Das Bistum Augsburg und seine Bischöfe im Mittelalter, Friedrich Zoepfl Verlag Schnell 1955
Az eddig megjelent legrészletesebb feldolgozás a témában.)
Udalrich AD 890-ben született (Augsburg idején 65 éves)
Hogy Udalrich ott lett volna, " Das ist spätere Erdichtung, teilweis beeinflusst von der Kreuzesvision Kaiser Konstntins an der milvischen Brücke." 67. old.
Mi a baj azzal, amit írtam? Már eddig is megmutattam, hogy a Thietmar által utolsóként említett szlávok mely politikai képződmények népességére vonatkozhattak például.
De nézzünk még egy példát.
Idézet Neven Budaktól a História c. folyóirat 2001. évi. 56. számából: Ahogyan Spalatoi Tamás krónikás leírja, Bizánc valamikor 969 és 998 között Drziszláv (Drislav) horvát uralkodónak juttatta a királyi hatalom jelképeit. Azóta ő és utódai Horvátország és Dalmácia királyainak nevezték magukat. Két olyan felirat is fennmaradt, amelyen Drziszláv a rex (király), valamint a dux magnus (nagyherceg) címet is viseli. Annak ellenére, hogy a hasonlóság közte és az első magyar király, István között szembeszökő, a kettejük közti különbségek mégis lényegesek. Drziszláv egy már régen kereszténnyé lett nemzetség leszármazottja volt, és egy olyan királyság fölött uralkodott, amelynek kezdetei Nagy Károly karoling császár korára (768814) mennek vissza. Ennek a nemzetségnek a tagjai nemzedékek óta rexnek nevezték magukat. A Bizánci Birodalom újonnan keletkezett igényeit Horvátországra Tomiszláv király kora óta (kb. 910/927) lehetett tapasztalni, aki bizánci prokonzulként átvette a dalmát szigetek és a tengerparti városok feletti uralmat. A királyi hatalom jelképeinek átadása Drziszlávnak valójában a Keletrómai Birodalom jogigényét élesztette fel az antik Dalmácia fölött. Ilyen vonatkozásban az első magyar király megkoronázása is a pápa és III. Ottó német császár közti szövetség azon kísérletének tűnik, hogy a Nyugatrómai Birodalom határán egyensúlyt hozzon létre a bizánci politikai offenzívával szemben. A két István ti. a magyar és a forrásainkban Istvánnak is nevezett horvát Drziszláv az egymással szembenálló két birodalom szimbolikus képviselője volt, akiknek a megkoronázását a két birodalom és egyház határvidékén zajló hatalmi játék eredményezte. Drziszláv trónját legidősebb fiára, Szvetoszlávra hagyta, két fiatalabb testvére azonban, Kreimir és Gojszláv azon a véleményen volt, hogy meg kell osztani a hatalmat. Fellázadtak Szvetoszláv ellen, és elvették tőle a koronát. Feltételezhető, hogy a két testvér apjuk politikáját is meg kívánta változtatni, és új támogatójukat III. Ottó német-római császárban keresték. Már az örökség megosztásának gondolata amely valószínűleg régi frank eredetű hagyomány, és amely az egyeduralom bizánci gondolatával fordul szembe lényeges különbségeket mutat fel az uralkodócsalád politikai felfogásában. II. Bazileiosz bizánci császár (963 1025) viszont Orseolo Péter velencei dózsénak megadja a hozzájárulást egy horvátországi és dalmáciai katonai vállalkozáshoz. A velencei hajóhad arra kényszerítette a tengerparti és szigeteken lévő városokat, köztük a Biograd (Fehérvár) nevű királyi várost is, hogy alávesse magát a velencei és ezzel a bizánci fensőségnek. Szvetoszláv leváltott király a dózsét Trogirban várta, ahol a velenceieknek átadta István fiát.
Az Augsburg védelmét vezető Ulrik püspöknek az életírása szerint "a hungarusok közül egyesek korbáccsal fenyegetőzve kényszerítették a többieket az ostromra". Vagyis a másik oldalon ugyanúgy a szlávokra bízhatták a teherhordást, mint tette azt a későbbi Ottó császár a már említett cseh segédhadak esetében.
