Nagyon érdekes és tanulságos volt olvasni a Rolling Stones-fanek homepage-ét. Nem akarok "ellenlábaskodni", vagy fölemlegetni holmi ostoba "Beatles kontra RS" vitát (mellesleg ez a vita nem, vagy legföljebb RS-oldalról létezik), mindenesetre azt javaslom: nyissunk mi is itt egy oldalt, azaz írjon mindenki, aki vonzalmat érez a Történelem Legnagyobb Zenekara, a BEATLES iránt! Kicserélhetnénk egymással a véleményünket, információinkat stb. Profi rajongók, figyelem! Máris a figyelmetekbe ajánlok egy hasznos weboldalt: www.rarebeatles.com
Különben talán még érdekesebb, amit az All Thing Must Pass, konkrétan az Art of Dying-on való közreműködéséről ír, amiből végül szintén kivágták. :) De oldalakon keresztül ír róla, hosszú lenne idézni.
A tizennegyedik életévem igen jelentősnek bizonyul. 1964 elején az ügynököm - azaz anyám - közli velem, hogy el kell mennem a London belvárosában lévő Charlotte Streeten álló Scala Theatre-be. Ahogy aznap délután a Piccadilly vonalon utazom, fogalmam sincs, miféle munkára igyekszem. Gyanítom, ez is a terv része, mert a színházban összegyűlő tinédzsercsordából senki sem tudja, mi történik. Ha valaki valódi reakciót vár a közönségétől, a legjobb, ha összeterel egy csomó gyereket egy színpad előtt, ahol pár hangszeren kívül semmi sincs, és egyszerűen nem árulja el nekik, ki fog fellépni.
Mindazonáltal olyat is tudok, amit más nem: bárhol felismerném Ringo Starr Ludwig dobfelszerelését. Azt viszont még én sem találtam volna ki, hogy a Beatles filmet forgat.
Hirtelen mozgolódás támad oldalt, majd varázsütésre megjelenik a színpadon Ringo, John Lennon, Paul McCartney és George Harrison a mesés fekete galléros szürke moheröltönyében. A Scala Theatre örömujjongásban tör ki.
Ez a jelenet lesz a Beatles első mozifilmjének, az Egy nehéz nap éjszakájának fináléja. Amikor bennünket, gyerekeket filmeznek a nézőtéren, a színpadon dublőrök állnak. Amikor azonban John, Paul, George és Ringo játszik, legfeljebb harminclábnyira vannak tőlem. A Beatles rajongói klub teljes jogú tagjaként el sem akarom hinni, milyen szerencsés vagyok. Nemcsak az első sor közepén ülhetek egy zárt körű koncerten (vagy legalábbis koncertszerűségen), még meg is örökítenek celluloidon az első muzsikusbálványaimmal.
Bár úgy volna! Philip Collins úrfi távollétével tűnik ki a nyáron a mozikba kerülő filmben. Aznapi produkcióm a vágószoba padlóján végzi. Nem ordítottam talán elég hangosan?
Ugorjunk előre a kilencvenes évek elejére. A film producere, Walter Shenson meglátogat a Genesis stúdiójában, a Surrey-ban lévő Farmban. Az Egy nehéz nap éjszakájának harmincadik évfordulója van, és Walter arra kér, hogy mondjam fel a hamarosan megjelenő DVD-re kerülő werkfilm narrációját. Átküldi a kivágott jeleneteket, amelyekben én is szerepelek. Jó párszor megállítom a felvételt, hogy kiszúrjam a tizenhárom éves önmagam. Tudom, hogy ott voltam: megkaptam érte a tizenöt fontot, és be is váltottam a csekket. Nem egy Beatles-rajongó hagymázas vágyálma volt csupán. Miután újra meg újra meredt tekintettel végignézem a képkockákat, rátalálok valakire, aki meggyőződésem szerint én vagyok. Emlékszem a nyakkendőmre (piros, gyémántmintás - kész szerencse, hogy a filmet fekete-fehérben forgatták) meg a rózsaszín ingemre. Mellékesen ugyanezt viselem a Going Back borítóján is. Annyira biztos vagyok a dolgomban, hogy végül bekarikáznak az elkészült DVD-n. Ott ül egy fiatal srác mozdulatlanul, tátott szájjal a többiek között, akik felállva visítoznak, és simán lehet, hogy még be is vizelnek az izgatottságtól.
Valószínűleg ezért nem vagyok benne a filmben: mert nem mutatom a Beatle-mánia tüneteit. Elképzelhetik, amint a rendező, Richard Lester rárivall a vágóra: „Tüntesd el azt a kockát, az a hülyegyerek ülve maradt!" De szó sincs róla, hogy laza akartam volna lenni. Egyszerűen ennyire le voltam nyűgözve, hogy hallhatom, láthatom, érezhetem a Beatlest. Mindent látni akartam. Eszem ágában nem volt visítozni ahelyett, hogy figyelnék.
A Tell Me Why szólt, a She Loves You meg az All My Loving, azok a számok, amelyek először lobbantották lángra sebesen formálódó zenei szinapszisaimat. Tudtam, hogy ez lesz a jövő, az én jövőm, és élvezni akartam. Felejtsük el az istenverte színészkedést. Talán az segített eljutnom abba a színházba, de ha az összképet tekintjük egyáltalán nem érdekelt.
Később külön-külön előadom ezt a történetet Paulnak, George-nak és Ringónak (Johnnal nem találkoztam soha). Amikor Paulnak átadtam egy amerikai zenei díjat a londoni Talk of the Town klubban, megkérdezte:
- Tényleg benne voltál az Egy nehéz nap éjszakájában?
Benne. Lehet, hogy a végső változatból aztán kimaradtam, de igen, benne voltam.
