"...jó fej ez a Kolosimo, s ama nagy közös szomjúság azt hiszem mindannyiunkat jellemez itt a topikban".
Sokkal inkább közelebb áll hozzánk Kolosimo, mint a földhözragadt szkeptikusok.
Jason Colavito főállású szkeptikus 2014-ben Peter Kolosimo díjnyertes könyvét zsigerelte. Vagyis a Non è terrestre (1968; angolul [1970] Not of this World = "Nem földi") címűt (ami 55 éve jelent meg olaszul!).
Nem kímélve, hogy a hatvanas években az információk sokkal nehezebben voltak ellenőrizhetők, mint manapság. Ennél fogva vannak benne olyan hibák, amelyekről más derült ki később (nem olyan régi, nem ahhoz a néphez tartozó, nem inka vagy egyiptomi, esetleg hamis, stb.) De Kolosimo elgondolásai, elmejátékai sokkal briliánsabbak Colavitóénál, azok bármiféle régészeti rejtély emlegetése nélkül is izgalmasak, ma is megfontolandók. Ráadásul Kolosimo negyven éve halott, vissza se tud szólni vagy perújrafelvételt kezdeményezni...
De milyen elnézőek ezek a szkeptikusok a csillagászok, orvos-genetikusok, asztrofizikusok és más fejlődő tudományok képviselőinek írásai, könyvei iránt! Miért nem mondták az 1920-as, 1950-es vagy 1980-as évek tudósainak: olyan tankönyveket írjatok, amiket nem kell átírni 20, 50, vagy akár 70 év múlva sem!
A tudomány számos könyve 20-30 év alatt teljesen elévül. Számos példát hoztam az idevágó esetekből. Az 1960-as évek elején csillagászok, tudósok vagy korai űrhajósok arról elmélkedtek, milyen növények élhetnek a Marson: magasak, alacsonyak, fénykedvelők, stb... Arról már nem is beszélve, hogy az ún. futurológusok elképzelései a "következő" ötven évről szinte kabaréba illők! A rákgyógyszer, a repülőtaxi, vízalatti szálloda és hasonlók nagy sztárok voltak náluk (már a Holdon és Marson bázisainknak kéne lenni, legalábbis a hatvanas évek jövőkutatói szerint).
A Paleoasztronautika történetéről szóló sorozatomban legközelebb egy olyan elképesztő emberről írok, aki hihetetlen intenzitással védte a szabadgondolkodást a brezsnyevi Szovjetunióban.
Kolosimonak a Astronavi sulla preistoria c. könyve (1972) Sete di spazio ("Az űr iránti szomjúság") fejezete érdekesen kezdődik. Ezután jön közvetlenül az említett Marslakók Vietnámban c. alfejezet. Ezt érdemes elolvasnunk, bár fél évszázada írta az olasz szerző, ha ez számít valamit...
Az űr iránti szomjúság
A tömeg némán állt a sovány alakú férfi körül, aki félmeztelenül, furcsa, sötét bőrt viselve állt a tisztás közepén.
Barátaim mondta a férfi , most elhagylak benneteket. Oda megyek, ahol őseim éltek, akik az éjszakában jártak, akik csillagról csillagra repültek. Hatalmasak az őseim, akik a sötétség tengerén a fény szárnyaival hajóztak .
A férfi befejezte a furcsa sötét bőrbe bugyolálást, maszkot húzott az arcára, és besurrant a mögötte lévő különös építmény folyosójára. Ahogy eltűnt, az építmény egyik végén lángok csaptak fel.
Mi ez a Ťsötét bőrť? Búvárruha? A Ťmaszkť talán egy űrsisak, a különös szerkezet pedig egy űrhajó, amelynek fúvókáiból lángvihar tör ki?
