Emez újra nyílik, sajnos viszont itt egy rossz hír az OKT útvonaláról, Nógrádról:
Kedves Várbarátok!
Ahogyan mindenkit, úgy minket is váratlanul ért a Nógrádi vár lezárása. Az elmúlt napokban igyekeztünk felgöngyölíteni a szálakat és megtalálni a vár mielőbbi újranyitásához vezető utat.Kezdeményezni fogunk egy háromoldalú találkozót Nógrád Község Önkormányzata, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Nógrád Várának Megmentéséért Alapítvány között annak érdekében, hogy csak a leginkább veszélyes részek legyenek (ideiglenesen, a konzerválások elvégzéséig) lezárva.Továbbá elő fogjuk terjeszteni az alapítvány terveit és a márciusban megkezdett adománygyűjtésünk tényét a Vagyonkezelő felé, hogy célzottan, a felmerülő költségek összegének tudatában folytathassuk a gyűjtést, például: a gyalogkapu rekonstrukciójára és a déli-délkeleti oldalon elkészítendő védőkorlátokra.Módfelett örülünk a helyi civil kezdeményezéseknek is, ezek is segítik az ügyet a tárgyalásokon.Reméljük hamarosan újabb információkkal, és végre jó hírekkel jelentkezhetünk!
Egyik kedvenc váram, kedvenc helyem az országban. :(
Márciusban az egyik tornyot már körbe kellett keríteni omlásveszély miatt, mostanra a teljes zárás mellett döntöttek. Bővebbet egyelőre nem tudni, a helyi képviselő-testület következő ülésén talán áramlanak majd további információk.
Teljesen aktuális a kérdés :) "A jáki Szent György-templom felújított belső tere 2023. május 2-ától hétfőtől szombatig 10 és 16 óra között, vasárnap 11 és 16 óra között látogatható - adja hírül A jáki templom felújítása elnevezésű közösségi portál."
A templom környezete egyébként még szét van kicsit bombázva.
Köszönöm a helyszín pontosítását. Ez a szakasz 2020-ban lett felújítva. Mint írod, itt jó jelzések vannak. Vélhetően nem jelzés kiesés, hanem nyomvonal megerősítés miatt került ide ez a pótlás. Lehet, hogy jó szándékú, hasznos, de kár a minőségért.
Előző hsz-ben (76467) írtam a két svájci lányról, csütörtökön dél körül pedig egy spanyol túrázót láttam. Igaz csak másnap tudtam meg, hogy spanyol volt. Anyukámtól, akinek háza DDKT útvonalán van (jelzés a kerítésen :)) indultam el, köszöntöttem neki, hiszen kéktúrások a kocsiból is köszönnek a másik kéktúrásnak :)
Anyukám behívta, mert minden kéktúrást meg kell kérdezni, nincs-e szüksége valamire, hiszen a fiainak is jól esik ha megkérdi őket is valaki túra közben.
Persze, hogy volt szüksége egy telefontöltésre. Aztán sörözgetés közben (mert valamivel el kell ütni az időt, amíg töltődik a telefon) előkerültek a kézzel-lábbal magyarázott kéktúrás sztorik is.
Persze az elérhetősége nincs meg :( Azt hiszem Roberto a neve. Ha valaki találkozik vele, kérje már el az elérhetőségét és írja meg nekem! Szombathelyen volt csütörtökön és Szekszárd felé haladt.
Tehát egyre több az "idegen" kéktúrás. Kezd népszerű lenni külföldön is.
Nem sokkal később találtunk egy vadmalacot az ösvény közvetlen közelében két kidőlt fatörzs közé kuporodva. Valószínűleg beteg vagy sérült lehetett, meg sem mozdult, de lassan lélegzett. Anyja sehol.
Fel akartam hívni a vadásztársaságot, de nem működött a mobil netem, wifi meg nem volt az erdőben. Arra jött két svájci lány ők adták oda telefonjukat, de csak vezetékes szám volt megadva. Szombaton esélytelen. Egy régi kollégám vadászik őt hívtam végül. Azt mondta hagyjuk ott, a helyi vadászok előbb-utóbb úgyis megtalálják.
