"Tudod, az őszintén bennünk rejlő lélek olyan mint a feszes víztükör, a legapróbb fuvallat, a benne rejlő élet mozdulása felkavarja, és már másnak látszik, mint való arca. De mindennek oka van."
Tükörképed
Válaszoltam a másik topicon, és oly szeretettel fogadtam, ahogyan az nekem szántad.
Hozzon a szellő orgonaillatot ablakod alá, ezen a szép vasárnap délutánon
"…életünk első negyven esztendeje a szöveget adja, a többi harminc a hozzá való kommentárt, mely megtanít rá, hogy a szövegnek igazi értelmét és összefüggését tanulságával és minden finomságával együtt igazán megértsük."
„A szeretet képessé tesz rácsodálkozni a másikban rejtőző végtelen szépségre és mélységre. A szeretet nem beskatulyáz, hanem szárnyakat ad. Szépnek látja a másikat, és ezzel erőt is ad neki, hogy a benne rejlő szépséget felszínre hozza.” / Székely János /
Bocsásd meg nekem, hogy beszéltem, amikor hallgatnom kellett volna; mérges voltam, amikor türelmesnek kellett volna lennem; cselekedtem, amikor várnom kellett volna; féltem, amikor örülnöm kellett volna; veszekedtem, amikor biztatnom kellett volna; bíráltam, amikor dicsérni kellett volna; nemet mondtam, amikor igent kellett volna, és igent mondtam, amikor nemet kellett volna."
"...Ma elmentem a vidámpark előtt. ... sokáig álltam a hullámvasút előtt és észrevettem,hogy az emberek többsége izgatott várakozással száll fel rá, de amikor elindul, majd meghalnak félelmükben, és kiabálnak,hogy állítsák le a gépet. Akkor most mit akarnak? Ők választották az izgalmat! Hát nem elég elszántak,hogy végigcsinálják? Talán azt gondolják,hogy ehelyett az esztelen száguldozás helyett jobban tették volna, ha fölülnek egy körhintára és egyhelyben forognak?... A hullámvasút az én életem, az élet kemény és szédítő játék, az élet ejtőernyőzés, kockázatvállalás, esések és kelések sorozata, hegymászás, vágy, hogy fölérjünk a csúcsra és csalódás,ha nem sikerül. ... ha rám tör a rosszkedv, mindig a vidámparkra fogok gondolni. Ha egyszer arra ébrednék,hogy a hullámvasúton ülök, vajon mit éreznék? Hát igen, első gondolatom biztosan az volna,hogy fogságba estem és halálra rémülnék minden kanyartól, hányingerem lenne és ki akarnék szállni. De ha bízom abban , hogy minden kanyar a sorsom része, hogy Isten irányítja a gépezetet, akkor a rémálomból kaland lesz. Pontosan az lesz belőle, ami kezdettől fogva volt: hullámvasút, biztonságos játék, egy utazás, ami véget ér egyszer, de amíg tart, addig arra késztet, hogy gyönyörködjek a tájban, és sikoltozzak örömömben...."
Ha éjszaka vesz körül és sötétség, s nem látsz utat a pusztaságon át, Valaki ott van veled és vezérel hűségesen átszegezett kezével. Ne félj, csak higgy! Néki van gondja rád!
Bízhatsz benne! Mért csüggednél, remegnél? Engedj néki, ha próbál, tisztogat! Ismer! Elmondhatsz mindent. Érti, hallja. Ha elfáradtál, hordoz erős karja. Ne félj, csak higgy, és vesd rá gondodat!
Veled az Úr a szenvedés tüzében. S ahogy az ötvös perceket figyel, hű tekintete őrködik feletted: drága aranya tűzben el nem veszhet. Ne félj, csak higgy! Idején kiemel.
