Bármennyire is hihetetlen, a kaftán is magyar, nomád találmány. Ha nem lett volna kabát, akkor az indoeurópaiak pokrócban kolbászolnának még mindig! Mint Rambó!:-)
Valahogy csak hívni kell a magyar elődnépekeket. Mert szerintem voltak. A honfoglalás előtt, de a honfoglalás után is volt olyan, amikor egyszerre több magyar föld volt. Nép is volt természetesen, csak más néven, esetleg más nép vezetésével. Ahogy, közöttünk is voltak török nyelvű népek!
Néhány kivételtől eltekintve (írek, svájciak, stb) a nyelv folyamata adja egy nép őstörténetének a fonalát. Többnyire itt is van néhány kivétel, de általában a nyelvtöbbség asszimilál pld a akkor már francia nyelvű normannok angolosodnak el erős nyelvi szubsztrátum hatással, vagy a bolgárok szlávvá válása hasonló dolog. A zsámbéki templomrom tábláján olvasható, hogy francia betelepülők építették, tehát akkor franciák lennénk? Mai Törökország török lakossága a Altáj és a Hangáj hegység között kialakult emberek leszármazottja akik között a mongoloid elem jelentős volt, de a mai törökök között ez nem jelentős, nyílván erős beolvadás csökkentette a törökök közt ennek az elemnek a számarányát. A nicknevemet is ezért választottam, mert a jamaiac angolul beszélnek ez nem jelenti azt, hogy az angolok Afrikából származnak.
A szkíta nyelvről szinte semmit sem tud a tudomány, ha Herodotosz néhány szómagyarázatát nem számítjuk. De nincs összefüggő nyelvemlék, így aztán elég nehéz megállapítani, hogy egyetlen nyelven beszéltek-e.
Ha viszont elfogadod, hogy a hun betörés után a szkíták többsége eltünt, kivéve a mai oszétek őseit, akkor tanulmányozhatod az oszét nyelvet, bár abból nehéz visszafelé következtetni, hogy milyen lehetett 2700 évvel ezelőtti őseik nyelve.
Ha nem érti meg egymást két ember, akkor azt a két nyelvet amit beszélnek lehet két külön nyelvnek tekinteni? Igen lehet!
Ha visszamennénk az időben a szkítáig, mit találnánk? Egységes nyelvet, vagy dialektusok halmazát, olyan nemzetségek halmazát, akik egymást nem értik? Szerintem nem! A példa erre a magyar nyelv, akik mind értik egymást, hiába élnek egymástól sok száz kilóméterre! Vagy a török népek, amelyek még távolabb élnek egymástól, mégis elég közel van a nyelvük egymástól. Kivétel a csuvas nyelv, de az szerintem egy keverék nyelv!
Ha egy nomád nép letelepűl, attól a nyelve nem változik egymás számára érthetetlenné.
Tehát, az örmény nép elődje nem lehetett nomád.
Tehát az indoeurópai népek, már ha voltak, nem voltak nomádok.
Ez azért nagy hülyeség. A nyugati örmény dialektus (az emigráns közösségek kivételével) kihalt, hiszen a törökök kiirtották őket. Amúgy pedig örmény ismerősök szerint egy-két nap gyakorlás kell, s tökéletesen értik egymást.
Ilyen alapon azt is lehet mondani, hogy Olaszországban 48 nyelven beszélnek (a Wikipédia ennyi itáliai nyelvet különböztet meg).
Magyarul: tokhár-iráni fehér hunok". Na de álljon meg a menet. Jaipur környékén a viszonylag ép fehér hun falvakban szép magyar dalokat énekelnek az emberek pentatonban. Te láttál már pentaton indoeurópait?
Hát éppen erről volt szó a vita első 10000 beírásában. Indoeurópaiakról beszélnek sokan, erre mondom én ma is, hogy ezt még soha senki nem bizonyította be.
A megoldást ma abban látom, hogy előítéletmentes nyelvészek kutatnák fel az eurázsiai ősnyelvet. Lehetőleg nem előre indoeurópainak minősítve mindenkit, akinek szemmel láthatóan volt sütnivalója.