Ha valaki találkozik a lányokkal, adja át nekik üdvözletemet. A sztoriból szerintem tudni fogják.
Érdekes, hogy amikor először teljesítettem a kéket évekkel ezelőtt 2006.07.09. (hú, de régen volt!), akkor is nagyjából ezen a helyen találkoztunk vadmalacokkal, de akkor az anyjuk is ott volt.
"Én nagyon hálás szoktam lenni, ha ilyen helyzetben bármilyen segítséget kapok az ismeretlen túratárs(ak)tól."
Zalában jártunk a DDKT-n az egyik falu szélén (már nem emlékszem). Egy idős néni, olyan típus, aki még sosem hagyta el a falut, tanácstalannak érzet minket és azt mondta: "Kedveseim arra kell menni fönek!". És a domb felé mutatott. :D
Ennyit írtam meg az Őrvidékiből eddig, nem nagyon hiszem, hogy belátható időn belül folytatnám, így közzéteszem a jelenlegi, csak szöveges állapotot:
Őrvidék turistája
Számos utazásom, kirándulásom és a Dél-dunántúli kéktúra kapcsán tetszett meg nekem az Őrség. Nem volt ezzel másképpen párom sem, akinek szintén rokonszenves volt e túramozgalom, így együtt vágtunk bele tavaly és csináltuk is végig idén januárral bezárólag. Egy napos túrákkal szakaszoltuk a távot, így a logisztika is lényegesen leegyszerűsödött, főleg, hogy autóval is be tudtunk segíteni az utazásokba.
Nagyrákos-Gödörháza(-Magyarszombatfa), avagy a „mellékútvonal”, zöld jelzésen keresztül
Az autót Lövő állomáson hagyva zalaszentiváni és egerszegi átszállást követően szálltunk le a Flirt motorvonatról (ez nem gyakori jelenség errefelé!) Nagyrákos megállóhelyen 2022. április 10.-én, 10:55-kor. A környék vasúti érdekessége az alagút, valamint hazánk leghosszabb vasúti völgyhídja. Gondolom a csendes kis falu lakossága nem fogadta kitörő örömmel az 1980-ban megszüntetett, majd felszedett Zalalövő-Bajánsenye vasútvonal újabb verzióját, de a vasút él és virul itt a 2000-es átadása óta, főleg teherforgalma jelentős, nemzetközi személyszállítás a napi 1 pár Citadella gyorsvonatban és néhány határátlépő Bz-re korlátozódik. A helyi személyforgalom kapcsán sem volt éppen tömegnyomor a peronon amikor leszálltunk. Lesétálva a zalalövői főúthoz, a közeli kocsmába tértünk be pecsételési céllal, majd a közeli kis tájházat szemléltük meg kívülről. A falut elhagyva hosszú egyenes földútra tértünk rá, amely egy szép erdőn, majd földek között vezetett át minket Kerkáskápolnára. Néhány közepes állapotú ház és jobbra legelő után értük el a buszmegállót, ahol megtekintettük a szerény menetrendi kínálatot. A váróban a falu szomorú történelméről olvashattunk egy táblán, amelynek apropóját az ÁVH 1950-es évekbeli ténykedése adta. Erőszakos cselekményeik által okozott károk szinte a most is tapinthatóak a levegőben és a hely hangulatában. Ettől függetlenül számunka nem volt rossz élmény ez az elnéptelenedő falucska, amelyet ránézésre is igyekeznek rendben tartani. Pecsét híján a következő buszmegálló táblájánál, majd a település elejének megjelölésénél csináltunk egy-egy igazolóképet, majd folytattuk aszfalton a túrát a következő falu, Magyarföld felé. A most már történelem a sima megyehatár táblák mellett is elhaladtunk, majd hídon a Kerkát kereszteztük. Magyarföld szomszédjához hasonlóan nem egy idegbeteg hely, de az idő itt is jócskán megállt. Már nyomasztó volt a néptelenség, a házak állapota és az utcakép. Egy úttévesztés után már a helyes úton haladva indultunk tovább a Berki-hegy irányába. Rétek után erdőbe tértünk, majd következtek a Berki-hegy