Az általunk leírtak minden bizonnyal alkalmasak lennének egy ilyen értelmezésre, amit a titokzatos utazó-király búcsúszavai is alátámasztanak. De Dél-Mongóliának az Altaj és a Góbi-sivatag között fekvő vidékén járunk, és az epizód főszereplője egy beavatási szertartáson részt vevő, feltörekvő sámán. A Ťsötét bőrť egy állaté, a maszk a mitikus madárra, Garudára emlékeztet, a különös építményt pedig egyfajta jurta, a nomádok kupola alakú nemezsátra alkotja, amelybe azonban esetünkben egy Ťfolyosónť keresztül lehet bejutni; és ennek a mongol kunyhónak a formája nagyon hasonlít a 9. ábra bal felső részén látható Halaf-kultúra (Észak-Irak) templomához.
És a tűz? Ez egy egyszerű máglya, amelynek tisztító jelentést tulajdonítanak, de bizonyára a nagyon ősi, mára elveszett jelentésnek kapcsolódnia kellett a sámán által kimondott szavakhoz, amelyek számtalan generáción keresztül öröklődtek. Az előző fejezetben említett szibériai legendával, valamint az összes kontinens hasonló hagyományaival, amelyekben a Ťkettős bőrť, az álarcok, a sötétség és a lángok mindig állandó szerepet játszanak, biztosan nem kerüli el figyelmünket az összefüggések.
Tehát valóban egy olyan ünnepségről van szó, amely egy valamikori űrhajózási bravúrnak állít emléket? Az utalás mindenképpen szuggesztív: egyrészt ne feledjük, hogy egy olyan régióban találjuk magunkat, amely gazdag olyan elemekben, amelyeket már-már Ťtudományos-fantasztikusť-nak mondanánk, és hogy a világ minden részén a hajózás vallási vagy mágikus fogalma nagyon gyakran szorosan kapcsolódik kozmikus motívumokhoz.
9. ábra
Balra fent: A Halaf-kultúra (Arpachiyah, Észak-Irak) Ťtholoszť alakú templomának rekonstrukciója és alaprajza.
Balra lent: Egy ókori Ťtholoszť templom rekonstrukciója és alaprajza Mesarában (Kréta), Kr.e. 2000 körülről.
Jobboldalt: Egy indiai gőzfürdő látképe és alaprajza.
Figyeljük meg mindezen építmények vagy kupolák rendkívüli hasonlóságát.
Hogy a modern tudomány nem számol Hüperboreiával vagy Atlantisszal, az az ő baja, mi nem vagyunk "hivatalos tudomány", így megtehetjük, hogy foglalkozzunk vele (és még engedély sem kell hozzá!). Ők ugyanis elfogadják az egy sorral mögöttük lévő, B- vagy inkább C-kategóriás újságírók és "tudományszeretők" azon érveit, amikor megszállottakat, hazudozókat idéznek, mint akik hisznek ezekben. Holott ez sehol nem bizonyítja, hogy ettől ne létezhetett volna Atlantisz vagy Gondvana.
És persze, Kirké szigete... Micsoda varázs! (jó az a vaddisznó-maszkos kép Kirkével). Az állatmaszkos misztérum-szolgák nem csak hihetőek, hanem valóban lehettek Egyiptomban vagy Görögországban. De nem tartok kizártnak egy másik lehetőséget.
A csillagászokból többen már száz éve maguknak képzelik a jogot, hogy fenntartsák az Áment olyan dolgokban, amikhez tkp. semmi (!) közük, értésük, érzékük. Megnyilatkoznak minden ufó, ősi planétákról jött idegenek vagy asztrológia kérdésében. Egyszerűen szerep-tévesztettek. Az asztrológia használ ugyan csillagászati adatokat (efemeridák), de ez a maximum, ami a közös érintkezési pont! Az asztrológia hagyomány, természetismeret és lelki dolgok keveréke. Egy csillagász se ért hozzá, a saját tudományuk akadályozza is a megértést. Vagy mit tudna elmondani egy csillagász egy halott bolygó civilizációjáról, pláne ha az talán meg is semmisült? Ez az emberi hagyományok, kromoszóma-emlékezet, sőt megérzések kérdése, nem pedig kéthavonta váltakozó mérési eredmények ide-odaugrálása, ami nem is érdekel bennünket.