Idézetedben utalás van több népre, mint a tokhárhoz hasonló "indoeurópai" képződményre: kusán, tán ujgur, talán a fehér hun is említtetett. Ők is felsorolják Andronovót, Afanaszjavót, meg más alapozó sztyeppei műveltségeket. Ne de az emlegetésük nem elég. Ezek mind sztyeppei népek voltak, és nem nyeretlen kétévesek. A Xia dinasztiával pillanatok alatt bevitték Kínába a bronzot, mégpedig igen nagy tételben.
Magam az ellentmondásos elképzelések gyökerét abban látom, hogy a sztyeppről kivándorló népek műveltsége feloldódott a környék népeiben. Szükségszerűen beolvadtak azokba a népekbe, amelyekre rátelepedtek, miközben saját nyelvüket csak részben tudták érvényesíteni a beolvadások során.
Biztosan sokszor elmondtam már, hogy új évezredünkben szerintem már tényleg egetverő anakronizmus 19. századi fajelméletes diszciplínák szerinti felosztások mentén tárgyalni a történelmet (indoeurópai, finnugor). Erre hoztál szemléletes példát az idézetekkel. Nem tudhatom persze, hogy azonosulsz-e velük, mert azért ez is számít valamit.
Amikor először olvastam, egy kicsit meglepődtem. Remélem nem lesz off amit hozok, mert fontos dolog. Az egyik indoeurópai nyelvről van szó. Mennyire nem egységes még ez az egy nyelv sem. Milyen hosszú időnek kell eltellni, hogy ennyire különbözővé váljon egy nyelv! Vagy, inkább soha nem volt egységes, csak egy irányba haladt!
A mai napig fennmaradt két irodalmi nyelvet, a nyugati örményt és a keleti örményt az irodalomban, illetve hivatalos szituációban (templomi prédikáció, állami és tudományos hivatalok, televízió) használják. Ezeken kívül az örménynek van számos beszélt változata. A legújabb elméletek 11 nyelvjáráscsoportot, azokon belül 44 nyelvjárást és több, mint 100 alnyelvjárást különböztetnek meg. Meg kell, hogy jegyezzük, hogy a „nyelvjárás” kifejezést politikai értelemben használják: a különböző nyelvjárások beszélői nem értik egymást (hacsak nem ismerik valamelyik irodalmi nyelvet), így nyelvészeti szempontból inkább 44 különböző beszélt nyelvről lehet szó. Ezek közül a legfontosabb a jereváni örmény, amelyet egyre szélesebb körben használnak, a beszéd mellett az informális írásokban is (pl. emailezés). Az örmények politikai érdekei azonban úgy kívánják, hogy — a kínaihoz hasonlóan, ahol szintén csak az írás közös — egy nyelvről beszéljünk a 44 beszélt és 7 írott nyelv helyett.
Ami a tokhár ágat illeti, nem három nyelvjárása volt (90. old.), hanem csak kettô (tokhár A ["keleti"] és tokhár B ["nyugati"]). Thomas Burrow elmélete szerint a Selyemút mentén elterülô rövid életu Shanshan királyság lakói (vagy egy jelentôs részük) a tokhárhoz meglepôen hasonlító nyelvet beszéltek (ez lenne a harmadik, a tokhár C). Elméletét a királyság írásos hagyatékára alapozza, mely gándhárí prákrit nyelven íródott, de mintegy ezer személynév s kb. 150 névszó nem ind eredetu. Csakhogy módszeres nyelvészeti vizsgálatok eddig e kérdéskörben nem történtek, annyit tudunk bizonyosan, hogy ezek a szavak nem indek � lehetnek éppen tokhár jövevényszavak is, de akár a környék számos (részben ismeretlen) nyelvébôl bármi. Amíg ezt nem vizsgálják meg, a harmadik tokhár nyelv léte pusztán bizonyítatlan hipotézis. A tokhárok elnevezésében nem az a lényeg, hogy egy (ujgur nyelvu) buddhista forrás (a Maitreyasamiti-a -t.aka kolofónja) tohri (twzry) néven nevezi ôket (90. old.), hanem hogy ezt hibásan azonosították a görög nyelvü forrásokban tocharoinak nevezett yüeh-chih néppel, amely az i. e. II. század második felében Észak-Afganisztánban telepedett le (amit róluk Tuxa-rista-nnak neveztek el), közülük emelkedtek ki a kusánok, akik egy keleti közép-iráni nyelvet beszéltek, amit ma baktriainak hívunk
Tusharas" and "Tukharas" redirect here. For the Tushara Kingdom, see Tushara Kingdom.
