Ha ez igaz akkor miért született kevesebb gyerek, mint 2009-ben? Amikor viszont csak kicsivel több, mint feleannyi házasság volt?? Lelövöm a poént: első házasok adókedvezménye. Nincs itt semmilyen szerelemvonat.
No nézzük is csak meg, a világ 219 országa között ma este a 14. legrosszabb helyen állunk az 1M főre jutó halálozásban [ref. https://www.worldometers.info/coronavirus/] és ez kurvára nem a középmezőny, hanem a legszűkebb élbóly. Az, hogy ki mennyi tesztet szór ki nagyjából politikai döntés/akarat függvénye. A siker a halottak számán mérhető le legjobban.
Dehogynem. A tanári állása szeptembertől állt volna fenn. A neve kikerült, akkor behívatta a területet felügyelő kerületi alpolgármester. Írattak vele egy hozzájáruló kérelmet, ezek után azonnali hatállyal felmondtak neki.
"A lap hozzátette, hogy – Európával ellentétben – Oroszországnak látszólag elegendő oltása van."
"Oroszországban eddig 7,6 millió adag vakcinát gyártottak, amiből 2,1 millió dózist szállítottak le belső piacra. A tervek szerint az orosz egészségügyi intézményeknek 2021 első negyedévében 17 millió adagot kell megkapniuk."
Aha, a helyzet az, hogy a lesajnált Európai Unió azért az oroszoknál jóval több vakcinát adott már be.
Az a 17 millió vakcina ami 8.5M embernek elég meg kb. halottnak a csók kategóriája, az unió lakossága 448M, egész Európáé 746M (mert ugye a cikk szerint már nem csak az EU-t, hanem egész Európát is az orosz vakcina menti meg).
"Bannonon kívül Trump utolsó hivatali napjaiban megkegyelmezett még egy tucatnyi más embernek, köztük rapsztároknak, volt kongresszusi tagoknak, saját és egyes családtagjai szövetségeseinek, valamint Joe Exotic Netflix-sztárnak. "
"Először 2,4–2,1 millió évvel ezelőtt dermedt meg a glóbusz (Huron-eljegesedés).
Ha a Föld életkorát 24 órára osztjuk a 4 és fél milliárd évvel ezelőtti születésétől, akkor bolygónk három nappal a „Nagy Bumm” után alakult ki"
Egymásutáni 2 mondatban óriási tévedés: 2,4-2,1 milliárd éve volt a Huron.
Másrészt, a Nagy Bumm 13.8 milliárd éve volt, így a Föld nagyjából 9.3 milliárd évvel a Nagy Bumm után alakult ki, ami így kettő, és nem három nappal a Bumm után volt. Rém ciki, hogy még az első osztályos matek sem megy.
"A SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol már 22 557 929-en fertőződtek meg, és 375 838-an haltak meg a kórban."
Lakosságarányos halálozásban az USA 12. helyen áll, [mi meg a 14. helyen]. Nem lakosságarányos adatokról beszélni meg totál értelmetlenség, persze egy bizonyos IQ felett.
cím: "Felére csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma"
Ez már kb. az agymosott fideszes hirado.hu szinvonala (https://hirado.hu/koronavirus/cikk/2021/01/02/ismet-csokkent-az-uj-fertozottek-szama-hazankban). Persze nincs trendforduló, és nem is lehet 1 nap alatt. Feleannyi teszttel feleannyi fertőzötted van. Nagy ész. Régebben még kiraktatok (lopott/másolt) grafikonokat a járvány alakulásáról, 1-2 napos adatból sehogyan sem látni a járvány alakulását. Dehát nyilván ez már nem célja a megváltozott index szerkesztőségének, hogy bemutassa a brutálisan eldurvuló magyarországi járványt.
"Olaszország, az Egyesült Királyság és Franciaország után Spanyolország a negyedik olyan európai ország, ahol 50 ezer számot a vírusban elhunytak számát tekintve."
cím: Egy 42 éves férfi volt a koronavírus legfiatalabb áldozata tegnap
benne:
"A MAI ADATOK SZERINT A KORONAVÍRUS LEGFIATALABB ÁLDOZATA TEGNAP EGY 36 ÉVES NŐ VOLT, AKINEK ALAPBETEGSÉGEI KÖZÖTT MENTÁLIS RETARDÁCIÓT, VALAMINT EPILEPSZIÁT TÜNTETTEK FEL."
Nofene, ha végigolvasom a cikket akkor vajon még fiatalabbat is találtok? Tipp: legalább a cikk címe igaz legyen.
"EZ ALAPJÁN MAGYARORSZÁG EGYÁLTALÁN NINCS JÓ HELYEN. A 100 EZER LAKOSRA SZÁMOLT COVIDRA VISSZAVEZETHETŐ HALÁLOZÁSI ARÁNY UGYANIS FOLYAMATOSAN ROMLIK. MÁRA 14 NAP ADATAIVAL SZÁMOLVA EZ ELÉRTE A NÉGY FŐT. MIKÖZBEN KÉT HETE MÉG 0,11 VOLT."
Gondolkoztok egyáltalán amikor leírtok egy számot?????? Hogyan lehetne közel 40-szeres növekedés 2 hét alatt? Azért még itt sem volt ennyire durva a járvány, számolás nélkül is oltári kamu a 0.11-es adat, de legyen: 10 milliós lakossággal számolva:
0.11*100/14=0.78, azaz 2 hete napi átlagban lett volna csak 0-1 halott? Ugyan már.
"Koncz Zsófia borsodi időközi választási győzelme azt jelzi, hogy a Fidesz–KDNP támogatottsága az egész országban stabil"
Tehát egy időközi választáson, ahol a szavazókorú magyar lakosság 1 százaléka sem szavazott, következtetünk az egész országban levő Fidesz támogatottságra. Megjegyzem a választáson is csupán 50-45 százalékban győzött a jelölt. Na erre mondják, hogy bullshit.
"A kormányzat 2012 óta egyértelműen a nagycsaládosokat támogatja elsősorban. A családi adókedvezmény három gyerek után 99 ezer forint, a csok három gyerek mellett 10 millió forint (plusz 10 vagy 15 millió forint kedvezményes hitel is igényelhető mellé), a babaváróval pedig akár le is lehet nullázni 10 millió forint hitelt. A kedvezmények ráadásul halmozhatók is.
EZEK ALAPJÁN IGAZI ARANYBÁNYA A GYEREK."
Baszki, hány gyereket neveltél fel, és összesen mennyi költségből?
"A WHO veszélyhelyzeti igazgatója, Michael Ryan hétfőn Genfben arról számolt be, hogy 7,6 milliárd főt, a Föld lakosságának számát véve alapul mintegy 760 millió ember kaphatta el a koronavírust."
Nagyon alapadat, de a Föld lakossága már elérte a 7.8 milliárdot. A WHO embere meg minden tizedik emberről beszélt, csodálkoztam is volna, hogy a WHO egyik fő embere nem ismeri az egyik legalapvetőbb számadatot.
"Elhunyt 7 idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 709 főre emelkedett"
Nem feltétlenül kell rohanni, és mindent szolgai módon bemásolni, egy 40 éves ember mióta idős??? Néha lehetne egy kicsit mondjuk gondolkodni is, és legalább az elhunytakat megnézni.