyakorolt. Détári Lajosék délután Debrecenbe készültek, de a DVSC a folyamatos esőzés miatt lemondta a tervezett előkészületi összecsapást, így a keret tagjai a kis füvesen gyakoroltak.
Kiprich József szerint mindenki dolgozik és szeretne szerződést kapni: "Tény, a pályafutásom során még soha nem voltam ilyen helyzetben, de ezt valahogy meg kell oldani - mondta a tréner. - Az a fontos, hogy jó csapat alakuljon ki Diósgyőrött. Talán szerencsés dolog lenne az első fordulóra kisorsolt találkozót elhalasztani, így ugyanis több időnk jutna az összekovácsolódásra. Sokan megkérdezték tőlem, hogy tudnék-e együtt dolgozni Détári Lajossal. Miért ne? De ebben nem én döntök."
Détári Lajos minderre annyit mondott: ő bárkivel hajlandó leülni tárgyalni a folytatásról, de eddig senki nem kereste.

Rendezetlen ügyek tengerében

Szinte percenként csörög a szerkesztőségi telefon, és a Varga Zsoltot jól ismerő emberek számolnak be a lehetséges diósgyőri befektető viselt dolgairól. Tóth Gábor győri ügyvéd például elmondta, egy ügyfele két-három évvel ezelőtt magánkölcsönt adott Varga Zsoltnak, csaknem hatszázezer forintról volt szó. Varga Zsolt azonban elfelejtette visszafizetni, ezért ügyfele bírósághoz fordult, s a bíróság fizetési meghagyást rendelt el, valamint a végrehajtást. Ám hiába, mert mint Tóth Gábortól megtudtuk, Varga Zsoltnak semmiféle vagyona nincs.
Van egy másik eset is, miszerint egy úr százezer forintot ajánlott fel Varga Zsoltnak azért, hogy ő majd kapcsolatai révén segít elhelyezkednie a sportminisztériumban, ám azóta is várja az állást.
Természetesen megkérdeztük Varga Zsoltot is, aki az esetek kapcsán a következőket nyilatkozta: "Elismerem, az üzleti életben vannak problémáim, de ezeket a jövő héten rendezem, és mindez a futball kft.-vásárlást nem veszélyezteti. "

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.28 0 0 1041
Nem mondta, hogy szélhámos

Nem sokkal ezelőtt Marseille-i rezidenciáján sikerült elérnünk Csebi Pogány Alajost, aki készségesen nyilatkozott erről a ,,témáról" az Észak-Magyarországnak.

- Ez a Varga úr már reggel keresett, kért, hogy hozzuk rendbe a dolgot. Elmondtam neki, én nem akarok rendbehozni semmit, de beszéljen azzal az újságíróval, aki azt írta, hogy én ,,szélhámosnak" neveztem őt, s hívjon fel - kezdte a világ egyik legnagyobb gyémántkereskedőjeként számont tartott üzletember. - Én világ életemben nem mondtam olyat senkire, hogy gazember, csaló vagy szélhámos, miért tettem volna ezt Varga úrral, hiszen nem tett nekem semmi rosszat. Körülbelül ötször-hatszor járt a házamban, legelőször üzleti ügyben, pénzt sose vett el, különböző gondolatokkal jött. A fociról egy áldott szó nem esett, mellesleg egy fillért se adnék rá, különösen a magyarra. A jó labdarúgást szeretem, megvan a páholyom Marseille-ben...

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.28 0 0 1040
Nem baj, öreg ő már ide. :)
Előzmény: lao-ce (1038)
Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.28 0 0 1039
Varga szerdán megnevezi

Varga Zsolt (aki a hírek szerint jó kapcsolatban van Csebi Pogány Alajossal) a milliárdos üzletember Kisalföldben tett nyilatkozatával kapcsolatban az alábbiakat mondta el.

- Felhívtam Franciaországban és határozottan cáfolta, hogy ő a ,,szélhámos" kifejezést használta volna - fogalmazott Varga Zsolt. - Szeretne ismét kapcsolatba lépni a szóban forgó újságíróval, hogy emiatt helyesbítést kérjen.

A leendő (?) tulajdonosnak feltettük a kérdést: bár a jelző ,,súlyos", mégsem ez a ,,lényeg", hanem hogy augusztus 2-án, amikor Kuti István már hazatér a nyaralásból, fizet-e?

- Hétfőn, a szurkolók előtt azt ígértem, augusztus másodikán fizetni fogok, s ehhez most is tartom magam. Szerdán pedig megnevezem majd azt a cégcsoportot, amelyik mögöttem áll.

MI

lao-ce Creative Commons License 2004.07.28 0 0 1038
Selymes már aláírt Ciprusra
Előzmény: Huggy Bear (1037)
Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.28 0 0 1037
Még ma tárgyal Détárival (is)

Kedden este Budapesten beszélgetett egymással Varga Zsolt, Geri Tamás, Sebők Zsolt és Herczeg Miklós.

- A megállapodás folyamatban - tette hozzá a leendő (?) tulajdonos, aki szerint a győri vezetőkkel nem lesz egyszerű megegyezni.
Kiderült az is, Miskolcra érkezhet Böjte Attila (ETO FC), Vasas Zoltán (Sopron), s talán Selymes Tibor (ex-DVSC), ellenben Oross Márton biztosan nem lesz az ,,új" DVTK focistája.

Hogy miként állnak a tárgyalások a többi, még Diósgyőrben lévő és az elsőosztályt kiharcoló játékossal, valamint Détári Lajossal?
- Még ma este leülök Détárival, s azokkal, akikre számítunk - mondta Varga Zsolt, aki a neveket nem kívánta elárulni ,,idő előtt".

MI 

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.28 0 0 1036
Kuti kitart augusztus 2-ig

Nemrég megkerestük Kuti Istvánt, a Balaton FC tulajdonosát: az üzletembert a tengerparton, nyaralás közben (ahonnan vasárnap este tér vissza) értük utól.

Azon kérdésünkre, hogy a sajtóban keringő hírek ellenére kitart-e a Varga Zsolttal kötött megállapodás, az augusztus 2-i dátum mellett, kijelentette: ,,Miért ne tartanék ki? Hiszen van egy papírunk..."

Érdeklődtünk arról is, vajon igazak-e azok a pletykák, melyek szerint megkereste őt a DVTK 1910 kft. többségi tulajdonosa, és egy, az ,,ellehetetlenült" gazdasági társasághoz közelálló személyi is.

- Ezzel kapcsolatban, mivel üzleti titok, nem szeretnék semmit sem mondani.

MI

 

 

 

 

Most tizennégyen voltak

Ma délelőtt sem kegyelmezett az időjárás a Kiprich-Vincze duónak, amely szakadó esőben tartott foglalkozást tizennégy próbajátékon lévő labdarúgónak.

A foglalkozást segítette Veréb György kapusedző (és Orlóczki Tibor leendő pályaedző), aki ,,elöljáróban" azt a 25 esztendős Takács Tamást ,,dolgozta meg", aki tavaly debreceni színekben szerepelt az NB I-ben. A kilencven perces edzésen az egy nappal korábbiakhoz képest nem vett részt a négy győri ,,legény", Sebők Zsolt, Oross Márton, Geri Tamás és Herczeg Miklós, akikről az a hír terjedt el, hogy Reszeli Soós István, a dunántúliak szakmai igazgatója ,,gyengítési szándékkal" visszarendelte őket a Rába-partjára...

Feltűnt viszont Dragan Crnomarkovics (ex-DVTK-BS), Popovics Pál (Mannheim?), az MTK 20 esztendős középpályása, Papp Gergely, illetve a volt ,,balatoni", a 25 éves Sipeki István is. Marius Sumudicát hiába keresték a szurkolók, mintahogy Egressy Gábort is (vele kapcsolatban felmerült a Nyíregyháza Spartacus neve is), aki pillanatnyilag még Prágában, a Slaviánál tartózkodik.