szőlőskertjei és nyugalmat árasztó, de látszólag minden komfort nélküli présházai. A főbb keréknyomról letérve még következett néhány iránytörés és egy hosszabb emelkedő. Még egy darabig kitartott az erdő, majd egyre ritkulni kezdtek a fák és hamarosan elértük a DDK-ról már ismerős Gödörházát (nekem annak idején megszakítási pont is volt). A zöld jelek bevezetnek a buszmegállóhoz, innen egy néhány lépéses kitérő a helyi harangláb, ahol a füzet által feltett kérdésre kell válaszolni. Ezek után a DDK útvonalán haladva, a Ritási-domb geotornyát ismét meghódítva értük el Magyarszombatfát. A 18:05-ös busz minimális késéssel érkezett, Őriszentpéter végállomásra a fedélzetén érkeztünk, majd a központban lévő Centrum étteremben vacsoráztunk, majd a buszállomásra visszatérve a 18:51-es járattal utaztunk Szentgotthárdig. Onnan pedig visszavonatoztunk a kocsihoz Lövőre, majd hazafelé vettük az irányt a 21 km-es túra után.
Zalalövő-Kondorfa
2022. decemberében poroltuk le a mozgalom folytatására vonatkozó terveinket, majd a gondolatot tett is követte, 29.-én már úton is voltunk Csornára a vonathoz, hogy Zalalövőig utazzunk. Szil környéki biztosítóberendezési hiba jócskán meghiúsította a terveinket, miután minden csatlakozást lekéstünk volna leszálltunk a vonatról és információ hiányában lemondtunk az utazásról (külön sikersztori: az applikáción vett jegyet nem lehet visszatéríteni az felhasználási feltételek szerint, de mivel hitelesen tudtunk igazunkat bizonyítani, így márciusban visszautalták a jegy árát!), majd ismét a kocsiba ülve, még meleg motorral indultunk meg Zalalövőre, ahová még így is a vonat idejébe sikerült érkeznünk. Mivel erre a szakaszolási eshetőségre az igazolólapokkal nem készültem, így csak hiányos dokumentációm lett volna erről, a szakaszról (párom az egész pakkot hozta végig), de szerencsére a helyszínen gyorsan sikerült segítséggel hárítani a problémát. Az állomásról (DDK pecsétet használtunk igazolásra) a piros jeleket követve az Őri felé vezető útra térve hosszan haladtunk a város nyugati nyúlványán, majd egy jobbos után érkeztünk meg a környék egyik legszebb pontjához, a Borostyán tóhoz. A szép fekvésű tó megért volna egy kis ejtőzést a parton, de tartanunk kellett magunkat az ütemtervhez, nem akartuk Kondorfán lekésni a 17:09-es utolsó (!) buszt. Rövid erdei szakasz után földek mellett haladtunk egy elnyújtott „U” alakban, majd egy újabb rövid erdei szakasz után érkeztünk meg az aszfaltos útra Felsőjánosfa fölött. Aszfalton haladtunk innentől egy darabig, Szaknyér központjáig. A soron következő falu Hegyhátszentjakab volt, a rendezett kis faluban a ránézésre néptelen kocsma belülről működik, itt sikeresen jutottunk pecséthez. Kis emelkedő után tértünk le Szaknyér felé, majd az itt is jellemző jókora nagyságú telkekkel rendelkező házak mentén hagytuk el a falut. Egy kisebb dombtető után érkeztünk meg újra emelkedőben a barátságos, ámbár kissé kihalt Szaknyérre. A templom melletti buszmegállóba beülve álltunk meg egy kicsit falatozni, a menetrend alapján nem kellett attól tartanunk, hogy a sűrű buszközlekedés mellett a sofőr félreérti a helyzetet és feleslegesen áll meg miattunk a megállóba. Életemben először ettem töpörtyűt és megállapítottam, hogy nem is rossz, majd megetettünk a helybéli macskát egy kis maradékkal. Pár perccel később már újra úton voltunk és erdőbe térve hagytuk el Szaknyért. Viszonylag