Ha én dalolni indulok
Dalom az égig száll
Ha én sírni indulok
Könnyeim pokla vár
Ha én dalolni indulok
Szép mosolyod látom
Ha én sírni indulok
Már várom a halálom
Ha én dalolni indulok
Eszemben te jársz
Ha én sírni indulok
Sohasem találsz
Ha én dalolni indulok
Halk szavad ölel
Ha én sírni indulok
Konok kéztől el
Ha én dalolni indulok ű
Virágos réten lépkedünk
Ha én sírni indulok
Szétszakad, széthull életünk
Ha én dalolni indulok
Patikám te vagy
ha én sírni indulok
Már nem vagy tenmagad
Add nékem Istenem, utam dalolva járni
· Az ISTENi SZERetet jelenti talán azt, hogy "haza érkeztél"?
· A SZERElmes versek segítenek közelebb vinni ennek megértéséhez, minket. Az itt olvasható vers felidézi
Benned ezt a csodálatos érzést akkor is, ha épp most
nem vagy SZERelmes!
Merre visz az út, Hová hív a végtelen, Nyughatatlan vándor Lakik a szívedben. Néha úgy érzed, minden véget ér, De mégis mész tovább, Útra kélsz, vakon lépsz, Szertefoszlott álmok nyomán.
Mint összegyűrt papírdarab, Mit ide-oda hord a szél, Érzelem nélküli világban, Tenyérnyi boldogság foszlik szét. Mikor a világ nyugodni tér, Új erő hajt tovább, De szétszórt életedért, Csak a végtelen ölel át.
A lelked mélyen hallgat, De testedben erős a vágy, A dalok is szerelemről szólnak, Bárcsak hallhatnád. Pedig te is vársz valakire, Ahogy mindenkire valaki vár, De álmaidra félelem ül És sötét börtönbe zár.
Hová visz az út, Merre hív a végtelen, Megfáradt vándor, Lakik a szívedben. Amerre jársz, arról dalolsz, Milyen színes a világ, Miközben neked nyílik Minden fekete színű virág.
Fáj a szó Fáj a szó, elmondani nem tudom, A ki nem mondott szó bennem tombol. Próbál utat törni magának, De nem találja hol a kijárat. Néha előtörnek a szavak, De a lényeg mégis bennmarad.
Fáj a szó, Ezért hallgatni jó. Beszélni? Csöndben szenvedni, Vagy az egészet feledni? Valami új nagy cél kellene, Valami, ami hajtana előre. Egy új célért lelkesedni, Igen mandalát kell festeni. Jó az ötlet, de tehetség is kell, Magamat tehetségesnek nem érzem. És mégis színekkel és formákkal fejezem ki önmagam, Lefesteni próbálom, ha már elmondani nem tudom.
Forrás folyóba ömlik, folyó az óceánba; az egeknek folyton özönlik vegyülő suhogása; magány sehol; isteni jel s rend, hogy minden tünemény keveredjék valamivel - Mért ne veled én? A hegy csókolva tör égbe, habot hab ölel, szorit, átfog; egymást ringatva, becézve hajlonganak a virágok; a földet a nap sugara, a hold a tengereket: minden csókol... - S te soha engemet?
Az angyalok köztünk járnak , néha közénk le leszállnak , megpihennnek nyomukban eltünik a bánat ,
,viszont ha menniük kell akkor újra felszállnak
Egy angyal szólt: ennyi volt! S nem várt a világ határán, csak gyöngéden karjába zárt. Egy perc sem volt, s egy hűvös csókkal elragadott, Kértem őt, de búcsúzni sem hagyott...
Voltam valaki köztetek,
egy a sok között, S most hirtelen lelkem a mennybe költözött.
· Lindák Mihály: Vagyok
Vagyok, fény és árnyék, valóság és játék. Vagyok, hideg és meleg, szerető és rideg. Vagyok, kit gyűlölnek és szívből szeretnek. Vagyok, hitehagyott, eszmékért elhagyott. Vagyok, jó szerető, időnként fecsegő. Vagyok, hű barátod, alkalmatlan párod. Vagyok, heroikus, vagy melankolikus. Vagyok, szókimondó, mindent megtagadó. Vagyok, egy álomkép, máskor csupán rémkép. Vagyok, még szertelen, sokszor szégyentelen. Vagyok, aki adok és keveset kapok. Vagyok, nagyon gazdag, de rendkívül szegény. Vagyok, a hit, a remény, az elveszett esély. Vagyok, a lenn és fenn, talán érdemtelen. Vagyok, olyan, mint magadat látod.