Kacagány: (rokon a tatár kuzsagán a. m. befoglaló, becsavaró szóval), régi magyar öltönydarab, mely kétségtelenül már a honfoglaláskor az ősmagyar öltözetnek részét képezte. Eredetileg párduc vagy tigris bőréből készült felső ruha, melynek helyébe később a mente lépett. Ugy a magyaroknál, mint a rokon török népeknél a méltóság és fenség jele volt. A dervisek keleten ma is párducbőrt vetnek vállukra. A K. később katonai öltözet lett; a dolmány s néha a páncél fölött viselték. Igy fordul elő a XVI. századbeli rajzokon (p. Csoknyay Benedeknek 1580-ik évi cimeres levelén). Ekkor már nemcsak párducbőrből készítették, de farkasbőrből is. Farkas-K.-okat viseltek a hajduk a kuruckorban, még pedig ugy, hogy a K.-t a bal vállon kötötték meg, hogy a kar szabadon mozoghasson. Mindezen divatokkal párhuzamosan a köznép, kivált a pásztorok cserzett báránybőr-K.-t viseltek (igy látjuk ezt a pécsi székesegyház egyik árpádkori domborművén). Mint katonai öltönydarab a K. ma is megvan a magyar testőrség diszruháján (párducból), külföldön pedig (ahová elszármazott) történeti nevezetességü a nagy Ziethennek, II. Frigyes huszárgenerálisának K.-a a berlini ŤZeughausť-ban.
Váczy Péter szerint a németek terjesztették el nálunk a XVIII. században...
Magyar Nagylexikon (X. kötet, Bp., 2000):
A kacagány türk származású ősi szavunk, és a történelmi magyar viseletben a vállon átvetve hordott, állatbőrből készült ruhadarabot jelentette, amely félvállra ("panyókára") vetve eredetileg pajzs helyett a kardcsapások felfogására szolgált.
"226 és 568 között hol voltak. Erre vonatkozóan még semmit sem láttam."
Cavinton helyett... Repetitio est mater studiorum.
Hephthalita feliratok avar lelettárgyakon c. tanulmányában (AT XXXIII/2) Harmatta beszámol róla, hogy a kiskőrös-vágóhídi hunogur temető 1. sírjában talált ezüst kehely talpán a három onogur (középavar) felirat mellett egy régibb szogd és egy heftalita felirat is kibetűzhető. A buharai szogd írás jeleivel készült felirat valószínűleg az edény eredeti súlyát közli (82 vagy 56 gramm a jelenlegi 96,38-cal szemben), míg a mellette körívben bekarcolt heftalita szöveg a következő: Вοχαρο χοαβο Вαρζο, azaz Barzo, Buxāra királya. Harmatta a γwβ-ot (χuβ) fordítja király-nak, mivel érmefeliratokról ismert, hogy a bokharai uralkodók ezt a címet viselték.
A megfejtett Barzo személynév jól összecseng a türkök által legyőzött heftalita uralkodó Tabarīnál szereplő Warz nevével. A tanulmány szerzője ezek után levonja az egyszerű következtetést: Ezek a tudósítások azt bizonyítják, hogy Barzo-Warz Buxāra uralkodója (χvaβuχuβ) volt, aki a nyugati-türkök elleni harcokban 560565 táján elesett.
Menander Protéktór szerint a türk követ az alábbiakat mondta Iusztinosz császárnak a keleten maradt és magát a török kagánnak alávető hunogurokról:
Vannak még, ó, császár, akik híven ragaszkodnak a mi országunkhoz, azok pedig, akik megszöktek tőlünk, úgy vélem, körülbelül húszezren lehetnek.
Theophülaktosz Szimokatta:
Midőn Iusztinianosz császár gyakorolta a hatalmat, eme var és khunni népekből az ősi törzs egy kicsiny része elfutott, és Európába vándorolt át. Ezek avaroknak nevezték el magukat, s vezérüket a kagán címmel tüntetik ki.