mert nem mindegy, hogy milyen úton jöttél máshová nem mehetsz csak ahol életrekelnek újra a holt diófák, kopár dombok, hegyek ahol másokért indulhatsz útra ahol közösség a szerelem az árvák elfulladó hangját vak kutak közt nem felejtheted csak azzal élhetsz, aki utadon járt aki ugyanúgy összerándul veled egy elhagyott sóhajtásért akinek nem vigasz a szerelem de közös munka a konok csönd ellen amivel körülkerítik maguk a kisemmizettek azt a kenyeret ketté törtük amivel a szegénység megünnepelt azt a szőlőt együtt ettük amivel a szükség megkínált nem lehetsz hűtlen önmagadhoz a szerelem is rádkiált azokért élj, akik küldtek azzal, aki értük él térítse mindnyájunkra Mária-kendőjét az ég
én ahhoz vagyok hű, aki a tájhoz aki felnőttként felnevelt aki társam lehet a gondban virrasztásban, nemcsak ünnepen aki rákérdez gondra, örömre hogy megosszuk ami közös aki megtart tisztának, hűnek ember az emberek között
én csak a te utadon járhatok megfagyott iszapban, szélben fák között napraforgók hadirendjében kiinni a szerelmes folyót szívünkön át az égre terelni a gyalogúton mezítláb menni virágok vére szívünkön áramlik át veled lehetek csak páros madár
A szerelem Ha átélted már a szerelmet, tudod. Ha még nem voltál szerelmes, szerelemre született természeted előre sejteti, milyen csodálatos erőforrás a szerelem. A szerelem nincs életkorhoz kötve. Fellángolhat gyermekszívben, mint rajongás; álomként az ifjúban; életként az érett emberben.
Mondhatja valaki, hogy a szerelmet az öröm mellett fájdalom is kíséri. Igen. A szerelem olyan, mint az élet. Gyötrelmes boldogság, boldog gyötrelem. A szerelmes nem vak, hanem látó ember. A másikban látja azt, amit más nem lát. A szerelmes érző ember, mert a mindenség szeretet-lényege izzítja át testét, lelkét egyaránt. „Leszűkül” ugyan egyetlenegyre, de közben kitágul a végtelenre. Örvendező ember a szerelmes, hiszen elég egy szó, elég egy tekintet, elég, ha csak várja, ha csak látja, ha csak sír utána, ha reméli, hogy gondol rá, akit szeret. A szerelmes napjait átszövi az öröm, mert a legkisebb már majdnem minden neki. A szerelmes érzi: valakié. A szerelmes tudja: valaki az övé. Szerethet és szeretik. Öröm! A szerelem az ember élménye. A szerelemben kevés a test gyönyöre, kevés a lélek öröme, mindkettő kell. Egész ember, egészen. A szerelem az az öröm, amelyet más meg nem adhat. Szeress! Éld meg a szerelmet: Az életet éled. Az életnek halál az ára. A szerelem árát se féld megfizetni. Ha a szerelem már nem látogatja meg a szíved, mert megélted életed nagyobbik felét, akkor emlékezz. Emlékezz, éld újra felejthetetlen szerelmeid. Húzódj önmagad mélyére, és jelenjék meg Ő, akit szerelmesen szerettél. Éld újra át emlékeidben, ami akkoriban az élet volt neked. Meglásd, az lesz most is. Meríts a szerelem hatalmas erejéből, amelyet semmi, a sok év sem tudott kimosni belőled.
Szerelem. Megtalálod benne magad és a másikat. Valaki utánad kiált, mert szüksége van rád. Öröm. Valaki után kiáltasz, mert csak vele élhetsz. Öröm. A szerelemben sejtheted meg, hogy a világmindenség alapszövete a szeretet. A világ jó, és jók az emberek. Élni szép, és élni érdemes. A szerelem örömmel hatja át napjaidat akár mint vágy, akár mint megélt élmény, akár mint emlék. A szerelem nem életkorhoz van kötve, hanem a szívedhez. Dobog még a szíved? Akkor csak szeress, és ízlelgesd a szerelmes örömet. A szeretet A szeretet az öröm édesanyja. Erről nem lenne szabad írni, szólni. Talán érzed Te is. Ami nagyon emberi, ami valóságában teljes titok, ami hús-vér-lélek együtt, valami isteni az emberben, arról hallgatni kellene.
Szeretet. Ha éled, ismered az örömét. Ha meghalt benned a szeretet, csoda, hogy még élsz, de nem csoda, ha nincs örömed. Szeretet. A szivárvány színeire bomlik a fehér fény. A szívekben a szeretet annyi színnel, ízzel, örömmel él, ahány embert szeretünk. Minden ember mindenkit másként szeret. Szeretet az anyához, az apához, a testvérhez, a pajtáshoz, a munkatárshoz, a baráthoz, ahhoz, akihez a szerelem vonzza. Másként szeretjük a kutyát, az őzet, másként a kalitkába zárt kanárit. Más szeretet vonz a fák felé, kertünk rózsáihoz, a vázánk vágott virágaihoz. Ahány tárgy az életünkben, annyiféle szeretet. A csillagok sem közömbösek. A Nap, a Hold. A többi égitest. Nemcsak az értelem kutat soha nem ismert, még csak nem is sejtett valakik után, hanem a szeretet „mindenkit birtokolni” akarása nyomoz az űrben más élőlények után, akiket majd szerethet. A szeretet kitárulása, karjainak végtelen-be nyúlása él mindenkiben. Teljességre mozdul szívedben is a szeretet. A szeretet boldogságéhség benned. És az örömök forrása. Aki szeret, örül. Akit szeretnek, örül. Az öröm édesanyja a szeretet. Szeretet. Nem lenne szabad róla írni, szólni. Hisz olyan természetes, mint az élet. Ám magad is tudod, két szemünk látását úgy megszoktuk, hogy nem is örülünk neki. Így, ha ma szeretünk, szerethetünk és szeretnek, megszokottnak vesszük, és elfelejtünk örülni. Pedig a szeretet új örömet szül.