A fény társa vagyok, Kinek neve árnyék, Ha ő nem lenne, Sötétségbe járnék. Élete lelke vagyok, Csakis érte élek, Követem őt a halálig, Mint hűséges kísértet. A háborúk zajában is Ott voltunk mindketten, Mutogattuk magunkat Csillagfényes esten. A mi frigyünk örök Nem tudjuk meddig még, Engem a földön láthatsz, A fényt, ha tiszta az ég.
Egy világ alkotott Téged Egy világot alkottál. Születésed örök és végzetes Mint a csillag mikor kihűl. Elfelejtett istenek alkotása Magadévá tett álmaid felett Felhők között éled napjaid Amikor is gyermek leszel újra. Erényből vagy érzéki Sugárzásod messzeszáll Emlékezni fog a szél Ha fénybe kapaszkodik az elme. Légy hű az álmodhoz! Légy az, akinek vallod magad! Akard a teret mely alkotni hagy; A repülés: az mindenek felett!
Égben járó emberek – repülnek álmok, tenger felett Égben járó reggelek – nézlek s látom még nem lehet Egy csók bújik reszketőn - Tenyered dombjain jár le s fel révedező időm Csókold meg halovány arcú szivárvány fejét – csókolj meg ezerszer... Még nem elég ! Veled mennek lassú árnyú fellegek Veled mennék szívedben – Adj helyet... Add magad nekem minden nap minden éjjelen Add szemed – add lelked – Add oda ezerszer mindened Mert... borulnak Napnak arcai – Halkult ölelések akarnak suttogásokat elkapni... Lendül a dal – hang elszakad – bolond szív dobbanása bent ragad Járkálnak szobám előtt álmatlan szavak - Hát itt vagytok mind? Eljöttetek? Ti is? Ti... "szeretlek"...? Mondd...s mondom - Felelem... - Szeretlek… Oly jó füledbe suttogni ezeket
Két kis szó bújik csendek mezején simogatjuk-simogatjuk - Te meg én Simogatjuk a kertet a fák alatt - Csókolják a levelek árván maradt arcunkat... Idő vánszorog - repülő ég szalad Itt marad minden - mit vihetnél - mind itt marad. Itt maradt a kék világ Itt maradt a "Te meg én"... Mert pusztulni kell tüzesen - Halni kéne szelíden - Gyúló emlék parazsat üzen... S akkor... Ragaszd össze kontinensek szétszakadt kabátját... Meddig járkáljanak szavaink végtelent kutatva át? Gyertek - Ti kérges tenyerekből ébredt remények kezei... Otthonunkra hol lelünk - szeretni...
Még szeretnék: némaságra csendet írni, mély titkokat megsejteni, teli kézzel kéregetni, önmagammal szembenézni, játékok között térdepelni, még egyszer, őszinte hittel játszani, egyenes úton eltévedni, esőcseppből könnyet inni, könnyű széllel elrepülni szörnyű percben mosolyogni, valamit neked mondani, kezedből szeretetet venni, senki elől bujdokolni, barátságot elültetni, szerelemben haldokolni, még szeretnék: szerelemből csókot adni.
Wass Albert: Egy szellő
Egy szellő jött, nyugatra induló.
Üzentem vele Néked.
Talán elér, talán átadja,
talán megérted.
Olyant küldtem vele
mit nem bír el levél.
Amit elejt a drót is
amire odaér,
és semmi hullámhosszon
nem lelni állomását:
a szívem dobbanását!
Egy szellővel
ma este-tájt
küldtem valamit Néked.
Talán elér,
talán átadja,
talán megérted
Juhász Ferenc: Virágok hatalma
Ó hold-lepény fehér gőzében merengő Nárciszok, mint a tűnődés gyenge szárnyán kinyílt szerelmes alkonyok, fogalmak, amik a gyenge, lágy merengés talaján kihajtanak, csókok, amik a szerelmes ágy fény-foltos falára vetik árnyukat, édes-gondolatok, amik a gond fém-sajgásából kiszállnak és illatos-méhüket ölelik szelíd, növényi lepke-szárnyak, vagytok-e más csillagon is, e földtől köröskörül odább, a megmérhetetlen messzeség mélyén, a lárva, báb- csillagok rétjein, idegen holdak króm-habjában fürödve, lélekző sejtekkel, ragacsos hónaljjal, buján gőzölögve, hisz ez a föld a nagy tejút egy szélső vérbokra csak, létével érzi, nem tudja bár a csigolya-húrt, a gerincvonalat, s ha új csigolya nő az idő farkában, feltűntök-e ott, mint sápadt, szomorú, nem-vándorolt partraszállt-vándorok?