Elmarad az edzőmeccs

Eredetileg úgy volt, hogy a Détári Lajos által trenírozott Diósgyőr szerdán 18 órától edzőmeccset játszik az elsőosztályú élvonalbeli bajnokság tavalyi bronzérmesével, a DVSC-vel Debrecenben: erre az összecsapásra azonban nem kerül sor, mert a hajdúságiak technikai vezetője, Horváth Béla arról téjákoztatta a diósgyőrieket, hogy az esőzés következtében használhatatlanok a pályák.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.28 0 0 1035

Diósgyőr. Miskolci elsőbbségadás: előbb Détári Lajos régi, majd Kiprich József új csapata edzett

 

Az egyik fent, míg a másik lent

 

PIETSCH TIBOR    NS, 2004-07-28

 

"Előttem az özönvíz" - kiáltott fel Kiprich József, midőn hétfő délután megérkezett az esőáztatta, sárborította Miskolcra. Az egyik napról a másikra diósgyőri edzővé váló szakember már ekkor tisztában volt vele: talán életében nem vágta ilyen kemény fába a fejszéjét, mint most, amikor átvette a vas-, illetve az EDDA Művekről is nevezetes város futballegyletének irányítását.

 

Na, ezek után tessenek elképzelni, mit érezhezett az évekkel ezelőtt az Eurosport gólösszefoglalójában csak "hángérien Kipricsként" emlegetett korábbi klasszis, amikor a hétfő éjszakába nyúló, egy sörsátorba költöztetett szurkolói ankéton valaki így horkant fel: "Kipu, takarodj haza!" Más kérdés, hogy néhányan azonnal rádurrantottak, mondván, "…tudd már, kivel beszélsz, te ökör, az elmúlt tizenöt év egyik legjobb magyar játékosa ül veled szemben".
Bár utóbbi beszólás össznépi elismerést váltott ki, a prímet mégsem ez vitte el, hanem a mostanság nagyokat ígérő Varga Zsolté (nevezzük őt tulajdonosjelöltnek), aki a DVTK jövője miatt aggódó százak előtt kijelentette: "Ha teljesítem, amit vállaltam, komoly ember vagyok, ha nem, nem."
Tapasztalatunk szerint Varga mondata kiegészíthető: ha nem, nem ússza meg szárazon…

Salamon József első sérülése

Egyet aludva a történtekre, kedd délelőtt megtartotta első edzését Kiprich József - közvetlenül azután, hogy a Détári Lajos vezette gárda is letudta a foglalkozását…
Az Eötvös-cirkusz szomszédságában elterülő sporttelepre szép számban kilátogató drukkerek éppen hazaindultak volna az eddigi kedvencek megtekintését követően, amikor jött a hír: az "új" együttes is edzeni készül… Az elsőbbség azért a "régi" garnitúráé, derült ki, hiszen Vitelki Zoltánék ott öltözhettek át, ahol eddig, míg a másik gárda az emeleti, a vendéggárda számára kialakított helyiségbe kényszerült. Az "Illetéktelennek belépni tilos" feliratra fittyet hányó, a zuhogó eső elől a székházba menekülő szurkolók gyorsan el is keresztelték a két alakulatot, így lett egy "lenti" meg egy "fenti" csapata Diósgyőrnek…
Az amúgy gyászos hangulat ellenére röpködtek a poénok odabent: "Miben sántikálsz, Józsi?" - érdeklődtek többen is a bicegve közlekedő Salamon Józsefnél, mire a hajdani kiváló centerhalf, napjaink létesítményvezetője közölte, az öregfiúk-mérkőzésen ment ki a térde. Hozzátehette volna: jobb későn, mint korábban, hiszen amíg fénykorát élte, addig egyszer sem volt sérült. Azt viszont valóban hozzátette, hogy az ő baja kismiska a DVTK-éhoz képest…
Osztották aztán Veréb Györgyöt is: a kapusból kapusedzővé váló miskolci legendának többen is felajánlották, hogy a "Détári-edzést" követően menjen a "Kiprich-edzésre" is, majd délután is duplázzon, s így a "napi négy tréninggel agyonkeresheti magát…"

 

Később az is derültséget okoz, hogy a hazai, tehát nem a vendégöltözőben valaki felvéste a táblára: "Üdv, Kipu!", de aztán kezdett komolyra fordulni a helyzet.
Faragó István, a "régi" társulat támadója például azt mesélte, hogy mivel fél éve csak papíron látták a fizetésüket, többen is súlyos anyagi problémákkal küszködnek, volt, aki arra kényszerült, hogy az addig megspórolt pénzéhez nyúljon, míg akadt olyan, aki - komolyabb futballmúlt híján - csupán szülei támogatásának köszönhetően maradt talpon.
"Egy-két srácot a Döme vitt el kajálni, mert egy vajas kiflire sem futotta, miközben egyesek azért mulasztottak el néhány edzést, mert nemhogy benzinre, buszjegyre nem volt pénzük. De láthatják, mégis itt vagyunk és együtt vagyunk" - mutatott körbe Faragó István.
A csatár nem titkolja, nem zárta a szívébe Varga Zsoltot, egyrészt mert a tulajdonosjelölt belépő gyanánt közölte, nem hajlandó rendezni az adósságokat, másrészt, mert állítólag kijelentette, nincs szüksége Faragó Istvánra és Kenesei Zoltánra, mivel mindketten alvilági figurák…
"Hogy én alvilági figura volnék? Ez nevetséges - reflektált minderre a támadó. - Aki ismer, tanúsíthatja, legtöbbször már kilenckor ágyban vagyok, ráadásul, ha valamiért csak egynapos késéssel tudom befizetni a számláimat, attól leizzadok…"

 

Marius Sumudicát is szeretettel várják

Az "újak" közben a hátsó füvesen izzadtak - az egyik helyi vállalkozótól kapott egyenszerelésben. A foglalkozás Vincze István felügyelete mellett zajlott, mivel "Kipu" és "Döme" a létesítményvezető irodájában egyeztetett: a "salamoni" döntést végül mindketten elfogadták, sikerült olyan időbeosztást készíteni, amely a "fenti" és a "lenti" gárdának is megfelel… Habár az sem tűnt rossz megoldásnak, amit az egyik drukker vetett fel: játsszon edzőmeccset egymással a "régi" és az "új" csapat, így legalább kisebb igénybevételnek lesz kitéve a pálya. Az ötlet persze továbbfejleszthető, például mint egykoron a grundon, aki nyer, az maradhat…
Gyanítható, a szurkolók a "régi" együttes mellé állnának, hiszen egyfelől az harcolta ki a feljutást, másfelől az "újból" nem ismernek senkit. Lám, amikor a piros-fehérbe bújt "újak" kikocogtak a pályára, többen is afelől érdeklődtek: "Hát ti kik vagytok?"
Hogy kik is ők? Nos, Sebők Zsoltot felismertük, Herczeg Miklóst is, mi több, a samponra és fésűre nem sokat költő Hornyák Vendel is beugrott néhányaknak ("Szegény, nem mondhatja el magáról, hogy haj van a füle mögött" - érkezett mindjárt egy sziporka). A többieket viszont Kiprich József volt kénytelen bemutatni: e szerint a Gabriel Vochin, Vasilu Emanuel, Andoni Radu alkotta román hármason kívül Belényesi Miklós, Müller Zsolt, Bölöni Zoltán, Papp Gergely, Geri Tamás, Oross Márton és Schafranek Ádám vallhatja magát az "új" csapat tagjának. Schafranekre még feltétlenül visszatérünk, de e helyütt jegyezzük le, hogy ha minden jól megy, akkor szerdán Marius Sumudica, Takács Tamás és Böjte Attila is Miskolcra érkezik.
Szóval, Schafranek: a "régiek" öltözőjében hamar híre ment, a tavasszal a Honvéd alkalmazásában álló, a nyáron új klubot nem találó futballistát hétfő délután azzal hívta fel Détári Lajos, hogy kedd reggel szeretettel várja a tréningre. A játékos szinte repült a székházig, csakhogy ott ahelyett, hogy a földszintre, a "régiekhez" ment volna, az egyik "új" labdarúgót követve az emeleti öltözőbe kopogtatott be. Ha már arra járt, betessékelték (na ja, kevesen voltak), s mit ad isten, nem sokkal később már az "újakkal" gimnasztikázott - meglehet, ajtótévesztésének köszönhetően válik belőle élvonalbeli focista…

