Elnézést, romokban volt a gépem, mostanra kezd összeállni. Ok, érvelek: hogy mered azt mondani az MLM-ről, hoyg mindent tudsz róla? Én manapság csak ezzel foglalkozom (mármint munka) és állítom, messze nem tudok róla mindent. Pedig van belőle jutalékom bőven a megélhetéshez. Akkor most ki nem mond igazat?
gma és az érvelés? Viccelsz? Nézd már vissza a hozzászólásait. Nem vagy vak, ugye? gma egyáltalán nem érvel, hanem sértegetni próbál. Rólam persze ez simán lepereg, mert számomra az MLM a vizsgálat tárgya, amiről ez a topik szól, nem pedig alanya. Ha egy MLM káder nem érvel, hanem támad, akkor pont azt teszi, amit bármelyik vallási szekta tagja, amikor kifogyott az érvekből. Próbálj pl. egy krisnással vitatkozni. Haláli gyorsan fölszívódik az összes látszólagos szelídsége, amikor látja, hogy nem ment át a mantraszöveg.
Kit érdekel, hogy egy MLM egyed egy kemény cikiző kritikára bepöccen, vöröset lát, és vagdalkozik? gma pont azt csinálja, amit nagyjából el lehet várni egy MLM kádertől, amikor hardcore MLM kritikával szembesül. gma csupán hozza az MLM papírformát, ami a vitastílust illeti.
Föl volt neki ajánlva a lehetőség, hogy érveljen az MLM mellett. Említettem neki saját magam által elővezetett pozitív érvet is. Nézd meg, hogyan reagált.
A klasszikus MLM rendszer parazita, nem a rásztvevő egyedek. Ez két nagyon különböző dolog. A rendszer agymosással toboroz fogyasztókat egy igen szűkös árukészletre. Köze nincs ennek a rendszernek a versenypiachoz, és amit egy versenypiaci vállalkozásnak általában teljesítenie kell. Kamu az egész. A maffia soft verziója.
Azt kell neked mondanom hogy ez sem egészen így van. Ez a sokat keresnek oktatással mese valahogy Magyarországon nem nagyon működik.Egyfelől kötelező oktatás nincs ,legfeljebb egy-két keményvonalas cégnél,másrészt ilyen biznisz hogya cég kiadványait köteles vagy megvenni tuomásom szerint nincs.Lehet hogy az Usában működött cd és kazettabiznisz,nálunk tuti hogy nem.Ami pedig az ingyenességet illeti:sajnos Magyarországon sokan fordítva ülnek a lovon és nem előre hanem visszafelé utaznak az időben.Azt hiszik hogy nekik alanyi jogon jár ingyen minden,e-könyv,oktatás,munkaközvetítés,színes katalógus és még ki tudja még mi és lecsalózzák azt aki pénzt merészel kérni a szolgáltatásaiért. Szép dolog az ingyenesség,de ezt nem lehet elvárni.Nem csaló az aki oktatásért pénzt kér.
Pedig szerintem oda kell egy igenezős parazitaság ahhoz hogy megfelelő embermennyiséget magad alá tudj gyömöszölni. Egyí igő után mar annyian leszen hogy csak a probálgatokbol is meg lehet elni.
Az MLM nagyon népszerű lenne,ha valóban a paraziták számára nyújtana menedéket.De tévedsz.Minden parazita ösztönösen irtózik a jutalékos rendszerektől,itt nincs lógás ,a teljesítménye után kapja mindenki a pénzt. Természetesen ide is jönnek paraziták a könnyű pénzszerzés reményében,de rendszerint az ilyenek egy-két hónap alattt kiszállnak ,rájönnek hogy munka nélkül nincs pénz.Csalódottan távoznak és belőlük lesznek az MLM legnagyobb legnagyobb ellenségei.
Átverés addig máshol emberi aron megvehető dolgot neked aranyért adnak.
Elméletben tok mehetne ez a rendszer ha mindenki belépne es fogyasztana. De nagyon sokan ezt nem teszik. Igy bevetelt kell csiholni ak oktatasbol a kotelező megjelenésekbol aminek teszmészetesen ára van mint egy hozzáadott erték a rendszerben. HA nincs rendes elvárható fogyasztas akkor oktatunk pénzért. Ha lenne akkor meg megélünk a bevetelekbol.
Tudod engem mindig az zavar hogy ha kell egy mosóport akkor rendelnem kell vagy egy macskajancsi elhozza házhoz. Hat tudod .... Elmegyek es veszek.
A szisztéma ilyen. Unintelligens de azért egészségesen ravasz próbál lenni. Az egyedek, akik a szisztéma részei önmagukban általában nem unintelligensek. Tulajdonképpen kényszer hatására cselekszenek. Belső kényszernek érzik az, amit tenniük kell, valójában azonban egészen másról van szó.
Ha rámész MLM honlapokra, akkor széles mosolyú elégedett hölgyeket és urakat látsz, haláli primitív hozsannázó szövegkörnyezetben. Amikor picit megvakarod az áruválasztékukat, akkor kiderül, hogy egy kistelepülési kiskereskedelmi egységhez képest zéró az a választék, amit nyújtanak. Nincs valós hozzáadott érték. Nincs kockázat, beruházás, üzleti terv. Pofátlan átverés van, töményen.
