Keresés

Részletes keresés

hadsz Creative Commons License 2022.11.14 0 1 21363

1983 decembere és 1984 májusa közötti időszakban a szovjetek három 9K76 Temp-Sz (SS-12 Scaleboard) típusú közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákkal felfegyverzett dandárt telepítettek Kelet-Európába, válaszul a NATO Pershing II közepes hatótávú ballisztikus rakétarendszer, és a BGM-109G típusú robotrepülőgép nyugat-európai telepítésére. A három dandár közöl kettő az NDK-ba, egy pedig Csehszlovákiába érkezett. A 122. rakétadandár 1983 Karácsonyának napjaiban költözött a csehszlovák Hranice kisvárosába 24 indítóállvánnyal és 39 rakétával. Az egykori laktanya területének jelentős részén már évekkel ezelőtt lebontották az épületeket, a megmaradt néhányban különböző cégek működnek. A volt rakétatároló impozáns épülete még ma is látható, és használatban van:

   

    

Csak kevés épület utal a laktanya múltjára…

 

 

A rakétadandárnak három kitelepülési/indító körletet alakítottak ki a közeli gyakorlótér erdős, dombos területén, ahol az egyes osztályok felváltva adtak harci szolgálatot 10-30 napos turnusokban váltva egymást. Ezek közül kettőt sikerült bejárnunk, a harmadik helyszínen gyakorlatilag szinte teljesen rekultiválták a területet, nem sok látnivaló maradt. A körletekben felépített Gránit és Panzir-2PU típusépítményekben kaptak helyet az indítóállványok, daruk, híradó és egyéb kiszolgáló járművek, illetve volt külön egy osztály harcálláspont is. A harckészültségi szolgálat egyben azt is jelentette, hogy ezeken a területeken éles nukleáris töltetű fejrészeket tároltak az egyik bunkerben.

A közútról szinte végeláthatatlan, aszfaltozott és meglepően jó minőségű út vezet a déli harci körletbe (Zelený Kříž), amely jelenleg is aktív honvédségi gyakorlóterület.

  

  

A tárolók többségét - a jól láthatóan nem eredeti, zárt ajtókból ítélve - használja az erdészet (vagy esetleg a honvédség…):

  

  

A volt harcálláspont azonban tárva-nyitva. Az objektum két részből áll, az elsőben álltak a parancsnoki és híradó járművek, a hátsóban voltak kialakítva a kisméretű munka/szolgálati helyiségek.

   

 

Ridley4Lev Creative Commons License 2022.11.14 0 0 21362

Civil lesz

Részben a miskolci reptérről elköltözött klub/klubok jönnek ide. 

Előzmény: zénó75 (21361)
zénó75 Creative Commons License 2022.11.13 0 0 21361

Milyen forgalom, katonai, vagy civil?  Engem is érdekelne a bejutás ,mert ott voltam katona (pár évig).

Előzmény: M. Zsolti (21355)
Atis57 Creative Commons License 2022.11.13 0 0 21360

Szia!

 

Tekervényes --de falu.

 

Szó szerint a nagy földről érkező (ez a SZU )dolgok  Az itt lévő kisebb lakócsoportokhoz. Minden szovjet laktanya melletti tiszti faluba?

 

Na ezeket nevezték pl; 217504 деревня.

 

A VSZ országai szerint más volt az első két szám.  Magyarország 21 22 s Bukaresten keresztul !

 

mert a ;будимпешта  nem volt oly ismert.

Előzmény: adamzolt (21359)
adamzolt Creative Commons License 2022.11.13 0 0 21359

Sziasztok!

Ezen a néven sem találkozott senki sehol eddig még Mezőkövesddel ,hogy Derevnya?

Valahol az orosz iratárban biztos szerepel így.Persze fedőszámmal könnyebb  mi lehet a volt Szovjetunióban ez?

Eszembe jutott.