rövid erdei szakasz után ismét szántók következtek, majd megérkeztünk Kisrákosra. A szintén kihalt arcát mutató faluban, csak a vége lőtt mutatkozott egy kis élet. Az Őrségi Parasztvigadót sajnos zárva találtuk, bosszankodva csináltunk igazolóképeket, nem akartuk megvárni a nyitási időt, amely jócskán sietésre kényszerített volna minket. Este végül kocsival kitértünk ide és meg tudtuk szerezni a szükséges igazolást, ebben a mozgalomban így is kellett pár helyszínt fotóval igazolnunk, nem akartam ezek számát szaporítani, ha már volt lehetőség a rendes igazoláshoz. A falu Fodorszer nevű részének nyugati végében a Trabant gyűjtemény és a bérlési lehetőség volt számomra a szokásos tetszetős házakon kívül számunkra említésre méltó. Ezután következett számunkra a túra érdemi része: egy jobbos meg egy balos kanyar után rátértünk egy hosszú egyenesre, ami egy az eddigiekhez képest vadregényes erdőben vezetett, majd ezután értük el az egész mozgalom számunkra legkedvesebb faluját, Ispánkot. A nyugalmas és barátságos hangulatot árasztó falu központját hamar elértük. Jobbra a harangláb környékén kis park található, majd utána egy nagyobb teraszos épület egyik oszlopán pecsétet találtunk. A szemközti Béke liget fakapuján (érdekes módon ezzel szemközt van az Ispánk tábla) található évszám leírása az igazolás itt, de örültünk a mozgalmi pecsétnek is. A pecséttel ferdén szemben található buszmegállót kiszolgáló járatok menetrendje megjegyezhető mennyiségű: hétfőtől péntekig napi 2 busz a szomszédos Őriszentpéterre, hétvégén nincsen tömegközlekedés itt. Úgy néz ki a csereháti kínálatnak vannak errefelé is komoly kihívói. Átsétáltunk a szép fenyőfák által határolt úton át a ligeten, majd egy kis emelkedő következett a falu túlsó részébe. Kicsit túlmentünk a leágazáson, majd ezt korrigálva hagytuk el a kedves kis falut, egy réten átvágva rövid erdei szakasz után kereszteztük az Őriszentpéter-Csákánydoroszló utat, majd a Bárkás tó nádasa mellett haladtunk el. Jócskán kezdtek fogyni a fények, de mi továbbra is kitartottunk az úton, amely innentől kezdve kicsit ökörhugyozás jellegűre sikerült. Eleinte egy jobbos és egy balos kanyar után hosszan haladtunk egy szép nyiladékban, majd jócskán megszaporodtak az iránytörések, kanyarok. Mindez szépen jelezve, nem rémlenek jelzési problémák sehonnan a mozgalom útvonaláról. A hátralévő szakaszról a vizenyős Dó-rét a „jellegfával”, valamint az azt követő Máli-hegy 264 méteres magaslata volt említésre méltó. Kondorfához közelítve egyre inkább a Lugos patak mellé tartott az útvonal, egy hely nagy fatörzs átlépése közben sikeresen el is csúsztam, beütöttem hátsó felemet, de nem volt időnk időzni, menni kellett tovább. Mivel már majdnem sötét volt és a buszt nem kívántuk kockáztatni (ez egy nagyon jó megérzés volt), így a sportpálya előtt a patak felett áthaladva a kék útvonalára tértünk rá és így jutottunk egy a központ szélén található kocsmához. Szerencsére a pecsét kikerült a bejárati ajtó belső feléről a külsőre, így pörgősebb volt az igazolás. Az Őriszentpéter-Csörötnek útra kiérve indultunk a buszmegálló felé, majd a buszt is megláttuk! Sietősen még fel tudtunk szállni, de a 17:05-kor már kifarolt a busz a megállóból, 4 perccel hamarabb! Azért ez szerintem bőven tűréshatáron kívüli, biztos nem tetszett volna a sofőrnek, ha a napi utolsó buszról lekésve utaspanaszt teszünk…mondom