Ha csak szakmailag nézzük, más csapatban aligha kapna ennyi lehetőséget (lásd Lokiban töltött ősz) és futna ilyen jó félszezont, mint nálunk. Tehát az értéke is jobban növekedhetne itt, mint ahogy nőtt is eddig. 06.30-ig még bármi történhet.
Varga Bence mellett én azért arra tippelek, hogy ő inkább maradni fog, sőt Katona M. újabb kölcsönadását se zárnám ki, mert sanszos, hogy nem fog szóhoz jutni ebben a Fradiban a kp-n.
Az MTK gyorsan cselekedett, hiszen a Kecskemét a kölcsönvétel után végleg megvásárolta kapusukat, Varga Bencét, így szükségük volt egy olyan hálóőrre, akivel kezdőként számolhatnak.
Kiváncsi voltam, megnéztem a Trasfermarkton őt, a téli 150-ről 400 ezerre emelkedett az értéke. Oké, nem szentírás, ami ott van, de azért jelzi hogy jó üzletet kötött vele a klub, meg még néhány másik játákossal is.
Rád hagytam a részletes elemzést, ilyen színvonalas összefoglalót legfeljebb szakmai honlapokon lehet olvasni, köszönjük.
Én azt hiszem, több igazolás lesz, mint 3-4, de leginkább azért, hogy ne függjünk más kluboktól a kölcsönjátékosok miatt.
Érdekes lesz amúgy a nyári időszak az élvonal több csapatánál is, úgy tűnik kissé záródni kezdenek a pénzcsapok.
Ez egyébként nem baj, mert a legtöbb helyen a felelős gazdákodásnak, a hosszútávú (akár középtávú) gazdasági- és szakmai koncepciónak se látszanak a jelei.
No de visszatérva ennek a hatásaira, a kölcsönjátékosok maradási esélyei most szerintem:
Varga Bence 40%
Varga Ádám 80%
Zeke 10-20%
Katona M. 70%
Katona B. 60%
Horváth K. 30-40%
A végére még egy kis csemege, már a címe is ugye...meg vannak benne "érdekes" átlagok, de összességében nézve reális.
Sok dologban egyetertunk. Tenyleg mindenki odatette magat es messze felulmultak az elvarasokat. Nem akarom mar az unalomig ismetelt dolgokat leirni, de ami nagyon jol mutatta a fejlodest az mondjuk az elso vasas es az utolso fradi elleni meccs teljesitmenyenek osszehasonlitasaban nagyjabol minden benne van.
Latszott a magabiztossag, ami szerintem tobbszorosere nott az ideny kozben, de nyilvan ez a jo eronletnek es a sok begyakorolt figuranak az eredmenye is.
Szinte trendet teremtettunk ha azt nezzuk, hogy azota elkezdett a vidi es a fradi is magyarokat szerzodtetni.
Na megrpobalom leosztalyozni oket, de akkor 7-nel meghuzom az also hatart.
Kapusok:
Varga B. (7.8): Nagyon birom az o stilusat. Kicsit orult ami eredmenyez neha egy-egy hibat, de emellett pontokat hoz bravurjaival, rajta is lemerheto volt, hogy sokkal tobbet volt rivaldafenyben a szezon elejen amikor gyakran nagyobb nyomas alatt jatszottunk.
Varga Á. (7.2): Na o viszont a nyugodt ero volt vegig. Amikor beallt hozta amit vartak tole. Kevesebb, hiba es kevesebb bravur. Egy alom tartalek kapus szerintem.
Azt erzem az MTK visszahivja Bencet, de kicsit Racz szerzodtetesevel, hatha megsem kell nekik annyira. Adam szerintem tuti marad itt kolcsonben.
Vedok:
Nagy K. (7.9) Nem tudom, szerintem o meg akkor is jo amikor rossz, mert mentalitasban vegig szuper. Ahhoz kepest, hogy nem a sajat posztjan jatszik nagyon sokat dob az egesz csapat jatekan es hozzaallasan.
Szabo A. (7.2) Neki technikailag talan sok ez a szint, de nem lehet panasz ra, o is sokat fejlodott es fizikumban is nagyon jo. Nekem az elorejateka keves picit es inkabb egy jo hatved tartalekkent gondolnek ra a jovoben.
Belenyesi (8.0) Nagyon jo volt. Azt, hogy a legkevesebb golt kaptuk az NB1-ben nagyban koszonhetjuk neki. Foleg amikor nem volt akkor latszott, hogy mennyire hianyzik.
Szalai G. (7.9) Egyik legnagyobb ertekunk. Talan meg nincs azert valogatott szinten, de ha igy fejlodik odaerhet. Nagyon kell, hogy ot ne szoritsa ki senki a kezdobol megha becsuszik egy-ket hiba is. Jatszatni kell, hogy jojjon a rutin es jo hosszu szerzodeseket kotni vele.
Zeke (7.9) Na o volt a rosszfiu a csapatban, nagyon kellemetlen lehet ellene jatszani, de nagyon kell egy ilyen tipusu jatekos is. Tamadasban is jo volt, de szerintem a vidi tuti visszaviszi a nyaron sajnos. Nehez lesz potolni.
