Sajnos megint nem érted. A zene hat. Függetlenül attól, hogy példás családapa, vagy sátánista gyilkos műveli. Ezek a zenék hatnak. Nem úgy, ahogy pl. Mozart zenéje - és itt is független Mozart életvitele...
Azt még tegyük hozzá, hogy ma már ezeknek semmi közük ahhoz, legfeljebb annyi, hogy ezek a törzsek is ritmusokat játszottak a dobjaikon, és hogy feketék voltak. Tehát a mai jazz, blues zenéknek legalább annyi közük van azokhoz a törzsekhez és kultuszaikhoz, mint bármely más zenének (még keresztényt is beleértve, mert annak is van ritmusa)
A mai blues és jazz zenészek nem foglalkoznak ilyenekkel, nem ez motiválja őket, hogy hangszert fogjanak... úgyhogy ennek megint nem sok értelme volt.
A jazz, soul, (rhythm &) blues, rock (and roll) azoktól a hámita törzsekltől származnak, akik kultuszuk során törzsi zenéjük segítségével extatikus állapotba kergették magukat (esetleg tudatmódosítószert is használva), hogy démonokkal kommunikáljanak, démonokat idézzenek meg, azokkal kapcsolatba lépjenek...
A rock szintézisműfaj, a bluesból ered, de minden hatott már rá (európai zene, tánczene, stb), és hogy ontopik is legyek, a metál is ebből "fajult ki" :D
Áthurcolt néger rabszolgák dalai ezek, eleinte általában egy szál gitáron kísérték a blues énekeseket. Persze akkoriban még nem volt ilyen kötött periódusú, mint manapság (12 ütemes), ez csak később alaklut így az európai zene hatására.
"Én meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy a mai zenében a legmodernebb dolgokat, igazi komplexitást, legtöbb érzelmet, legzseniálisabb dolgokat a rock-metal zenében lehet megtalálni."
Szóval. Mit is értünk legmodernebb dolgokon? Ha a zenei megszólalást tekintjük, elektronika, stb... ezeket mind használják mindenféle műfajokban. Ha zenei értelemben nézzük (zenei formák, stilisztika, ritmikai, harmóniai, dallami gazdagság), a legtöbb (azt jelenti, nagy részük-kivételek vannak mindenütt) rock-metál zene nem ezekről híres. A mai rock-metál műfaj egy általános fejlődés következménye, egy eléggé stilizált formában. Ezt úgy értem, ha megnézzük a fejlődést visszafelé, azt láthatjuk, hogy a mai ('80-'90) csapatok mind az '50-'60-as évekből merítettek, azok pedig a blues/jazz-ből váltak ki. Nem véletlen, hogy az '50-'60-as zenekarok többésge imádta játszani a blues-köröket. Ebből nőttek ki. Ez aztán egyre egyszerűsödött, míg odáig "jutottak" szegény agyonegyszerűsített harmóniák, hogy már csak kvinteket tologatnak... ezek maradtak belőlük. Ezt persze túlzással mondom, vannak azért kivételek... bár, a rockzenében, akik harmóniákat is használnak, leginkább megmaradtak a hármashangzatoknál, abból is a legegyszerűbbeknél (alig használják pl fordításban).
Ha a populáris oldalt tekintjük, a végletekig lebutított ritmikai megoldások, zenei sémák egymás után rakása, stb. Az undergroundban vannak azért ennél zeneibb csapatok, akik zeneileg nem is, de hangulatilag, hangszertechnikailag hoznak új elemeket.