A Menander Protéktór által emlegetett Szilzibulosz kagánról Tabarī beszéli el, hogy ő volt az, aki a heftalita uralkodót legyőzte és megölte:
Sinjibū qaγan volt a legmerészebb és leghatalmasabb valamennyi türk közül, és a legszámosabb csapattal rendelkezett. Ő volt az, aki Warzot, a hephthaliták királyát megölte. Anélkül, hogy számuktól és erejüktől félt volna, seregének túlnyomó részével együtt megölte a királyt, vagyonát zsákmányként szerezte meg, és országát elfoglalta.
Dīnawarī azt is közli, hogy Sinjibū (Szilzibulosz) āt, Ferγānát, Samarkandot, Ket, Nasafot (Naxabot) és Buharát (Buxārát) foglalta el.
Mindezt megtalálod a 384647. hsz.-okban.
A 3848.-ban közlöm a kiskőrös-vágóhídi kehely feliratainak képét is.
"Ha mondjuk a Révai lexikon Magyar viselet cikkét kiásnád a netről, megláthatnád a kusán érméken is látható kalpag, kacagány képét"
Megvan dvd-n, majd utánanézek. A szarmatáknál-lengyeleknél is kedvelt kacagánnyal összefüggésben a thrák topikban került elő (20., 22., 27
Kacagány, hátibőr: Nyakba akasztható vagy köthető, a hátat borító prémes állatbőr. Szabott és szabatlan formában is viselték. Az előbbit a bőr legszebb háti részéből készítették. A szabatlan megőrizte a bőr természetes formáját; a mellső lábak nyakkötőül, a hátsók derékkötőül szolgáltak, a farkat dísznek szánva hagyták rajta. Krónikásaink szerint honfoglaló eleink is viselték a nemes vadak bőréből készült kacagányt. A 18. sz. előtti okleveles adatokban és képes ábrázolásokon többnyire mint katonai és nemesi viseletdarab szerepel. E körökből való eltűnését a 18. sz. elejére tehetjük. A nép, különösen pedig a pásztorok körében azonban továbbra is igen elterjedt. Főként a juhászok voltak a farkas- és juhbőr kacagányok elismert mesterei. Az 1760. évi jászkunsági tiltó rendelkezés arra enged következtetni, hogy abban az időben a nép a szépen és jól kimunkált farkasbőrből készülteket nevezte kacagánynak, a szabatlan juhbőrből valót pedig hátibőrnek: Úgy a juhászok és akarminemű pásztorok, egyszóval akarmi renden levő kényes ifjak ... a kacagányt ne viseljék ..., kivévén mindazonáltal a hátibürt, aki már juhbürbül vagyon. A farkas- és fekete juhbőr kacagány, ugyanis a hetykélkedő legények divatja volt, s ezért a Sárréten még a 19. sz. első évtizedeiben is hadakoztak ellene az elöljáróságok: ... némely imposztor suhancok megittasodván, templomba menet idején a kántor kocsma előtt botránkoztattak, ... juhok és kosok módjára ugráltak, miértis fekete kacagányuk farkát lemetszették. Az egyszerű fehér hátibőrt nem érte megrovás. Erről mondták a régiek: Ha egy kocogánt magukra vehettek, abban tisztességgel megvénhedtek. Ott találjuk a fázó parasztok hátán, a falusiak köznapi, de még alkalmi viseletében is. Hódmezővásárhely követei 1820-ban a hátibőrt is magukkal vitték Bécsbe, ahol azt már annyira magyar viseletnek tekintették, hogy nem is okoztak vele feltűnést. Az iskolás gyerekek és az asszonyok is hordták. Emlékezők szerint a Hajdúságban, a Nagykunságon, a Sárréten még a 19. sz. közepén is az asszonyoknak hímzett és fehér vászonnal alábélelt kacagányuk volt. A kacagány, a hátibőr viseletét a suba szorította ki, de mint subagallér tovább élt. Ezért mondták: A hátibőr is megszokja a subát. (még: elejbőr) Irod. Györffy István: A kaczagány (Népr. Ért., 1912); Kiss Lajos: A hódmezővásárhelyi szűcsmesterség és szűcsornamentika (Karcag, é.n.); Dorogi Márton: Sárréti és Nagykunsági adatok a kacagány viseletéről (Szolnok, 1973).
