Ilyenkor szoktam újra elővenni, tessék végig gondolni, mi lenne, ha csak egy szavazati teszten átmenők szavazhatnának - sőt, esetleg ahhoz, hogy valaki jelöltethesse is magát, esetleg még több kellene (pl: minimum érettségi).
Ezeket a cigány falvakat meg teljesen egyértelműen gyámság alá kell helyezni, semmilyen szinten sem képesek önigazgatásra, és valójában nem is az a legfőbb gond, hogy a rájuk költött állami forrásokat egyszerűen ellopják - hanem az, hogy pont azokhoz, akiknek szántuk, és akiknek a legnagyobb szüksége volna tényleg ezekre - végképp szó szerint nem, hogy egy kanyi vas sem jut, de ezekre a forrásokra támaszkodva a saját vajdáik még jobban kifosztják őket.
Ugyanaz pepitában, amit velünk művel az EU - szépen finanszírozta egy diktatúra kiépítését, saját elveivel ellentétben - és még mindig nem tért észhez... Tiszaburán meg a többi hasonló szamárfészekben közpénzből finanszírozzuk a sötét butaság és bűnözés fenntartását. Ez a szubkultúra soha a történelemben nem volt sajnos önállóan életképes és pozitív példa bármire is - ám ameddig nem tartotta el őket a többségi társadalom, és a "kalandozásoknak" is határt szabott, addig kénytelen-kelletlen kezdtek magukkal valamit, és nem saját kifosztásukból élő vezetéseket követtek.
A helyzet pikantériája, hogy a szemben álló érdekcsoportok között amúgy rokoni kapcsolatok is vannak, a tét pedig igazából természetesen a pénz. Hiszen a győztes csapat dönthet önkormányzati állásokról, pályázatokról, közmunkáról, ez pedig sokat jelent Tiszaburán, amely az elmúlt években leginkább a különböző rendőrségi ügyek miatt került be a hírekbe.
"Lebovics Viktória (Ungvár, 1958. augusztus 9. –) kárpátaljai magyar nyelvész, filológus, egyetemi adjunktus. Az Ukránok Magyar Szövetségének elnöke, a Legújabb Filológiai Társaság tagja, és a Fordítói Konferencia Szakmai Szövetségének alelnöke."
Lehet nem volt jó ötlet egy ukrán mészároshoz vinni egy ukrán tolmácsot....
Sz. Bíró Zoltán: nem látom a hasznát annak, amit Oroszország a háborúval elért – Lakner, 2025.11.29.
Hatalmas reputációs veszteséget szenved el Oroszország azzal, hogy ezt a háborút elindította és folytatja – így látja Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő. Lakner Zoltán arról is kérdezte a történészt, hogy Putyin pozícióját mennyire határozzák meg az Ukrajnán kívüli események, például Kína, India, Közép-Ázsia vagy éppen Afrika történései hogyan befolyásolják az orosz politika mozgásterét. Arra is kitértek, hogy mennyire nagy hatalomnak számít a mai Oroszország. Lakner Zoltán nem napi politikáról, mégis közügyekről beszélget vendégeivel, kötetlenül és ami a legfontosabb: szabadon. A műsor célja, hogy olyan témákról szóljon, amikre a folyamatos hírözön alapzaja közepette igazán oda kellene figyelnünk, de valahogy mégsem jut rájuk elég idő, és amik gondolatokat ébresztenek, tanulhatunk belőlük. A felvétel november 11-én készült.
Hmmm... kérlekalássan, abbó' meg időparadoxon kerekenne: ha időben elovassa, hááát nem születik meg - gyön létre -, a czikk sem... ez is a zsidók összeesküvése, kurva Einstein... nna... :-D
Nem, nem fárasztom magam azzal, hogy tételesen bizonyítok... teszed a dóggod: fasságokkal fárasztod a zúri közönséget, hátha rámásznak, oszt' napokig nyelvi morfémákon/szintagmákon köszörülünk...