Esténkint - régi keresztény szokás volt - Számot vetek a lelkiismerettel: Mit tettél ember, mit vétettél ember? És mit nem tettél ember, most felelj?
Csordultig mindig a szív, e nagy kehely. Mit tettél ember? Fölkeltél vidáman És álmosan, mert minden áldott reggel A régi vágy von: kelni napkelettel.
Azután mentél, mert az élet: menni, Egy célhoz menni, célnál sohse lenni.
És mit vétettél ember? Ember voltál S embernek lenni: siralmas való már És dicsőséges. Mint a csillag csillag S a rög csak rög, az ember is csak ember. Aludj hát szépen s kelj fel napkelettel, Amíg az élet mégis tűrhető, Míg ébredésre kedv van és erő. S ha csókokat nem is csókolhat ajkad, De új igét még mondhat és ha lankadt Szegény karod az ölelésre, lelked Ölelni tud jövőt, világot, embert.
Úgy vágyna hozzád ezer puha szó, ezer csudaszó, színes, szomorú szerelemmel lázadozó.
Úgy beborítna, mint földet az ég, mint fénnyel az ég a remegő rózsát, mely lengve, lobogva ég.
S meghal mind, mire kinyíló ajkamhoz ér, mosolygó ajkamhoz ér, csomóba alvad, mint fagyban a földön a vér.
S megkopva lassan megyek egy hűs gödörig, megyek a sírgödörig s a vallomás is fakul és üszkösödik,
csak mélyül a csend s őszibb lesz mind a vidék, november lesz a vidék s az egyetlen szép szerelemre késik a bizonyiték.
...Míg aztán én leszek fölötted a reggeli fény, fürtödön alkonyi fény. szó, ami néma és mégis költemény,
minden magam leszek, emlék és friss levegő, szentség és tág levegő s az édesbús öröm, a testeden átremegő,
házad fölött a csillag, mely álmaidba rezeg, csillog és szívedbe rezeg, szerelem, szerelem, karácsonyfádon gyertya leszek.
Viharban dörgés, mely lángoló csodákra hív, háborgó csodákra hív s egy világnak zengi, mire kicsi volt s gyönge a szív.
Karom a földre cikázik haragos villám gyanánt, csattanó villám gyanánt s lesujt körülötted mindenkit, aki bánt...
Arany és kék szavakkal
Miképpen boltíves, pókhálós vén terem zugában álmodó középkori barát, ki lemosdotta rég a földi vágy sarát s már félig fent lebeg a tiszta étheren, - ül roppant asztalánál, mely könyvekkel teli s a nagy betük közébe kis képecskéket ékel, Madonnát fest örökké arannyal s égi kékkel, mígnem szelid mosollyal lelkét kileheli:
úgy szeretnélek én is lámpásom esteli, halavány fénye mellett megörökítni, drága arany és kék szavakkal csak Téged festeni, míg ujjam el nem szárad, mint romló fának ága s le nem lankad fejem a béke isteni ölébe, én Szerelmem, világ legszebb Virága.
Sainte Thérčse de Lisieux
Szelíd hárfával siratlak halvány szinű rózsa, pasztell-fényü színes ablak, finom, gyenge rózsa, gyenge, lengő és esengő, hold ezüstje mossa, ezüst-zengő csöppnyi csengő, édes kicsi rózsa!
Halál harmatát ki itta, lenge, szűzi, drága, fehérarcu kármelíta, zsenge rózsa ága, keskeny ajkad égi csókra nyílott, tiszta mátka, szép erények rózsacsokra, rózsaszínü ága.
Máris mentél, alig jöttél, így vagyon megírva, fájó illatot köhögtél, sárga rózsa szirma, várt a messzi csillag-oltár, csupa perzsa, szmirna, alig voltál, beleholtál, sárga rózsa szirma.
