Tavaszra sok minden változhat pro és kontra, láttunk már rá rengeteg példát a BuLiban.
Az tény, hogy még mindig a Bayern kerete a legerősebb. Ha a CL-re koncentrálnak fejben, akkor el kell engedni a bajnokságot, sok értelme nincs maximális energiát pazarolni a kilencedik bajnoki címre. Ki fog sírni egy 3. hely miatt?
A RB egyelőre nem tud meccset nyerni a két nagy ellen, ami döntő lehet a végén, ahogy tavaly is az volt a BVB-val szemben.
Bosz nem egy nyerő figura, a végén nem fog tudni beleszólni az 1. hely sorsába.
Még nem lehet látni, hová futhat ki a Terzic által hozott új lendület. Ha Haaland játszik és Sancho (esetleg még Reus is) jó formába kerül, akkor bármi lehet, de jöhet egy újabb hullámvölgy is, ami már nem férne bele.
Az én tippem az, hogy legalább a kupát be fogjátok húzni, és én még a bajnokságot sem tartom irreálisnak. Nagyon úgy érzem, hogy a Bayernnek nem fog menni, hogy két fronton is folyamatosan kiemelkedően teljesítsen, és amikor választani kell, nem a Bundes lesz a prioritás. Ugye a játékosok is arról panaszkodnak, hogy a kisebb csapatok ellen nem tudnak felpörögni, és ez nem a nagyképűség vagy arrogancia, hanem mentálisan egyszerűen teljesen rottyon vannak. Ha nem játszanak, akkor utaznak, szállodákban vannak, egyszerűen fejben nem tudnak regenerálódni, ami szükséges lenne ahhoz, hogy felpörögjenek a meccsekre. És ehhez még hozzájön, hogy a tavaly bevált játékot nem tudják játszani, mert ahhoz mentálisan és fizikálisan a topon kéne lenni, és egyelőre B terv nincsen, mert új formációt, variációkat kb lehetetlen begyakorolni, betanulni úgy, hogy vagy utazol, vagy meccset játszol. Ez a szezon már ilyen lesz, és ha csak az üldözők nem lesznek teljesen balfaszok, vagy valami isteni csoda folytán a Bayern végig nyeri a meccseket, akkor most el lehet kapni a Bayernt.
Ki kell élvezniük ha 20 év után kiesik a Bayern a kupa második körében, de szerintem is korai még temetni a Bayern idei szezonját. Jöttek is a katasztrófát jelző mondatok. Nem sikerül se a dupla tripla, se a tripla dupla. Ami máshol a vágyak netovábbja, az a Bayern esetében katasztrófa szerintük.
Nekem a kedvenceim az ellenfél nyilatkozatai meccs után, miszerint a Bundes2-ben könnyebb dolguk szokott lenni (csapatkapitány), egyszerűbb volt, mint tervezték (edző). Anyátok!
Mondjuk most mindenki baromi okos, nem csak ők, hanem a szakértők, más Bundes csapatok, és nyilván élvezik a szitut, hogy lehet egy kicsit rugdosni a Bayernt, ami érthető így az elmúlt 8 év után, de szerintem még kicsit korai az öröm.
Kb. igen. Meg mondott olyat is, hogy 120 percig bírtuk a tempót, tehát nem az erőnléttel, meg a sok meccsel van a gond. Hanem a már ezerszer átbeszélt dolog nem ment most sem. Sajnos ezt Kovacnál már megismertük, meguntuk.
Kérdés számomra, hogy ezek az edzők kivel szoktak beszélni a saját stábjukon kívül. Hansi nagyon jó embernek tűnik. Pl. el tudnám képzelni, hogy Juppal néha beszélget, s hallgat rá bizonyos dolgokban, ő ismeri a dörgést, ugyanakkor mégiscsak kívülről lát rá a dolgokra. (Tkp. a klub helyében kötelezném is az edzőt, hogy legyen egy ilyen "külső mentora".)
Nyomtuk végig a Kielt mint süket az ólajtót. Minden mutatótban a föléjük kerekedtünk, kivéve a gólok számában. Az osztálykülönbség nem jött ki egyáltalán. Nem volt jó a Kiel. Ahol tudták szabálytalanságokkal tördelték a játékot, aminek meg is lett az eredménye. Nem ez volt az elmúlt időben az egyetlen ilyen meccs ahol jóval esélyesebbként szenvedtünk (Werder, Union). A következő négy bajnokin győzni kell de talán a Schalke ellenit kivéve egyik sem lesz könnyű.
És azt se felejtsük el, hogy az első gólunk nem kis les volt, a második meg bár szép volt, de nem egy kidolgozott helyzet volt. Thomasnak volt egy ordító ziccere az első félidőben, illetve Musiala kapufája, amire így hirtelen emlékszem, a többi nálunk is inkább volt ígéretes, mint tényleges helyzet. Nem játszottunk jól, na. Nagyon úgy néz ki, hogy jelenlegi formánkban Coman és Goretzka nélkülözhetetlen.