Egy meg egy az néha egy

A tragikomédiába illó órákat a helyszínen végigkövető kívülálló számára egyébként úgy tűnik: a legjobban Détári Lajos és Kiprich Jószef akarja az első osztályú focit Miskolcon.
"Nem egyszerű a helyzet, de talán létezik megoldás" - fogalmazott egy faládikán ücsörögve "Döme" "Per pillanat két csapat van Diósgyőrött, ám az volna az igazi, ha egy komoly lenne" - magyarázta az egy szinttel feljebb lévő "Kipu", akinek mindössze annyi kérése volt a fotósokhoz, hogy szemüveges képet ne készítsenek róla, mert az ciki…
Nos, úgy tudjuk, a háttérben már szövetkezik a két korábbi válogatott játékos: elképzelhető, hogy a közelmúlt sérelmeit elfeledve egyesítenék erejüket (az, hogy két nagy puszival köszöntötték egymást, még nem jelent semmit.) Mindezt úgy kell elképzelni, hogy Détári Lajos személyében tisztelhetnénk a szakmai igazgatót, Kiprich József vezetőedzőként funkcionálna, a munkáját Vincze István mellett a "régiek" pályaedzője, Orlóczki Tibor segítené, míg a kapusokkal Veréb György foglalkozna - és persze a két játékosállományból is össze lehetne gyúrni egy NB I-es szintűt.
"Lehet, hogy már szerdán eldől, milyen felállásban vágunk neki a bajnokságnak" - árulta el végül Kiprich József, majd elnézést kérve leszaladt a lépcsőn, hiszen az "újakat" kellett elfuvaroznia az egyik miskolci szállodába.
A fél kilenctől fél egyig a klubház előtt toporgó drukkerek ekkor, még Kiprich füle hallatára mondták ki a frankót: "Hajrá, Diósgyőr!"

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.27 0 0 1034
Hangulatkeltés és nem megoldáskeresés?

Feszült légkörben zajlott le hétfőn este az a miskolci városi sportcsarnok előtt található sörsátorba szervezett találkozó.

A találkozón a diósgyőri futballban szereplők - és mintegy kétszáz szurkoló - vettek részt.

A tervezett, este 8 órás kezdés előtt érkezett a Kiprich József, Vincze István páros, társaságukban Varga Zsolttal, aki Kuti Istvántól augusztus 2-án megveheti a Balaton FC-t (s ezáltal NB I-es együttese lesz, lehet Miskolcnak, hiszen a DVTK-BS-t működtető DVTK 1910 Kft. anyagilag ellehetetlenült), továbbá Orosz Lajos alpolgármester. Détári Lajos valamivel később futott be - hiszen nem sokkal korábban edzést tartott -, aki nagy ováció közepette foglalhatta el a neki fenntartott helyet.

Összefonódás? - nincs

A "vitát" Orosz Lajos nyitotta, aki a város szerepvállalásáról beszélt, kiemelve többek között: az elmúlt szezonban az önkormányzat 35 millió forintot fordított a futballra, s ez az összeg a következő évben megnövekedhet, amennyiben úgy dönt szeptemberben a közgyűlés. Varga Zsolt azt mondta, éves szinten 300 millió forintot fektetne be (a mögötte álló személy), s a Kuti Istvánnal szemben vállalt kötelezettségeit augusztus 2-án teljesíteni fogja:

- Ha teljesítek, komoly ember leszek, ha nem, nem - jelentette ki határozottan, s a "tisztán látás" végett, s azt is hozzátette: - Bírósági tárgyalásom van pénzügyi problémák miatt, de nemsokára le fog zárulni az ügy...

Détári Lajos hozta "szokásos formáját", emlegetett egy januári telefonbeszélgetést, miszerint ő lesz a tréner, Bicskei Bertalan a szakmai igazgató, s feltette a "Milyen összefonódás van Varga és Orosz Lajos között?" kérdést is... Erre később Orosz Lajos azt válaszolta: "Semmilyen..."

Nem rendezi, de...

Kiderült, Kiprich és Détári (elmondása szerint felvették a következő pro licences tanfolyamra) tudna együtt dolgozni.

- Kedden vagy szerdán tisztázzuk a félreértéseket - hangoztatta Varga Zsolt a műsorvezető "Szánnak-e szerepet Détárinak" kérdésére, mire a tömegből sokan hamarabbi egyeztetést sürgettek. Varga erre aznap estét ajánlotta, amit a legutóbb Tatabányán dolgozó tréner nem fogadott el a másnapi korai foglalkozás miatt. "Döme, te dolgoznál Varga Zsolttal, a véleményedet megváltoztatnád vele kapcsolatban?" - hangzott a felvetés a volt világválogatott irányába. "Igen, de a véleményemet nem változtatnám meg, mert ismerem nyolc éve."

Kilenc körül kisebb közjáték zajlott le, két "úriember" Vargáékat eléggé közelről kérte számon, amire a jövőbeli tulajdonos így reagált: "Itt hangulatkeltés folyik, nem a megoldások keresése..."

Varga ismét kihangsúlyozta, nem rendezi a DVTK 1910 Kft. által felhalmozott adósságokat a játékosoknak, de "tett egy korrekt ajánlatot". Akadt olyan labdarúgó, aki tíz méterről azt kiabálta irányába durva jelzők kíséretében: "Azt ígérted három hete, hogy fizetsz!..."

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.27 0 0 1033
Két csapat, két edzés

Kedd délelőtt 8.45-től a DVTK-BS egykori játékosai edzettek Détári Lajos irányításával, majd háromnegyed 11-től a Kiprich József-Vincze István duó dolgozott.

Az edzésen tizenkét, próbajátékon lévő labdarúgóval gyakoroltak, akik pozitív döntés esetén a Pápán át Miskolcra költöztetett DVTK-BFC NB I-es joggal rendelkező együttesének tagjai lehetnek. A délelőtt folyamán egyébként Kiprich József beszélt Détári Lajossal az esetleges közös munka lehetőségéről (a döntés a jövőbeli tulajdonos, Varga Zsolt joga lesz), és a népszerű ,,Kipu" délután felkeresi azokat a játékosokat is az öltözőben, akik több, mint három hete ,,Dömével" készülnek. További részletek később.

MI

Kiprich ,,tizenkettője"

NÉV ELŐZŐ KLUBJA
Gabriel Vochin (román, Videoton)
Vasilu Emanuel (román, Jiul Petrosani)
Andoni Radu (román, Otelul Galati)
Schafranek Ádám (LFC Haladás)
Belényesi Miklós (Debrecen)
Virágh Aladár (Debrecen)
Müller Zsolt (Debrecen)
Bölöni Zoltán (Fehérgyarmat)
Oross Márton (Győr)
Herczeg Miklós (Dunajska Streda)
Geri Tamás (Győr)
Hornyák Vendel (Satu Mare)
Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.27 0 0 1032
Kiprich beszél a játékosokkal

Érdekes volt... ma délelőtt két csapat tartott edzést Diósgyőrben.

Előbb a DVTK-BS volt játékosai (vagyis akik nem igazoltak máshová), akik a tavalyi NB I/B-s bajnokságban kiharcolták az élvonalba kerülést; Détári Lajossal dolgoztak, majd tizenkét, a Diósgyőr-BFC elsőosztályú indulási joggal rendelkező együttesénél próbajátékon lévő futballista Kiprich József és Vincze István irányításával.

Ma is érkeznek

A "lenti" öltözőben Vitelkiék és a többiek vetkőztek, míg Kiprichék az első emeleten várták a tesztelésre érkező játékosokat. Helyiség tehát volt, s később labda és szerelés is "került" (információnk szerint azt egy miskolci vállalkozó biztosította), melynek cipelésében Vincze "Pilu" is szerepet vállalt...

A klubház elé gyűlt mintegy 70-80 drukker ekkor még csak találgatott: "Ki az a magas srác?" "Ki az a fekete inges?" Végül tizenkét labdarúgó vonult ki a "kisfüvesre" Vincze István irányításával (Kiprich József később érkezett). A keret negyvenöt percig mozgott az esőben; a gyakorlás után a holland Feyenoordot is megjárt vezetőedző tájékoztatott a pontos névsorról (amely korábbi anyagunkban olvasható volt), de megtudtuk azt is: a győriek egykori hálóőre, Sebők Zsolt is itt volt, de nem öltözött át, míg ma próbajátékra érkezhet a román csatár, Marius Sumudica, Takács Tamás a debreceniek kapusa, Böjte Attila, a győriek védője, továbbá Papp Gergely, az MTK 20 esztendős középpályása.