Szabadon szállni mint a madárszeretnék veled,magasabban a fényes Napnála felhők felett,a korlátlan kék óceánban,ahol képzeletemúszik a kristálytiszta boldogságban,s nincs lehetetlen,nem háborítja semmi a békétnyugalmat és csendet,nincs féltékenység, nem ontja életétegymásnak sok-sok ember. Szabadon szállni mint a madárott ahol szép minden,szerelmes szívvel minden napján
Paul Eluard: Omló narancs hajad
Omló narancs hajad a világ nagy űrében, Mély csöndtől súlyos és homályos lomha tükrök Űrében, hol pucér kezem képed kutatja.
Szíved formája képzeletbeli, S szerelmed elveszett vágyaimra hasonlít. Ó, ámbra sóhajok, álmok, tekintetek.
De nem voltál mindig velem. Emlékezetem még ködös Attól, hogy láttalak, amint jössz s távozol. Az idő is szavakkal szól, mint a szerelem.
( Rónay György fordítása )
Paul Verlaine: Költészettan
Zenét minékünk, csak zenét, ezért a versed lebegőben ragadd meg a lágy levegőben, amint cikázik szerteszét.
Ha szókat írsz, csak légy hanyag, és megvetőn dobd a zenének, mert édes a tétova ének, s a kétes olvadó anyag.
Fátylak mögött tüzes szemek és déli, reszkető verőfény, s a langyos őszi ég merő fény, kék csillagok tündöklenek.
Mert csak te kellesz, Árnyalat, és semmi Szín, koldusi ékül, ó, fuvola s kürt összebékül, e síma álomszárny alatt.
A gyilkos Csattanó gaz úr, baj lenne ha versedbe hagynád, az ötletet, e durva hagymát, melytől könnyez a szent Azúr.
Szónoklat? Törd ki a nyakát és jó, ha izmod megfeszíted, pórázra szoktatván a Rímet. Mi volna, ha nem volna gát?
Ó jaj, a Rím silány kolomp, sükez gyerek, oktondi néger, babrál olcsó játékszerével s kongatja a szegény bolond.
Zenét minékünk, muzsikát ! Legyen a vers egy meg nem álló lélek, mindig új vágyba szálló, mely új egekbe ugrik át.
Egy jó kaland legyen dalom, hajnalban, az ideges szélben mentákra üljön észrevétlen...
Hallom Amerika dalát, hallom sokféle szent énekét, A kézművesekét, mindegyik aszerint dalolja a magáét, hogy jókedvű-e vagy komoly, A magáét dalolja az ács, miközben a deszkáját vagy a gerendáját méri, Azt dalolja a kőműves, amikor munkájához készülődik vagy abbahagyja a munkáját, Azt a révész, ami az életéhez vagy a csónakjához tartozik, dalol a fedélzeti matróz a gőzhajón, Dalol a cipész, miközben a munkaszékén ül, a kalapos, miközben áll, Hallom a favágó dalát, a szántó béreslegényt, ahogy reggel elindul, vagy ahogy délben megpihen, vagy amikor lemegy a nap, Az anya gyönyörű dalát, vagy a dolgozó fiatal asszonyét, vagy a leányét, aki varr vagy mos, Mindegyik azt dalolja, ha férfi, ha nő, amihez köze van, és nem egyebet, Napközben azt, ami a nappalé - és éjjel hallom a robusztus, vidám sihederek csapatát: Erőteljes, zengő dalaikat dalolják, ahogy csak a torkukon kifér.
Kell egy tiszta vízű tó, egy óriási rét, ahol a gondolat nincs gúzsba kötve, hol sárkányt fúj a szél.
Kell egy sűrű lombú erdő, sok énekes madár, ott rejtőzhetsz a bánatoddal, hogy új erőt találj.
Kell egy égig érő hegycsúcs, kell mély szakadék, ott értelmet kap minden perced, mely porrá hullna szét.
Kell egy mindent rontó nagy vihar, egy őszinte világ, ahol a csodákat, mit elképzeltél, együtt éljük át.