Liliomon éldegélsz most, rózsa lett a vérted, habfelhőkön mendegélsz most s dalomat nem érted, pedig lelkem sírna, sírna, vagy röpülne érted - Hull a földre rózsa szirma, amint megigérted.
Mennyi rossz tett, csúnya emlék, én voltam, ki tette, akasztófát érdemelnék s rózsát adsz helyette, buja voltam és goromba és gőgös felette: nem borulhatsz hát karomba, rózsát adsz helyette.
Arcod édes égi fényt vet, hull a rózsa, hull, hull, kék felhőn vár Vőlegényed, hull a rózsa, hull, hull, tapsikolnak mind a szentek, hull a rózsa, hull, hull, amint kézenfogva mentek, hull a rózsa, hull, hull.
Áttetsző és lenge kis szent, rózsákat pazarló, kérd meg énhelyettem Istent, hogy ne nézze gyarló voltomat és hadd mehessek, hol a Hold a sarló, vándortársatok lehessek, rózsákat pazarló.
Szelíd hárfán hadd mulatlak, halványszínü rózsa, Isten házán szines ablak, égszín gyenge rózsa, zsenge, lengő és esengő, Krisztus csókja mossa, csókkal zengő csöppnyi csengő, édes kicsi rózsa!
Mindörökkön élni, élni adassék meg nékem, lábatoknál üldögélni rózsalevélkéken, Krisztussal s Veled beszélni fent a tiszta égen, éldegélni, üldögélni rózsalevélkéken.
Angyalsóhaj illatából szirmokat csinálni, csillagházunk ablakából földre ledobálni, szent szerelem szüzi bokra, egy szobában hálni Veletek és ágyatokra rózsákat dobálni!
Könnycsepp a szempilládon este: én vagyok. És én vagyok az a kíváncsi csillag, mely rád kacsingat és rád ragyog.
A csók, a csókod, az is én vagyok. Végigálmodom az álmodat, ölelésedben én epedek el, csak én tudom minden kis titkodat.
A kulcs vagyok, mely szíved rejtett zárjait kinyitja, a nyíl vagyok, amely sivítva holttá sebzi vágyad madarát.
A dal vagyok, mely belőled zokog holt mámorok tört ívén át az éjbe: s én vagyok az a sápadtság, amit éjfél után, ha a bálból jössz haza, rád lehel a sarki lámpa fénye
Kétely, hitetlenség, bizalmatlanság. Őszinte szó a fegyver ellenük, messze mögöttünk mára az ártatlanság, sok bűnnel keltjük reggelünk. Megkeresni, ki bűneink elfogadja, vállunkról leemel párat, s a magáét velünk megosztja, mert akarja hibánkat. Megtalálni végre talán őt, ki elfogadja lényünk, az érem oldalából mindkettőt, hogy van ilyen attól félünk. Mert mi jogon fogad el valaki, ha magunkat nem tudjuk. Miért akarja nekünk adni, mit másnak sose adtunk. Ha megtalálod a másik részed, ki benned él csak igazán, ki veled alszik és veled ébred, akkor is, ha feje, más párnán nyugszik.
Felkelő nap /Notratay Amun verse..
Álom és valóság.
Mikor fekszel, s álom száll szemeidre, Gondolj rám, hiszen egyszer már megérte, Hisz álom nélkül az élet mit sem ér, S itt csak a képzelet, s nem a lét a tét, Gondolj arra a percre, mikor megláttál, Gondolj rá, hisz csak erre vártál, De ez nem igaz, ő ilyet nem ír nekem, Csak egy buta álom volt, játszott a képzeletem, Hisz ha ez valóság, igaz lenne, Álmomba álmot isten biztos nem tenne, Csak a képzelet, a szív vágyai voltak, Tettükért csak a bolond szerelmesek lakolnak, Hisz ha ez valóság, s nem csak álom lenne, Akkor a legboldogabb ember írna, s mindent megtenne, Hogy az álom, gyönyörű valóság maradjon, S szíve a bánattól nehogy kővé fagyjon.
Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat, Amelytől fénylik a szirom, Amelyből felszökik, kévéjében a napnak, Szivárvány-szikra, milliom.
Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng, Ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön - Mi távolabbról: mint a gyémánt Az közelebbről: mint a könny
/Weöres Sándor/
A csókod festi kékre az eget,
Szemed színétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret,
És világtalan az egész világ.
Jó érezni, hogy szeretlek.
Nagyon és egyre jobban.
Ott bujkálni két szemedben,
Rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már
Szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép veled szép.
És csak veled teljes az élet.
Egy magányos kép akarok lenni. Vagy kezeden egy bogár? Vagy éjszaka sóhajod? Vagy egy félig ivott pohár?
Nem tudom. De légy Te is valami más! Mindegy mi! CSAK NE EMBER!
Hiába fürösztöd önmagadban ,csak másban moshatod meg arcodat,
A boldogság azokra talál rá akik egymást boldogítják.
Valakit szeretni azt jelenti, Egy másik számára csódát látni
Szeretni semi, Ha szeretnek az már valami.
Szívek szabadsága
/ vers vége/
Elnyugszik csendben, az én háborgó lelkem végre, Tekintetem emelem lassan, a már kékké lett égre. Nagyot sóhajtok a néma reggelben Előttem áll, kit vágyok az életben. A várakozásnak immár most vége szakad, Tiszta érzés az, mi elébem, szalad, Egymásra találtunk egy új nap hajnalán, Ilyen páros, még soha nem is volt talán.
Hozzá lépek, elé állok s nyújtom felé kezem. Ahogy hozzáérek, törékeny testét remegni érzem. Ősi tűzzel égő teste, kezemben végre megpihen, Lelkéből adja mindazt nekem, amiben hittem. Most túllépek gyarló mivoltomon, egyszer s mindenkorra, S kezemben pihen boldogan, egy gyönyörű szép rózsa ...
Szívek szabadsága
Várom a percet, hogy a hajnal hasadva, A napot lökje a horizonton magasra. Szárnyaljon odafenn, járjon felettem, Hogy hátralévő életem, újra elkezdjem.
Takaros kis kertben, néma csendben állok, Az éji magány után, találkozásra várok. Hátam mögé settenkedik, csendben az éj, Szemközt érkezik lopva, a hajnali fény. A sötétlő éji seregeket, lassan megfutamítja, S a gyönyörű gyöngyös harmatot, felszárítja. Tündérek könnyeként illannak a cseppek, Szemem megakad valamin, tétován lépek. Tekintetem megfogja, lelkem rabul ejti. Hogy lehet, íly tündöklőn szép, éteri? Mitől érzem úgy, hogy titok öleli, S létezése szinte érezhetően isteni?
Varázs van benne, szépséges lelkében, Ahogy nézem, remegés kél az enyémben. De már lassan a testem is megborzong, Szívem kalapál s a mellkasom, szinte dong. Remegő ujjakkal nyúlok, félve most felé Mohó ujjaim, az Ő törékeny testét tépné ...
Megállok, mielőtt elragadna valami, mi nem én vagyok. Olyat tennék, amitől gyarló emberré, kevesebbé válok. Visszahúzódom, szinte lefogom a kezem. Hogy helyesen teszem, legbelül érzem. Csak szívem s szemem engedem szabadon, Hogy testén a lelkem, buja táncot járjon.
József Attila sorai
Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e szívemhez szívvel keveredsz-e, látlak, hallak és énekellek, istennek tégedet felellek
(József Attila: Áldalak búval, vigalommal)
Óda
1
Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifju nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz.
Nézem a hegyek sörényét - homlokod fényét villantja minden levél. Az úton senki, senki, látom, hogy meglebbenti szoknyád a szél. És a törékeny lombok alatt látom előrebiccenni hajad, megrezzenni lágy emlőidet és - amint elfut a Szinva-patak - ím újra látom, hogy fakad a kerek fehér köveken, fogaidon a tündér nevetés.
