Nem kell átmenned a határon, ami már nem is számít határnak. Ha elhagyod Salgótarjánt, kanyarodj le jobb kéz felé ott, ahol Somoskő községet jelzi a tábla. Itt menj egészen a meredek Várhegyig, ezt már messziről megfogod látni. Akad itt egy fakunyhó {Petőfi-kunyhó}. Leparkolsz a kocsival, majd gyalogszerrel egy vaskerítés kapuján keresztül menj egészen a pénztár bódéjáig. Vigyél magaddal valamennyi eurót, tudod Szlovákiában már az a fizetőeszköz. A vár megtekintése után érdemes lejjebb menni északi irányban, ugyanis ott láthatod meg a "kőtengert".
Kérlek, segítsetek! Május elsején szeretnénk elmenni megnézni a somoskői várat. A határ átlépése utn merre menjünk, hol és hogyan találjuk meg? Remélem, megtekinthető lesz május elsején is a vár!
Az alsóvár és a felvezető sziklafolyosó környezetének rekonstrukciójával hazánk egy jelentős várban történik meg a műemléki felújítás (kapu és környezetének rendbetétele, alsóvári udvar és kilátó teraszok kialakítása, fedett és zárt terek kiépítése, alsóvárból felvezető sziklafolyosó környezetének kialakítása, kiállítási installációk). Ennek eredményeként a középkori várélet bemutatásának autentikus helyszíne jön létre.
Rendezvény helyszín kialakítása a vár környezetében (térrendezés a várnyeregben, a vár díszkivilágítása). A vár ismét jól láthatóvá válik minden irányból és napszakban. A kitisztított vároldalban várostromok, romantikus szellem-történetek adhatók elő. A kialakításra kerülő geológiai tanösvények megismertetnek a táj egyedi látványosságaival, különlegességeivel.
Országh Kristóf rendezvényház és információs központ létrehozása a tájházban (udvar rendezése, csűr és tájház berendezése, kommunikációs és vizuáltechnikai berendezések beszerzése). A korábban felújított tájház hátsó helyiségeiben berendezésre kerülő szobákban az érdeklődők megismerkedhetnek a táji hagyományokkal, mesterségekkel. A rekonstruálandó fa csűrben rendezvények tarthatók, elsősorban a várak életének közelebbi megismerése céljából. Ezt a célt szolgálja a hátsó kertben megépülő vár-játszótér is.
Egye fene, kibírnám egy hétig a "gyaur" szerepét {robotmunka, állatgondozás, vízhordás... stb.} ha utána egy hétig janicsár-állásba kerülnék {szűztelenítés, templom és kolostor fosztogatás} :-)
Amúgy komolyra fordítva szót, ne feledjük el, hogy a pénz nem teljes mértékben a várra fordítódik, mert egy részéből a községbeli tájházat tuningolják ki. Persze nem értem, hogy ott minek lesznek inkább a középkori sasfészekbe illlő programok?
Mert mindent a maga helyén: a jobbágyi életformát a tájházban, míg a várbeliek mindennapjait pedig a várban kell{ene} bemutatni.
Ez teljes mértékben elmarad. Messziről továbbra is a siroki vár "romkontúrját" fogják bemutatni. Pedig a kőfalak védelmét, benne a fából készült gyilokjárókéval a természet erői ellen igazából csak védőtetővel lehetne megoltalmazni.
Az "autentikus kialakítás" nem egyenlő a várbeli élet "autentikus/?/ bemutatásával". Én az előbbiről írtam, Te pedig az utóbbiról, bár én a Te verziódat is bevállalnám :-))
Ha már várbeli élet; akkor elképzelhetőnek tartanék egy közékori fazekasműhelyt, ahol az idelátogatók próbára tehetnék magukat a korongozásban és festésben.
