Hat ugy, hogy jott ez a buzi feleves tel ot meter hotakaroval, es mire tavasz lett, ez maradt. Pedig kaliummal, rovidre nyirva, gombaolo koktellal, nitrogenes mutragya nelkul inditottuk neki a telnek. Ez van, most ebbol kell kihozni valamit. Hamarosam meglapja a hosszu hatasu mutragyat meg egy kis felulvetest. Es persze locsolva is lesz. Tobb topiktars peldajan azt latom, hogy nem az elso ev a nehez, hanem a tobbi. Lehet, hogy a fukeverek nagyjat ado fajta halt ki.
Szentséges Úristen, még a "szebb" rész is nagyon szar, már bocsá :D De legalább van honnan fejlődni. El sem tudom képzelni, hogy az a marha gyönyörű pázsit hogyan tudott ide süllyedni.
Munka közben (ezek a második áthúzás utáni képek, elképzelni is nehéz, mi volt az ELSŐNÉL):
Utána pedig, egy jobb, illetve egy rosszabb területen. Hálustennek amit a nappaliból látunk, az éppen a "szebb" rész:
Az anyai szemem úgy látja, hogy a jobbnak aposztrofált területeken rettentő hamar ki fog kupálódni, a többin pedig kap egy kevéske felülvetést, és az szintén elég kell, hogy legyen. Kicsit elkeserítően néz most ki, de bízunk benne, hogy ami megmarad, az erős és egészséges, vagyis a természetes szelekcióban győztes példányok.
Jut eszembe,mindíg gondban vagyok hogy mikor fújjam ki a gyomírtót,ill.a gombaölőt?Reggel,ha harmatos a fű vagy este mikor még nem,az biztosan tudom hogy kánikulában nem jó permetezni!
Ma van egy hete hogy műtrágyáztuk,Cropcare 23-7-7 ment rá,kb 7kiló a 200nm-re!Akkor most már várható hogy beindul egy hét után? Akkor gyomírtás,megerősödik,és szép lesz,legalább is reméljük!
Vakondgél-ügyben elolvastam, hát köszi, ezen még agyalok egy kicsit. Nem szeretem a tudatot, hogy lenyalogatja magáról, és elpusztul. Mindig az jut eszembe, hogy a cicám is így mosakszik... nem gondolom tovább. Szóval Vakond Úr kap még egy esélyt. Egyébként mennyibe kerül? Elég lenne Mo.-ra postázni, a szüleim elhozzák. És ki is fizetik otthon.
Ma megy a munkatábor a szellőztetővel. A cégnél, akitől kikölcsönöztük, azt mondták, hogy kétszer kell mindkét irányban menni. Hát nem túloztak, még a negyedik áthúzásnál is durva filckupacok jönnek ki. Az 1-7 állásból a 4-esen kell hajtani, akkor még nem szed ki zöldet, viszont már belemar a földbe. A filcmennyiség letaglózó - tudtuk, hogy sok lesz, de hogy ennyire, azt mi sem sejtettük. Viszont ami megmarad, az SZÉP, és köszönetet mond! Már ahol maradt. Mert az északi oldalon nem sok. Idézem a férjemet: "Nem a gép van túl mélyre állítva, a fű ennyire szar." :-o
Majd este jövök képekkel, most háromig szünet (13-15 h csendespihenő, törvényileg), aztán folytatjuk.
Köszönöm a tanácsot. Próbálok majd lakmuszpapírt szerezni, hogy PH értéket mérjek. Tudna valaki tanácsot adni hol lehet kapni, sajnos a patikában nincs.
Nálunk nem igazán kell meszezni. A lugosabb talajok (7pH fölött) inkább savanyítást igényelnének, de azzal sem foglakozunk. A nyírségi homok asza savanyú, de ott is nőa fű. Erről talán a Tsunami többet tud mindani neked.
Tanácsot szeretnék kérni. Új építésű ház kertjébe szeretnénk füvet ültetni. Tavaly ősszel a kert (szűzföld) fel lett szántva, ma rotációssal bekapáltam. A kert egy részébe (udvari beálló, terasz alatt terület) tudnátok ajánlani konkrét fűmagfajtát? Kb. 250-300 m2. Esetleg valami fontos tudnivalót? E téren semmi tapasztalatunk nincs, panelszökevényként az első kertészkedésbe vágunk bele.