2
Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt s a mindenséget.
Ki mint vízesés önön robajától, elválsz tőlem és halkan futsz tova, míg én, életem csúcsai közt, a távol közelében, zengem, sikoltom, verődve földön és égbolton, hogy szeretlek, te édes mostoha! 3Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint mélyüket a hallgatag vermek, szeretlek, mint a fényt a termek, mint lángot a lélek, test a nyugalmat! Szeretlek, mint élni szeretnek halandók, amíg meg nem halnak.Minden mosolyod, mozdulatod, szavad őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld. Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt. A pillanatok zörögve elvonulnak, de te némán ülsz fülemben. Csillagok gyúlnak és lehullnak, de te megálltál szememben. Ízed, miként a barlangban a csend, számban kihűlve leng s a vizes poháron kezed, rajta a finom erezet, föl-földereng. 4Óh, hát miféle anyag vagyok én, hogy pillantásod metsz és alakít? Miféle lélek és miféle fény s ámulatra méltó tünemény, hogy bejárhatom a semmiség ködén termékeny tested lankás tájait?S mint megnyílt értelembe az ige, alászállhatok rejtelmeibe!... Vérköreid, miként a rózsabokrok, reszketnek szüntelen. Viszik az örök áramot, hogy orcádon nyíljon ki a szerelem s méhednek áldott gyümölcse legyen.Gyomrod érzékeny talaját a sok gyökerecske át meg át hímezi, finom fonalát csomóba szőve, bontja bogját - hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját s lombos tüdőd szép cserjéi saját dicsőségüket susogják! Az örök anyag boldogan halad benned a belek alagútjain és gazdag életet nyer a salak a buzgó vesék forró kútjain!Hullámzó dombok emelkednek, csillagképek rezegnek benned, tavak mozdulnak, munkálnak gyárak, sürög millió élő állat, bogár, hinár, a kegyetlenség és a jóság; nap süt, homályló északi fény borong - tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság. 5Mint alvadt vérdarabok, úgy hullnak eléd ezek a szavak. A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd. De szorgos szerveim, kik újjászülnek napról napra, már fölkészülnek, hogy elnémuljanak.De addig mind kiált - Kit kétezer millió embernek sokaságából kiszemelnek, te egyetlen, te lágy bölcső, erős sír, eleven ágy, fogadj magadba!... (Milyen magas e hajnali ég! Seregek csillognak érceiben. Bántja szemem a nagy fényesség. El vagyok veszve, azt hiszem. Hallom, amint fölöttem csattog, ver a szivem.) 6 (Mellékdal)(Visz a vonat, megyek utánad, talán ma még meg is talállak, talán kihűl e lángoló arc, talán csendesen meg is szólalsz:Csobog a langyos víz, fürödj meg! Íme a kendő, törülközz meg! Sül a hús, enyhítse étvágyad! Ahol én fekszem, az az ágyad.)
:egy madár élete
Egy fájdalom sikoly az éjszakában
sötét szemû sirályok keresik a fényt A halk szavú szél eltévedt Ma este Nem sikerült elrejtõznie Mondd, hogy lehet?
Sötétségben vérzik el a hold Újszülöttek készülnek a küzdelemre Minden csillag elvesztette fényét Ezen az éjszakán Ó, mondd, hogy lehet?
Elvesztette a hitét Nem kaphatott elég fényt Elvették tõle mit látott pedig Õ senkinek sem ártott
Hogyan történhetett ?
