Ez a topic nagyon nem arra valo, hogy nekialljunk vitatkozni, de az altalad eloadott legujabb verzio a baleset okarol nem is kicsit santit.
A sofor feleseget ugyanis NEM VITTE EL A HELYSZINRE KIERKEZO MENTO! Ha akkora nagy problema lett volna vele, hogy 100 metert a jardan kell menni annyira siet a sofor a helyszinre kierkezo mentohelikopter, vagy a mentok biztos ellattak volna es korhazba szallitjak.
Ez egyebkent mar az X-edik verzio az egeszrol es mind megbukik szep egymas utan.
Szo volt rola, hogy defektet kapott es azert ment fel a jardara, nem jott be.
Ez a "veletlenul" gazt nyomom a fek helyett verzio sem az igazi, annak tukreben, hogy tanuk allitjak az illeto mar kilometerekkel a baleset elott nem birt magaval es szaguldott mint egy allat, valamint, ha kiszamolod a "kisodrodas" es a megallas kozott eltelt idot tulsagosan sok az egy ilyen tevedeshez....
Ha visszagondolok, ez az út már tíz-tizenkét éve is nagyon forgalmas, mondhatni zsúfolt volt, pedig hol volt akkor az autók (a jó, a gyors, az erős autók) száma a mostanitól! Emlékszem, van Szentendrén, a Pismány-hegy aljában például egy olyan kijelölt gyalogátkelőhely, ahol mindig szinte féltem átmenni a hegy felől a másik oldalra, mert beláthatatlan volt az út, az autósok pedig sosem kímélték a benzint. Igazán csak akkor volt elviselhető, amikor nyaranta a Duna áradása miatt néhol víz alá került és lezárták.
Itt az egyetlen kielégítő megoldásnak a sürgős útépítést tartom, a kérdéses forgalmat elviselő, széles, többsávos, a településeket ahol csak lehet elkerülő út kellene. Ahol nem lehet, ott legalább korlátokkal el kellene választani a sűrű gyalogosforgalmat az út forgalmától. Viszont mostanában olyan hihetetlen számokat hall az ember, ha útépítésről van szó, fényűzően lehetne felépíteni egy családi házat tíz méter rendes autóút árából, vagy egy méter autópálya árából. Ahogy sejtem, ez a téma nem fog magas prioritást kapni.
Ahogy látom egynémely vezetőt, nem ártana egy komoly pszichológiai szűrés sem az autóvezetői vizsga mellé. Pszichológiait írtam, nem a PÁV névem ismert tortúrára gondoltam. Nyolc vagy kilenc emberrel jártam kresztanfolyamra, egy közülük nyilvánvalóan idegbeteg volt, egy pedig folyton részeg és az értékrendje sem volt egészen normális szerintem (bár ez csak megérzés volt). Gondoljunk az Árpád hídi baleset okozójára, ő egy rendesen működő rendszer esetén már régen nem vezethetne, hiszen már több balesete volt, köztük halálos áldozatokkal végződő, ittas vezetéses és ittas gyorshajtásos, egy ilyen után nyomorodott meg ő maga is (ha jól emlékszem a hírekre). Igaz, hogy ez ha igaz, amit Pirítós írt nem előzte volna meg a mostani balesetet, hiszen most egy szükséghelyzetben lévő, amúgy rendesnek és normálisnak ismert férfi okozta azt, engem azonban megnyugtatna egy ilyen változás.
Azt gondolom, hogy amit ma kell tenni egy jogosítvány megszerzésért, az meglehetősen sok. Nekem sem tetszett, hogy rabolják az időmet mindenféle gátlás nélkül. Ugyanakkor bármennyire soknak tűnik is, nagyon keveset kap érte az ember cserébe, pont azt nem (és egyáltalán nem) tudja meg az ember (magáról, a társairól), hogy hogyan viselkedne vészhelyzetekben. A repülőgép-pilótáknak a szimulátor egy egészen kivételes égi ajándék, nagyon jó volna hasonló a közúti vezetőknek is, amiben a maga harminc órájából mindenki eltölthetne legalább ötöt, kifejezetten veszélyes helyzetekkel küzdve. Tudom, hogy ez tízmilliárdokba kerülne, akár csak öt helyen telepítve az országban, de ha csak két gyereket megmenthetne az elkövetkezendő ötven évben, akkor megérné. Nagyon meg.
"Ne állj zokogva síromnál,
nem vagyok ott.
Nem alszom.
De ott vagyok az ezer szélben,mi fú.
Én vagyok a gyémántcsillogás a havon.
Én vagyok a napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd ősi eső.
Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,
ott vagyok minden hangban veled,
a csendesen köröző madár szavában,
de én vagyok a csillag is, mely rád süt az éjszakában.
Ne állj hát zokogva síromnál,
nem vagyok ott.
Nem haltam meg."
(Ismeretlen)
Nagyon fáj, ami neked fáj.
Két család ment tönkre egyetlen borzalmas felelőtlenség miatt.
Ráadásul a környezetemben ismerik az ír fickót is és azt mondják, hogy rendes pali, nagyon normális család volt az is. Állítólag valami baj volt a feleségével, azért rohant.