Bizonyos fokig (!) etnikumjelző szerepe volt tehát, ilyen értelemben írt pl. Horvát István is az észak-afrikai érméken felbukkanó panyókás mentéről, amely ekként megjelenve méltán vívhatta ki a késő utókor bámulatát. A Tudományos Gyűjtemény 1837. évi folyamában jelent meg egy tízoldalas magvas kis tanulmánya A párdutzbőrről mint hajdani magyar vitézi ékességről címmel. Ha valaki óhajtja, szívesen idézek belőle. A panyókás dolgot, ha jól emléxem, a Rajzolatokban írta.
Ja, és a zalavári szlávokkal mi a helyzet, akik mellett a régészek a hun-avarok és a IX. század végi betelepülők egyidejű, X. századi hagyatékát is kimutatják? Bulcsú szállásterülete Zala volt, a Balaton melléke...
Ti. Boleszláv vezette a cseh segédhadakat a Konstantin császárt pénzügyileg rendszeresen zsaroló horka ellen, akinek egyik felmenője még Krimhilda csatájában hullott el...
Csak 1 válaszocska erejéig, a többit majd később...
955-ben pont a mi Bulcsúnk ellenében csinálta meg I. (Kegyetlen) Boleszló a csehek szerencséjét, akik ekkoriban vetették meg a lábukat Prága környékéről kiindulva a környező hun-avar és szláv csoportok között. A Přemysl-ház igazi (h)őse volt ez az úriember, annak ellenére, hogy az onogur horka ellenében a Lech folyócska melletti mezőn a málhásokkal szépen becsődölt...
Györffy persze jogosan figyelmeztet rá, hogy a cseh törzs hatalma csak hosszában nővekedett, széltében nem: 955-ben I. Ottó nem használta ki augsburgi győzelmét, és a bajormagyar viszonyban semmilyen változás nem következett be. 965-ben még ez volt a helyzet, mert Ibrahim ibn Jakub arab nyelven író zsidó kereskedő ekkor adott helyzetjelentése szerint a cseh Boleszláv országa ťhosszában Prága várostól Krakkó városig 30 napi útra terjed, s ez hosszában a magyarok tartományaival szomszédosŤ. A magyar uralom tehát ekkor még Csehországgal végig szomszédos volt, ami csak az Ennsig terjedő gyepűelve révén volt lehetséges.
Itt a lehetséges magyarázat arra, kik lehettek a kedvenc szorb eredetű püspököd szlávjai...
Én úgy hallottam, hogy -7ben született. De igazán nem értem miért mész bele naptártémába? Én pl. azért nem, mert nem értek hozzá.
A párthus személynevekkel kapcsolatban az Árpád-korból:
Ha az avarok párthusok lennének, kellene valamilyen váz vagy valami, hogy 226 és 568 között hol voltak. Erre vonatkozóan még semmit sem láttam. Ugyanígy semmi magyarázatod nincs a magyar-méd koncepcióra sem.
Nem sorolom fel a többi felvetésedet, csak rávilágítanék annak gyengeségére. Irán a párthus időkben északról kapta a népesség utánpótlását. Amíg bírrták erővel a Párthus birodalom állt. Sztyeppei eredetű népek voltak ezek mind - jobbára szkíták és hunok, akik a megszállt területeken beolvadtak egy idő után. Felvetéseiddel azt sugallod, hogy megtelepedett és beolvadt sztyeppeiek mégiscsak újra elindultak volna nyugat felé - éppen ide is, - hogy a KM-et boldogítsák. Az ő helyzetükben ennek se füle, se farka, hisz ha ottragadt, megváltozott, és utána már nem ment sehová. Vannak persze források arra, hogy Artabán bukása után voltak utóvédharcok, meg kisebb csapatok elindulta volna valamerre, de erre nem alapoznék olyan méretekben, ahogy teszed.
Ezzel szemben én azt gondolom, hogy a sztyeppe környékén található bármiféle nyelvi, név vagy más hagyaték közvetlenül egyedül a nagy központi sztyeppre vezethető vissza. A kiáramlott és helyszínen beolvadt hódítók újbóli vándorlásai számomra kizártak. Ilyen alapon Eurázsia még kb. 50 helyéről kellett volna népességet kapjunk, de nem. Ma erre azt mondanák, hogy nem életszerű. Remélem érted: sehonnan, csak Iránból. Senki sem jött sehonnan, sem a Brit szigetekről, Finnországból sem, Bizáncból sem, Rómából sem, sehonnan. Hát ezért nem életszerű.