Nézd õt! Kér! Hadd maradjon még! Figyeld a rémült lelki színeket - hadd maradjon még! Adnod kell neki egy esélyt Tõled függ az élete
Ne öld meg! Hadd maradjon még Ne kínozd! Védd, hogy velünk lehessen még Tudom, létezik más lehetõség Joga van neki is maradni még ..talán
hadd csodálkozhassunk ,még a boldogság kék madarán. mhi
Mire jó az Mire jó az, ha az ember vígan él Ha folyton csak nevetgél Ha mindig a másnak él Ha õ mások helyett fél Ha csak ad, de sose kér Ha reggelente ugyanúgy kél És ha sohasem kérdezi: Miért? Nyisd ki a szemed - amit látsz: Az biztosan nem a valóság Tárd ki a szíved, amire vágysz- Ha azt hiszed, tied, hisz becsaphat a világElveszi majd az idõ tetõled Amiért szerinted érdemes élned Magától mutat utat tenéked Legbensõbb önpusztító éned.Menekülhetsz elõre, futhatsz a semmibe Várhatsz a nem jövõre, de ne bízz meg senkibe' Szerethetsz bárkit, csak ne várd majd el tõle Hogy szeressen ,higgyen bízzon - örökre Rád kúsznak szúrós, dühödt napsugarak Öklelnek gyanús, kiégett vad agyarak De ha idõben vízbe fúlsz Akkor tán megszabadulsz -A tényektõl A messzeségtõl A félelmedtõl S mindentõl-Mi tárt karokkal vár S halálodért sem kár..........s mi van velem már?Nem lehet engem szeretni , és nekem nem jó a közöny börtönében sem lenni Jó-e a háttérbe szorítanod önmagam? Nem tudom de hinnem kell, hogy létezik másikvéglet, el nem szabad hogy feledjem hisz barátként mident elmondott már nekem !mhi
Sok emberrel találkozol életed folyamán, de csak a barátaid azok,
akik örömmel töltik el szívedet. Ha magaddal törődsz használd a fejed, ha másokkal törődsz
gondolkozz a szíveddel. Az okos emberek megbeszélik a gondolataikat. Az átlagemberek megbeszélik az eseményeket. A rossz emberek kibeszélik az
embereket. Aki pénzt veszít, sokat veszít. Aki elveszt egy barátot, még többet
veszt. De aki elveszti a hitét, mindenét veszti el. Tanulj mások hibáiból! Nem élsz olyan sokáig, hogy mindent saját hibáidból tanulhass meg. A tegnap történelem, a holnap meglepetés lesz. A mai nap ajándék!
Ami Könnyen elérhetö, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, a szemnek sokszor nem látható és a
mélyre Kell ásni érte! Amiben a
sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörüséget Kínál. Amiröl én
beszélek, az a felszínröl nem látható,
és bensödben lakozik legbelül.
Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt, Jóllehet minden útja nehéz és meredek. És mikor szárnyai átölelnek, engedjétek át neki magatokat, Jóllehet a belsejében rejlő kardok sebet ejthetnek rajtatok. És amikor szól hozzátok, higgyetek szavának, Jóllehet hangja összetörheti álmaitokat, miként az északi szél
pusztává sepri a kertet. Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is. Amiként növekedéseket segíti elő, azonképpen
yeseget is. Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja
leggyengébb ágaitokat, Azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a
földhöz való kapaszkodásban. Mint a gabona kalászait, úgy gyűjt be benneteket magának. Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok. Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától. Fehérre őröl benneteket. Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek; És azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré
legyetek Isten szent lakomáján. Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait,
s e tudás által az Élet szívének egy darabjává váljatok. Hanem ha félelmetekben a szeretetben csak a békét és az örömöt keresitek, Akkor jobb, ha elföditek mezítelenségteket, és elmentek a szeretet szérüjéről Az évszakok nélküli világba, ahol nevethettek, de nem teljes szívből,
és sírhattok is, de minden könnyet nem sírhattok el. A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit,
csupán önmagából. A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható. Mert a szeretetnek elég a szeretet. Amikor szerettek, ne mondjátok: "Isten a szívemben lakik";
mondjátok azt: "Isten szívében lakom". És ne gondoljátok, hogy irányíthatjátok a szeretet útját, mert a