A Kiel is inkább lelkes volt, mint jó. Szerintem néha túl lelkesek voltak, egy-két sárga elfért volna. Nagy helyzetük a gólon kívül talán egy volt, amit fölé lőttek, de ott is rendesen elcsúsztunk, Sarr szokás szerint teljesen vakon volt.
Na mindegy, ez van. Jön a Freiburg, Augsburg, Schalke, Hoffenheim négyes, ezeket azért ütni kell, és akkor vissza jöhet a lendület meg az önbizalom. Talán a Freiburg ezek közül a legnehezebb, de azért esélyesnek őket sem mondanám.
Gyakorlatilag a 80. percig nem volt igazi gólhelyzetünk. Sajnos ez is olyan tény, ami cáfolja a "két egyéni hibából már megint kaptunk két gólt" felfogást. Ami ráadásul egyébként is egy marhaság, mert hát végső soron minden gól valamilyen egyéni hibára vezethető vissza. Másrészt egy egyéni hibából igen ritkán születik gól, hát hisz azért csapatjáték a foci, hogy a hibákat a másik korrigálja. (Ez alól kb. csak a kaputól 6-8 méterre lévő sávban elkövetett egyéni hiba a tuti kivétel.) Harmadrészt egyáltalán nem igaz, hogy a kapott gólokon kívül ne lettek volna meleg helyzetek, még akkor is, ha xG-ben nem mérhető, mert végül nem fejezték be a támadást
Az tény, hogy Sarr sokszor maradt magára és úgy nehezebb védekezni. De nem lehet egyedül ráhúzni a védelem teljesítményét. Sülének is voltak szép luftjai.
A legtöbbszörr olyan volt a játékunk mintha elöször játszanának együtt és teljesen máshova mozogtak mint ahova a többiek várták. Aztán egyedül próbáltak megoldani egy-egy szituációt, így könnyítve meg a Kiel védekezését.
Az meg a non plus ultra hogy egy óriási kapusbaki után (a közvetítésben nem elégszer elismételt les mellett) lőttük az egyik gólt. A másikat meg pontrúgásból (igaz nagyon jól eltalált szabadrúgás volt).
Csúszkált az a védelem ide-oda. Davies se volt a helyzet magaslatán.
Volt egy pillanat, amikor nem hittem a szememnek: az éppen jobb oldalon játszó, elvileg ott visszazáró Gnabry a támadóharmadban lévő labdára "pressingelt" egyet. Az úgy nézett ki, hogy a védők kijátszották a nekünk bal oldalra labdát (a Kiel kapujától kb. 30 méterre lehettünk), arra felé mozgott vissza Müller (kb. ő lehetett a center), Sané (ő volt épp bal oldalon). Elvileg ők ketten adták a pluszt elölről a bal oldali védekezésre felkészülőknek. A Kiel nem kontrázott, még csak nem is csipkedték magukat, komótosan, hosszú hátsó keresztlabdákkal széthúztak minket.
És akkor a mi válogatott Gnabrynk egyszer csak elkezd az alapvonallal párhuzamosan, az ellenfél térfelén, a kapunktól kb. 60 méterre szaladni a pálya közepére, majd bal oldalára. Annyi esélye volt labdaszerzésre, mint most nekem, ahogy írom. Viszont tökéletesen kiürítette a jobb oldalt, ahol kb. Sarr maradt egyedül. Természetesen a Kiel megemelte a labdát és visszapasszolta az üres területre. Kimmich loholt, mint az őrült, mert Sarrt persze emberfölényben kijátszották.
Na most akkor ez kinek a hibája? Merthogy nem Sarré, az biztos.
Gnabry mit keresett ott? Talán amiatt a tapasztalat volt ott, mert Sané rendre nem zár vissza rendesen, s az első gólt onnan kaptuk?
Borítékolható volt hogy jönnek majd az ilyen meccsek, ahol a papíron gyengébb ellenfél kihasználja a hibáinkat. Igen, most egydimenziós edző. De ha igazán jó, akkor az ebből levont tanulság alapján tovább tud építkezni.
A védelem folyamatosan elcsúszott a jobb oldalra (ez lehet Sarr teljesítménye miatt volt) és teljesen szabadon hagytuk a bal oldalt. Összhang szokásosan sehol nem volt hátul.
Hansinak fel van adva a lecke és meglátjuk képes-e átlépni a saját árnyékát. Mindenestre én bízom benne, bár engem is rohadtul felbosszantott. De nem csak ő.
Roca abszolút nem. A szűk fél óra alatt több emlékezetes megmozdulása volt, mint Tolissonak. Ez a meccs nem győzött meg arról, hogy őt jegelni kellene.