A "Titkos Történelem" elődje a "Myth, Magic, History" angol nyelvű oldal volt 2011-től, azon volt angolul az argonauták kalandja, ami meg van magyarul a Titkoson. Persze jó ötlet, hogy inkább világnyelven (is) megjelentetni. Amikről a Titkos Történelmen írok semmilyen más nyelven nincs meg, hisz a saját elgondolásaim. Pld. még tavaly nyáron kerestek egy római egyetemről, egy olasz kutató, aki a római Palazzo Barberini közelében lévő régészeti maradványokat tanulmányozza. Lefordították, amit írtam olaszra: http://titkostortenelem.org/osi-technologia/51-a-kabirok-fiatalito-kamrajanak-keresese-i
Pár dolog érdekelte őt, amit sehol nem talált és én használtam.
Rajzoltam régen térképeket is, bejelölve a szerintem rejtélyes helyeket...
Mikor katona voltam (a szoci idején) egyszer tartottam egy előadást a laktanya előadó-termében az idegen bolygók behatolóiról. Elég sokan voltak ott. A haverok utána jobban figyeltek: később éjszaka valóban rejtélyes ufókat láttak... (pedig ufókról nem is beszéltem). Régi szép idők...
Lehetetlenül van esélye annak, hogy egy ismeretlen westcar átok ijesztget kerülget?
Ezennel összeeresztem a szerencsémmel, s győzzön a jobb.
Elmaradt elhamarkodásaim közben felejteztem el sok mindent, pl. gondolkodtam a kérdésen, Kirké mégsem működtethetett egy Dr. Moreau féle szigetet, erre nincs bizonyíték, így elképzelhető, hogy a tengerészek ideiglenesen ki lettek vonva a forgalomból, és békésen pihentek egy földalatti kamrában. Maszkos, állatbőrös szolgák felbukkanása logikus a cél érdekében. Mióta világ a világ státuszszimbólumként használták a vérszomjasabb vadállatokat. Cseppet sem különös a szigeten kóricáló szelíd állatok jelenléte, ha felidézzük az ősidőktől fogva létező és a bolygó minden részén fellelhető: állatok mestere című szimbólum rejtélyesen hatalmas népszerűségét. A cart rutsok mellett etették őket szerintem. (sóhaj, mínusz) Ezt könnyebb lesz kideríteni mint azt, hogy miért nem látogatható a menehune utolsó létállomása, amit könnyű megtalálni és fotók is igazolják, hogy a víz alatt érdemes búvárkodni, amikor kislány voltam kusztó kapitány akartam lenni.
Egyértelmű, hogy cargo-tárgyak, jó fej ez a Kolosimo, s ama nagy közös szomjúság azt hiszem mindannyiunkat jellemez itt a topikban.
A könyv: mindenképpen az amerikai, svájci és spanyol piacot kínálnám meg. Ebben az esetben garantált a siker, anyagilag is támogatható, mert tutira megtérülő befektetés. Itthon elég, ha egy-egy dedikált példányt kapunk mi, a fanatikus rajongók...
Igen, a dobnak nevezett és feltűnően sok hajót felvonultató bronzok Lemúriáért kiáltanak.
Ahogy minden fejsze, labrüsz, harci balta pedig hiperboreai eredetetet sugall, ami úgy tűnik számomra, hogy egyike azoknak a zseniális megérzéseknek, amelyeket a hivatalos régészet soha nem fog megadni nekünk.
Ha pedig kievezünk majdnem Steve Irwinig, akkor Gunung padang és a Bada völgy elkerülésével tegyük.
A spirálfüzet, hát az sokkolt.
Mintha csak magamat látnám 85-ben, miközben ragasztom a füzetekbe a képeket. Az Apu írását utánozva tanultam hasonló betűket. Azt mondta, hogy épületek nem lebeghetnek. Akkor kezdtem el arcokat rajzolni. A jóga után grafológia. Nem tetszett neki az E.T. Hát igen. Könyvben százszor jobb. Kaposváron volt katona. Valaki már mesélt neki ilyeneket aki hihetetlen tudással rendelkezett.