Adazol

adamzolt Creative Commons License 2022.11.13 0 2 21358

Szia!Klementína megállóhelyen a rakodórámpánál egy árkot ástak,hogy autóval ne lehessen a területre bemenni.Földkupacot ma nem láttam ott.Ez a néhány furcsán feltöltött kép pedig a repülőtér  aktuális hova tartozását lenne hivatott bemutatni.1részt:kb. a kifutópálya fele (a kövesdi végétől számított)meg van tisztítva el van kerítve autógumikkal és a volt beton állóhelyek(talán a híradósoknak v éppen egy egyedülálló aggregátornak)ezt még ki kellene derítenem miért van a pálya szélén egymásután 6betonállóhely egymástól 200m távolságban.Ezek ki vannak jelölve talán veszélyforrás gyanánt az ugró ejtő ernyősöknek. De ez egy kis része az egész reptérnek.Komoly őrzés lesz a Bükk-Air által bérelt részen miután a hatósági engedélyt megkapták.Ez tavaszra realizálódhat.Most körbe van kamerázva az Ő területük.Másrészt:az ipari park a HMúti bejáratnál szinte kulcsra kész gazdája még nincs.

Szumma szummárum:a  kapuhoz közeli területek újulnak meg először.

Utóirat:A Bükk-Air részéről nyitottak minden fajta ex-militarista kezdeményezés iránt.Érdeklődőek a repülőtér múltja iránt és tudnak is kompetens vissza vonult hivatásosokat hozni Mezőkövesdre.

Valami amit +ba megtudtam:a HMben egy Füzi v Vizi de még ez sem biztos de Gyula és ezredes-az igen-  Ő alá tartozott a 91.reptérgondnokság.Szentistváni úti lakanya,középső kaszárnya na itt éltek a szovjet családok.Egy kövesdi ismert üzletember pedig kapcsolatban áll egy Lettországban élő volt szovjet tisztel aki itt élt anno közöttünk-ide vezényelték-.Kunmadarasi áttelepülés:1000 katona az összes harci gép itt volt.A laktanya létszáma alap esetben 198 katona volt.Talán ennyi.

Előzmény: Atis57 (21357)
Atis57 Creative Commons License 2022.11.12 0 0 21357

Szia!

 Vonatról  a régi rakódó rámpa helyén , az üzemanyagtelep irányába.

 

Persze jó sok köbméter volt ,meg inkább agyagos.

Előzmény: adamzolt (21356)
adamzolt Creative Commons License 2022.11.12 0 0 21356

Szia Attis!

Hol van pontosan az a néhány köbméter föld?Vonatról láttad vagy a 3as ról?(Én úgy értelmezem,hogy a volt szovjet résznél-Klementína).

Adazol.

Előzmény: Atis57 (21351)
M. Zsolti Creative Commons License 2022.11.09 0 0 21355

Üdvözlet!

 

Az érdi HÁP-ra a bejutás az utóbbi időben valakinek sikerült? Ha igen, megtenné hogy elmondja hogyan? Vagy tippeket adhatna. Igencsak megerősödött mostanában a forgalom, kiváncsi lennék mi folyhat ott.

 

Köszönöm!

VoltKatona(Lee) Creative Commons License 2022.11.07 0 2 21354

1napi túra teljesitve, Keresztkút laktanya 1 és 2 Köszegen, felmentünk még az egykori lehallgató állomáshoz, az Keresztkúti mostmár turistaháztól olyan 4km szinte emelkedő folyamatosan. Le volt új lakattal zárva, új táblák balesetveszély, stb, a keriítés persze lyukas.

Azonban vigyázni kell, az antennatorony áram alatt van, zümmögés hallható, meg van két kamera éjjellátó, ami az épületre van szerelve(egyetlen épület ami jól lezárt) és a liftet figyeli a toronynál, meg egy kicsi mikrohullámú antenna, ami szerintem küldi a képet vhova.A többi épület szét vannak verve, vannak ott faházak, azoknak be van rúgva az ajtaja.

bodrostomi Creative Commons License 2022.11.03 0 0 21353

Nem az üzemanyagtelepre gondolsz? Ott talajcserét és kármentesítést végeznek.