Kozeppalya:
Vago 7.5: Foleg akkor kellett nagyon amikor a szezon elso feleben nem nalunk volt a labda. Kesobb amikor tobbet tamadtunk akkor elore kicsit lassabb volt, de a mentalis reszet jol hozta. Azt tippelem talan kevesebb szerepe lesz jovore.
Szuhodovszki (8.1): Nem volt vegig a csapat legjobbja, de a kozepso szakaszban szintet lepett es elkezdett nagyon jo lenni. Elore es hatra is jol mozgott, remekul iranyitotta a csapatot.
Nikitscher (7.8): Aki ot itt kinezte az intezze tovabbra is az igazolasainkat. Ez a gyerek nem csak focizni tud, de ugy is nez ki mint egy focista. Magas, eros, de nem lassu es meg technikas is. Ha szorgalmas es van esze akkor o kulfoldon is jatszhatna majd. Remelem jo szerzodest kotottunk vele. Ha lehet ot ne padoztassuk, jatszon minel tobbet es talaljuk ki melyik poszton a legjobb. Ja es o pedig vallaljon tobbet.
innentol tamado kp.
Bano edzofia Bence (7.8): Ennyi golpasszal nem lenne fair kevesebbet adni, de zavar neha, hogy a
gyengebb meccseinken vannak lathatatlan felidok nala.
Katona B. (7.6): Nagyon fontos szerepe volt, hogy beinduljon a szeker. Nagy meglepetes volt golkepessege es vaganysaga. Horvath erkeztevel kevesebb szerepet kapott, es ki is hult a vegere, de nagyon megerdemelte az utolso golt. Szerintem ot sem viszik vissza es birnam is ha maradna.
Horvath K. (7.8): Tehetseges, goleros, technikas es kell majd egy ilyen jatekost szerezni, mert szerintem o elmegy. Kicsit az neha zavart, hogy azt ereztem, hogy a sajat statisztikaja is fontos volt neki. De halatlan szemet vagyok mert kulcsszereplo volt o is a szezon masodik feleben es persze szivesen nezegetnem meg az onzozeseit is :)
Csatar:
Toth B. (7.5) szepen kuzdott vegig. Nekem nala meg johetne neha a meglepeteskent elohuzott elore indulas. Kell egy jo csatar mint alternativa, de en birom a munkat amit beletesz.
Cserek (7.0):
Katona M, Hadaro, Majer, maradhatna es talan Ryashko es Meskhi is attol fuggoen, hogy kik jonnek.
Amugy szerintem ha igazolnank 3-4 uj embert akkor jok lennenk, csak azok legyenek nagyon szuperek... :)
Mezeit nagyon birnam. Szendreit es Vidat nem lattam sokszor, de jo hiruk van.
Szoval nalam a top 3 talan: 1. Szuho 2. Belenyesi 3. Szalai, Nagy K. es Zeke :) :) (es fiam Bence)
Itt a bizonyítványosztás ideje, én legszívesebben minden játékosnak 5-öst adnék, azért néhány cserejátékos még javulhat.
De nézzünk inkább előre, szerintetek milyen poszton kellene feltétlen erősíteni, igazolni, kitől válnátok meg?
Véleményem:
Kapusok: sok függ attól hogy a kölcsönadó klubok hogy döntenek, nem bánnám, ha mindkét Varga maradna.
Védők: Nagy Krisztián mögé mindeképp kellene egy szárnyvédő csere, mert Katona Máté nem az, inkább vkp, belső védő posztra is lehetne igazolni 1-2 srácot, aki illeszkedik a játékstílusunkhoz. Nekem Rjaskó kicsit lassúnak tűnt, Polyákot nyugodtan kölcsön lehetne adni. Baloldali szárnyvédő kérdése érdekes, mert minden Zeke maradásától függ, ha kell a Fehérvárnak, akkor körbe kell nézni a piacon (nincs túl nagy választék az Nb1-ben..).
Középpálya: Itt nagyjából egyben marad a csapat, szerencsére Nikitscher is nagyon jól illeszkedett be, a két Katona kérdéses, de mindenképp kell igazolni, hogy hosszabb legyen a kispad, főleg ha több EKL kört is tudnánk játszani. Mezeit (MTK) már hallottam, hogy esetleg szóba jöhet, pl. nem lenne rossz.
Támadók: Horváth jó lenne, ha tudna maradni, de ide is kell új arc. Májertől jöhetnének már a gólok, úgy láttam néha kicsit rágörcsölt a meccsekre. Szendrei Ákost lehetett olvasni, meg Vida Krisztofert a Várdából, nem fogalmatlan egyik se, majd meglátjuk. Bodor és Gréczi mehetne kölcsönbe állandó játéklehetőséget kapni.
Ja és szívesen látnék saját nevelésű U20-as játákost a következő szezonban.
Koszi a sok gratot sracok. Nehez ezutan a szezon utan ujat es okosat mondani.
Igy visszanezve kicsit sokat nyafogtam a VAR miatt, de nezzetek el csak feltem a kipukkadastol... :)
Mostanaban latom az a legnagyobb felelem az ertunk 'aggodoknal', hogy gyorsan kiesunk a nemzetkozibol, de szerintem az elozo evek Puskas akademia (sokszoros koltsegvetesbol) teljesitmenye nem tette olyan magasra a lecet... :)