Nem jelenti azt

- Az, hogy tizenkét játékos megjelent az edzésen, még nem jelenti azt, hogy valamennyiüket le is igazoljuk - mondta lapunknak Kiprich József. - Nem volt egy hosszú foglalkozás, hiszen volt, aki hajnali 2-kor, míg más reggel fél 6-kor indult útnak... Nemrég beszéltem Dömével, egyeztettünk a jövőről, nekünk semmi bajunk egymással. Délután szeretnék tárgyalni a DVTK-BS volt játékosaival is... Hogy dolgozunk-e majd Lajossal? Ez függ attól, milyen szerepet kaphat(na), s hogy meg tud-e egyezni a leendő tulajdonossal. Optimális esetben szerdán délután már együtt dolgozhat a két csapat...

Az NB I-es együttes kapusedzője Veréb György lesz - tudtuk meg -, míg a másik pályaedzői tisztre Vincze István mellett Orlóczki Tibor az esélyes.

Milyen Diósgyőrrel játszanak? Különböző "források" úgy tudják, szerdán 18 órától az NB I-es Diósgyőrrel játszik edzőmeccset Debrecenben a szintén élvonalbeli DVSC. Ezzel kapcsolatban megkerestük Farkas Gábort, aki miskolci részről a mérkőzést lekötötte: "Ez így természetesen nem teljesen igaz, hiszen a tervek szerint Détári Lajos csapata szerepelne Debrecenben, nem pedig az, amelyiket Kiprich József és Vincze István treníroz, s amelyiknek elsőosztályú indulási joga van - fogalmazott. - Détári Lajost többször is megkérdeztem ezzel kapcsolatban, aki azt mondta: "Igen, megyünk..."

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.27 0 0 1031
Spontán ankét (1) Írta: Blog, 2004. Jul. 26 23:42-kor. Nem hivatalos szurkolói ankétot rendeztek hétfõn este a városi sportcsarnok elõtti sörsátorban a diósgyõri futballban érdekeltek, illetve egyes szurkolói csoportok. Az esemény nem volt meghirdetve, ennek ellenére több százan jelentek meg, és töltötték meg a szûk teret. Az est kezdetén a mûsorvezetõ felhívta az egybegyûltek figyelmét, hogy többen vagyunk, mint egy MTK-s bajnokin a kékek. A továbbiakban az összejövetelen történtek rövid kivonatát tesszük közzé.

A meghívott vendégek között ott volt Orosz Lajos alpolgármester, Varga Zsolt, mint leendõ tulajdonos, Détári Lajos az Ott-féle csapat edzõje, Kiprich József az esetleges új tréner, valamint segítõje Vincze István.

Az elsõ szó mindjárt Orosz Lajosé volt, aki elmondta, hogy az önkormányzat támogatni akarja a diósgyõri labdarúgást, azonban sajnálja, hogy nem talált gazdára a csapat. Az alpolgármester elmondta még, hogy 35 millió Ft állt rendelkezésre az elõzõ vezetésnek, aki ezt a pénzt hat hónap alatt felélték, így nem meglepõ, hogy milyen anyagi helyzet állt elõ.

Ezt követõen Varga Zsolt vette át a mikrofont, aki bemutatkozott, majd közölte a publikummal, hogy múlt hét péntektõl fel van hatalmazva arra, hogy felügyelje a szakemberi és a játékos mozgásokat. Augusztus 2-ától pedig 100 százalékos tulajdonosa leszek a Diósgyõri BFC-nek - mondta az üzletember. Ez a pénz, amit befektetünk nem az én pénzem, ezt egy befektetõi csoport bízta rám, mégpedig évi 300 millió forintot, azért, hogy ne legyenek problémák. Megtudtuk még, hogy szeretne egy nagyon jó csapatot csinálni, melyhez kéri mindenki támogatását. A mondandóját azzal fejezte be, hogy ígéretet tett arra, hogy augusztus 2-án beteszi az egész évi költségvetést a csapatba, mellyel bizonyítani fogja, hogy õ igenis komoly ember.

Már már kezdett forrni a levegõ, ahogy az ankétokon szokás, mikor szót kapott végre az új mester, a remek labdarúgó múlttal rendelkezõ Kiprich József is. A még nem hivatalosan vezetõedzõ Kipu a közönség azon kérdésére, hogy kiket képzel el a szezonkezdeten, annyit mondott, hogy már kedden délelõtt találkozhatnak a szurkolók az új fiúk nagyrészével, aki zömmel komoly, neves játékosok, köztük válogatott szintû kapussal, védõkkel és támadóval.
Folytatás…

Spontán ankét (2) Írta: Blog, 2004. Jul. 26 23:42-kor. Ezzel véget is ért a társalgás baráti része, és inkább a személyeskedések, valamint a szervezettnek tûnõ provokációk vették át a fõszerepet.

Több szurkoló is azt nehezményezte, hogy mi lesz most Dömével, aki három hete ingyen edzi a csapatot. Erre a kérdésre Varga Zsolt adott választ, hogy kedden vagy szerdán leülnek beszélni a világválogatottat is megjárt trénerrel, hogy a jövõben milyen szerepet szánnak neki a klubnál.

Détári erre kérdéssel felelt, miszerint miért nem hívta õt fel az új tulajdonos, miért nem kereste meg õt eddig, valamint azt kérdezte, hogy milyen összefonódás van Varga Zsolt és Orosz Lajos között, illetve, hogy hova tûnt több mint 1 milliárd forint a diósgyõri fociból az önkormányzat segítségével.

Erre az egybegyûltek meghallgathattak egy elég hosszú monológot az alpolgármestertõl, melyben elmesélte a DVTK körüli összes háttér-információt, így mindenki megtudhatta, hogy ki kivel mikor mirõl tárgyalt, majd közölte, hogy akinek követelése van Ottéktól, az forduljon bírósághoz, hiszen szerinte van mód arra, hogy visszakapják a pénzüket a hitelezõk, mivel Ott Erzsébetnek lenne mibõl törlesztenie.

Újabb fordulat, újabb információkkal szolgáltak a felek, nevezetesen Détári Lajos, aki közölte, hogy õ nem a DVTK 1910 Kft által mûködtetett csapat edzõje, hanem az új (ex-siófoki) gárdáé, hiszen ebben megállapodott Kuti Istvánnal, aki felkérte szóban erre a posztra. Ezután azt is közölte, hogy nem igazak azok a hírek, hogy õ nem ülhet az NB1-ben kispadra, hiszen már megvan az a Ligától kapott papírja, melyben erre feljogosították õt, mivel felvételt nyert a pro-licenszes edzõi tanfolyamra.

Ezt követõen az indulatokról szólt a történet, hisz egymást követték a durva bekiabálások, melyek között bizonyára akadt olyan is, aki azért emelt szót, hogy kifejezze bizalmatlanságát az új befektetõvel kapcsolatban, hiszen a diósgyõri szurkolók olyan sokat csalódtak, hogy ezen már nem is lehet csodálkozni. Ellenben a sátor egy másik jól elkülöníthetõ csoportja, egy olyan személy mellõl intézet - szerencsére csak verbális erõszakot a leendõ tulajdonos ellen, aki aktívan részt vett az elõzõ futball Kft mûködésében, majd tönkretételében.

Az indulatokat csak az csillapította le, hogy elõre hívták, az addig több játékostársával együtt csak figyelõ Vitelki Zoltánt, aki elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy Döme kiáll mellettük, ezért õk is kiállnak mellette. Vitya annyit közölt még, hogy boldog lenne, és el is várja, hogy rendezzék feléjük a tartozásokat. Ezt azonban nem ígérte meg Varga Zsolt, majd ismét elmondta, hogy azokat a pénzeket a Guti Miklós ügyvezetése alatt halmozták fel, illetve nem fizették ki, így õ azokért nem tartozik felelõsséggel, ellenben azoknak a régi labdarúgóknak, aki aláírnak az új klubhoz, fejenként száz-százezer forintot ad augusztus másodikán.

 
Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.27 0 0 1030

Diósgyőr. A leggazdagabbak közé sorolja magát a siófoki futballcéget megvásárló üzletember

 

Segített a gyémántkereskedő

 

DOROS LÁSZLÓ, KUN ZOLTÁN    NS, 2004-07-27

 

Nem kifejezetten politikus döntés, ha egy befektető a háttérben kíván maradni - de olyannyira ám, hogy még a nevét sem szívesen árulja el.