The Tocharians or Tusharas as known in Indian literature were the easternmost speakers of an Indo-European language in antiquity, inhabiting the Tarim basin in what is now Xinjiang Uyghur Autonomous Region, northwestern People's Republic of China. Their unique culture spanned from the 1st millennium BC to the end of the 1st millennium AD. Their language is called Tocharian.
Archaeology The Tarim mummies suggest that precursors of these easternmost speakers of an Indo-European language may have lived in the region of the Tarim Basin from around 1800 BC until finally they were assimilated by Uyghur Turks in the 9th century AD.
There is evidence both from the mummies and Chinese writings that many of them had blonde or red hair and blue eyes[citation needed], characteristics also found in present-day Afghanistan, Pakistan, Tajikistan and Central Asia, due to the populations' high genetic diversity. This suggests the possibility that they were part of an early migration of speakers of Indo-European languages that ended in what is now the Tarim Basin in western China. According to a controversial theory, early invasions by Turkic speakers may have pushed Tocharian speakers out of the Tarim Basin and into modern Uzbekistan, Tajikistan, Turkmenistan, Pakistan and northern India in the form of Kushans and the Tocharo-Iranic Hephthalites.
The Tarim Basin mummies (1800 BC) and the Tocharian texts and frescoes from the Tarim Basin (AD 800) have been found in the same general geographical area, and are both connected to an Indo-European origin. The faces on these frescos were usually vandalized by Muslim iconoclasts since the Middle Ages. The mummies and the frescoes both point to White types with light eyes and hair color. There is no evidence that directly connects them however, as no texts were recovered from the grave sites.
A recent article reaches the following conclusions:
This study confirms the assertion of Han [1998] that the occupants of Alwighul and Krorän are not derived from proto-European steppe populations, but share closest affinities with Eastern Mediterranean populations. Further, the results demonstrate that such Eastern Mediterraneans may also be found at the urban centers of the Oxus civilization located in the north Bactrian oasis to the west. Affinities are especially close between Krorän, the latest of the Xinjiang samples, and Sapalli, the earliest of the Bactrian samples, while Alwighul and later samples from Bactria exhibit more distant phenetic affinities. This pattern may reflect a possible major shift in interregional contacts in Central Asia in the early centuries of the second millennium BC.
— Hemphill and Mallory, 2004
However, another theory states that the earliest Bronze Age settlers of the Tarim and Turpan basins originated from the steppelands and highlands immediately north of East Central Asia. These colonists were related to the Afanasievo culture which exploited both open steppelands and upland environments employing a mixed agricultural economy. The Afanasievo culture formed the eastern linguistic periphery of the Indo-European continuum of languages whose centre of expansion lay much farther to the west, north of the Black and Caspian seas. This periphery was ancestral to the historical Tocharian languages.[1]
Language
The Tocharians appear to have originally spoken two distinct languages of the Indo-European Tocharian family, an Eastern ("A") form and a Western ("B") form. According to some, only the Eastern ("A") form can be properly called "Tocharian", as the native name for the Western form is referred to as Kuchean (see below). Commonalities between the Tocharian languages and various other Indo-European language families (as with Germanic, Balto-Slavic, even Italic or Greek) have been suggested, but the evidence does not support any close relationship with any other family. The only consensus is that Tocharian was already far enough removed, at an early date, from the other eastern I-E proto-languages (Proto-Balto-Slavic and Proto-Indo-Iranian), not to share some of the common changes that PBS and PII share, such as early palatalization of velars.