Sajnos nem! Külön tanítják nekik azt, hogy a hardcore kritikát durvasággal kell hárítani. Ilyenkor semmi érvelés, csak lakonikusan sértegetni. Az MLM szisztéma egyik zsigerből jövő önvédelmi reflexe ez. Ebből is látszik, hogy az MLM tulajdonképpen egyfajta élőlény: parazita.
Én ilyen rendszerben még az is fehér holló, hogy egyáltalán összemérhető legyen a termék bármivel is.
Meg a millimosok se tengenek túl valahogy.
Azt elhiszem, hogy McDonald-os eladó életszínvonalát lehet hozni vele, de a nem MLM közeli információforrásokban valahogy nem tengenek túl a sikertörténeketek az MLM-ből meggazdagodott emberekről.
Mi a problémád? Az, hogy a klasszikus MLM-ről másokhoz hasonlóan én is leszedem a keresztvizet? Hiszen tonnányi irodalma van a klasszikus MLM-nek. Mindent tudunk róla. Az újabb mutációiról már nem állítanám ugyanezt, ez azonban egy másik történet, amibe nem mennék bele.
Lehet szeretni, ha benne vagy egy adott MLM szisztémában és speciel jól érzed ott magad, hiszel benne, sikeresnek érzed magad, de ez még nem indok arra, hogy az MLM-et illető alapos kritikára meglehetősen alantas kötözködéssel reagálj. Merthogy a reakciód minden, de nem moderált és semmiképp sem racionális.
Inkább próbálkozz érvekkel! Tán csak összejön néhány, ha picit megerőlteted magad? Nézd vissza a korábbi hozzászólásokat. Az egyik helyen én pl. a MLM szociális funkcióját (mellékhatását) említettem eléggé pozitív értelemben. Próbálj te is ilyesfajta értékeket fölfedezni az MLM-ben és mutasd be nekünk, hogy szerinted mi az, ami miatt érdemes szeretni az MLM-et.
A klasszikus MLM-ről beszélek. Arról, ami idehaza a kilencvenes évek elején kezdett hódítani.
Van egy fogalom, amit pszichológusok és pszichiáterek használnak, ha a hazudozást finoman, indulatmentesen, szakemberhez illő távolságtartással akarják nevén nevezni:
konfabuláció
A klasszikus MLM agymosás tömény konfabuláció. Csoportlélektani szempotból nézve erősen patológiás tud ez az állapot lenni, miközben egy-egy MLM egyed tök heppi (vagy nem az, de ezt nem szabad kimutatnia).
A klasszikus MLM tulajdonképpen egy önként vállalt "vigyorgó" (=Hárshegy), kényszerzubbony nélkül. Ápolók viszont vannak: azok, akik fölül vannak a táplálékláncban. Ők biztosan nagyon heppik, de nekik meg a nagy örömködés közepette a személyes örömük valódi okáról nem illik beszélniük.
A kamu honlap ezt a felállást adja elő haláli jól.
Király! Nem semmi a szerző humorérzéke. Még a lehetetlenül primitív formátumra is ügyelt, hogy hitelesnek tűnjön a móka. A legjobbb az ellopott mobillal elvesztett 87 Ft lebeszélhető percdíj és a Ferrari.
:)
Én találkoztam olyannal is, aki lazán sorolta azokat a nagyiparosokat, akikkel ő személyes jó kapcsolatokat ápol.
Autonom személyiség független tud maradni,és tud választani olyan céget ahol kicsi a tagokra nehezedő presszió,akár MLM cégről van szó,akár másról.Nekem fontos az hogy senki ne írja elő mit gondoljak ,miben higgyek.Szerintem van normál középút,ha az ember kizárólag azzal foglalkozik ami a dolga,a marketing ,a temékek és a jelöltek szponzorálása ,a többi sallang elkerülhető.
Az Ariel,Persil sem éppen olcsó,egyébként mosóporokat meg nem is nagyon érdemes összehasonlítani,inkább kozmetikumokat meg táplálékkiegészítőket érdemes.Mondjuk egy Avon,Oriflame vagy FM termék a gazdag termékkínálattal megállná szerintem a helyét a hagyományos kerben is,és az árak is úgy vannak kialakítva hogy minden réteg megtalálhatja kedvére valót.Ez a túlzott ár tehát nem minden esetben állja meg a helyét.
A legalapvetőbb klasszikus MLM trükk pont az, hogy az MLN-en belül elérhető áruválasztékban nincsenek bolti forgalomban is kapható márkák, ezért aztán bármilyen nagy csúsztatást el lehet ereszteni a bolti (normál kiskereskedelmi) és az MLM árak összehasonlításában, miközben az MLM tagok egymás agyát mossák.
Az MLM halála egyébként pont emiatt a jellegzetessége miatt az a konkurens árubőség, ami a normál kiskereskedelmi forgalomra manapság jellemző, és amivel az MLM áruválaszték nem tud versenyezni. Az úgymond "exkluzív" MLM ékválasztékkal meg sem lehet közelíteni a normál kisker árukínálat színességét. Akinek egy csöpp esze van és rendesen kilát a fejéből, az be nem teszi a lábát egy MLM "áruházba".