"Tudod, az őszintén bennünk rejlő lélek olyan mint a feszes víztükör, a legapróbb fuvallat, a benne rejlő élet mozdulása felkavarja, és már másnak látszik, mint való arca. De mindennek oka van."
Tükörképed
Válaszoltam a másik topicon, és oly szeretettel fogadtam, ahogyan az nekem szántad.
Hozzon a szellő orgonaillatot ablakod alá, ezen a szép vasárnap délutánon
"Foghatom azt a tükröt, bárhogy, mert én úgy akarom. Hihetem, hogy egyenes, közben teljesen ferdén tartom. Vagy egy görbe tükröt tartok, amiben én hiszek. De te nem azt látod. Megszínesíthetem, mert nekem úgy tetszik. Játszhatok a képpel, hogy úgy láss, ahogy nekem jó. De felesleges. Légy te a tükröm... Akarj látni, ha még hibázik is valahol az a kép, mert ha nem ábrándot kergetsz megláthatsz, talán görbén, foltokkal, sárosan, se jól, se rosszul, se fehéren, se feketén, csak úgy."
Leleszi Balázs Károly: A szeretet szétáradása az emberek között
A szeretettel nem bánhatok úgy, mint valami féltve őrzött ritka kinccsel: a szeretet mindenekelőtt a szívem tevékenysége.
Az emberi szív önmagában semmit sem tud létre hozni, hanem maga is abból nyer tápot és oxigént, hogy összegyűjti a vért, megtölti azt élettel, s aztán szétáramoltatja az egész testben. S ne feledjük, a szívizom nagy erőkifejtésre képes és nem fárad el soha.
Ilyen a cselekvőn szerető ember élete is: amit az egyik oldalon felvesz - azt a másik oldalon továbbadja. Folyamatosan. Nem pihenve... Tudom-e arra kérni a Teremtőt, hogy adjon nekem, hogy én is adni tudjak?
Lassan leszokunk a szeretetről, az önzetlenségről, az áldozathozatalról, egymástól elmenekülünk - azért, mert olyan üres lett az életünk. Pedig ma is cselekedve szerető szívek után sóvárog a világ.
Azokra vár, akik meghallják a nyomorúság igájában vergődő lelkek jajszavát. Akik többet látnak a felszíni hullámzásnál... Ma még jelen van Káin husángja, a téboly vérszivattyúja, és hihetetlenül sok könny csorog végig az arcok árkaiban, millió és millió vérző seb kiált kötözés után, sokasodnak a füstölgő romok, földjeinken tövis és bogáncs terem, családokon belül rombol a harag és a viszály, ítéletidők tombolnak világ szerte...
Albert Schweitzer írta ezeket a gondolatokat: ˝Fel kell oldani a lebéklyózottat, felszínre kell hozni a földalatti források vizét: az emberiség várja az ilyen feladatok megoldására képes embereket.˝ Segítsünk önzetlenül egymáson! Osszuk szét szerte a nagyvilágban a szeretetet, hogy emberibbé váljanak az emberek.
Igazán szép "Gárdonyit" hoztál, világklasszis író, túlzás nélkül lehet mondani! :)
Remélem, jól vagy!
A fogorvos nyomai gyógyulóban???
A szeretet a mindent arannyá változtató csodaláng. A láng heve a gyönyörület. A gyönyörületet kincsünknek érezzük: tehát mentjük az elmúlástól. A festő menti festékkel, a költő tollal. A képnek az a része a mesteri. A könyvnek az a lapja halhatatlan.
Gárdonyi Géza
Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán. Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég, Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég. Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik, Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása, A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba. Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam, A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.
Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban. Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein, Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje, Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele.
Eljön az idő, majd amikor ujjongva ünnepled érkező önmagad saját ajtódnál, saját tükrödben, s mindkettőtök egymásra mosolyog,
s azt mondja, ülj ide. Egyél. Újra megszereted az idegent, aki magad voltál. Adj bort, adj kenyeret. Add vissza szívedet önmagadnak, az idegennek, aki szeretett
egész életedben, akire fütyültél egy másikért, aki kívülről ismer. Vedd le polcodról a szerelmes leveleket,
a fényképeket, a csüggedt cédulákat, hámozd ki önnön képed a tükörből. Ülj le. Gyönyörködj életedben.