Richard Halliburton ellenére sem hitt nekem. Akkor már figyeltem a hullócsillagokat, és várt a Tau Ceti népe.
Ha képesek voltunk elszakadni a ciprusi bronzoktól, akkor ez itt nem fog menni.
Még ezer megalitot sem hiszek el, nemhogy több tízezret Koreában..
Ebben az esetben nem a boltozatos fajta Naosz látható.
Ismeretlen célra, vagy sejtmegújító (telomerek); hiperbár/keszon; sugárzás és rezgés mentes, vagy azokat átalakító kamra; rejtek, telefonfülke. Később az istenek szobrait tartották benne hagyománytisztelő felelemből. Azaz félelem-tisztelő hagyományból.
Emléxem, amikor kikerestem a könyvtárban azt az IPM magazint, amiben tényleg volt egy kép ami igazolta, hogy az emberevés nem a kígyó természet-, és rendellenes viselkedése, ahogy azt hülyék állítják szakkönyvekben.
Ez semmi másról nem szól, mint arról, hogyan értesültünk, mi magyarok Erich von Däniken első könyvének, az Erinnerungen an die Zukunft-nak az 1968-as megjelenéséről. A svájci szerző is hozzátartozik a magyar nyelvterületen a paleoasztronautika történetéhez.
Egy darabig a hazai sajtó megpróbált nem nagyon venni tudomást róla, de ez nehezen ment. Mivel a környező szocialista országok hírei tele voltak vele. A magyarországi sajtó urai megpróbálták megakadályozni a könyvvel való foglalkozást, és a megjelenését is meg tudták akadályozni magyarul (pedig a környező országokban megjelent a könyv!). Viszont azt nem tudták megtenni, hogy a környező országok magyar nyelvű lapjai se foglalkozzanak vele. Így aztán valójában magyarul két fordításban is megjelent A jövő emlékei, már ugyanolyan korán, mint a világnyelveken!
A könyvből készült filmet 1972-73-ban játszották a hazai mozik, ezt se tudták akkoriban megakadályozni. Egyébként a filmet 1971-ben a németek dokumentumfilm kategóriában Oscar-díjra is jelölték! Ez szerintem inkább Harald Reinl képességeinek szólt, mintsem Dänikenének!
Ja, a mai IPM (2002 óta megy) már csak halvány árnyéka a hajdaninak, ami 1974 és 95 között létezett. Az akkori szerkesztők kiváló munkát végeztek: a legnívósabb külföldi novellák és regények voltak benne. A tudományos ismeretterjesztő írások, cikkek a legjobb hasonló nemzetközi lapokban közöltek fordításai voltak. A mai IPM szánalmas magyar szerzők novelláit közli, néha novellapályázatot imitálnak, és a "szerteseket" megjelentetik (ennek cskl annyi a lényege, hogy ezekért nem kell semmit fizetni, se jogdíjat, se fordítót). A tudományos cikkeket is magyarok írják. A szociban az IPM vagy az Univerzum révén gyakorlatilag éveken át lépést tartottunk a nemzetközi ismeretterjesztő irodalommal és azok szerzőivel.
Az IPM természetesen sokkal jobb volt, mint a most megszűnt Ufómagazin, ami inkább lejáratta a témát, s cikkei még azokat is elriasztották, akiket komolyabban érdekelt volna a téma. Egy ilyen magazin, a teljesen begyöpösödött agyú ősbuta szerzőivel éppen a szkeptikusok malmára hajtotta a vizet.
Régen foglalkoztam már az alkímiával. Magyarul igazából nem is sok anyag van belőle. Éppen ezért választottam Michael Baigent brit szerző egyik magyarul meg nem jelent könyvének egy erről szóló fejezetét: Az alkímia titokzatos művészete.
Az eredeti munka épp 25 éve jelent meg angolul, s meglehet, ha eddig nem jelent meg, ezután sem fog magyarul. De a szerzőnek már eddig magyarul megjelent öt könyve (de a legutolsó is 2008-ban, 15 éve).