Abszolút nem az, és ha valami nem változik, akkor hamar rákerül az egydimenziós jelző, mint anno Kloppra. Azt gondolom, hogy meg is érdemelte ezt a tegnapit, és azt, hogy így lett vége a dalnak. Rohadtul felbosszantottam magam, amikor az utolsó egy percre beállította Rocát. Ennek a megalázáson kívül mi értelme volt? És ne mondja senki, hogy időhúzó csere, mert az még megalázóbb ránk nézve, hogy az utolsó két percet csak így tudjuk kihúzni egy cseppet sem félelmetes, teljesen átlagos BuLi2-es csapat ellen. És akkor ezt a nyilvánvalóan önbizalom túltengéses gyereket odarakja 6. rugónak. Gratulálok, Hansi, ezt jól kitaláltad.
Sajnos az van, hogy a tavalyi játékot csak pihent, fit játékosokkal lehet játszani, különben semmi értelme. Agresszív letámadás, és visszazárás nélkül szart sem ér az egész. Ez nyilvánvalóan nincs meg, de ragaszkodunk ehhez a felálláshoz, és a tökig feltolt védekezéshez. És ragaszkodunk formán kívüli játékosokhoz. Ebben a makacsságban sajnos nagyon hasonlít a példaképeire, Löwre meg Guardiolára. Sajnos kiismerték a játékunkat, és ebben az állapotban még egy ilyen csapat, mint a Kiel is ki tudja használni a gyengeségeinket.
Remélem, ez egy ébresztő volt mindenkinek, Hansinak, a játékosoknak, és persze a vezetőségnek, hogy ilyen hulladékok, mint Sarr vagy Costa, nem megoldások. Ezt teljesítményt egy fiatal a campusból bármikor hozza.
Ja, és bár az egyenlítő gólnál Lucas is elcsúszott a védekezésben, de az egyetlen értelmes teljesítményt ő nyújtotta tegnap.
Azért az kijelenthető, hogy Brazzo last minute-os igazolásai nemigen jöttek be. Costának se volt sok jó momentuma, de amit Sarr művelt... Bevezeti a 16-oson belülre a labdát, majd megáll, elbizonytalanodik és anélkül, hogy megpróbálná megjátszani, elveszik tőle. Védelemben dettó...
Sané egyelőre arra jó, hogy ha nagyon rápirítanak, akkor 30 percet játszhat értelmes védekező feladatokat is vállalva. Tolissot hanyagolnám, mert képtelen rásegíteni a védekezésre.
Egyébként nagyon tetszett az utolsó 15 percben a húzása: Roca és Alaba olyan szinten váltogatta egymást, hogy konkrétan senki nem tudta az ellenfél részéről, hogy mi van. Csak annyi volt a szerencséjük, hogy a full betömörülésben mindig elakadt valahogy a labda. De szerintem ez ha még 15 percig megy, akkor tutira gól.
Hát a három sorozat közül ez fáj a legkevésbé. Főleg ha ennek az lesz az eredménye hogy összeszedi magát mindenki. Ha nem így lesz, az fog fájni nem ez.
Az elmúlt két meccs 5 kapott gólja nem csak sok de mind hatalmas hiba eredménye volt. Mindez azzal tetézve hogy az ellenfélnek ezeken kívül nem sok értékelhető támadása volt.
Őszintén szólva én nem is sokat fogok bánkódni ezen a mai meccsen. Azon inkább igen, ha a következő hetekben nem javul jelentősen a játékunk, mert akkor az azt jelenti, Flick sem csodatévő.
A személyes ellenszenvvel kár vitázni. A hat tizenegyesből az elsőnél maradt úgy kvázi állva, ahogy írod: látta, hogy tökéletesen van helyezve a labda, s lemerevedett. A másik ötből kettőt érzett, a másik háromnál meg elment a másik irányba. Mind az ötször végignyúlt úgy, ahogy kell.
A helyzet az, hogy a Kiel tökéletes mentális állapotban hatból négy vagy öt labdát lényegében védhetetlenül vágott be. Mi meg hatból ötöt...
Megannyi pozitív hozadéka van annak ha kiesünk a második fordulóban a kupában. A tavalyi szezon eredményeit nem lehet állandóan hozni, ez nem volt kétséges.
És nem is csak erről a meccsről van szó, hanem úgy nagyjából bármelyikről mostanában. A Leverkusenre felszívták magukat, az tkp. teljesen rendben volt, de egyébként most már folyamatos az akadozás. Ez persze egy csomó minden miatt érthető, de azért valóban súlyos szerkezeti problémák vannak.
Az, hogy egy másodosztályú csapat épp úgy beíveli a teljes védelmünk mögé a labdát 60 méterről a kapunktól, s abból 10 mp-en belül gólt kapunk, 5 napon belül immár másodszor, az azért gáz.
Engem rengetegszer irritált már amikor hatalmas arccal a félpályán téblábolt és kapta a potyákat. Mostanában kiegyensúlyozottabb, de a mai tizipárbajra ő sem lehet büszke. Köze nem volt semmihez, legalább valamit megpróbált volna.