De akkor hívott volna inkább mentőt. Vagy a fene tudja, mit csinálnék hasonló helyzetben.
Az az ember most 5-10 év börtönre számíthat (Halált okozó közúti veszélyeztetés)
De a gyerekeket semmi sem adja vissza.
Nagyon, nagyon sajnálom.
Pirítós
most tudtam meg MGPB bátyja révén, hogy ez a villám milyen közel csapott be, hogy kedves ismerősöm öccséről van szó. már meg sem próbálom leírni, hogy mit érzek.
Tudom, hogy minden szó felesleges most, de majd szólok a nagyimnak a "Nagymamám virtuális sírhantja"c. topicban, hogy próbáljon meg vigyázni a két kis csöppségre, ha találkozik velük odafent, az angyalok között. Hat gyermeket és számolatlan unokát nevelt fel tisztességgel, becsülettel, úgy hogy biztos vigyáz majd rájuk is. Oda egyébként mindenki vihet egy szál virtuális virágot eltávozott szeretteinek, sőt szólhat is hozzájuk. Odafent biztos látnak és hallanak minket.
Legyetek erősek.
Annyit szeretnék hozzátenni, hogy akkor én is a Pest felé tartó kocsisorban voltam, és nem egy felelôtlen autóst láttam, akik a tömeget elôzni szándékozván, a járdára hajtottak fel és úgy haladtak akár több száz métert is. Akkor persze még nem tudtam a tragédiáról, de önkéntelenül is eszembe jutott, hogy mennyire meggondolatlan és veszélyes cselekedet is ez néhány perc elônyért...
Őszinte részvétem.
Sajnos környezetemben többször előfordult szomorú haláleset (csecsemő), de a szülők (rokonaim, köztük Édesanyám) később megtalálták boldogságukat és béke lett lelkeikben.
Eddig is a gyalogosokat féltettem a legjobban, ezentúl még óvatosabb leszek és hiszem, hogy a topik hasznos a későbbi tragédiák megelőzésében (hiszen ez a célod). Ha csak egy pici gyermek életét is megmenthetjük azzal, hogy odafigyelünk és emlékezünk...
Valóban, de ha még a felelősség legkissebb morzsája se vetődhet rám, akkor se akarok azzal a tudattal élni hogy tragédiát okoztam. Amikor azt mondtam hogy nem akarok vezetni akkor elsősorban arra gondoltam, hogy a közlekedési morál kényszeríti az embert arra hogy az alapvető biztonsági megfontolásokat figyelmen kívül hagyja. És ha ebből fakadóan bármi bekövetkezik, azért én vagyok a felelős. Tehát elsősorban a következményektől tartok és nem a sebességtől, ami természetesen környezetfüggően biztonságos vagy veszélyes. (Még az is meglehet hogy holnap is autóval megyek dolgozni, de az biztos hogy soha többet nem fogok úgy vezetni, mint ahogy.)
A megoldás a falvak esetében is az lenne, ha több normálisan használható út épülne. Például a távolsági forgalom autópályákra terelése, vagy sok-sok autóút építése, ami gyalogosforgalomtól elzárt. A jelenlegi megoldás hogy országos főútvonalakon minden falunál 40-el lehet menni (és minden szilvafánál van egy falu) csak előidézi az ilyen tragédiákat. A megoldás a gyorsforgalmi utak lakott területen kívülre vezetése. Ha például lett volna egy Esztergom-Visegrád-Budapest autópálya vagy autóút, akkor ez a tragédia sem következett volna be. Városokban a megoldás a magas minőségű és megbízható tömegközlekedés. (Amíg nem lehet felférni a villamosokra, és a buszok félórákat késnek, addig nem lesz számottevő az autósok tömegközlekedésre való áttérése.)
(Majdnem) mindannyian vezetünk a megengedett sebesség felett. Szerencsére azt a forgalomszervezők is felismerik, hogy nem biztos, hogy a merev "50 km/h" az ideális és optimális megoldás. Majdnem leírtam az Árpád-hidat példának, de az most nem igazán lenne jó. :-(
Vannak viszont olyan helyek, ahol valamilyen kérlelhetetlen állhatatossággal kellene kényszeríteni és ellenőrizni a betartását. A falvakon átvezető kétszer egysávos főutak, például... :-((
Gyakran vezetek és gyorsan is szoktam menni. Nem teszek őrültségeket de rádöbbentettél hogy ez sokkal kevesebben is múlhat mint a Te esetedben. Nem tudom hogy holnap reggel lesz-e erőm beülni a kocsiba. Még mindig remegnek a kezeim...
Köszönöm, hogy sokan kifejeztétek a részvéteteket, ismeretlentől-ismerőstől jól esik. Azért azt fontos tudnotok, hogy nem azzal a szándékkel írtam le az eseményeket (nem volt könnyű), hogy magamat sajnáltassam. Inkább azt szeretném elérni, hogy néhányunk fejében megfoganjon a gondolat, hogy nem úgy vezetünk, nem úgy élünk, ahogy kellene. A másik célom, hogy találjak olyanokat, akik akarnak és tudnak tenni valamit azért, hogy ne történjen meg ugyanez máskor, máshol. Az eredményekről majd hamarosan írok.