Baigent ebben, mint a könyv borítója is mutatja, pld. előszedi a Narmer-paletta két hosszú nyakú, kissé leopárdra vagy dínóra hasonlító lényeit, mivel olyan adatokat szed össze, hogy a dzsungelek, mocsarak mélyén bizonyos őshüllők túlélték a 65 millió évvel ezelőtti nagy pusztulást:
Eleinte csak a témák szerint írogattam fel adatokat A/4-es lapokra, majd 77 körül egy kis kockás füzetbe gyűjtögettem ezeket, mire rájöttem ez komolyabb lesz, és 78-ban egy nagy spirálfüzet írásába kezdtem témák szerint: Húsvét-sziget, Atlantisz, Tiahuanaco, Baalbek, stb. Akkoriban még rajzolgattam is ezekbe, amiket gyakorlatilag könyvekből/újságokból másolgattam ki. Egy idő után sorszámoztam a füzeteket, az 1990-es évek vége feléig vagy 20 füzetig jutottam el, de már a 80-es évek elejétől van, amit le is gépeltem. A 90-es évek második felétől pedig számítógépre vittem az anyagokat különböző témákban.
A füzetekben sokszor felírtam egy fejezetcímet, majd hagytam ki üres részeket, s ha találtam idevágó adatokat, azokat beirkáltam ide.
Az első, 1978-ban megkezdett füzet teteje, és pár oldal belőle:
Már így kézzel nem írok le szinte semmit. Ezeket a füzeteket persze használtam utána is, mint forrást, ezekből dolgoztam sokat. A füzeteket leginkább már afféle kor-dokumentumnak tartom. Hiszen ezen 1978-as füzet vezetése idején még csak az általános iskolát jártam (úgyhogy ennek tekintetében nézd). A legelső fejezet éppen a húsvét-szigeti óriásszobrokról szólt.
Vagy 8-10 éve mutattam Csabának (Nolanus), szerinte be kéne ezeket szkennelni. Lehet, majd egyszer digitalizálom, hiszen ezekkel kezdődött minden... (szval, hosszú út volt ez).
Jó, hogy felhoztad a vietnámi bronzdobok témáját! Elképzelhető, hogy a kabirok/telkhinek ún. hangszerei is valamiképp kapcsolatba hozhatók ezekkel...
Peter Kolosimo Astronavi sulla preistoria c. könyve (1972, magyarul: "Űrhajók az őstörténet felett"), megjelent angolul, franciául, portugálul és más nyelveken is.
Van egy fejezet az 51 évvel ezelőtt megjelent könyvben: Sete di spazio ("Az űr iránti szomjúság") címmel. A fejezet egy alfejezetének a Marslakók Vietnámban (Marziani in Vietnam) címet adta (46-54. old.). Ebben éppen a Dong-son kultúrával foglalkozik.
Kolosimo is adja azt a képet, ami nálad a felső sorban a második (de több ilyen bronzdob-képet is ad):
A 19. kép mellé ezt írta: "Az ősi Dong-son civilizáció (Észak-Vietnam) egyik bronzdobja: spirálokkal, napjelekkel és más, nehezen értelmezhető szimbólumokkal, középen egy rejtélyes hangszer látható, amely a valcamonicai eszközökre emlékeztet."
Ami új, hogy felhívja a figyelmet arra a mágikus eszközre a Camionica-völgy sziklarajzain, melyek a tömeghipnózis ősi fegyverei lehettek a kabirok kezében. Talán erre az ősi eszközre akartak utalni a dobok bizonyos képei? Afféle -már hatás nélküli - cargo-tárgyként is funkcionáltak volna?
Ejnye, elfelejtettem a végéhez hozzátenni: elkészült egy új poszt, éppen a Paleoasztronautika magyar vonatkozású történetének témában, amiről az előbb is beszéltem.
Ez a poszt gyakorlatilag Lukács Tibor 60-70-es évekbeli cikkeiről szól, melyek túlnyomórészt az Ország-Világ hetilapban jelentek meg. Ezek akkoriban, a kommunista időkben, lázas érdeklődést váltottak ki az egész országban. Emiatt persze számos támadás érte a hetilapot és szerzőjét, a tudomány magukat felkent szereplőinek érzők részéről. Viszont ami új volt, hogy a hetilap nem hátrált meg, vitatkozott velük. Továbbra is megjelentette ezeket a cikkeket, s már a pártbizottság sem volt hajlandó lincseléseket véghez vinni....