szeretet, ha méltónak talál rá, maga irányítja majd a ti útjaitokat. A szeretet nem vágyik egyébre, mint beteljesíteni önmagát. De ha szerettek, és a szeretet vágyakat ébreszt, legyenek ezek a ti vágyaitok: Hogy összeolvadjatok, s legyetek olyanná, mint a sebes patak,
mely az éjszakában zengi dalát. Hogy megismerjétek a túlságos gyengédség kínját. Hogy a szeretet megértése ejtsen sebet rajtatok; És hogy véreteket akarva, derűsen hullassátok. Hogy hajnalban szárnyra kelt szívvel ébredjetek, és hálát
adjatok az új napért, mely szeretetre virrad; Hogy délben megpihenve a szeretet mámoráról elmélkedjetek; Hogy az est leszálltakor hálával menjetek haza; S ha nyugovóra tértek, ajkatok azért mondjon imát, akit szerettek; dalotok őt dicsérje
„Kinek lelkét
mintegy őrültség
ragadá meg,
ki egyszerre
boldognak érzé magát,
vagy elkárhozottnak,
mintha éltét
egy átok, vagy áldás
hatotta volna át
egyszerre;
ki nem keres tökélyt,
nem ismer hibákat,
nem tud, nem akar
semmit, hanem
csak érez,
s egyszerre veti oda
mindenét eldob
barátságot s nem remél
semmit, s nem fél
gyermekkorából az eget s hogy mindig mindig béke lett Barangolva mezőkön át bokrok nyújtottak kezet ki-ki játékban megtalálta a maga szelíd madarát Ki őrzi meg majd legtovább a füvek s a fák jelbeszédét Ki lesz ki arcán muzsikát hordoz, mint lombjuk közt a fák Ki lesz akiben béke lesz ha a lélek fényességét roppant sötét öleli át
Dr. Gyökössy Endre BOLDOGSÁGMONDÁSOK AZ ISTENI BOLDOGSÁGMONDÁSOK MARGÓJÁN (Máté evangéliuma 5. rész 1-12 verseihez)
BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd,
hogyan éljenek. BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen
azt tenniük, amit mindenki tesz. BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert öröm lesz
az életük. BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz
körülöttük. BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak. BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert
sok zavartól kímélik meg magukat. BOLDOGOK, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót,
és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is. BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csendjük,
és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé. BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert
mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra. BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak
ajándékba és nem lesznek magányosak. BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat, mert környezetük
megbecsüli őket. BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására, anélkül, hogy nélkülözhetetlennek
hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői. BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy
eseményeket, mert messzire jutnak az életben. BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk
napfényes lesz. BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak t
artják őket, mert ez a szeretet ára. BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak,
mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket. BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják
őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak. BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb
Váci Mihály Emlékszel? Engem elfeledhetsz. De a percekre emlékezzél, mikor odabújtál szívemhez és magadról megfeledkeztél. Hogyha megtehetném, Mindig Benned élnék Beléd ölelném a bánatom, És Beléd csókolnám mi fáj És csak Belőled ennék És Benned repülnék el És Tőled kapnék párnát Ha Benned érne a sötét
Mert csak így lehet, csak így szabad Ha Rád talál az a pillanat, Mert csak így lehet, csak így szabad Ezek után! Mert csak így lehet, csak így szabad Ha megérint az a gondolat Mert csak így lehet, csak így szabad Ezek után! Benned lennék gyermek, És Benned nőnék fel És Benned érne a halál Minden álmatlan éjszakán És Benned lennék újra Az aki régen voltam És Te adnál menedéket, Ha elszöknék valahonnan!
Mert csak így lehet, csak így szabad Ha Rád talál az a pillanat, Mert csak így lehet, csak így szabad Ezek után! Mert csak így lehet, csak így szabad Ha megérint az a gondolat Mert csak így lehet, csak így szabad Ezek után!