 

A reptérnél a repülőklubos használat mellett ipari park fejlesztés is folyamatban van. 

Előzmény: Atis57 (21351)
Ridley4Lev Creative Commons License 2022.11.02 0 3 21352

Szerintem ehhez lesz köze:

 

"A Bükk-Mátravidéki Aeroklub 2022 májusában vette bérbe a mezőkövesdi volt katonai repülőtér egy részét azzal a céllal, hogy sportrepülőteret alakítson ki rajta. Szeretnénk a repülés több szakágának is lehetőséget adni, mint pl. vitorlázórepülés, motoros repülés, ejtőernyőzés. Minden évben tervezünk indítani pilótaképzéseket több szakágban. Tervezőink folyamatosan dolgoznak azon, hogy minél hamarabb megkapjuk a repülőtér engedélyünket.

 

Május óta rengeteg munkát végeztünk a repülőtéren, amely közel 30 évig volt magára hagyva. Rendbe tettük a kifutópálya oldalsávjait, ahol az idő során kinőtt a növényzet. Eltávolítottuk a betonpályán felhalmozódott rengeteg kavicsot, kinőtt növényeket, gumitörmeléket, stb. Több helyen javítottunk a burkolaton. Kitisztítottunk a vízelvezető csatornákat. Mindezt több km hosszban. Elkezdtük építeni a közösségi terünket. Hamarosan több hangárt is építünk. 2022.08.19 és 08.21 között próbaüzemet tartottunk, hogy tapasztalatot szerezzünk a repülőtér üzemeltetésével kapcsolatban.

 

A próbaüzemen vitorlázórepülés, motoros repülés és ejtőernyőzés is helyet kapott. Több repülőtérről érkeztek meghívott vendégek. Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk a hétvége folyamán, de minden szakág ki tudta próbálni a repülőteret. Az évben még további próbaüzemeket tartunk, mielőtt megkapnánk a repülőtér engedélyt.

 

Mindenki látta már a mezőkövesdi repülőteret, melynek múltja titkos, jövője reménnyel teli. Ami biztos, az a 30 év, amit elhagyatottan töltött ez a jobb sorsa érdemes betonkomplexum.Egy lapos romot találtunk, amikor először kijöttünk, de jószívvel adtuk azt a munkát, amivel hónapok alatt ismét repülésre alkalmassá tettük.Végre elérkezett az első próbaüzem augusztus végén. Nagyon izgultunk, mert először próbáltuk ki újra a betont és a füves munkaterületet három évtized után. Egy szűk szakmai rendezvény lett csak, de mi láttuk, hogy ez a kezdet.

 

A szeptember végi második próbaüzemnek már a tapasztalatokkal felvértezve indultunk neki és olyan csodálatos spontán rendezvény lett belőle, ami egy kezdő repülőlapnak is elmehetett volna. Mi a magasból néztük a szlalomot, a versenyzők és a nézők pedig minket.A pénteki nap ismét a vitorlázórepülésnek kedvezett. Csörléses üzemet választottunk egy Góbéval, de kihoztuk Twin Astir repülőgépünket is, hogy felmérhessük, ezen a munkaterületen milyen magasságot tudunk ezzel az indítással elérni. Meglepően jót! Góbéval meglett az 500m, a nehezebb Twin Astirral a 350-400m. Ebből a magasságból már jól látszik a Tisza-tó, de az Északi középhegység vonulata és rabul ejti a tekintetet. A leszállás pedig kiemelten biztonságos az akadálymentesség miatt.

 

Szombat lett a fő nap, ekkor jött hozzánk a legtöbb vendég megnézni, hogy min dolgoztunk eddig. Mindenkinek tetszett. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, kellemes szeptemberi napunk volt. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a szombati napot az L-29 Delfin sugárhajtású vadász-kiképzőgép érkezése koronázta meg. A rengeteg pályajavító munka megérte, a repülőgép biztonságosan leszállt a kifutópályán. Legyen ez csak a kezdet!Vasárnap már az időjárás nem volt velünk, de még a szélcsendes gyenge esőt is kihasználta a keménymag, hogy repüljön. Csőröltük is a Góbét szorgalmasan, gyűljön csak mindenkinek a felszállásszám, hisz alig vártuk, hogy ennyi hónap kihagyás után ismét repülhessünk."