Nehéz ma már elbeszélni az akkori izgalmakat, de abban az időszakban sokkal többen mentek el ilyen előadásokra, mint manapság. Megvolt a 70-80-as években még az a láz, mi valahogy izgalmasabb volt, mint ma, és hiányzik. Hiszen most minden megjelenhet, persze mindenféle hülyeség is. Nemrég olvastam, hogy megszűnt az Ufómagazin, ami nem különösebben kár, hiszen alig volt értékelhető. Inkább lejáratta a témát, mint népszerűsítette. Egyáltalán ki a fene olvasta? (ja, lehet ezért szűnt meg?).
Egyelőre még nem akarom elmondani, mivel minden titkomat se jó felfedni. De majd elfogom, csak éppen ez egy könyv része.
Már a 90-es évektől írok ebben egy fejezetet a Vénuszról, Elveszett remények bolygója címmel (legalábbis a számítógépen). Ez már elérte a kétszáz oldalt. A vége felé van egy 5 oldalas alfejezet Idegen város címmel. Ebben beszélek erről (a következő alfejezet: Lázadás egy idegen bolygón út a Föld nevű gyarmatra). Hozzáteszem nem az egész szól az ősi Vénuszról, mert belevettem az olyan irodalmi, fikciós elképzeléseket is, mint amikről itt már beszéltem: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=157577667&t=9000303
Mivel nem igazán találtam a paleoasztronautikának történetét leírva eddig, mint "előzményt", azt is idevettem, külön megemlékezve Charroux-ról. És belevéve pár paleoasztronautikai eset elbeszélését, ami nem kötődik annyira a Vénuszhoz, mint a Tulli papirusz, vagy ami kötődik, mint Kazancev 1961-es megfejtése a tiahuanacói vénuszi naptárról...
Mivel 1976-tól érdekel ez a téma, úgyhogy ismertem akkortól az erről szóló híreket. Ebben igazából a nem magyar nézőpontból írtam le a történetet, olyanok is szerepelnek benne, akik nálunk gyakorlatilag ismeretlenek. A Titkos Történelmen a Paleoasztronautika történetéből c. sorozat ezzel szemben az ilyen teóriák magyar nyelvterületen való megjelenéseit mutatja inkább be. Érdekes, hogy ezeket a kutatókat már jó negyven éve ismertem, olvasgattam.
Egyszer kaptam egy levonós betűkészletet, úgy 1980-ban (+/- 1 év) és egy üveges szekrény üvegjére kiraktam pár nevet, akik érdekeltek akkoriban: Agreszt, Várkonyi, Kazancev, Charroux, Kheopsz, Atlantisz, stb... A szekrény ma is meg van, bár nem ott, ahol akkoriban volt. Ugyanezekről írok ma is az "Archívumban" például:
Egyébként, ha én találtam szöveges utalásokat egy vénuszi városra, úgy találhatsz ábrázolásokat rá (nekem még nem sikerült). Ezzel segíthetnél ténylegesen. Talán van ilyen. Hátha lesz erre ötleted majd. Olyan ábrázolás kell, ami túlélt, átmásolva évezredeket, nem sejtik róla, hogy egy "földön kívüli várost" mutat. Hisz gondolj bele, ezek logikus következtetések: ha a neolitikum idején semmisült meg a vénuszi élet, ahogy azt gondolom, és onnan egy kis csoport ide menekült, talán előtte néhány ember járt ott... Ugyanis egy rövid ideig, nyitva volt az út, s mi mindig arra gondolunk, mert emberek vagyunk, hogy csak hozzánk jöhettek "valakik", de mi miért nem mehettünk volna (persze, segédlettel) őhozzájuk?