Komplexitás általában egyenlő azzal, hogy jól telezsúfoljuk a számainkat 15-20 témával, fél órás összefüggéstelen számokkal... ez még véletlenül sem hasonlít pl. egy klasszikuszenei fúgára, vagy egyéb összetett művekre, ahol az expozíciót, témát kibontják, és ún. fantáziákkal, variációkkal (még mindig az összefüggés határain belül) művekké terebélyesítik. Ezt azért tudom, mert nem olyan régen még én is ebben a tévhitben éltem, hogy attól lesz jó egy mű, ha minél zsúfoltabb, bonyolultabb, stb. -szerencsére már rájöttem, hogy nem:)
Ha valóban érdekesebb zenéket akarsz hallgatni, semmiképp' sem a populáris oldalról kell közelíteni (nem tudom, miket hallgatsz, de) én pl populárisnak minősítem az olyanokat, mint Iron Maiden, ACDC, Megadeth... ezek a zenekarok már évtizedek óta nem újultak meg, gyakorlatilag minden lemezük, minden számuk ugyanarra a sémára épül (verze-refrén-v-r-szóló-r, sima 3/4, 4/4, vagy épp 2/4, ikergitár, pentaton elemek), ami persze nem lenne akkora gáz. De azért az mégis fura, hogy egy ember személyisége ugye folyamatosan fejlődik, változik (ha nem, akkor ott gond van), és a zenéje, ami elvileg belülről fakad, az meg nem...
Ha zenei értelemben keresel érdekesebb, modernebb, zseniálisabb zenéket,zenészeket, akkor érdemes az egyetemes zene felé fordulnod.
Klasszikusok (nálam Bach, Liszt az etalon), aztán a kortárs komolyzene (Stravinszkij, Bartók, eszeméletlen komplex és újító zeneszerzők), és a 20. század modern művészete, a jazz, amely egy évszázad alatt annyit fejlődött, amennyit kevés más művészeti ág a világon: gazdag harmóniák, fordulatok tömkelege, akár a legvadabb polimetriákkal, ritmikai sokszínűség, hangszeres virtuozitás, művészi önkifejezés. (kezdd a régiekkel, ha bepróbálkozol: Miles Davis -'50-'60, Coltrane, Mignus, maiak közül Jarett, Corea-főleg acoustic band, Joe Pass, Hancock, jazzrock csapatok, mint pl Tribal tech, és még lehetne sorolni...)
Remélem, párat legalább meghallgatsz belőlük, ha már ennyit gépeltem, ha nem, így jártam :D
Persze, hogy megszeress más műfajokat, kell egy kis idő... nem elég pár hét. Nekem is kellett 1-2 év, mire kimosták a fülemből a sok szutykot :)
Nézzünk egy közkedvelt bálványt. Az evangéliumokból vett Jézus Krisztust,, aki ugyan az igazság tanítójaként, az élet bölcseként és Isten Fiaként volt ott feltüntetve, a keresztény egyházak világ megváltó bálványt faragtak, aki elveszi a világ bűneit.
Hát ez szerintem a keresztények asztala. Történetesen egyetértek veled.
De azt gondolom, hogy nem a csalódás üvöltéssel, kínnal, de ÉRZÉSSEL való átélése egészen más tészta, mint a de fasza a koponyás, beles tököscsávók vagyunk dolog. Éppenhogy a valós megfogalmazás helyetti konzerv-pótlékról van szó.
Ok persze, én is eltúloztam a dolgot. Valóban "majd kinövik".
De igazság szerint én azt sem érzem, hogy a szövegek a "fiatalság" letérzését, meg ilyeneket fogalmaznának meg. (vagy megkísérelnék megfogalmazni)
Éppen az történik, hogy a megfogalmazás helyett egyfajta konzerv életérzést nyújt. Új látószögek helyett max egy sötét szemüveget nyújt.
És elhiteti, hogy a többi ember szeméből tükröződő szánalom, és a röhögőgörcs valóságban csodálat és/vagy félelem jele. No persze az is igaz, hogy a lelkes boszorkányüldöző - húdeveszélyes a metallicabeatlesbonjovi és a marilynmanson (meg anno Bartók és még korábban a botrányos témákkal foglalkozó és olyan életet élő Mozart, csak az most már klasszikus) pampogók még alá is tesznek egy lapáttal erre az érzésre.
Persze ezekkel a dolgokkal a metál abszolút nincs egyedül.
