Nagyon fáj, ami neked fáj.
Két család ment tönkre egyetlen borzalmas felelőtlenség miatt.
Ráadásul a környezetemben ismerik az ír fickót is és azt mondják, hogy rendes pali, nagyon normális család volt az is. Állítólag valami baj volt a feleségével, azért rohant.
De akkor hívott volna inkább mentőt. Vagy a fene tudja, mit csinálnék hasonló helyzetben.
Az az ember most 5-10 év börtönre számíthat (Halált okozó közúti veszélyeztetés)
De a gyerekeket semmi sem adja vissza.
Nagyon, nagyon sajnálom.
Pirítós
most tudtam meg MGPB bátyja révén, hogy ez a villám milyen közel csapott be, hogy kedves ismerősöm öccséről van szó. már meg sem próbálom leírni, hogy mit érzek.
Tudom, hogy minden szó felesleges most, de majd szólok a nagyimnak a "Nagymamám virtuális sírhantja"c. topicban, hogy próbáljon meg vigyázni a két kis csöppségre, ha találkozik velük odafent, az angyalok között. Hat gyermeket és számolatlan unokát nevelt fel tisztességgel, becsülettel, úgy hogy biztos vigyáz majd rájuk is. Oda egyébként mindenki vihet egy szál virtuális virágot eltávozott szeretteinek, sőt szólhat is hozzájuk. Odafent biztos látnak és hallanak minket.
Legyetek erősek.
Annyit szeretnék hozzátenni, hogy akkor én is a Pest felé tartó kocsisorban voltam, és nem egy felelôtlen autóst láttam, akik a tömeget elôzni szándékozván, a járdára hajtottak fel és úgy haladtak akár több száz métert is. Akkor persze még nem tudtam a tragédiáról, de önkéntelenül is eszembe jutott, hogy mennyire meggondolatlan és veszélyes cselekedet is ez néhány perc elônyért...
Őszinte részvétem.
Sajnos környezetemben többször előfordult szomorú haláleset (csecsemő), de a szülők (rokonaim, köztük Édesanyám) később megtalálták boldogságukat és béke lett lelkeikben.
Eddig is a gyalogosokat féltettem a legjobban, ezentúl még óvatosabb leszek és hiszem, hogy a topik hasznos a későbbi tragédiák megelőzésében (hiszen ez a célod). Ha csak egy pici gyermek életét is megmenthetjük azzal, hogy odafigyelünk és emlékezünk...
Valóban, de ha még a felelősség legkissebb morzsája se vetődhet rám, akkor se akarok azzal a tudattal élni hogy tragédiát okoztam. Amikor azt mondtam hogy nem akarok vezetni akkor elsősorban arra gondoltam, hogy a közlekedési morál kényszeríti az embert arra hogy az alapvető biztonsági megfontolásokat figyelmen kívül hagyja. És ha ebből fakadóan bármi bekövetkezik, azért én vagyok a felelős. Tehát elsősorban a következményektől tartok és nem a sebességtől, ami természetesen környezetfüggően biztonságos vagy veszélyes. (Még az is meglehet hogy holnap is autóval megyek dolgozni, de az biztos hogy soha többet nem fogok úgy vezetni, mint ahogy.)
A megoldás a falvak esetében is az lenne, ha több normálisan használható út épülne. Például a távolsági forgalom autópályákra terelése, vagy sok-sok autóút építése, ami gyalogosforgalomtól elzárt. A jelenlegi megoldás hogy országos főútvonalakon minden falunál 40-el lehet menni (és minden szilvafánál van egy falu) csak előidézi az ilyen tragédiákat. A megoldás a gyorsforgalmi utak lakott területen kívülre vezetése. Ha például lett volna egy Esztergom-Visegrád-Budapest autópálya vagy autóút, akkor ez a tragédia sem következett volna be. Városokban a megoldás a magas minőségű és megbízható tömegközlekedés. (Amíg nem lehet felférni a villamosokra, és a buszok félórákat késnek, addig nem lesz számottevő az autósok tömegközlekedésre való áttérése.)
(Majdnem) mindannyian vezetünk a megengedett sebesség felett. Szerencsére azt a forgalomszervezők is felismerik, hogy nem biztos, hogy a merev "50 km/h" az ideális és optimális megoldás. Majdnem leírtam az Árpád-hidat példának, de az most nem igazán lenne jó. :-(
Vannak viszont olyan helyek, ahol valamilyen kérlelhetetlen állhatatossággal kellene kényszeríteni és ellenőrizni a betartását. A falvakon átvezető kétszer egysávos főutak, például... :-((
Gyakran vezetek és gyorsan is szoktam menni. Nem teszek őrültségeket de rádöbbentettél hogy ez sokkal kevesebben is múlhat mint a Te esetedben. Nem tudom hogy holnap reggel lesz-e erőm beülni a kocsiba. Még mindig remegnek a kezeim...
Köszönöm, hogy sokan kifejeztétek a részvéteteket, ismeretlentől-ismerőstől jól esik. Azért azt fontos tudnotok, hogy nem azzal a szándékkel írtam le az eseményeket (nem volt könnyű), hogy magamat sajnáltassam. Inkább azt szeretném elérni, hogy néhányunk fejében megfoganjon a gondolat, hogy nem úgy vezetünk, nem úgy élünk, ahogy kellene. A másik célom, hogy találjak olyanokat, akik akarnak és tudnak tenni valamit azért, hogy ne történjen meg ugyanez máskor, máshol. Az eredményekről majd hamarosan írok.
Mélyen átérzem a tragédiát - nekem is két hasonló korú unokám van (nemZaturekként).
Az ide író olvtársakat pedig kérem, hogy ezzel a témával ne viccelődjenek - adott esetben ráadásul nem álnickról, hanem egy közismert régi Tasztalos testvérének a gyerekeiről van szó.