Tocharian A of the eastern regions seems to have declined in use as a popular language or mother tongue faster than did Tocharian B of the west. Tocharian A speakers probably yielded their original language to Turkic languages of immigrating Turkic peoples, while Tocharian B speakers were more insulated from outside linguistic influences. It appears that Tocharian A ultimately became a liturgical language, no longer a living one, at the same time that Tocharian B was still widely spoken in daily life. Among the monasteries of the lands inhabited by Tocharian B speakers, Tocharian A seems to have been used in ritual alongside the Tocharian B of daily life.
Besides the religious Tocharian texts, the texts include monastery correspondence and accounts, commercial documents, caravan permits, medical and magical texts, and a love poem. Their manuscript fragments, of the 8th centuries, suggest that they were no longer either as nomadic[citation needed] or "barbarian (hu)" as the Chinese had considered them.
Historic role
The Tocharians, living along the Silk Road, had contacts with the Chinese, Persians, Indian and Turkic tribes. They might be the same as, or were related to, the Indo-European Yuezhi who fled from their settlements in eastern Tarim Basin under attacks from the Xiongnu in the 2nd century BC (Shiji Chinese historical Chronicles, Chap. 123) and expanded south to Bactria and northern India to form the Kushan Empire.
The Tocharians who remained in the Tarim Basin adopted Buddhism, which, like their alphabet, came from northern India in the first century of the 1st millennium, through the proselytism of Kushan monks. The Kushans and the Tocharians seem to have played a part in the Silk Road transmission of Buddhism to China. Many apparently also practised some variant of Manichaeanism.
Protected by the Taklamakan desert from steppe nomads, the Tocharian culture survived past the 7th century. The Kingdom of Khotan was one of the centers of this ancient civilization.
Naming
The term Tocharians has a somewhat complicated history. It is based on the ethnonym Tokharoi (Greek Τόχαροι) used by Greek historians (e.g. Ptolemy VI, 11, 6). The first mention of the Tocharians appeared in the 1st century BC, when Strabo presented them as a Scythian tribe, and explained that the Tokharians — together with the Assianis, Passianis and Sakaraulis — took part in the destruction of the Greco-Bactrian kingdom in the second half of the 2nd century BC:
"Most of the Scythians, beginning from the Caspian Sea, are called Dahae Scythae, and those situated more towards the east Massagetae and Sacae; the rest have the common appellation of Scythians, but each separate tribe has its peculiar name. All, or the greatest part of them, are nomads. The best known tribes are those who deprived the Greeks of Bactriana, the Asii, Pasiani, Tochari, and Sacarauli, who came from the country on the other side of the Jaxartes, opposite the Sacae and Sogdiani." (Strabo, 11-8-1)
These Tochari are identified with the Yuezhi and one of their major tribes, the Kushans. The geographical term Tokharistan usually refers to 1st millennium Bactria (Chinese Daxia 大夏).
Today, the term is associated with the Indo-European languages known as "Tocharian". Based on a Turkic reference to Tocharian A as twqry, these languages were associated with the Kushan ruling class, but the exact relation of the speakers of these languages and the Kushan Tokharoi is uncertain, and some consider "Tocharian languages" a misnomer. Tocharian A is also known as East Tocharian, or Turfanian (of the city of Turfan), and Tocharian B is also known as West Tocharian, or Kuchean (of the city of Kucha)
The term is so widely used, however, that this question is somewhat academic. Tocharians in the modern sense are, then, defined as the speakers of the Tocharian languages. These were originally nomads[citation needed], and lived in today's Xinjiang (Tarim basin). The native name of the historical Tocharians of the 6th to 8th centuries was, according to J. P. Mallory, possibly kuśiññe "Kuchean" (Tocharian B), "of the kingdom of Kucha and Agni", and ārśi (Tocharian A); one of the Tocharian A texts has ārśi-käntwā, "In the tongue of Arsi" (ārśi is probably cognate to argenteus, i.e. "shining, brilliant"). According to Douglas Q. Adams, the Tocharians may have called themselves ākñi, meaning "borderers, marchers".