Ellenkező esetben nemcsak az avar-párthus, hanem a méd-magyar vándorlások történetével vagy adós.
Ennek a topiknak ennek ellenére volt valami haszna. Talán olvassák olyanok, akik hallottak már a párthusokról. Az utóbbi 10 év forrásait tekintve ez elképzelhető. (Ha az általad mélyen lenézett Badiny nem ír annyit róluk, senki sem olvasta volna) A kusán és szasszanida viták megnyitásával kapcsolatban szkeptikus vagyok. Ez még a vájtfülűeknek is sok, azaz soha nem hallottak róluk. Neked kellene a legjobban tudnod, hogy a kusánról tök nulla, a szasszanidáról szimpla nulla az oktatás a felvilágosult magyar egyetemeinken.
Ha mondjuk a Révai lexikon Magyar viselet cikkét kiásnád a netről, megláthatnád a kusán érméken is látható kalpag, kacagány képét, mert akkoriban még adtak valamit a tudományra. Kaniska aranypénzein pedig remek ábrázolások vannak. De Révai régen meghalt, a kusánokat meg rég elfelejtették tanítani azok, akiknek ez lett volna a kötelességük.
OK, akkor remélem meg tudod mondani hogy Thietmar kortárs mit is ért, érthet a szlávok alatt...
"A császár parancsára ide érkeztek meg Mieszko és Boleszláv fejedelmek, valamint a görögök, beneventumiak, magyarok, bolgárok, dánok és szlávok követei az egész ország főembereivel együtt."
Kérdés, hol volt a szlávok országa 1010 körül... Nehogy MARHANAGYMORAVIA legyen a válaszod....
Etruszk: thu, zal, ci, huth, mak, sa (vö. lat. sex), semph (vö. lat. septem), cezp, nutph (vö. lat. novem), sar (vö. akk. eer)
Latin: unus (vö. or. oдин), duo (vö. magy. kettő, or. два), tres (or. три), quatuor (vö. or. чeтырe), quinque, sex (vö. or. шесть), septem (vö. or. сeмь), octo (vö. or. восемь), novem (vö. or. дéвять), decem (vö. or. дécять)
Oszk (oscus): uinus (vö. lat. unus), dus (vö. lat. duo), tris (vö. lat. tres), petora (vö. lat. quatuor), pompe (vö. lat. quinque, or. пять), sehs (vö. lat. sex), seften (vö. lat. septem), uhto (vö. lat. octo), nuven (vö. lat. novem), deken (vö. lat. decem)
Umber: uns (vö. lat. unus), tuf (vö. lat. duo), trif (vö. lat. tres), petur-, pumpe (vö. lat. quinque), sehs (vö. lat. sex), -, -, nuvim (vö. or. дéвять), desem (vö. or. дécять)
Baszk: bat, bi, hiru (vö. magy. három), lau, bost (vö. or. пять), sei (vö. szum. i-a, akk. iu, föníciai -, lat. sex, or. шесть), zazpt (vö. akk. sebe, föníciai -b, etr. semph, lat. septem), zortzi (vö. magy. nyolc), bederatzi, hamar
Ógörög: heis (vö. szum. de, magy. egy, or. oдин), duo (vö. lat duo, magy. kettő), treis (vö. lat. tres, or. три), tettares (vö. lat. quatuor, or. чeтырe), pente (vö. oszk pompe, umb. pumpe, lat. quinque, or. пять), hex (vö. akk. iu, fön. -, etr. sa, lat. sex, oszk-umb. sehs, or. шесть), hepta (akk. sebe, fön. -b, etr. semph, lat. septem, oszk seften, or. сeмь), okto (vö. lat. octo, oszk uhto), ennea (? vö. etr. nutph, lat. novem, oszk nuven, umber nuvim), deka (vö. lat. decem, oszk deken, umber desem)
Kegyetlen Boleszló és a kegyetlen valóság...
Parthus betűk