 

Pedig jelen pillanatban Diósgyőrött éppen ez történik: akad egy tulajdonos, aki megvette Kuti Istvántól a Miskolcra költöztetett Balaton FC Kft-t, ennek jogán elindítana egy csapatot az Arany Ászok Ligában, ám ő nem áll ki a nyilvánosság elé, inkább teljes jogú képviselőjét, Varga Zsoltot helyezi előtérbe. Persze, hetek óta megy a találgatás, hogy vajon ki is lehet ez a titokzatos ember. Ám ő meg sem szólal, és ez legalább olyan furcsa, mint a nem is olyan régi egri eset, amikor a megmentőként bejelentkezett tulajdonos az egyik újságnak csak úgy adott interjút, hogy a lapban nemhogy a fotója nem jelenhetett meg, még a neve sem… Fél év múlva persze ki is ebrudalták a városból.
Bízzunk benne, Diósgyőrött nem szélhámosokból áll majd a vezetőség, de ez a titokzatosság akkor sem szerencsés, így megpróbáltunk utánajárni, ki állhat Varga Zsolt mögött. Ha minden igaz, a piros-fehér egyesületnek egy belgiumi magyar ember a tulajdonosa, Csebi Pogány Alajos, akinek neve bizony már korábban is megjelent az újságokban, méghozzá általában pozitív szövegkörnyezetben, elvégre őt tartják a világ egyik legnagyobb gyémántkereskedőjének.
Szóval, végre egy ember, akinek van pénze - kérdés, mennyit áldoz ebből a futballra.
Szívesen megkérdeztük volna mindezt, ám Csebi Pogány Alajos ezekben a napokban elérhetetlen, hiszen Franciaországba utazott. Találgatások helyett azonban nézzük a tényeket, kiről is van szó. A Magyar Hírlap által megjelentetett kiadványban ugyan épphogy befért a félszáz leggazdagabb magyarba, az üzletember már ekkor is tiltakozott a besorolás ellen - Csebi Pogány Alajos ugyanis állítja, legalább dobogón a helye, ám a lap csak a hazai ingatlanjait rangsorolta, a külföldieket nem. Itthon hotelekkel, golfpályával, kastélyokkal büszkélkedhet, ám vagyona nagy része Belgiumban és Franciaországban van. Egy korábbi cikkben Csebi Pogány Alajos azt állította, három legnagyobb palotája, a dunakiliti, a budapesti és a cannes-i összesen 8.5 milliárd forintot ér.
Információink szerint tehát az említett úr a Diósgyőr tulajdonosa - ám mindezt jó diplomata módjára Varga Zsolt nem kívánta sem cáfolni, sem megerősíteni. Úgy tudjuk azonban, hogy Varga Zsoltnak ősszel egy büntetőperben vádlottként kell megjelennie a bíróságon: "Így van, ám emiatt a diósgyőri futball semmiféle hátrányt nem szenved majd, tovább dolgozunk azon, hogy minél jobb csapata legyen a városnak."

 

Meglepetéseket ígért az új edző

A vártnál valamivel kevesebben gyűltek össze a miskolci városi sportcsarnok előtt felállított sörsátorban arra a hétfő esti ankétra, melynek témája a diósgyőri labdarúgás jelene, jövője volt. Orosz Lajos, sportért is felelős alpolgármester elmondta: 35 millió forintot tudnak adni e célra, üzletrészt viszont nem akarnak vásárolni a legújabban Miskolcra települt (ez idáig Siófokon Balaton FC Kft.- néven működő) futballcégben. Ezt követően Varga Zsolt, a leendő tulajdonos képviselője arról beszélt, hogy a Balaton FC Kft. tulajdonosától, Kuti Istvántól kapott felhatalmazás alapján tárgyal és jelöli ki az új szakmai stáb tagjait. A kiválasztott vezetőedző, Kiprich József annyit jegyzett meg, hogy válogatott szintű labdarúgókkal igyekeznek megerősíteni a Diósgyőrt, és aki kilátogat a kedd délelőtti edzésre, nagyot néz majd… Détári Lajos, aki társadalmi munkában már negyedik hete készíti fel a DVTK legutóbbi keretéből együtt maradt futballistákat, kétségbe vonta Varga Zsolt szavahihetőségét, majd feltette a kérdést: vajon milyen összefonódás van az önkormányzat és Varga Zsolt között? Az egykori világválogatott azt is kijelentette, hogy Kuti István korábban neki ígérte a diósgyőri kispadot…

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.26 0 0 1029
"Nagy meglepődés" holnap?

A 70-szeres válogatott Kiprich Józsefnél arról is érdeklődtünk a mai nap folyamán, vajon kikre számít a DVTK-BS egykori labdarúgói közül.

Illetve hogy kiket igazolhat a Siófokról - Pápán át - Miskolcra költöztetett együttes. Neveket is soroltunk, úgymint: a 31 éves román védő, Gabriel Vochinét (Videoton), a "jól ismert", a Tornyi-érában Diósgyőrben szereplő 30 éves Egressy Gáborét (ex-Zalaegerszeg), a 33 esztendős - szintén román - támadó Marius Sumudicáét, az 1977-es születésű Csordás Csabáét (többek között BVSC, MTK, Újpest, Balaton FC)...

- Nem kívánnám kommentálni ezt a névsort, de ha minden úgy alakul, ahogy szeretnénk, kedden reggel sokan meg fognak lepődni - mondta a leendő vezetőedző. - A "régiek" közül is csaknem mindenkire számítunk, hiszen juniorcsapatra is szükség van.

"Tolódhat"a rajt?

A szakember 22 fős kerettel (melybe már a kapusok is benne vannak) számol, s pontosan tudja, hogy éppen a hálóőrnél kell kezdeni az építkezést.

- Egy nagyon jó nevű kapussal tárgyaltam, remélem, hajlandó Miskolcra jönni. Hétfőn estére választ ígért... - folytatta Kiprich József, aki kitért a jelenlegi "helyzetre" is: - Nem értem, egyesek miért szítják a tüzet... Nem mi tettük olyanná a diósgyőri focit, amilyen lett, mi csupán segíteni akarunk. Szeretnénk egy jó csapatot, biztos gazdasági háttérrel, olyat, amelyiknek az első évben nem lesznek kiesési gondjai. Fontos, hogy hagyják az új tulajdonost bizonyítani, idő kell, ahhoz, hogy ítélni lehessen, bár tudom: a korábbi évek történései miatt sokan nem hisznek benne, amit meg is értek.

A Diósgyőr BFC - legrosszabb esetben - szombaton már szeretne edzőmeccset játszani, s mint azt Kiprich Józseftől megtudtuk: szó van arról is, hogy a szakvezetés felveszi a kapcsolatot a pápaiakkal a nyitóforduló találkozójának (esetleges) elhalasztásáról.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.26 0 0 1028
Kikkel szerződhetnek Kiprichék?

Az "új" Diósgyőr vezetőedzője, Kiprich József számít azokra is - vagy legalábbis többségükre (?) -, akik az előző szezonban a DVTK 1910 Kft. játékosai voltak.

Közülük Nagy Zoltán (Ciprus), Binder Ciprian (Győr), Halgas Tibor (Videoton), Kasza Gábor (Mezőkövesd) és Lázár Norbert (Putnok) már eligazolt, tehát - elvileg - a következő névsorból választhat(ott) a holland Feyenoordot is megjárt egykori klasszis támadó: Darók Péter, Dragan Crnomarkovics, Dudás Máté, Fabian Florin (?), Faragó István, Fodor Péter, Gajda István, Gáspár Endre, Hompoth Balázs, Horváth Tibor, Katona Attila, Kenesei Zoltán, Krajncz Balázs, Mogyoródi Gábor, Nagy Gyula, Polyák Attila, Rab László, Szalma Pál, Szögedi Szilárd, Tejnóra Zoltán, Udvari Tamás, Varga Zoltán és Vitelki Zoltán.

Hogy végül is miként fog "kinézni" a keret? Kikkel erősödhet még a Diósgyőr BFC? Talán holnap 10 órától már többet fogunk tudni...

