satöbbibe fulladt a honlapom,
megkérdem, milyen alapon?
fene a sok kritikészbe,
akik tollraszorult kézzel
görcsösen homlokuk kaparják,
lenézve mások varjúdalát,
összevont szemmel táncolva
a Körben, mint motorfürésszel,
de aztán nem folyik vér sem,
mert bimetálra leltek, mely
hőre, hóra érzékeny fogalom;
kifordul sarkából az unalom.
Borzasztó módon vágyom már arra, hogy többévnyi hallgatás után kiadjam magamból a verseket, amiket a szivem lüktetett erre a világra, de látom nem ismét magambafojtom a vágyakat, étrzéseket...
Fellegszakító esők
üvöltenek hiába,
s én ordítanám velük
az őszi homályba,
mennyire nem érek
a záruló, koppanó fekete lakkdobozba bele.
Lakkján orrom lapult lenyomata.
Hm. Esetleg: "patád", és az lenne a címe: "Az ördög követe" :) De ezt a verset nem Neki, :) hanem tkp. Vang Sónak írtam. És úgy meg kicsit sértő lenne asszem. :)
Nem kötözködésből, csupán jobbító szándék által vezetve kérdezném meg, hogy nem lenne-e szebb a lüktetése, ha az lenne a vége, hogy: "a te lábad nyomába"? Meg asszem grammatikailag is így pontosabb.