Gárdonyi Géza: Virágok világa
Nagyideig hittem, hogy a tudósok többet tudnak a virágról, mint amennyit mi tudunk. Nem tudnak annyit. Ők csak számokat tudnak, meg neveket, meg külső és belső részeket. Az igaz, hogy ilyesmit aztán tudnak sokat. De azt nem tudják, hogy miért kelt az emberben más érzést a tulipán látása, meg mást a gyöngyvirágé, mást a vadrózsa látása, mást a szegfű látása.
Mért kelt vidámságot a tulipán látása? Mért csupa erő és élet ez a piros szép nagy virág? Mindig megállok, mikor az első tulipánt meglátom. A szemem leányt keres, akinek odanyújtsam, és aki dalolva menjen útjára vele. Földillatot érzek; és ha még nincs itt a fecske, reá gondolok. Óh tulipán kedves virágunk nekünk. Ha ez a virág dalolna, magyar nótát dalolna, - az is bizonyos.
Milyen más érzést kelt bennem a gyöngyvirág látása. Ott áll ő az erdő árnyékán a széles zöld levélpalást alatt angyali alázatossággal meghajolva. Néha harmatosan. És olyankor olyan, mint a könnyező menyasszony. Néha a fehér bodrokban talpig pompázva; és olyankor olyan mint a klastromban nőtt leány. Fehér szépségében áll a lombok árnyékos boltozata alatt. Áll és várakozik. - Kit vár? Kinek született? Tudja-e, hogy van? Tudja-e, hogy bűbájos? Tudja-e, hogy az ember elgyönyörködve nézi? Nincs felelet. A virág titok. Ember elméje az ő élete világába be nem hatolhat.
Hogy van az, hogy a vadrózsa meg részvétet kelt bennem. Mintha árva volna az a virág. Árva, szegény és elhagyott leány, aki csak akkor piros, mikor megszólítják, máskor mindig halovány.
Ha az ember virággá válna az embersége levetkeztével, lehetne-e a gazdag, vastag derekú és gömbölyű arcú bárónéból vadrózsa? Nem. Csak a szegény árva pásztorleány lehetne az. A pásztorlány, akinek a haja szőke, a szeme pedig esténkint harmatos, mert az anyja mostoha.
A kerti rózsa, óh az mind gazdag kisasszony! Divatos pompa, kábító illat, néma irigység, rangban való örökös vetélkedés, életvágy, elfojtott szerelmi suttogások.
Lehet-e, hogy valaki ugyanazt érezze és gondolja, mikor kakukkfüvet lát? S lehet-e hogy amit a kakukkfű illatától körüllengve érez és gondol, ugyanezt érezze és gondolja a pipacs vagy az orgona, a hársvirág, a napraforgó és a liliom látásakor.
Mindezekre én nem tudok felelni. De minek is? A világon úgyis már csak az a kevés gyönyörködteti az embert, amit még a tudósok szét nem magyaráztak.
"Ez a legnehezebb manapság, ugye tudod?... Hogy hiányzik - nem is a szeretet - hanem a jóság. Ha valaki jó hozzánk, hirtelen melegünk lesz. Érezted már?... Hogy átsuhan rajtad valami megnevezhetetlenül kellemes érzés. Sőt, meg is lepődsz, hogy ilyesmi van még egyáltalán. Egy jó szó, egy jó tett - és szinte megszédülsz... Érezted már?"
Nagyon szép, nem kell idegeskedni!:-) Mi szeretjük!:-)
Pihentető álmokat kívánok!
Szeretettel:
Vass János: Ne szégyeld kimondani
Ember, ne szégyeld kimondani: SZERETLEK, Ne csak dajkádnak, kedvesednek mondd, szeretlek. . . De mondd a Holdnak, a Napnak is, hogy szeretlek, És mondd a szélnek, a fellegeknek, szeretlek, szeretlek!