A tények

Az eltelt mintegy húsz napban Diósgyőrben olyan játékosok edzettek, akik július 8-ával szabadon igazolhatóvá váltak, ugyanis pár nappal korábban a DVTK 1910 Kft. tulajdonosai ígéretet tettek arra, hogy ezen időpontig rendezik lejárt tartozásaikat (több tízmillió forintot) - ami nem történt meg. Azokat a focistákat tehát, akik mostanáig nem kerestek maguknak új együttest, egy "lelkes csapatnak" lehet(ett) leginkább titulálni, akiket az elmúlt három hétben olyan edző, Détári Lajos tréningezett, akit az a gazdasági társasági társaság kért fel dolgozni, melynek együttese (Diósgyőri VTK-BS) végül semmilyen osztályba nem kapott besorolást (igaz, később Kuti István, a Balaton FC tulajdonosa azt mondta, számítana Détárira, csakhogy a tulajdonát augusztus 2-án eladja (?). Ezzel a "lehetetlen helyzetbe jutott" kft-vel van (volt) szerződése Őze Tibornak, az NB I/B-ben negyedik helyen végzett együttes szakmai igazgatójának, aki Ott Erzsébettel és Guti Miklóssal együtt tulajdonosa is annak a gazdasági társaságnak.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.26 0 0 1027
Találkozó este nyolckor

Ma este 8 órára a miskolci városi sportcsarnok előtt található ÉM-sörsátorba várják a szurkolókat, ahol a diósgyőri futball jelene és jövője lesz a téma.

Nagy Béla szervezőtől megtudtuk: az eseményen minden bizonnyal ott lesz Varga Zsolt (a leendő tulajdonos képviselője), Kiprich József, az ,,új Diósgyőr" vezetőedzője és Détári Lajos is, aki az elmúlt három hétben tréningezte a DVTK-BS (ez a csapat semmilyen osztályba nem kapott besorolást a kft. lehetetlen helyzetet miatt) július 8-án szabadon igazolhatóvá vált játékosait.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.26 0 0 1026

Diósgyőr. Kiprich József akkor is ünnepelne, ha az élvonalban maradna új csapata, a DVTK

 

Amikor a név már nem számít

 

PIETSCH TIBOR   NS, 2004-07-26

 

Kissé furán hangzik, ám igaz: a DVTK BFC két héttel a bajnokság rajtja előtt nekivág a nyári felkészülésnek. A Balaton FC jogán induló, Siófokról – Pápán át – Miskolcra települő csapat két egykori tatabányai kedvenc, Kiprich József és Vincze István irányításával gyakorolja végig az augusztus 7-i szezonnyitóig hátralevő napokat; de hogy ez az idő az ismerkedésen kívül mire lesz elég, arra még a vezetőedző sem tudja a választ. Mint ismeretes: Diósgyőrött eddig Détári Lajos dolgozott, ám a tulajdonos- és csapatváltás után a korábbi válogatottbéli társ, Kiprich Józsefé lett a kispad.

 

– Szóval hétfőn tízkor edzés Diósgyőrött?
– Nem edzünk… – válaszolt kapásból a szakvezetőként nemcsak idehaza (Kecskemét, Vasas és Győr), hanem Romániában (Olimpia Satu Mare) is szerencsét próbáló Kiprich József.
– Ajaj, mi történt?
– Semmi különös, csak áttettük az első tréninget keddre.

Hamarosan elülnek a viharok

– Már azt hittem, két nap után leváltották, vagy elköltözött, mondjuk a Vas megyei Pornóapátiba a klub.
– Ne aggódjon, csupán arról van szó, hogy hétfőn reggeltől estig úton leszünk, és ezért jobbnak láttuk, ha eltoljuk huszonnégy órával az első foglalkozás időpontját. Megjegyzem, a csapat ügyében járunk el a hét első napján is: több klubot is felkeresünk, hogy tárgyaljunk egyrészt a vezetőkkel, másrészt az általunk kiszemelt futballistákkal.
– Írnám is a neveket.
– Elégedjen meg, kérem, anynyival, hogy a legtöbbjük élvonalbeli játékos. Telefonon már egyeztettünk velük, úgy tűnik, jönnének is hozzánk, azonban a személyes találkozó, illetve a kézfogás még hátra van.
– Szóval kedden tízkor edzés Diósgyőrött?
– Így igaz.
– Várja?
– Várom.
– Nincs önben félsz?
– Ugyan már, mitől kellene tartanom? Az első hét nehéz lesz, ez nyilvánvaló, de miután elül a vihar, helyükre kerülnek a dolgok, és dolgozhatunk majd szépen, csendben.
– Arra gondoltam, hogy Diósgyőrött sokan szerették Détári Lajost.
– Örülök neki, én is szeretem. Ismerem régóta, tudom azt is, hogy hirtelen haragú, talán ezért is mondott olyasmit, hogy "fúrom". Csakhogy azzal jobb, ha mindenki tisztában van: Kiprich József nem Détári Lajos helyére megy. Döme a DVTK 1910 vezetőedzője, én a DVTK BFC trénere vagyok. A DVTK 1910-nek nincs joga az élvonalbeli indulásra, a DVTK BFC-nek van. Leegyszerűsítve: semmi közöm a DVTK 1910-hez, így aztán nem is "fúrhattam" Dömét. Ez egyébként sem szokásom.

 

Détári Lajosnak is szerepet szánnak

 

– "Döme akár szerepet is vállalhatna a csapatnál" – nyilatkozta vasárnapi számunkban. Ezt még most is tartja?
– Tudomásom szerint Varga Zsolt, az együttest működtető kft. tulajdonosa számítana a munkájára, de konkrétumokkal még nem szolgálhatok ez ügyben.
– Akkor árulja el, hány labdarúgót vesznek át a DVTK 1910-ből?
– Jó néhányat szívesen látnánk közülük, a gárda legjobbjaira természetesen nekünk is szükségünk lenne. Szombaton megnéztem a csapatot, és már tudom is, kiket várnék a keddi edzésre. Neveket viszont most sem adnék ki, mert nem szeretném, ha az újságból értesülnének a fejleményekről, majd én közlöm velük a remélhetőleg jó hírt. Különben is, óvatosan kell velük bánni, hiszen lerí róluk, hogy fejben nincsenek teljesen a pályán, bizonyára azért, mert többen is megélhetési gondokkal küszködnek.

A szurkolók szeretete a legfontosabb

– Közbevetőleg: az önök idejében is divat volt, hogy a klub nem fizet egy, kettő vagy éppen hat hónapig?
– Nem emlékszem ilyesmire.
– Hosszú távra kötelezte el magát a Diósgyőrrel?
– A szerződést még szignáltuk, de szóban abban egyeztünk meg, hogy két, esetleg három esztendeig maradok. Egyébként jobb, ha mindenki felkészül rá: nehéz idény vár reánk, nekünk, és ezt nyugodtan leírhatja, egy sima meccsünk sem lesz ebben a szezonban. Megszenvedünk majd az apró sikerekért is, ám bízom benne, hogy a végén lesz okunk az ünneplésre.
– Milyen eredmény esetén bontana pezsgőt?
– Az első évben aligha a bajnoki címre megyünk rá; én kiegyeznék a biztos bentmaradással is.
– Amikor új klubjáról beszél, hogy említi azt, Diósgyőrként, Borsodi FC-ként, Balaton FC-ként, esetleg Siófokként?
– Hogy én mit mondok, az teljesen mindegy, a lényeg, hogy a szurkolók érezzék magukénak ezt a csapatot. Ha szeretik, felőlem még azt is kiabálhatják, hogy "Hajrá, Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre Balaton Futball Club!"

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.25 0 0 1025
Détári: "Az eljárás a lényeg"

Détári Lajos kijelentette: az abaújszántói ebédet követően úgy vált el a labdarúgóktól, hogy hétfőn délután öt órakor újra találkoznak a diósgyőri stadionban...

- Arról nem tudok, hogy időközben bárkinek is megváltozott volna a véleménye - mondta az egykori klasszis középpályás. - Fél hatkor edzést tartok a csapatomnak, az igazi diósgyőri csapatnak...

Ki az a Varga Zsolt?

A volt világválogatott tisztában vele: az a kft., amelyet Varga Zsolt ,,vezethet" augusztus 2-től, nem tartozik elszámolással a játékosok irányába, ám - véleménye szerint - úgy lenne tisztességes és korrekt, ha az új tulajdonos a ,,későbbi megtérülés" reményében fizetne...

- De ki az a Varga Zsolt? - tette fel a kérdést Détári Lajos. - Ki az, aki mögötte van, aki nem nevezi meg magát? Ki nyerhet esetleg a stadionrekonstrukción? Felbukkant egy miskolci ember is, akinek sportboltjai vannak, s aki a miskolci vállalkozók nevében nyilatkozik... Kérdem én: hol volt ez a személy, amikor mezre, labdára volt szükségünk? Én beszéltem miskolci vállalkozókkal, akik a héten összedobnak pénzt a csapat számára...