Amikor a gyanútlan várlátogató felsétál a siroki várba vezető úton, kellőképpen elszörnyedhet a karóba húzott véres {mű}emberi holttestek látványában. Hirtelen félelmetes ordítások közepette tatár lovasok támadnak rájuk, akik kötélvégre fűzve behurcolják őket az oszmán végvár falai közé. Itt hamarosan elkezdődik az embervásár. A fiatal és csinos nőket és fiúkat hamar elkapkodják, őket a pogányok azonnal buja vágyuk kielégítésére használják. A munkaképes férfiakat befogják egy közeli gyaur templom lebontásához, hogy abból Allah harcosainak erődítményét tovább erősítsék. Esténként a meggyötört "ráják" valami moslékot kapnának és másnap folytatódna ugyanez, mondjuk egy hetes turnusban. A programok között szerepelhetne pl. palánképítés, kínzások végigélése, de szántás-vetés-robotolás... stb.
5 -- Alsóvár falainak felmagasítása, körben a gyilokjáró kiépítése:
Csak részben valósul meg. Az alsóvár falait nem magasítják tovább, messziről megmarad a szabálytalan, girbe-gurba de állagmegóvott várfal látványa. A gyilokjárók csak a két bástyára fognak felvezetni, onnan gyönyörködhet a nagyérdemű a panorámában.
A terveket elnézve az is aggodalommal tölt el, hogy nem éppen egy történelmileg hű belső kialakítást terveznek az alsóvárba. Elnézve a grafikákat az látható, hogy a látogatók széles körének tetszését el fogja majd nyerni, de nem fog szerintem túl sokat visszaadni a középkori vár hangulatából. Pedig a beharangozóban egy autentikus kialakítást ígérnek.
A félreértések elkerülése véget azért örömmel tölt el, hogy végre elindul a munka az egyik legfestőibb várunkba, de ha szakmai szemmel nézzük, akkor előbb a felsővárat kellett volna feltárni, aztán pedig az egész vár kapcsán elkészíteni a rekonsrukciós tervet egy egységes elképzelés alapján.
Viszont lehet, hogy éppen az alsóvár rendbetétele fogja megteremteni az alapját a felsővár rekonstrukciójának. Remélem így lesz majd!
4 -- A középkori istálló felmagasítása, itt lehetne elhelyezni a vártörténeti kiállítást:
Nos itt egyezik a véleményem az építészével. A messziről nem látható {ugye a "romkontúr" mindenek felett! -- elve} alacsony tetőzettel elllátott épületben lehetne bemutatni a siroki vár egykori életét, az esetlegesen megtalált tárgyi leleteket}. Ha a hollókői épülethez hasonlót készítenek el, nem lehet ellene kifogásom.
Pedig a vár ilyen nagyarányú kiépítésének csak egy átfogó, részletes régészeti kutatása után van értelme. Az alsóvárat már az 1970-es években megkutatták, ott törökkori házikók gerendanyomai kerültek elő. A felsővárban néhány éve jártak régészek, de sajnos nem teljes mértékben végeztek.
Értesüléseim szerint nem nyúlnak a felsővárhoz. Sajnos eddig még nem volt a vár ezen területén átfogó régészeti kutatás és a tavaly elnyert összegből nem is lesz. Addig nincs értelme rekonstrukciós tervekről komolyan beszélni a felsővár esetében, amíg ez meg nem történik.
Erről a részletről nem sokat árulnak el a rajzok. De mivel a főkaput zárhatóra készítik, bizakodom, hogy a gyalogoskapu is kellőképpen védett lesz az illetéktelen éjszakai látogatók ellen {vasalt ajtó archaikus kialakításban}
Remélhetőleg, csak a látványrajzon maradt le a vulkánikus hegycsúcsot körülölelő várfal minden irányból való kellő mértékű felmagasítása. Hiszen a kíváncsi és pajkos látogatókat meg kell védeni saját esztelen gondatlanságuktól. A mai állapotok, az alacsony kőfal nem elegendő, a lezuhanás réme fenyeget bármerről!