ezt úgy, hogy én jelenleg csinálom a buszos jogosítványt, de eszembe nem jutna ennyivel előbb elmenni egy megállóból, ha egyszer valamikor dolgozok is ebben a szakmában. Őriben kettéváltunk: én elmentem pecsételni a Centrum étterembe (áprilisban ez kimaradt), párom pedig a buszállomás mögötti pizzériába ment rendelni. A pecsételés után odaértem én is, így friss pizzát tudtunk enni, majd buszoztunk Zalalövőre. Sajnos menetrendváltás óta nem mennek be a buszok a vasútállomásra, csak a bejárati útig, a netes keresővel ellentétben, erről az aktuális sofőr világosított minket fel. Éljenek a kényelmes átszállások…persze a menetrendi hézagok jócskán lehetővé teszik a pár száz méteres séta teljesítését, de nem mindenki mozog könnyen vagy kevés cuccal. Na mindegy, biztos sokat tömegközlekedik, aki erről döntött, nem lepődtünk meg. Visszatérve a kocsihoz belefogtunk még egy hosszas körbe a mozgalom érintőpontos része kapcsán, de ezek egy nagy részét meg kellett később ismételni, szóval igazából így utólag nézve arra volt jó az egész, hogy több benzin fogyjon és lekéssük az utolsó meleg étkezéses lehetőséget a környéken, így korgó hassal tértünk haza csak késő este a 23 km-es túra után.
Felsőszölnök-Szentgotthárd
A következő felvonás egy napos pihenő után Szilveszter napján következett. A tömegközlekedésbe ezúttal kevésbé bízva Körmendig autóztunk, majd onnan vonatoztunk Szentgotthárdig. Gotthárdot már jól megismertük a Szent Imre út során, ezúttal dél felől érkeztünk meg délután a határmenti városba. Estére Sárvárra voltunk meghívva egy gyerekkori barátom és a többi meghívottja társaságába, így kellőképpen le tudtuk magunkat előtte fárasztani az év utolsó napjának estéjére, a bő 16 km alatt. 10 óra után kicsivel már a Felsőszölnökre tartó buszon utaztunk, mindkettőnk számára új volt ez a terület, így jócskán nyújtogattam a nyakamat. Érdekes volt a szűkös úttal rendelkező Szakonyfalu a szép templomával, majd Alsószölnök következett. Egyre „szlovénosabb” lett a táj az ország legnyugatibb csücskéhez közeledve, a sűrűbb házkiosztások helyett itt már a jóval szellősebb verzió dominál. Felsőszölnök határában az italboltnál szálltunk le, szakaszolásban így volt ideális a dolog. A nagyon durván retro kocsma és bolt együttesben kértünk és kaptunk pecsétet, majd nekivágtunk a túrának. Először aszfalton haladtunk egy keveset, majd egy telekre kell bemenni és egy idő néni (aki intett, hogy jó helyen vagyunk) háza mellett elhaladva kell betérni az erdőbe. Az aktuális lapos gerincer emelkedő után értük el, majd keréknyomon értük el az ország „békebeli” nyugati pontját jelölő helyet, mely még a Vasfüggöny idejében volt a legnyugatibb extra engedélyek nélkül megközelíthető pont. A tábla tanúsága szerint akkoriban Szakonyfalut jelölték meg legnyugatibb pontként, mivel a valóságban legnyugatibb Felsőszölnök nehezen volt megközelíthető, így született e fiktív „legnyugatibb pont”. A fenyőfák által határolt kis vadászház szép helyen fekszik, ma már nehéz elképzelni, hogy nehezebb időkben még idáig eljutni is kiváltság volt. Egy hangulatos fenyőfák melletti patakátkelés után tekergős, de haladós úton jutottunk el a soron következő aszfaltos út, a Szentgotthárd-Apátistvánfalva út keresztezéséig. A folytatás is elég lendületes volt, majd Zsidahegy előtt a szabadon bóklászó kutyák kényszerítettek minket egy kis kerülőre, majd elértük a kis egy utcás