Tocharians in Indian Literature
Sanskrit literature in numerous instances refers to the Tocharians as Tusharas, Tukharas, Tokharas and Tuharas etc.
The Atharavaveda-Parishishta[2] associates the Tusharas with the Sakas, Yavanas and the Bahlikas.[3] It also juxtaposes the Kambojas with the Bahlikas.[4] This shows the Tusharas probably were neighbors to the Shakas, Bahlikas, Yavanas and the Kambojas in Transoxian region.
The Rishikas are said to be same people as the Yuezhi.[5] The Kushanas or Kanishkas are also the same people.[6] Prof Stein says that the Tukharas (Tokharois/Tokarais) were a branch of the Yue-chi or Yuezhi.[7] Prof P. C. Bagchi holds that the Yuezhi, Tocharioi and Tushara were identical.[8] Thus, the Rishikas, Tusharas/Tukharas (Tokharoi/Tokaroi), Kushanas and the Yuezhi probably were either a single people, or members of a confederacy. But based on the syntactical construction of the Mahabharata verse 5.5.15[9] and verse 2.27.25,[10] outstanding Sanskrit scholars like prof. Ishwa Mishra believe that the Rishikas were a section of the Kambojas i.e Parama Kambojas. And according to Dr B. N. Puri, the Kambojas were a branch of Tukharas [11].
A szövegben említett Stein prof Stein Aurél magyar kutató a II VH előttről.
A partnered nem blöfföl, csak más forrásokból dolgozik. Mondhatnám, selejtesekből.
Az indoeurópaiak "csúcstermékének" kinevezett tokhárok tök fehér emberek voltak. Semmi ferde szem, semmi indiai barnaság. A legkevesebb, hogy európai nyelvi örökség hordozójának tekintjük. Próbáld meg kitalálni, honnét származtak?
Róna-Tas András, A honfoglaló magyar nép, 160-163 oldal a tochárokról. Furcsa indoeurópai nyelvűek voltak mert az italo-kelta nyelvcsoporthoz közeli nyelvet beszéltek. Két távoli nyelvjárásukat találták (két nyelv?). A kínai határig is elvándoroltak. A kínai nyelvben számos tochár jövevény szó van pld a kinai méz szó tochár eredetű.. Esetleg a finnugor nyelvek is tartalmazhatnak tochár szavakat. A török népek is vettek át tochár szavakat. Az ökör szavunk a törökből vettük át, de a törökök a tochárból kapták (emlékezzünk az angol ox szóra). A kínaiak jüecsi néven írtak róluk. A hsziungnuk (ázsiai hunok) verték meg őket ie. 175 táján és nyugatra szorították őket. Iu. I. században pld Turfán környékén letelepedett tochárok nyelvéből még kerülhettek tochár szavak a török nyelvekbe. A wikipediában olvasható egy érdekes feltételezés, hogy a Mezopotámiában ie. 2200 körül szerepet játszó indoeurópai nép a gutik tochár nyelven beszéltek és klasszikus lovas nomád taktikával harcoltak, de ez csak még egy feltételezés. ( A kassukról később csak azt tudni, hogy indoeurópaiak voltak, Mittani vezető népe volt ind, az indoiráni nyelvcsoportból elszakadt nyelvű később.)
Hajlamos vagy a blöffölésre. A tochár egy indoeurópai nyelv, de kétlábon járó valóságos emberhez ezt a nyelvet hozzáragasztani csak azóta lehetséges, amióta egyáltalán figyelik a nyelvek természetét. Azaz csak párszáz éve. Az europid ember már a jégkorszak végén behatolhatott Ázsia távoli területeire, 10-12 ezer éve, de nem tudjuk, milyen nyelvet használt. Sokkal valószínűbb, hogy őseurópai nyelvű volt, ma ősfinnugornak lehetne talán nevezni. Egy viszonylag friss állapotból nyelvhasználatból nem lehet évezredekre visszanyúló következtetéseket alkotni.