Kell egy hely, az otthonod, egy asztal és egy szék, saz érzés, mi halva volt, a Napban olvad szét.
Kell egy ember is, egy óriás, s az együtt mondott szó, hogy a szeretet az egyetlen, mi neked is, nekem is jó.
Ha a kérdésedre nincsen válasz, nincsen felelet, egyszerű, csak arra gondolj, legyen szeretet.
És az égből az angyalok úgy néznek majd reád, megszületett ím prófétájuk, az új emberkirály.
Ha a kérdésedre nincsen válasz, nincsen felelet, olyan egyszerű, csak arra gondolj, legyen szeretet.
Ha a kérdésedre nincsen válasz, nincsen felelet, olyan egyszerű, csak arra gondolj, legyen szeretet.
Ha a kérdésedre nincsen válasz, nincsen felelet, olyan egyszerű, csak arra gondolj, legyen... legyen szeretet."
Egy gyöngysorból ide lenn hiányzott egyetlen szem. Gyönyörű volt, csillogott, csak ez az egy híja volt. S Valaki odafenn, régóta vágyta már, hogy beteljesíthesse a csodát. Kis Tündérek kézben hozták, még a széltől is vigyázták... S most itt, Nálad van a csoda, Isten ajándéka.
mhi
Valamit kérnek tőled. Megtenni nem kötelesség. Mást mond a jog, mást súg az ész. Valami mégis azt kívánja: Nézd, tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet.
Messzire mentél. Fáradt vagy. Léptél százat. Valakiért mégegyet kellene. De tested, véred lázad. Majd máskor! - nyugtat meg az ész. És a jog józanságra int. De egy szelíd hang azt súgja megint: Tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél. Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg. Tán összetörte a szíved. Az ész is azt súgja: Minek? De Krisztus nyomorog benne. És a szelíd hang halkan újra kérlel: Tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet!
Ó, ha a harmadik egyszer első lehetne, és diktálhatna, vonhatna, vihetne! Lehet, elégnél hamar. Valóban esztelenség volna. De a szíved békességről dalolna, s míg elveszítenéd, bizony megtalálnád az életet! Bízd rá magad arra a harmadikra! Mert az a szeretet.
Laren Dorr:
Lennék. . .
Lennék Napod, ha nappal lenne, fényessé tenném hajnalod, bíborral festeném este a felhőt, hogy gyönyörködj, ha akarod. Felhő lennék, ha őszidő lenne,
langy esőt sírnék, mert messze vagy, aztán esőcsepp lennék, rád esnék, s gördülve csókolnám arcodat. Köd lennék, ha hűvös lenne,
fehér, vidám, mi nem ragad, ködkarjaimmal ölelném tested s megnyitnám előtted utadat. Hópihe lennék, ha tél hava lenne,
mit egyetlen céllal repít a szél, elolvadni gyönge kezedben, s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz. Szél lennék, ha új tavasz lenne,
elfújnám messze a tél hidegét, hajadba bújnék tincseiddel játszva, míg nevetve mondanád: most már elég. S mi lennék, ha itt lennél velem?
Mindenség lennék, hol nincsenek napok, égbolt lennék éjfekete éggel, hol nem ragyog más, csak a Te csillagod.
(Kahlil Gibran)
***
Szeressétek egymást, de a szeretetből ne legyen kötelék: Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partjai között. Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegből. Kínáljátok egymást kenyeretekből, de ne ugyanazt a cipót egyétek. Daloljatok, táncoljatok együtt, és vigadjatok, de engedjetek egymásnak egyedüllétet. Miként a lant húrjai egyedül vannak, habár ugyanarra a dallamra rezdülnek.
Adjátok át szíveteket, de ne őrizzétek egymás szívét. Mert szíveteket csak az Élet keze fogadhatja be. És álljatok egymás mellett, de egymáshoz ne túlontúl közel: Mert a templom oszlopai távol állanak egymástól, És a tölgyfa meg a ciprus nem egymás árnyékában növekszik.
Buzsik Tamás: Érezned kell!Nem mondhatok semmit, ami igazán fontos. Nem mondhatok el semmit, amit szeretnék. Nem mondhatom el ki vagyok, És azt sem hogy Te ki vagy nekem.
Mert üresek mind és némák a szavak Csak a szemek beszélhetnek és a hallgatás; Rabnak születik minden gondolat, Minden érzés, minden vallomás.