városrész házait. Takaros porták között haladtunk el, az elágazásban álló kereszt emelésének a dátuma az igazolás itt. A házakat elhagyva pár száz méteres erdei rész után érkeztünk meg Zsidára, itt már hosszabban kellett gyalogolnunk, a modern és újgazdag házak közé itt már jócskán vegyültek lepukkantabbak is, erős kontrasztot adva az évtizedes elzártság utáni fellendülésnek. Számunkra ez volt a legkevésbé szimpatikus hely a túrán, igyekeztünk ezen és a soron következő városi szakaszon minél hamarabb túl lenni. A kissé mesterségesen szított ingatlanbiznisz, a földrajzi fekvést a végletekig kifacsaró és minden négyzetmétert aranyáron adó és kitelepült újgazdag légkör nem az én világom. Gotthárd belsőbb része és belvárosa ettől függetlenül szép, még ha a körítést annyira nem is tudom a magaménak érezni. Az állomáson pecsételtünk a pénztárba, majd Körmendig vonatoztunk, ahol már fél 4 után kocsiba is ültünk. A szombathelyi Kfc szilveszteri korábbi zárása miatt feladta a leckét, de némi helyismerettel sikeresen megoldást találtunk az étkezésre: 1 évig laktam Szombathelyen, így az általam jól ismert Gekko Pub ezúttal sem okozott csalódást. Az étteremből pár lépésre található oktatási központban tanultam annak idején a mozdonyvezetői hivatás rejtelmeiről. Teli hassal, jókedvűen indultunk meg innen Sárvárra, ahonnan az újév első óráiban tértünk haza.
Szerintem valahol olyan helyen, ahol nagy szükség lenne "igazi" (szabványos) jelzésre, de addig sem akarják, hogy eltévedjenek az arra járók. Én nagyon hálás szoktam lenni, ha ilyen helyzetben bármilyen segítséget kapok az ismeretlen túratárs(ak)tól.
"...a Jánosipuszta előtti letérést be is néztem, így a távoli lakótelepek vezettek vissza a helyes irányba." Valószínűleg ennek okán maradt ki neked az Engel Adolf kastély, melyet sajnálhatsz, mert hangulatos a lakatlan régi épület.
A következő eset történt velem meg itt:
"...a kastély kertjébe belépve közelebbről is szemügyre vettem az épületet. A bejárati ajtó zárva, ÉPÍTÉSI TERÜLET felirattal. Egy teremtett lélek nem volt a közelben… na de akkor milyen fényeket láttam tegnap este az ablakokban?? (Az éjszakát a közeli dombon táborozva töltöttem, onnan láttam este a fényeket.) Már csak a kastélyban huhogva kísértő szellemek hiányoztak! Vagy nem elég, hogy szédült vagyok, már szellemeket is látok? Aztán lassan felfedeztem az utcai fákon a reflektorokat, melyekkel az éjszakai őrzés miatt világíthatják meg az épületet. Na jó, legalább még őrült nem vagyok."
Még egy mókust is láttam a kastély kerítésén, fényképezni is maradt időm.
Ezen az útvonalon jártam párszor, igaz nem egyszerre és nem kimondottam a DDP-t járva. A Máré-várától a Textiles forrásig az egyik kedvencem. Sokkal izgalmasabb a szinte szintvonalon tekergő ösvény, mint az aszfaltos út. A másik klassz élményem itt nekem is a gerincút volt Mecseknádasd és a Czigány-hegy között. (A Czigány-hegyi kilátó a kedvencem a Mecsekben. Innét nézve talán úgy tűnhet, mint ha a Mecsek egy lakatlan, áthatolhatatlan vadon lenne. Ősszel különösen csodaszép!) Én csak a felét tettem meg egyszer évekkel ez előtt, mert Óbányáig a kéken mentem és onnan mentem föl a gerincre, de tervezem, hogy a másik felét is megnézem magamnak. Sőt, lehet, hogy egy DDP-s füzettel vágok neki. Az a baj, hogy túl sok tervem van és túl kevés időm. :-) De gondolom ezzel sokan így vagytok. Jó túrázást tavaszra!