Mondd a forrásnak, a csermelynek, szeretlek, A tavaknak és a tengereknek, szeretlek. . . Mondd a hegyeknek, a fenyveseknek, szeretlek, És a virágoknak, a mezőknek, szeretlek, szeretlek!
Mondd a delfinnek, a kismadárnak, szeretlek, A pillangóknak, az őzikéknek, szeretlek. . . Mondd a Földnek, Égnek, csillagoknak, hogy szeretlek, Minden népnek, összes gyermekének, szeretlek, szeretlek!
Ám ha szégyellnéd kimondani, hogy szeretlek, Hát kiáltsák világgá tetteid, szeretlek. . . E szócskától megszépül a világ, szeretlek, És akkor meglátod, visszakiált, szeretlek, szeretlek!
Egyébként rákerestem én is ....a fényképét láttam ,de az önéletrajzát nem néztem meg , jó , hogy feltetted . Köszönöm !
örülök , hogy rendeződött az élete !
(azt hiszem még nem említettem , de az önéletrajzi könyveket is
szeretem, gyűjtöm . Érdekelnek a különös emberi sorsok )
Hoztam én is egy verset ....
Leleszi Balázs Károly: Kétezer éves válasz
A világ oly szörnyen szerteágazónak tűnik. Szorongónak és nyugtalanítónak. Merre menjünk? Merre is? És hova? És miért? És hogyan? S kivel? A Kivel - ez az ember egyetlen lehetősége
Nemsokára az ágyban feküdtem, de nem mertem eloltani a lámpát. Egy különös érzés jött rám, annál csodálatosabb, mert egészen fáradtnak éreztem magamat. Nem akartam, nem mertem elaludni. Úgy éreztem, hogyha elalszom, egyszerre védtelen leszek, magam sem tudtam, mivel szemben. Nem mertem kiereszteni kezemből az életem gyeplőjét. Homályos, érthetetlen hangulatok emlékei jöttek rám, régi álmaimból. Mindig rosszakat szoktam álmodni, és sohasem emlékeztem álmaimra. Ki tudja, milyen - milyen kín vár rám az éjjel. És amint ott vergődtem a párnák közt (hiába próbáltam olvasni), egyszer csak még csodálatosabb érzés fogott el. Úgy tűnt fel nekem, hogy én nem is az elalvás ellen védekezem, hanem az ébredés ellen. Úgy tűnt föl, hogy alszom, és nem akarok, nem akarok felébredni.
Én mindig először megszagolom a könyvet, beszívom a képeket és a betűket, aztán úgy érzem: én vagyok a mese és a könyv az olvasó.
Maradj, fogd a kezem, ülj az ágyam szélére, mesélj! Ha lerúgom a paplant, takarj be, simogasd meg az arcom, és ha elalszom, akkor se hagyj el.
Múltkor azt álmodtam, hogy léggömbök nyílnak a fűben. Leszakítottam őket, és elpukkadtak. Sírtam. De színes könnyeket.
Hogyha zene szól, vagy ha a meleg fürdőkádban ülök, úgy borzongok, mintha fáznék. Legjobb lenne a fürdőkádat színültig megtölteni zenével, és búvárruhában elmerülni benne.
"Foghatom azt a tükröt, bárhogy, mert én úgy akarom. Hihetem, hogy egyenes, közben teljesen ferdén tartom. Vagy egy görbe tükröt tartok, amiben én hiszek. De te nem azt látod. Megszínesíthetem, mert nekem úgy tetszik. Játszhatok a képpel, hogy úgy láss, ahogy nekem jó. De felesleges. Légy te a tükröm... Akarj látni, ha még hibázik is valahol az a kép, mert ha nem ábrándot kergetsz megláthatsz, 
Szabédi László
A szeretet a mindent arannyá változtató csodaláng. A láng heve a gyönyörület. A gyönyörületet kincsünknek érezzük: tehát mentjük az elmúlástól. A festő menti festékkel, a költő tollal. A képnek az a része a mesteri. A könyvnek az a lapja halhatatlan.
Gárdonyi Géza
"Ellenállhatatlan varázs van abban, ha barátunk lelkében a magunkéval találkozunk." 
Oly egyszerű boldognak lenni,
de oly nehéz egyszerűnek lenni.