Europid emberek a tochárokkal majd az indo-irániakkal érkeztek Belső Ázsiába. A leszármazottaik lehetnek a turfáni fehér ujgurok. Belsőázsiai eredet erős mongoloid elemek kellett, hogy jelentsen a honfoglalók embertani fajta típusok között, ez nincs így. Az avarok esetében így van és a török népek is mongoloid europaid keverékek.
A hozzánk csatlakozott török nyelvű néptöredékek között talán volt néhány százalék mongoloid elem, de az egész honfoglalók között minimális.
Az elmúlt fél évszázadban a hun kutatás lekerült az MTA napirendjéről, és tudományos szinten a régészeken kívül senki nem foglalkozott a kérdéssel - mondta el Obrusánszky Borbála orientalista a Múlt-kornak, amikor a korábban vele készített interjú után felmerült olvasói kérdéseket válaszolta meg.
Több helyen azt olvastam, hogy a mongol a török nyelvek közé tartozik. Mi a véleménye erről a mai mongol kutatóknak? (Nagy Iván)
A hagyományos elméletek szerint a mongol külön nyelv, de nagyon közel áll a törökhöz és a mandzsuhoz. Ezt ma már néhány mongol és európai kutató is úgy magyarázza, hogy azoknak egy korábbi nyelv, a hun lehet az alapja. Én is ezt a véleményt osztom, hiszen mint tudjuk, a hun részbirodalmak egészen a i.sz. 6. századig fennmaradtak, így a nyelv is egészen a türk korig megőrződött.
Milyen nem nyelvi bizonyítékok vannak a hun-magyar kapcsolatra? (Horváth Zoltán)
Minden tudományágban megtalálható a bizonyíték a hun származás elméletre. Igazából a történeti hagyományainkat sem sikerült megcáfolni, mert a Hunfalvy által írt kritika arra az egyetlen elemre fókuszált, hogy Csaba (Irnek) nem térhetett vissza Szkítiába, ezt pedig már a 20. század elején Marquart megcáfolta, majd az 1920-as évek végétől több magyar kutató bebizonyította a régi magyar történeti hagyomány valódiságát. Győrffy György is írt egy öt pontos felsorolást, hogy miért nem lehet igaz a magyar történeti hagyomány, de az új, keleti történeti és régészeti kutatások révén az is könnyedén megcáfolható. Vagyis: a magyar történeti hagyomány megőrizte a hun származás tudatát, erre számos bizonyíték akad a krónikákban.
Magyarország európai elnevezései mind a hun-magyar rokonságra utalnak. Hogyan lehet az, hogy Magyarország magyar neve egyáltalán nem utal a hun eredetre? (Biczi Éva)
Mert a pusztai népek elnevezésében a vezető törzs neve dominált, és természetesen ők is meg akarták magukat némiképp különböztetni a többi hun törzstől.
Mi most a hivatalos, iskolákban is oktatott tényállás a magyar nép eredetének kérdéskörében? (Fedor Dániel)
Még mindig kizárólagosan a finnugor elméletet oktatják, csak néhol említik meg a más megközelítéseket. Véleményem szerint az egész Ázsiáról oktatott tananyag nagyon elavult, hiszen egy 1950-1960-as évek körüli állapotot tükröz, és az egészet érdemes lenne az új dokumentumok alapján átírni.
Miért gondolják az MTA-ban, hogy csupán a mai finnugor népek a rokonaink és miért nem ismerik el a hun rokonságot? (Horváth Róbert)
Az elmúlt fél évszázadban a hun-kérdés lekerült a magyar tudományos kutatás napirendjéről, és a régészeken kívül szinte senki sem foglalkozott a hunok kutatásával. Ezért ma nincs egyetlenegy, kizárólagosan hunokkal foglalkozó szakértő, pedig nagy szükség lenne rá, hiszen az elmúlt 30 évben nemzetközileg nagyon sokat fejlődött ez a tudományág, és ebbe illene a magyaroknak is bekapcsolódni. Viszont ehhez át kellene értékelni a régi, mára elavult elméleteket, és erre a mai kutatók többsége nem hajlandó. Ehhez a kutatáshoz nagyon fontos a pusztai életmód, a kínai nyelv és egyéb források ismerete, és ez több éves intenzív tanulást igényel. Ráadásul a tudományos életben, nemzetközi szinten a publikációk száma és nem annak elmélyültsége és minősége a fontos. Szerencsére azonban úgy tűnik, hogy néhányunk figyelemfelkeltő munkája révén van érdeklődés a hunok kutatása iránt.