Téli túrának terveződött, aztán valahogy a tavasz közepe lett belőle. Mecseknádasdról minél korábban szerettem volna reggel nekiindulni - kezemre játszott ebben egy vágányzári menetrend, így egy egyébként nagyon necces átszállásra tíz perccel több időm lett, amit már simán be lehetett vállalni. A túra így hajnali négy körül bemelegítő sétával indult a vonathoz, fél hatkor már a nyüzsgő parasztelosztót szemléltem Székesfehérváron, aztán bóbiskoltam a 63-as főúton zötykölődve, negyed kilenckor pedig már kifelé baktattam Mecseknádasról, egy rövid bevásárlás után. Érdekes falucska, ahogy felfelé hatol benne az ember, úgy tűnnek elő a sváb gyökerek, a régi borospincék.
A végén egy pincészetnél meredek, de rövidke vízmosásra térve hamar felértem a fennsíkra, ami valaha vélhetően gyümölcsös lehetett. A település körüli turistautak közül szerintem innen a legszebb, legizgalmasabb a kilátás. Kezdetben még jobb kéz felől a tolnai völgyek is látszódtak, míg balra pedig már a zöldülő hegyoldalakra tekinthettem le, szinte megjelentek előttem az általános iskolai földrajz tankönyv sorai: „Dunántúli-dombság, a Mecsek hegységgel”. Bár vagy bő 300 méteres szintkülönbség volt még előttem, a gerincen futó, vármegyehatárt követő szekérutakon ezt aztán alig-alig éreztem meg, nyugodt, egyenletes tempóban fogytak a kilométerek. Tulajdonképpen semmi érdekesség nem akadt: farakások, elágazások, vadlesek, de mégis annyira könnyed, kellemes út volt, hogy nagyon élveztem. A távolság fogyását az jelezte, hogy dél felől feltűnt a Zengő csúcsa. A kiváló nevű Dögkút-tetőt elhagyva meredek lejtővel érkeztem aztán meg a Pásztor-forráshoz. Hangulatos rét, finom forrásvízzel, szuper kis táborhely lehet. Pecsételni nem szabad elfelejteni – egyébként az igazolófüzet hátulján az egyik kép pont itt készült. Gödrös aszfaltúton haladtam aztán tovább a patak mellett, egészen az Iharos-kútig, ahol könnyű elsétálni a jelzés letérése mellett, ami innentől a Máré-vár kapujáig kanyarog fel a hegyoldalban. Egészen különös szakasz, kevés olyan turistaútra emlékszem, ahol ennyire sűrűn követnék egymást a picike hátak és völgyek (inkább igazából vízmosások), melyeken az ösvény – a minél könnyebb járás érdekében, egészen a mélyükbe hatol. Egyikről a másik kitettségű oldalra kerülve, még a faállomány is változik, szóval egészen jópofa rész. A vár kapuján a pecsétet megleltem, sajnos az objektum április végéig csak előzetesen bejelentkező, csoportos látogatóknak áll nyitva, így bemenni most nem sikerült.
Az ösvény innen kevésbé járt, a látogatók többsége inkább a kocsiúton jön fel, így itt-ott szinte belefúrtam magam a feltörekvő kis bükkök közé, folytatva a cikkcakkolást. A Textiles-forrásnál értem a völgytalpra, és kisétáltam a műútig, ahol egy könnyű ebédet reméltem az ottani büfében. Nos, a hely nekem nem jött be. Valószínűleg közrejátszott benne, hogy húsvét után teljesen le volt rabolva az árukészlet, így száraz kiflis hot-dog, és kannás boros fröccs jutott, ehhez mérten drágán, pedig az igyekezet a személyzettől láthatóan megvolt, és a hely értékelései sem voltak rosszak. Szóval, soká itt nem időztem, aztán gyorsan igyekeztem a forgalmas közúti szakaszt is letudni. A jelzettség gyengébb lett, a keményre járt erdészeti útról a Jánosipuszta előtti letérést be is néztem, így a távoli lakótelepek vezettek vissza a helyes irányba. A kőkorlátos aszfaltúton előbb tavak, majd ipari zónák mellett érkeztem be Mecsekjánosi városrészbe. A pecsét a vasúti sorompó közelében, egy villanyoszlopon lakik.