Hiába próbálok, nem mondhatok semmit. Semmit, ami mély, ami közel van a tűzhöz. Érezned kell, mert hallani nem hallhatod soha, Érezned kell a kimondhatatlant!
"Mindannyian megtanulhatjuk, miképpen fejezzük ki őszintébben és kedvesebben a szeretetünket - ezzel saját boldogságunkat éppúgy megsokszorozzuk, mint másokét. A szeretet megemeli lelkünket. Önnön lényünk és a közös emberi lényeg legnemesebb részeivel kapcsol minket össze.
Bármi legyen is, amire a figyelmünket leginkább fordítjuk, erősebbé fog válni az életünkben.
Ha kételkednél az élet erejében és a megújulás hatalmában, csupán figyelj az óriási kőtömb észrevehetetlenül piciny résén áttörő fűszál csodájára.
Nézz a nagy Egészre. A szeretet mindig ott van benne.
A feltétlen szeretet elkötelezettséget jelent az önmagáért való szeretet iránt az élet önmagáért való értelmének elismerése iránt; a hit iránt, hogy az emberiségben ott van a jó mindazon hibák, csalódások, tragédiák és rejtélyek ellenére, amelyek az emberi lét örök részei.
Észrevetted, mennyivel többet hallasz, ha ítélkezés nélkül figyelsz a dolgokra?
Bízd magad barátokra. De sose vedd a barátság kincsét magától értetődőnek.
Figyeld meg az emberek arcát! Látod, milyen megejtő, amikor a szeretet megjelenik valaki tekintetében, amikor ott csillog a szemében? Te is ilyen szép lehetsz!
Küldj szeretetet mindenfelé: északra, délre, keletre, nyugatra. Csodálatos perceket élhetsz majd át; tapasztald meg, milyen a világmindenség abszolút középpontjában lenni.
Önmagunk szeretete nem alakulhat ki, ha a más emberi lények iránti odaadó elkötelezettséget nem bontakoztatjuk ki magunkban. E nélkül puszta öntetszelgésbe fullad minden.
A szeretet olykor azt kívánja tőlünk, hogy ne lépjünk ki bonyolult kapcsolatainkból, hanem próbáljuk megoldani őket. De az sem kevésbé szeretetteli, ha az ember felszámol egy olyan kapcsolatot, amely megalázó vagy kiüresedett. Nem az az igazán fontos, hogy kilépünk-e egy ilyen kapcsolatból vagy sem, hanem az, hogy milyen szeretettel és tiszteletteljesen cselekszünk, miután meghoztuk döntésünket.
"Uram, tégy engem békéd eszközévé, Hogy szeressek ott,ahol gyülölnek,
Hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak, Hogy összekössek, ahol széthúzás van,
Hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz, Hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik, Hogy örömöt hozzak oda, ahol gond tanyázik. O, Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
Nem arra, hogy megvigasztaljanak, Hanem, hogy én megvigasztaljak,
Nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog, Aki elveszíti magát, az talál,
Várlak, ha jössz várlak, ha nem vártalak tegnap várlak ma várlak holnap várlak örökkön örökké várlak erényben várlak a bűnben várlak, 'milyen vagy hűtlen-hűségben várlak a Mennyben várlak a pokolban hogy együtt énekeljünk az angyalokkal vagy üvöltsünk a kíntól mert örökké égünk - Együtt... várlak, hogy várjuk a feloldozás üzenetét - Veled...
Várlak... és nem jössz szólítalak... és nem felelsz kereslek... és nem talállak önmagam sötétje fedi el a tájat - várlak...
várlak...
várlak...
Elnyel a múlt szaggat a jövő a jelen elröppent Nélküled semmi nincs - nehéz várni... de kell! ha nincs is remény, akkor is várni kell! Rád
mert hátha egyszer feltűnsz az úton, ahol én is megyek hátha szembe jössz velem hátha felismerjük egymást hátha Te is rám vártál mint én Rád hátha megállunk egymással szemben és azt mondjuk: "Itt vagyok!" hátha megfogjuk egymás kezét és elindulunk egy másik úton egyfelé, együtt hátha megérkezünk valahová és azt mondjuk: "Hazaértünk. Menjünk be, ez a mi otthonunk." s hátha ott boldogok leszünk örökkön örökké mint a mesékben mint az imákban mint az elsuttogott vágyakban mint a gyötrelem sikolyaiban mint - az életben
