Irigylem néha, olyasmiről beszél/ír a szerző, amihez lövése sincs, mégis megél belőle. Kiderül a megfogalmazásból:
"A Gateway egyébként nem adna állandó otthont az űrhajósoknak – vagyis nem olyan lenne, mint az ISS –, sőt, nem is lesz majd túl kényelmes a felszínén tartózkodni."
Alapvető értelmezési gond. De leginkább le se kakilja amihez hozzávakkant. Vagy sima gépi fordítása az "onboard"-nak. Akkor is igénytelen.
"A Gateway építését hátráltathatja, hogy a SpaceX Starship nevű űrhajója tesztelése lassabban zajlik a vártnál."
Jaj, ezt miért kellett? (persze lehet takarózni a dőlt betűs részlettel)
Magyarázom:
1. a Gateway építéséhez nem használnák a Starshipet.
2. van terv arra is, hogy a Starship nélkül hogyan tudnák az űrhajósok tesztelni az Artemis architektúra más elemeit (konkrétan az Orion-t és a Gateway-t).
Arra is gondolni kell, hogy az ember alkotta űreszközök nem tartanak örökké, ahogyan azt az ISS is példázza. A Hengernek viszont kvázi örökéletűnek kell lennie, tehát folyamatosan meg kell újulnia.... mintha egy repülőgép minden porcikáját ki lehetne cserélni repülés közben, úgy kell felépíteni.
Ha minden sejt (sziget) önálló felfüggesztést kap a sarkain... pár száz méteres hatszögekről lehet szó, akkor azokat egyenként cserélgetni lehet, sérülés, vagy elöregedés esetén anélkül, hogy az összes többire hatással lenne.
Mivel nagy számokról van szó, ha 100 évig tartana egy modul, akkor is napi szinten kellene néhány darabot cserélgetni, felújítani, újragyártani.
Három, hagymahélyszerű réteggel megoldható, hogy dekompresszió nélkül üzemszerűen lehessen tologatni, cserélgetni a sejteket... tulajdonképpen magát a hengert is így lehet a legegyszerűbben legyártani, egy a gyártóeszközöket magábanfoglaló korongból kiindulva, folyamatosan adogatva hozzá a sejteket, növelve a henger hosszát.
Nos éppen egy ilyen vékony, milliónyi nanoszálakon függő szigetekből egymás mellé sorolt felépítés teheti ellenállóvá nem csak emberi rongálás, de mondjuk egy meteorrajon keresztülhaladás ellen is a monolit felépítéssel szemben.
Képzeld el, egyetlen terrorista, az szerkezetet tulajdonosát ellenségként kezelő ember, távolról inditott hacker támadás, egy elromlott és elszabaduló munkagép, vagy csak egy megbolondult és öngyilkosságot elkövetni akaró személy mennyi gondot okozhat, egy ilyen vékony nanoszálakon függő világban.....
Át kellene alaposan gondolni nem csak az építését, de a fenntartását is egy ilyen struktúrának!
Az biztos, hogy nem lesz tenger pléh lavórban, hogy ha üt rajta egy léket valami akkor elfolyjon belőle a víz. :-)
Talán valami többrétegű méhsejt szerkezet jöhetne szóba, a találkozási pontok felfüggesztési pontok is lehetnének egyben. A vékony kötelek 50-100 méterről már beleolvadhatnának a háttérbe, nem lenne zavaró.
A méhsejtet alkotó kamrák egyedileg szervizelhetők, cserélhetők lennének, megoldanák baleset esetén az elszigetelés feladatát is.
Ez azonban szerintem csak úgy kivitelezhető, ha minden sejt saját felfüggesztést kap. Az építés is így oldható meg felskálázással.
Szerintem bár látványos volt a videó, de nem optimális statikailag az elképzelt struktúra. Nagyon vékony szén nanocsöves kötelek milliói tarthatnák meg nem ritka kötegekbe fogva, hanem pókhálószerűen felépítve, amikre a (látszólag) lebegő épületeket is rögzíteni lehetne. Maga a palást nem lehet teherviselő elem, legfeljebb a légnyomást kell megtartania. A szervizelés csak így oldható meg.
Egyszer régen, mintha Platon számolt volna legnagyobb átmérőt, figyelembe véve az acél szakítószilárdságát. Vmi 15 km rémlik. Vki utána tudna számolni, hogy mégis mekkora cuccot tudnak majd unokáink építeni? Igazából az anyag saját szakítószilárdsága nem is elegendő támpont, hiszen, mondjuk vagy 10 tonna terheléssel is kellene számolni négyzetméterenként, ha egy kicsit mélyebb tavat beterveznénk... Persze feltételezve a "felszíni" 1g-t.