Ekkorra már kora délután volt, melegen sütött a nap, így eléggé megizzadtam, mire a kissé szegényes környéken felfelé kapaszkodtam tovább. A mediterrán mecseki magyar Róma, mely hét dombra épült, a francot se érdekli hogy igaz-e, csak érjek már fel…A távvezetéknél letértem az útról, majd egy bokros, benőtt rész végén hirtelen váltott a környezet, egy új lakóház sarkánál lyukadtam ki. Meglesz-e még vajon a lehetőségem az épülő házak között visszajutnom a folytatásra? Nos, a két érintett telken- ahol valaha az út haladt, munkák zajlottak. A megszólított emberek persze bizonygatták, hogy fel van festve az új útvonal – rájuk hagytam, végül is nem az ő dolguk. Visszamentem az utca végéig, a telkek mögötti erdőben megkerültem az új parcellákat. Idehaza megnéztem aztán: a rendezési terv eredetileg nem akarta ezt a szakaszt végig parcellázni, utólagosan módosítottak rajta. A lehetséges terelőút – a távvezetéket követve pedig az M65-ös autóút nyomvonalába esik – ennek építéséről viszont utoljára a 2000-es évek elején volt szó komolyabban, szóval nem gondolom, hogy problémákat vetne fel. :)
Innen aztán még egy szűk órás út volt vissza, tovább völgyről völgyre, térképet sasolva (elég gyenge a jelzettség). Jártam közben régi falusi részen, fáradtan eszegettem kekszet egy elágazásban (háromszor néztem rá újra a térképre, mivel minden egyes rápillantás után el is felejtettem fél percen belül, akkor most balra vagy jobbra fogok továbbindulni - aranyhalnak kellett volna születnem). Aztán el a lakótelep szélén, majd a kemping mellett is. Tartva a kb. 4 km/óra átlagot, délután fél négykor értem Sikondára, ahol késedelem nélkül beléptem a fürdő-szálloda kapuján, hogy két órányi áztatással pihenjem ki a nap fáradalmait. Ár-érték arányban szerintem nem ez a legjobb fürdő az országban, de végül is jól esett. Innen már csak egy jól eső séta maradt vissza a tó mellett, ki a 66-os főútig, ahol hét előtt nem sokkal vett fel a C56-os Ikarus, ami elvitt Sásdig (imádom ezt a”hullámzós” útszakaszt, ha lett volna módom, Kaposvárig is továbbutaztam volna, mert az a rész is nagyon szép…), ott szálltam vonatra, amivel este tíz körülre haza is értem.
Folytatás innen remélem még a tavasszal, szeretnék újra medvehagyma-illatú erdőben bóklászni. :)
Hát régen volt... de ami a lényeg, hogy bejutottál!
A forrás nevét átírom, bent én sem láttam jelzéseke, de ide és innen vezetett tovább a MZ út. Én sem zarándokolta, csupán felmértem az akkor még friss utat (Ezt vállaltam akkor a Tuhun.)
Nem átallottam belenézni a A Másfélmillió lépés Magyarországon c. film elejébe. A második mondat így hangzik:
"És hogy miért éppen ezt a formát választottuk a filmkészítéshez? Mert bevalljuk, most nem csak filmet szeretnénk készíteni, hanem szeretnénk, ha minél több embernek kedvet tudnánk csinálni ezáltal, az országjáráshoz, a természetjáráshoz, a túrázáshoz. Amire általában mindenkinek lehetősége nyílik, 3-4 napos túrázásokra, az ország sok részében, éppen itt északon Zemplénben is, más módja bizony nincs, mint táborozik, sátorozik."Rockenbauer Pál