Az evangéliumokból vett Jézus Krisztust,, aki ugyan az igazság tanítójaként, az élet bölcseként és Isten Fiaként volt ott feltüntetve, a keresztény egyházak világ megváltó bálványt faragtak, aki elveszi a világ bűneit.
Tegyük fel ezt először elfogadja a fiatal, de amikor észreveszi, hogy a bűnétől megváltott keresztény ugyanúgy követi a bűnösnek ítélt életet, mint a nem megváltott, pedig ha valaki meg van a bűntől váltva, képtelen eleve bűn elkövetésére, azonnal a Megváltó fogalma hamis bálvánnyá változik. Mivel a keresztény eszmék nem is publikálják és nem is képviselik az evangéliumból gyakorlatban is bemutatott elveket, a Megváltó bálvány mellett a kereszténységből egyéb elfogadni valója sem marad a fiatalnak.
Ha egy zene ilyenkor ezt a csalódást megfogalmazza, vagy ennek hamisságát megtagadja, inkább oda kellene figyelni, mint füleinket bedugni.
Nem kell ezt nagyon mellre szívni. Az élet válságait és problémáit, a fiatalság érzéseit és vágyait megfogalmazni, de legalább megkísérelni megfogalmazni, mindig előremutató dolog, ha ezt olyan csörömpölve vagy éppen simulékonyan, ostoba nyelvjárással vagy ékesszólással teszi is. Nyílván lesznek benne sikertelen kezdeményezések, meg elszúrt szövegek, ki várná egy fiatal költőtől, hogy minden életbölcsességgel már fiatalon rendelkezzen?
De megpróbálnak megfogalmazni, átérezni, megfontolni, kísérlezetni érzéseket, új eszméket, látószögeket, amit az üzleti szempont nyílván csak megront. De ez az üzleti szemlélet nem csak a metálnál árthat, hanem az összes elüzletiesedett zenéi stílusban.
A keresztények akkor rosszul látják. Először a gyerek a keresztényektől hall az ördögről, de mikor a keresztény szülőktől képviselt látszatot megérzik vagy felismerik, automatikusan fordulnak az eszmét tagadó kifejezések felé.
No jó, de gustibus non disputandum est, de azért nem keveseknek volt az az érzése, hogy a tündéket egy Bling Guardian koncert közönségéből rekrutálták.
közismerten elfogadott hamis erkölcsi, vallási, fefogásbeli bálványokat és képviselő tekintélyeiket nyers egyenességel megtámadják
Hát szerintem inkább...
ál-lázadás, amelyben a hamis bálványokat egy még hamisabb (vagy ugyanolyan hamis) bálványra, tekintélyre, és erkölcsi felfogásra cserélik. Méghozzá az elutasított rendszerrel tök konform módon teszik ezt. Tehát a szélsőséges lázadás egyebekben teljesen konform a fogyasztói és marketingszempontokkal.
Igazából nem tudom kivel van a nagyobb baj. Aki tényleg elhiszi, hogy ő most lázad, vagy aki tudja hogy nem, és egyszerűen csak királynak tartja ezeket a szerepeket.
Csak a keresztények úgy láttyák, hogy a gyerek ott hall először az ördögről és divatból követi a zene miatt és, később már automatice Sátánisták lesznek, vagy valami más sületlenség:D
Én nem szeretem a metál zenét, soha nem is szerettem. A Gyűrűk Ura filmet viszont megnéztem minden év elején a moziban. Szándékosan délelőtt mentünk, hogy ne legyen tömeg, de tömve volt az egész terem, nem volt üres hely, a diákok lógtak a suliból délelőtt. A film kemény, de nem is gyerekeknek való. A jó és a rossz harca. Nincs ebben semmi rossz. Ha nem lenne rossz, nem lenne jó sem. És azt is bemutatja, hogy mik a jó és rossz dolgok. És a jót hírdeti. Mindazonáltal kisgyermekeknek valóban nem ajánlott. Félnének tőlük a kis csöppségek. A filmben a zenék, betétdalok Enyától viszont szenzációsak. Szeretem Enya zenéit.