Ez nem valósul meg. Ha jobban belegondolok, ez már a Velencei Charta elvein jócskán túlmenne, így megmaradnak a sarki csonkrészlet megóvásán. Abban azért bizakodom, hogy megkutatják a felsővár teljes területét és a fellelt alapfalakat bemutatják. Voltak itt néhány éve kutatások, de azért még akadnak tennivalók.
..azt hiszem, az önkormányzat adós némi magyarázattal. Ahhoz pedig, hogy Mátyás (Beatrix) kastélyának helyén Árpád emlékművet emeljenek (főleg a hangsúlyos Luppa mauzóleum mellé), egyszerűen értetlenül állok, főleg, hogy a helyszint szakértő(k) javasolta/ták. Bontsuk le Kossuth szülőházát, és tegyünk Petőfi szobrot a helyére!
Most vasárnapi kirándulásunkkor leirhatatlan állapotokat találtunk a Luppa Mauzóleum körül. Mindenhol erős földmunkák - a vár(kastély) eddig meglévő pár falának semmi nyoma. Hogy ezeket betemették, vagy egyszerüen el lett dózerolva, azt nem tudni (semmilyen info nem volt kirakva, hogy mi folyik a területen). szóval aki ezentúl arra jár, készüljön fel arra, hogy SEMMIT nem fog látni. Még a mauzóleum alól kilógó alapfalakat sem!
Ez már csak azért is szégyen, mert a településen működik egy magát "Magyar Vár" egyesületnek nevező társaság, akik úgy látszik, csak névleg várbarátok. hihetetlen, hogy tiz év alatt sem voltak képesek azzal a pár megmaradt fallal valamit kezdeni.
Lehet persze, hogy innen fúj a szél - ha ez igaz, egyszerűen BOTRÁNY!:
A szobor felállítására vonatkozóan Pomáz Város Önkormányzata alternatív tervezési területeket jelölt ki, amelyre vonatkozó adatok a www.arpadszobor.pomaz.hu honlapon megtalálhatók, letölthetők.
Lehetséges helyszínek:
A Majdán-fennsík városba nyúló magaslatán (012/20 Hrsz)
A Messélia város feletti tetején. (0189/2 Hrsz)
A Kliszán a Honalapítás emlékmű és Luppa mauzóleum között (298 Hrsz)
A pályázónak művészi kialakítású, igényes kivitelezésű, a szobrot, emlékhelyet egységes kompozícióként kezelő műalkotást kell terveznie, amely a magyarok bejövetelét, a Honszerző Árpád fejedelem nagyságát fejezi ki művészi eszközökkel. A megoldás és a szobor tágabb környezetére is vonatkozó kertészeti rendezés eredményeként ünnepélyes megemlékezésre (koszorúzás, gyertyagyújtás, virágelhelyezés), meditációra egyaránt alkalmas tér létrejöttére számítanak a kezdeményezők. A művészi megformálást tekintve figurális megoldás fogadható el. Az anyagválasztást tekintve megkötés nincs, azonban az időjárásnak ellenálló, maradandó anyagot kell alkalmazni.
A szobor és emlékhely művészi kialakításának megvalósítására Pomáz Város Önkormányzata bruttó 15 millió Ft összeget biztosít (amely tartalmazza a szerzői díjat, a kivitelezés és elhelyezés költségeit áfá-val, illetve személyi kifizetés esetén annak TB járulékaival együtt).
A parkosítás, megközelítés, és közműellátás költségei ezen felül értendők, de maximum bruttó 5 millió Ft-ra rúghat.
E pályázaton legeredményesebben szereplő alkotók koncepciójuk kiérlelt bemutatására részvételi díjas, meghívásos pályázaton vesznek részt, melynek nyertese kap megbízást a szobor és emlékhely elkészítésére.
És? Az állítás ugyanúgy igaz! Egy szóval sem állítottam, hogy nem kerül HAMARÉBB oda! Annyit azért megjegyeznék, hogy lefelé sokkal nehezebb pontosan célozni. Ráadásul a védőknek egy viszonylag apró, fedezett célpontot kellett eltalálni (ágyúk, ugye), míg az ellenségnek egy bazi nagy falat.