Előzmény: Atis57 (21351)
Atis57 Creative Commons License 2022.11.02 0 0 21351

Sziasztok!

 

 A Klementinai reptérnél mit csinálnak?  Elég sok m3 föld kirakva, markoló teherautó -ami a vasút felől látszik.

Clio II OW Creative Commons License 2022.11.02 0 0 21350

👍🏻

Előzmény: hadsz (21349)
hadsz Creative Commons License 2022.11.01 0 1 21349

Többen is a fórumtagok közül... :-)

Előzmény: Clio II OW (21348)
Clio II OW Creative Commons License 2022.10.31 0 1 21348

Na ki ismeri fel??? 🤣

https://youtu.be/Xd8r1nTZMnQ

schlumberger Creative Commons License 2022.10.29 0 0 21347

Hát igen...

Előzmény: radar-nyh (21346)
radar-nyh Creative Commons License 2022.10.29 0 1 21346

Amiről az utcák mesélnek...  Damjanich laktanya-2  (Nyíregyháza)

https://www.nyiregyhaza.hu/post/amirol-az-utcak-meselnek-2022-10-29

hadsz Creative Commons License 2022.10.24 0 2 21345

Visszatérve az előző bejegyzésemhez:

 

A csehországi Olomouc melletti Přáslavicében található (egészen pontosan a kis falu közelében) a volt Csehszlovákia egyik legnagyobb földalatti védett létesítménye. A hatalmas, négyszintes bunker a hetvenes években épült, mint a csehszlovák telefon-, és kormányzati / katonai híradó hálózat egyik tartalék irányító központja, erősítő, átjátszó állomása. Az objektum feladata volt Csehszlovákiában és a Varsói Szerződés országai közötti zavartalan hírkapcsolat biztosítása háborús helyzetben is, amikor a „hagyományos” telekommunikációs rendszereket esetleg támadás éri, és nem tudják betölteni a funkciójukat.

 

Szerencsére bőven volt időnk alaposan és nyugodtan bebarangolni az egész építményt.

 

A felszínen egy jelentéktelen kinézetű, kétszintes épületből lefelé indulva lehet a rendkívül komplex fertőtlenítő / vegyi mentesítő zsilip rendszerrel rendelkező bunker bejáratához érni. Soktonnás páncélajtók biztosították a bunker nyomásálló és hermetikus lezárását.

  

   

A helyiségek összesen mintegy 10.000 m2 alapterületet foglalnak el, a berendezések, eszközök, gépészet szinte teljes egészében a helyén van, legnagyobb részük ma is működő képes. Két lépcsőház található, melyek közül a kisebb is kifejezetten tágas ebben a környezetben:

  

  

A főlépcsőház mennyezetére rögzített sínre szerelt 1 tonna teherbírású daruval nagyobb tömegű terhek, eszközök, berendezések, gépek mozgatására volt lehetőség. A jobb szélső fotó a legalsó szintről készült.

   

   

 Számtalan kisebb-nagyobb szoba, terem, helyiség, melyek helyet adtak a különféle gépészeti elemeknek, vegyi- és durva por szűröknek, klímának, szellőztető- és vízellátó, valamint a vízhűtő rendszereknek, motoroknak.

   

  

 

Természetesen volt konyha és étkező is, az itt szolgálatot teljesítő állomány szükség esetén 10 napig volt képes a külvilágtól teljesen elzárva dolgozni. Hogy a nyomasztó légkört enyhítsék, a falakra több helyen is nagyméretű tájképeket ragasztottak.

  

  

A bunker régebbi és az újabb vezérlő-diszpécser központja:

   

   

A kommunikációs rendszerek, pultok, szekrények, rendezők gyakorlatilag egy teljes szintet elfoglaltak.