"Nyikolaj Alekszejevics Rinyin professzor (1877-1942), ő végezte az első űrbiológiai kísérleteket, vizsgálta a gyorsulások élő szervzetekre gyakorolt hatását. A leningrádi közlekedési főiskolán 1928-ban űrhajózási egyesületet alapított. Több könyvet írt; a legfontosabb közülük az 1928-1932 között kilenc részben kiadott Mezsplanyetnie szvobscsenyija (Bolygóközi közlekedés), az első nagy összefoglaló asztronautikai enciklopédia." (1982)
Ez a 9 kötetes űrhajózási lexikonának 2. kötete az Űrhajók a regényírók fantáziavilágában címmel jelent meg oroszul 1928-ban. Egyébként Rinyin könyvei jóval a korát meghaladó szintet mutatnak. Ő már 1930-ban arról írt, hogy a mítoszokat meg kell vizsgálni abban a felfogásban, hogy bolygonkívüli érintkezés nyomai találhatók bennük. Ciolkovszkij, Rinyinés Perelman a Veszitnyik Znonyija újság 1930-as évfolyamában olyan dolgokról is beszélgettek, mint Charles Fort Amerikában.
Rinyin beszél a fantasztikus regényekben megjelenő Marsra, Holdra vagy más bolygókra való utazásokról Itt említi a Vénuszt (Venyera), és Le Faure és Henry de Graffigny négy regényből álló tertralógiáját, ami egy orosz professzor rendkívüli kalandjait meséli el. A második rész 1889-ben jelent meg. Lásd alább a könyv egy oldalát:
A két francia szerző 1889-ben úgy gondolta kétfajta vénuszlakók vannak (legalábbis, akik értelmesek): az egyik amolyan "egyiptomi" típusú (bár a kép alapján inkább görög vagy kisázsiai), jó felépítésű ember. A másik típus az érdekes, ami szerintük: alacsony, nagy kerek fejű, szélesszájú kreaturák, melyek legalább annyitra állatiasok, mint humanoidok (az alsó kép a könyvből). Ujjaik közt úszóhártya van. Nagyon hasonló figura ezekhez Hany Istók. Hany Istók: az utolsó homo aquaticus?
Viszont amolyan fókabőrt hordanak a testükön. De ezt mondták a kétéltű, varázsló telkhinekről is!.
Ez nem az első ilyen, amivel találkozom (mint Leigh Brackett bolygórendszerében). Charroux és mások is, a Vénuszon két értelmes fajjal számoltak: az egyik volt az angyali (tkéletes emberi alakkal), a másik egy igen kártékony, gusztustalan, démoni fajta, akiket mi kabirokként meg telkhinekként ismertünk.
A Vénuszról már régebben is adtam itt sci-fi irók elképzeléseit: de nem lehet, hogy az ő agyukon keresztül feltörnek a kromoszóma-emlékezet rémképei? Hisz sokszor nagyon hasonló képeket mutatnak nekünk. Néha az őrültek gondolatai megelőzik a normálisakét.
Az nem lehet, hogy a Vénusz kemencévé változása előtt földi emberek is jártak azon a bolygón? Ha jártak, le is írták a Vénuszt? Ha ezek a leírások fennmaradtak, nem lehet hogy olyan ősi titkos társaságok őrízték, mint a Héliupoliszi Testvériség, a Dionüszoszi Mesteremberek, Poszeidón Lovagjai vagy a Bizánci testvérek? Hogy léteztek ilyen beszámolok, azt gondolom. Egyet ugyanis egy nagyon különös figura megszerzett, és bemásolt a kézíratába, s fenn is maradt. Ebből gondolom, hogy lehetnek más ilyen leírások is, de jól elrejtve.
Hogy miért nem hozták ezeket nyilánosságra, nem tudom, vagyis sejtem kissé: ezekkel a lényekkel való kapcsolat hatalmat jelentett, kiváltságokat, elixireket. S az ilyen titkos társaságok egyik fő oka volt alapításuknak, hogy ezen lények visszatérésére vártak... mert hitték azt, hogy visszajönnek, bárhonnan is keljen útrakelniük...