Az avarok hogyan illeszkednek a képbe? Jogos-e a zsuanzsuanok azonosítása az avarokkal, vagy az európai avarok a Turáni-alföld népeivel (pl. párnok) azonosak? (Ötvös Péter)
Az avar-zsuazsuan azonosításnak komoly szakirodalma van, sok mongol régész is elfogadja az elméletet. Nyelvészeti alapon is megállja a helyét, hiszen ahogyan Csongor Barnabás, majd Csornai Katalin sinológus felhívta a figyelmemet, a zsuanzsuan szó a régi kínai nyelvben hvar/uar alakban van jelen, amely kiadja az avar szót. Természetesen, az avarokon belül még nagyon sok egyéb nép megfordult, tudunk arról, hogy közép-ázsiai kézművesek, szogdok is éltek pl. Zamárdiban. De a pusztai népeknél a vezető nép számít, amely minden bizonnyal hun eredetű volt, ahogyan azt a bizánci források is leírták.
Milyen, Ön által hitelesnek tartott internetes és nyomtatott forrásokból lenne érdemes tájékozódnom a hun birodalommal kapcsolatban? (Dobai Csaba)
Nagyon sok fontos könyvet lehet megtalálni a hunokról a hazai közkönyvtárakban, amelyeket az 1900-as évektől írtak külföldi kutatók. Ezek többnyire angol, német nyelven íródtak. Magam is ezeket használom, és másoknak is bátran ajánlhatom, mert azok valódi, tudományos alapon íródott munkák. Legkőféppen DeGroot, Grousset, Hirth, Deguignes munkái lehetnek a mérvadók.
Érdeklődnék, hogy hol tart nyilvános előadásokat mostanában? A nesztoriánus kereszténységről szóló monográfiája is nagyon érdekel, hol lehet az megszerezni, elolvasni? (Móra Eszter)
Nyáron csak egy-két táborban tartok előadást, majd ősztől folytatom az ismeretterjesztő tevékenységet, de komoly kutatási programot is szeretnénk beindítani. A László Gyula Kulturális és Történelmi Egyesületnél lesz októberben egy nagy előadásom. Ősszel egy, most készülő könyvemre szeretnék koncentrálni, ahol a legújabb kutatási eredményeimet ismertetem majd. A nesztoriánus kereszténységről szóló könyvemet tudtommal sok könyvesboltban árulják, és akár interneten is megrendelhető.
Köszönjük a válaszokat!
KORÁBBAN
A tabutól a történelem átértékeléséig A hunok, a magyarok és a kínaiak Magyar kutató járt a hunok fővárosában
A Zakadémikusok a következőt állítják, a magyar nyelv un. csuvasos jellegű jövevényszavai, amelyek un. köztörök jövevényszavaktól eltérő hangtani jegyűek pld. ökör, szintén hasonló formában vették át a mai mongolok ősei is. A feltételezés szerint a mongol nyelvű népek a csuvasos nyelvű török néptől vették át ezeket a szavakat és mi magyarok szintén egy csuvasos nyelvű néptől, esetleg pont ugyanezen néptől kaptuk a csuvasos jövevény szavainkat.
Na, ez az Index cikk, most minden, eddig elhallgatott titkot feltárt. Megkérdőjelezhetetlen érvelése, és a felsorakoztatott bizonyítékok még arra is rávilágítani engednek, hogy talán, tényleg Atilla volt az első magyar király. De, hogy magyar tatárral soha nem találkozott, azt teljesen bebizonyítja. Most akkor, kik is voltak azok a szkíták?