Phil Collins: Mindhalálig, Könyvmolyképző, Szeged, 2018, 42-44. oldal
Pedig itt azért még régebben is viszonylag visszafogottan nyilvánultam meg, már ami a feltöltéseket illeti. Inkább a facebookon tolom. Ide egyre ritkábban nézek be, főleg amióta megtudtam, hogy "magyar gyűlölő" vagyok. Szóval inkább az fb-n. A gyűjtői csoportban az egyik kolléga nemrég posztolta, hogy külön winchester-t rendszeresített a Beatles ritkaságoknak. A holnapi lesz a 161. tartalom megosztás a "bootleg friday" sorozatban. Tudom... írtam már párszor... de ha komolyan érdekel a téma...
Pár hete azért cseréltem le a vlc-t, mert én is több ilyen kihagyást tapasztaltam egyre több anyagban. Gyanakodni kezdtem, meghallgattam másik lejátszóval, láss csodát, hiba sehol.
Ja...vagy úgy... A VLC, bár kezeli a hang codec-eket is, nem zene lejátszó. Nem arra való. Mindenkinek csak ajánlani tudom a foobar2000-et. Ingyenes, nyílt forráskódú, kívül-belül tökéletesen testreszabható, rengeteg formátummal, pluginnel és codec-kel bővíthető, kifejezetten audio lejátszó. 13 éve, a 0.6-os verzió óta használom. Verhetetlen.
Ezt megerősíthetem: van olyan médiafájl, amit a VLC hangkihagyással játszik le. Azt hittem, hibás a fájl. Aztán kipróbáltam MPC-HC-val, és ott hibátlanul játszódott le.
Természetesen nem téged róttalak meg.Rengeteg kincset köszönhetek neked.
Az Anna elején nem volt hangkihagyás,a Thank You Girlnél a változatosság kedvéért a 00:harmincvalahányadik másodpercnél volt hanghiba.Most arról a bizonyos google linkről letöltöttről beszélek.
Könnyen lehet,hogy a VLC a hibás,bár mindig ugyanazon a helyeken tapasztalom a "nüansznyi" kihagyásokat.
A második,sokkal jobb verzió második CD-jének utolsó 2 demója nálatok teljesen hibátlan?Nálam rengeteg hangkimaradás
tapasztalható.
A kiadó felé:
2023 karácsonyi piacára a '63-as 2 sorlemez,valamint azok kislemez környezete megjelentetése egy alapos de-mixelés után megfontolásra alkalmas ötlet,szvsz.
Ez a metódus megismételhető '24-ben,aztán '25-ben.
Fan-made cucc, éppenséggel lehetnek hibák a masteringben, bár én nem vettem észre. De majd fejhallgatóval figyelmesebben meghallgatom. A google linken nem ez van, az az első verzió. Ez a második változat újabb de-mix szoftverrel készült, szeparáltabbak a hangszerek, jobb a sztereó hangkép. Az eredeti féloldalas sztereó mixhez képest szerintem klasszisokkal jobban szól.
"When will the Ukraine charity concert take place?
The concert is set to take place on June 24 and will be dedicated to supporting the Ukrainian president, Volodymr Zelensky, and his people to defeat Russia’s forces. The organisers said they had been working on putting together the event for a long time but they hadn’t been able to pick the date until now."
Úgyhogy a kérdés ezzel el is dőlt. Amúgy a Wembley stadionban lesz a produkció, ott várhatóan nem lesz légi riadó. Nincs több kérdésem.
Megint nem tudom, hogy nyitott kapukat döngetek-e, bocs, ha igen.
A szóviccekről lesz szó :)
Már a Molnár-könyvben szó esik arról, hogy a Rubber soul (Gumilélek) a soul zenével poénkodik. De hogy itt a soul is szóvicc, azt ők sem említették, a MacDonaldban olvashattuk, hogy a "rubber sole" = gumitalp, a vicc alapja.
Ugyanígy Macdonald írja, hogy a "Ticket to ride" akár "ticket to Ryde" is lehetne vagyis jegy a Wight-szigeti Ryde városába... (Mellesleg a Backbeat filmben is poén volt a hamburgi indulás előtt, hogy 'Voltál már külföldön? - Persze. - Akkor jó. - Wight szigetén. - Aha.')
Tudtommal a legismertebb Beatles-szóvicc sincs igazából elmagyarázva sehol:
"1962 májusában a Beatles – a dobossal még Pete Best volt – megkapta első lemezszerződését. Már ekkor alkalmuk nyílt együtt dolgozni a világhírű zenei producerrel, George Martinnal, aki a zenekar további életében is jelentős szerepet játszott, sokak szerint ő volt az ötödik Beatle. Martin szigorúan és keményen hajtotta a csapatot. Egyik este, egy igen kimerítő nap után behívta a fiúkat a keverőbe, és szépen sorban felsorolta, mit rontottak el, és mi mindent kellett volna máshogy csinálniuk. Ezután nyugodtan hátradőlt, és megkérte a fiúkat, mondják el, ők mit nem tartottak megfelelőnek. George Harrison szólalt meg először, lassan, kedvetlenül: „Hát, kezdjük talán azzal, hogy nekem a maga nyakkendője nem tetszik." A helyiségben hatalmas nevetés tört ki, és innentől kezdve megtört a jég: a fiúk a maguk bolondos, humoros énjét adhatták."
A nyakkendő angolul "tie" - ami azonban millió mást is jelent, pl. kötelék, kötelezettség, kötöttség!
George szóvicce tehát arról szólt, hogy "Nem tetszik a nyakkendője / Nem tetszik, hogy kötöttségeket támaszt felénk!"...