Cao Khac Thuy szerző mesélt a Hung Temple fesztivál dobosairól. A következő a véleménye: A csapat verőstílusával kapcsolatban, ez nem a hagyományos dobolási mód. Ha így doboltak volna az valójában „letöri” a bronzdobot... Ahol még van bronzdob, és azt is így „munkába” vonják, az hamar elpusztítja az összes értékes örökséget.
A Li és Lao nagyra értékeli a bronzdobokat, és csak azokat tekintik különösen szokatlannak, amelyek átmérője meghaladja a ZHANG-ot (kb. 2,5 méter). Akiknek birtokában vannak ezek a dobok, rendkívül erősek.
Heger III (Karen dobok): Karen a timpanon felületén 12 ágú csillaggal és két pár békával díszített dob. Megtalálhatóak Vietnamban, Laoszban, Thaiföldön, Mianmarban és Yunnanban. A karenniek még mindig esődobként használják őket .
Van aki kételkedik abban, hogy ezek dobok voltak, sok helyen tárolóedénynek használták, pl. igazgyöngyöket tartottak benne.
1976-ban kínai régészek I. típusú dobot fedeztek fel Wanjiaba-ban (万家坝), Chuxiong prefektúrában, Yunnan államban. Általában egyszerű díszítéssel rendelkeznek, vagy nincsenek díszítve. 1990-re a kínai régészek 29 Wanjiaba típusú bronzdobot azonosítottak, amelyek közül 26-ot Jünnanban, egyet Vietnamban, kettőt pedig Thaiföldön találtak. Ennek eredményeként a kínai tudósok elkezdték elvetni Heger besorolását, hogy alátámasszák azt a nézetet, hogy Dél-Kína és nem Vietnam adta a legkorábbi bronzdobokat, és hogy Wanjiaba volt a bronzdob szülőhelye. Ez az állítás a vietnami régészek ellenvetéseit váltotta ki, akik a szintén Vietnamban talált Wanjiaba dobokat a késő Heger I. periódushoz sorolják.
A bronz dobokat kultikus tárgyként tisztelték az ókori Vietnamban. A kiásott bronzdobokat Thần Đồng Cổ (bronzdob isten) néven imádták több templomban, például a Đông Cổ templomban és a Cao Sơn templomban. Az Ngoc Lu dobot 1893-ban találták Hà Nam tartományban. A Đông Sơn dobokat bronztárgyakkal együtt 1924-ben ásták ki Đông Sơn faluban, Thanh Hóa tartományban, Vietnamban.
1902-ben 165 nagyméretű bronzdobból álló gyűjtemény jelent meg Heger F. tollából, aki ezeket négy típusba sorolta. (Higham, Charles (1996). Délkelet-Ázsia bronzkora. Cambridge World Archaeology).
Az egyik ikonikus minta, amely az összes Đông Sơn dob tetején található, egy csillag képe, amelynek középpontjából különböző számú tüskék sugároznak ki, jelentése jelenleg ismeretlen. A talált dobok többségének 12 ágú csillaga van, míg a Cổ Loa , Ngọc Lũ , Sông Đà , Thượng Lâm 14 szögű csillaggal rendelkezik. A Hoàng Hạ dob 16 ágú csillaggal és Bình Đàa dobnak 6 ágú csillaga van. A Đông Sơn dobok Indonézia szigetein is megtalálhatók, és Jáván és Új-Guineán is felfedezték őket, és ezeket e régiók közötti kereskedelmi kapcsolatok bizonyítékának tekintik.
A bronzdobok jelentős arányban készültek Vietnam északi részén, Laoszban és Jünnan egyes részein. A Dong Son bronz dobok "figyelemre méltó képességet" mutatnak. A Cổ Loa dob 72 kilogrammot nyom, és ehhez több tonna rézérc olvasztására volt szükség .
Az ókori történelem szerint a bronz dobokat először a Shi Ben és a Book of the Later Han említi, amely szerint Ma Yuan megolvasztotta a Lạc Việtból lefoglalt bronzdobokat Jiaozhiban , hogy bronzlovakat készítsen.