   

   

A -4. szintre érve található - sok egyéb mellett - a két blokkot elválasztó dupla zsiliprendszer, illetve a hátsó bejárathoz vezető páncélajtók:

  

  

A szükséghelyzeti energiaellátást két óriási dízelmotor szolgáltatta. Bevallom, nem emlékszem, hogy bunkerben ilyen méretű gépházban jártam volna, és ekkora dízelmotorokat látok. Az egyenként 6 hengeres, 300 literes monstrumok, kb 1000 LE teljesítményre képesek. Elsősorban hajókban, mozdonyokban szokták használni ezt a típust.

   

   

A teremből nyílt az üzemanyagtartályok és szivattyúk helyisége:

 

Szintén páratlan méretű az akkumulátorok terme is. Hármasával rekeszelve több száz darab látható itt, hiszen a rendszerek működését minden körülmények között biztosítani kellett!

  

Előzmény: hadsz (21337)
radar-nyh Creative Commons License 2022.10.23 0 0 21344

Holnap du. QSUF

Előzmény: schlumberger (21343)
schlumberger Creative Commons License 2022.10.23 0 1 21343

Tudod, hogy minden ősszel ezen az útvonalon járok... Mindent láttam, látok. Majd ha tavasszal megyek, leülhetnénk egy adategyeztetésre, kismillió témában. Megbeszéljük :-)

Előzmény: radar-nyh (21342)
radar-nyh Creative Commons License 2022.10.23 0 0 21342

Akkor ott is láttad a két áldozatot. (bal és jobb oldalt)

Előzmény: schlumberger (21341)
schlumberger Creative Commons License 2022.10.23 0 0 21341

ha a Tiszavasvári útra is elmentél volna 

 

Arról jöttem, Győzi sírjánál is gyújtottam egy mécsest :-(

Előzmény: radar-nyh (21340)
radar-nyh Creative Commons License 2022.10.23 0 0 21340

Szükség esetén, ez a lakópark védi majd az országot.

Sajnos megint a kapzsi, dilettantizmus áldozata lett egy védmű, sok mással együtt!

 

És még egy: ha a Tiszavasvári útra is elmentél volna akkor már zokognál is!  :-((

Előzmény: schlumberger (21339)
schlumberger Creative Commons License 2022.10.23 0 0 21339

Szerdán délelőtt, a Morgóból jövet autóztam el előtte, Nyírbátorba tartva. Hát, mit mondjak... sírni lett volna kedvem.

Előzmény: radar-nyh (21338)
radar-nyh Creative Commons License 2022.10.23 0 1 21338

Amiről az utcák mesélnek... A Damjanich laktanya 1. (Nyíregyháza)

https://www.nyiregyhaza.hu/post/amirol-az-utcak-meselnek...-a-damjanich-laktanya-1-2022-10-22

 

hadsz Creative Commons License 2022.10.11 0 4 21337

A múlt héten meglátogattunk néhány rendkívül érdekes helyszínt, ezekről hamarosan bővebben is írok:

  

  

  

 

 

 

Ridley4Lev Creative Commons License 2022.10.04 0 2 21336

A cikk írójával anno találkoztam akit nagyon érdekeltek a Pilisben lévő laktanyák (emlékeim szerint ez 2017-ben volt)

Miután két kávé mellett elbeszélgettünk összehoztam őt Volt tüzér kollégával

https://www.turistamagazin.hu/hir/raketak-a-pilisben

Az interjú után kért további tippeket, amik közül az óbaroki is benne volt

 

Előzmény: hadsz (21335)
hadsz Creative Commons License 2022.10.03 0 3 21335
Előzmény: Atis57 (21326)
F.B?la Creative Commons License 2022.10.03 0 0 21334

Sziasztok! Budapesti pv-ket nagyobb bunkereket keresek. Tud ebben valaki segíteni? Vagy létezik róla esetleg egy tèrkèp vagy valami? Válaszokat előre is köszönöm:)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!