Nem magáért harcol

A német Eintracht Frakfurtot és a görög Olympiakoszt is megjárt irányító leginkább a korrektséget, az egyenes beszédet hiányolja: - Ha Varga kifizetné a játékosoknak járó összeget, azonnal eltűnnék... Nem magamért harcolok, hanem azokért, akik megteremtették az NB I lehetőségét, akik három hete velem készülnek. Hetekig Miskolra jártam, lemondtam egy nyaralást, nem baj... Az eljárás itt a lényeg... Jöhet bárki, nem a személyek a fontosak, csak csinálja becsületesen. Az Ön szerint normális, hogy Varga úgy akar belopódzni Abaújszántón az öltözőbe, hogy előtte se engem, se Őze Tibit nem kérdez meg?

M. I.

Pistike Creative Commons License 2004.07.25 0 0 1024

egy bohózat az egész

 

A Nemzeti Sport mindennap egy oldalt hoz erről a szégyenről.

Előzmény: Huggy Bear (1021)
Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.25 0 0 1023
Helyiségek lezárva, kulcs eltéve

Nem csupán a csapat körül nem tisztázódott még sokminden Diósgyőrben, akad probléma mással is.

A Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Kht. munkatársai pár nappal ezelőtt lezárták azt a folyósót, azokat az irodákat, amelyeket korábban a DVTK 1910 Kft. használt.

- A tavasszal megkötött szerződés június végén lejárt, s saját magunk jól felfogott érdeke miatt úgy döntöttünk, illetve döntött úgy a Kht. vezetése a tulajdonos, a város hozzájárulásával, hogy lezárjuk azt a részt, a kulcsot pedig ,,eltesszük" - mondta az Észak-Magyarországnak Salamon József, a DSM Kht. munkatársa. - Abban a pillanatban, amikor az új gazdasági társasággal megszületik a megállapodás, ,,helyreállhat a rend", használhatóak lesznek az irodák.

Megtudtuk, hogy a DVTK 1910 Kft. félmillió forintos telefonszámla-tartozást hagyott hátra (mindezt a kht. kontrójára, ugyanis a ,,saját vonalukat" korábban kikapcsolta a szolgáltató), ezen felül Guti Miklós utasítása alapján a leveleket sem veheti át senki...

M. I.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.25 0 0 1022

Diósgyőr. A DVTK-tól meneszteni kívánt Détári Lajos szerint szétrombolhatják a miskolci futballt

 

Az edző kidobta az új főnököt

 

KUN ZOLTÁN          NS, 2004-07-25

 

Három hete szerződtették edzőnek Détári Lajost Miskolcra, a DVTK futballcsapatához, ám könnyen lehet, hogy a szombati edzőmeccs volt számára az utolsó – az új tulajdonos képviselője, Varga Zsolt ugyanis a Kiprich József, Vincze István edződuót akarja a kispadon látni. Ez persze afféle magyaros megoldás: az ötszörös világválogatott játékosnak azok után kellene mennie, hogy saját költségén labdákat is vitt Diósgyőrbe, mert már azok sem voltak a tréningeken. Détári Lajos a tőle megszokott őszinteséggel mond véleményt, és természetesen mellette minden érintett véleményét is meghallgattuk.

 

– Az Abaújszántó elleni edzőmérkőzés volt a búcsúmeccse?
– Hát, én ezt nem tudhatom – mondta Détári Lajos. – Annyira ugyanis nem működnek itt a dolgok, hogy az emberrel esetleg szóba is álljanak… Nem is értem én ezt az új, úgynevezett tulajdonost, hogy mit akar itt, Diósgyőrött. Ahogy olvasom a nyilatkozatait, nem kifejezetten komoly embert látok magam előtt.
– Csak olvas róla? Még nem találkoztak?
– Hova gondol? Nála a jelek szerint nem így működnek a dolgok. Nekem azzal nincs bajom, ha jön egy szponzor, és szeretne megmenteni egy futballcsapatot, és ha ő adja a pénzt, akkor szíve joga eldönteni, ki az edző. Akár még ki is rúghat, de azt hiszem, ez úgy korrekt, ha eljön Miskolcra, vagy felhív telefonon, és elmondja a terveit, azonban én az újságból tudom meg, hogy éppen mi a helyzet.

 

– A meccsen csak összefutottak, hiszen Varga Zsolt is ott volt Abaújszántón.
– Persze, be is akart jönni az öltözőbe, én pedig kidobtam.
– Mit csinált?
– Kidobtam. Mondtam neki: ne haragudj, de ide nem jöhetsz be. Így jobb híján Ôze Tiborral egyeztetett, majd bejelentette a játékosoknak, hogy ő a múltért nem felel, és a tartozásokat nem fizeti ki.

Varga Zsoltnak nincs baja Détári Lajossal, és elfogadja, hogy neki az öltözőben nem volt helye.

 

"Nem nevezném afférnak a vitát, belátom, ez még a DVTK 1910 Kft. öltözője, nekem pedig ehhez a gazdasági társasághoz semmi közöm. Aztán azért elmondtam a játékosoknak, hogy valóban nem kapnak semmit az előző tartozásokból. Détári Lajossal nincs bajom, legfeljebb az okozhat problémát, hogy a pro-licencet még nem szerezte meg. Anyagi gondjaink aligha lesznek, hiszen augusztus második felében bankgaranciát adok az önkormányzatnak az éves költségvetésünkről, háromszázmillió forintról. Nem zárkózom el attól, hogy Détári Lajos is szerepet kapjon az új klubban, de az idő sürget. A jelenlegi diósgyőri játékosok még hétfőn vagy kedden dönthetnek úgy, hogy átigazolnak hozzánk. Szerdán már késő lesz."
– Kedves sztori…
– Még nincs vége. A játékosok megbeszélték, hogy akkor nem mennek el hétfő délelőtt az edzésre. Délután viszont jönnek, fél hattól én tartom majd a foglalkozást. Készülünk, mintha mi sem történt volna, hiszen közeleg a rajt.
– Akkor kiknek vezényel majd Kiprich József és Vincze István?
– Látja, erre én is kíváncsi vagyok. Ezeknek a srácoknak mondjuk aligha. "Kiput" és "Pilut" huszonöt éve ismerem, de most csalódtam bennük. Nem az fáj, hogy a helyemre ülnének, hiszen őket felkérte ez a tulajdonos, vagy mi, és csak elfogadták az ajánlatot, ám annyit tán megérdemeltem volna, hogy felhívjanak, vagy mondjuk odajöjjenek hozzám ezen a szombati edzőmeccsen. De nem, ők inkább átmentek a másik oldalra, és onnan nézték végig a találkozót. Én mentem oda hozzájuk, holott szerintem ezt nekik kellett volna megtenni. Mindegy, rájuk nem haragszom.
– Kire haragszik?
– Varga Zsoltra, aki szerintem szélhámos.
– Kemény szavak.
– Vállalom. Sőt, az alpolgármester, Orosz Lajos is az.
– Na, egyre keményebb a szituáció…
– …én megígérem a miskolci szurkolóknak, hogy ebben a városban lesz futball, de ehhez az ilyen szereplőknek el kell tűnniük a sportág közeléből. Nekem ne merjen kiállni Orosz Lajos a nyilvánosság elé, hogy majd megmenti a csapatot, akinek felügyelete alatt már Reszeli Soós István és Ott Erzsébet is óriási adósságokat halmozott fel. Vegyük már észre, hogy innen mindenki csak viszi a pénzt.

 

Orosz Lajos

Orosz Lajos alpolgármester nem érti, miért tartja őt Détári Lajos szélhámosnak.

"Talán rossz súgói voltak, mert én életemben egyszer beszéltem vele. Sosem mondtam, hogy én mentem meg a diósgyőri focit. Amikor például Reszeli Soós István négyszázmilliós hitelt akart felvenni, akkor is kijelentettem, az önkormányzat közpénzt csak támogatás formájában ad, nem pedig úgymond kézbe. Áldoztunk az utánpótlás-nevelésre és a stadion működtetésére. Továbbra is fenntartom: ha valaki letesz egy forintot a diósgyőri focira, az önkormányzat mellétesz egy másikat."

– Miért, ön hozza?
– Én legalább nem viszem. Sőt akár hozhatom is, hiszen a miskolci vállalkozók egyesülete ígéretet tett arra, hogy amennyiben én maradok az edző, akkor komoly összeggel segíti a klubot.
– Nagyon naiv leszek: mennyi pénzt vett fel az elmúlt három hét alatt?
– Ugye nem bánja, hogy most nevetek? Nekem az edzősködés, hála az égnek, nem pénzkérdés, megtehetem, hogy szeretetből tegyem, amit teszek. Tudom, ez hihetetlenül hangzik, de szerencsére még van néhány olyan szakember Magyarországon, aki a játék szeretete miatt dolgozik. Ám úgy fest, az ilyen emberek nem kellenek, hiszen nemrég a Honvédnál ugyanezt tették velem.
– Akkor továbbra is diósgyőri edzőnek tartja magát?
– Teljes mértékben. És ameddig én vagyok ennek a csapatnak az edzője, amíg én vezetem a játékosoknak a foglalkozásokat, addig Varga Zsolt nem jöhet az együttes közelébe. Ô tartson csak egy másik edzést Kiprich Józsefnek, Vincze Istvánnak, Orosz Lajosnak és annak, aki még hozzájuk tartozik. Azonban ennek a keretnek a huszonkét labdarúgója hétfő délután is velem edz majd, nem pedig mással. Arra nagyon büszke vagyok, hogy a játékosok kitartanak mellettem. Ja, és ne feledjük: én most bárkinek a szemébe tudok nézni, és nem hiszem, hogy ezt mindenki elmondhatja magáról.

Kiprich József

Kiprich József nem érzi úgy, hogy szabadkoznia kellene, mert a meccs előtt nem sietett Döme üdvözlésére.

"Az természetes, hogy egy edzőmérkőzés előtt nem vonom el a figyelmét, ám a lefújás után találkoztunk, és beszélgettünk is. Nem fúrtam meg Détári Lajost, hiszen már a télen megállapodtam Varga Zsolttal, hogy amennyiben megveszi a kft.-t, én leszek az edző. Sőt Döme akár szerepet vállalhatna a csapatnál."

– Azért a düh mellett keserűséget is kiérzek a hangjából.
– Csodálkozik? Ismét csalódnom kellett a magyar futballban. Diósgyőrött a szurkolók még élnek-halnak a fociért, és akkor idejön egy ember, aki segítségnyújtás jelszóval igyekszik mindent tönkretenni. De én ezt nem hagyom.
– Presztízskérdést csinál a kettejük közti harcból?
– Nem magamért harcolok, hanem a miskolci futballért. Ám, ha már itt tartunk, akkor minden nagyképűség nélkül mondhatom, Détári Lajos nevét ismerik a labdarúgásban. De mondja meg nekem valaki: ki is ez a Varga Zsolt?

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.25 0 0 1021
Hétfőn találkozik a Kiprich-Vincze csapat

Azok a játékosok, aki hétfőn délelőtt 10 órakor megjelennek Diósgyőrben, azok a Kiprich József - Vincze István páros első foglalkozásán fognak részt venni.

A Diósgyőr szombaton délelőtt Abaújszántóra volt hivatalos edzőmeccsre; a társaság pár perccel reggel nyolc óra után - autóbusszal és gépkocsikkal - indult az NB III-as ellenfél otthonába, Détári Lajos vezetésével. Hasonló irányba tartott Varga Zsolt is, aki pénteken megállapodott Kuti Istvánnal, a Balaton FC tulajdonosával abban, hogy július 23-tól az ő joga kijelölni a szakmai stáb tagjait, illetve az érkező és a távozó játékosokat. A leendő tulajdonos (aki augusztus 2-án juthat hozzá a Siófok FC Kft. százszázalékos üzletrészéhez) megbízottja nem egyedül "tűnt fel" a szántói futballpályán, vele volt Kiprich József, leendő vezetőedző és Vincze István leendő pályaedző is.

Joga volt hozzá

A mérkőzés után Varga Zsoltnak témadt némi afférja Détári Lajossal; nevesül, a volt világválogatott nem igazán szerette volna, ha az üzletember bemegy az öltözőbe:
- Détári Lajosnak joga volt azt tenni, amit, hiszen a DVTK 1910 Kft. játékoskeretéről volt szó, melynek ő az irányítója. Szóval ezzel nincs probléma - mondta lapunknak Varga Zsolt, aki eképpen folytatta: - Elmondtam a futballistáknak, hogy azokért a dolgokért, amelyek az előző érában történtek, a tartozásokért nem vagyunk felelősek. Azoknak, akik velünk egy hajóban kívánnak tovább evezni, azokkal hétfőn délelőtt 10 órakor találkozunk, találkozik a Kiprich-Vincze páros. Aki nem jelenik meg, annak már kedden nem is kell jönnie.

A labdarúgók közül néhányat lapunk is megkérdezett a hét első napjának programjáról, ők úgy tudják, tudták, hogy 17.30-kor lesz edzés Diósgyőrben és a tréninget Détári Lajos tartja majd...

- Akkor a DVTK-BS csapatának lesz foglalkozása - tette hozzá Varga Zsolt.

Bölöni Szántón

A szóban forgó játékosoktól úgy értesültünk: a korábbi hírekkel ellentétben nincs arról szó, hogy nem dolgoznak tovább, ha az új tulajdonos hétfőn délután öt óráig nem rendezi (az előző kft. által felhalmozott) tartozásokat, ugyanis megértették Varga Zsolt indokait. Ettől függetlenül nem zárják ki annak lehetőségét, hogy jogi úton próbálnak meg hozzájutni pénzükhöz. A diósgyőri keret tagjai egyébként pozitívumként értékelték Varga Zsolt látogatását (hogy egyáltalán beszélt velük felelős vezető), mégha nem is jó híreket közölt.

Az abaújszántói találkozón egy "új" arcot fedezhettek fel a drukkerek, aki végül nem játszott: Bölöni Zoltánét, aki rokona a híres Bölöni Lászlónak.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.25 0 0 1020
Egy góllal nyertek

Szombaton Abaújszántón lépett pályára a Diósgyőr NB I-es labdarúgó csapata felkészülési mérkőzés keretében.

Abaújszántó (NB III) - Diósgyőr 1-2 (0-1)
Abaújszántó, 300 néző. V.: Tóth.
Abaújszántó: Szerencsi (Németh) - Soltész, Konyecsnyik, Márkus, Erdősi - Szőke, Pachinger, Fügei, Gyulai (Balázs) - Jáger, Mihálszki. Edző: Szlifka Miklós.
Diósgyőr: Nagy (Szalma) - Gáspár, Horváth T. (Polyák), Crnomarkovics - Fodor, Vitelki, Szögedi, Dudás - Gajda, Varga - Darók. Edző: Détári Lajos.
Gólszerző: Fügei, ill. Varga, Darók.

PA

Huggy Bear Creative Commons License 2004.07.24 0 0 1019

Ezt véletlenül kihagytam a cikkből:

 

 

Détári Lajos már meg sem lepődött

 

Détári Lajost, a diósgyőri futballistákkal foglalkozó edzőt senki nem értesítette arról, hogy elvi megállapodás született Kuti István és Varga Zsolt között a Balaton FC Kft. eladásáról. Lapunktól értesült arról is, hogy Varga Zsolt Kiprich Józsefet szeretné ültetni a vezetőedzői székbe.
Détári Lajos ezt hallva már meg sem lepődött, rezignáltan kommentálta a hírt.
"Mindenekelőtt sok sikert kívánok Kiprich Józsefnek – mondta az ötszörös világválogatott labdarúgó. – A mai magyar futballállapotokból kiindulva mondhatom: felkészültem egy efféle döntésre is. Büszke vagyok a játékosokra, akik az elmúlt három hétben is tisztességesen készültek, büszke vagyok a szurkolókra, akik mindvégig kitartottak, és biztattak bennünket, és büszke vagyok magamra is, mert amit vállaltam, azt véghezvittem. Ezentúl is nyugodt szívvel nézhetek tükörbe. Remélem, ha néha eljövök Diósgyőrbe megnézni a csapatot, a szurkolók szeretettel fogadnak majd…"
Néhány órával később Détári Lajos maga jelentkezett, és a következőkkel egészítette ki a fenti nyilatkozatát: "A játékosokban megfogalmazódott, hogy amennyiben az új tulajdonos hétfő délután öt óráig nem rendezi tartozását a labdarúgókkal szemben, akkor a leendő kft. játékosok nélkül marad…" 

Előzmény: Huggy Bear (1018)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!