Hát szeress! Szeress, szeress, szeress! Az lehet, hogy nem szeretnek. El bírod viselni. De az már elviselhetetlen lenne, és megtiltani sem lehet, hogy ne szeress. Szeress! Az öröm a szeretet minden pillanatában a tied.
"Foghatom azt a tükröt, bárhogy, mert én úgy akarom. Hihetem, hogy egyenes, közben teljesen ferdén tartom. Vagy egy görbe tükröt tartok, amiben én hiszek. De te nem azt látod. Megszínesíthetem, mert nekem úgy tetszik. Játszhatok a képpel, hogy úgy láss, ahogy nekem jó. De felesleges. Légy te a tükröm... Akarj látni, ha még hibázik is valahol az a kép, mert ha nem ábrándot kergetsz megláthatsz, talán görbén, foltokkal, sárosan, se jól, se rosszul, se fehéren, se feketén, csak úgy."
Leleszi Balázs Károly: A szeretet szétáradása az emberek között
A szeretettel nem bánhatok úgy, mint valami féltve őrzött ritka kinccsel: a szeretet mindenekelőtt a szívem tevékenysége.
Az emberi szív önmagában semmit sem tud létre hozni, hanem maga is abból nyer tápot és oxigént, hogy összegyűjti a vért, megtölti azt élettel, s aztán szétáramoltatja az egész testben. S ne feledjük, a szívizom nagy erőkifejtésre képes és nem fárad el soha.
Ilyen a cselekvőn szerető ember élete is: amit az egyik oldalon felvesz - azt a másik oldalon továbbadja. Folyamatosan. Nem pihenve... Tudom-e arra kérni a Teremtőt, hogy adjon nekem, hogy én is adni tudjak?
Lassan leszokunk a szeretetről, az önzetlenségről, az áldozathozatalról, egymástól elmenekülünk - azért, mert olyan üres lett az életünk. Pedig ma is cselekedve szerető szívek után sóvárog a világ.
Azokra vár, akik meghallják a nyomorúság igájában vergődő lelkek jajszavát. Akik többet látnak a felszíni hullámzásnál... Ma még jelen van Káin husángja, a téboly vérszivattyúja, és hihetetlenül sok könny csorog végig az arcok árkaiban, millió és millió vérző seb kiált kötözés után, sokasodnak a füstölgő romok, földjeinken tövis és bogáncs terem, családokon belül rombol a harag és a viszály, ítéletidők tombolnak világ szerte...
Albert Schweitzer írta ezeket a gondolatokat: ˝Fel kell oldani a lebéklyózottat, felszínre kell hozni a földalatti források vizét: az emberiség várja az ilyen feladatok megoldására képes embereket.˝ Segítsünk önzetlenül egymáson! Osszuk szét szerte a nagyvilágban a szeretetet, hogy emberibbé váljanak az emberek.
Igazán szép "Gárdonyit" hoztál, világklasszis író, túlzás nélkül lehet mondani! :)
Remélem, jól vagy!
A fogorvos nyomai gyógyulóban???
A szeretet a mindent arannyá változtató csodaláng. A láng heve a gyönyörület. A gyönyörületet kincsünknek érezzük: tehát mentjük az elmúlástól. A festő menti festékkel, a költő tollal. A képnek az a része a mesteri. A könyvnek az a lapja halhatatlan.
Gárdonyi Géza
Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán. Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég, Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég. Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik, Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása, A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba. Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam, A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.
Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban. Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein, Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje, Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele.
Eljön az idő, majd amikor ujjongva ünnepled érkező önmagad saját ajtódnál, saját tükrödben, s mindkettőtök egymásra mosolyog,
s azt mondja, ülj ide. Egyél. Újra megszereted az idegent, aki magad voltál. Adj bort, adj kenyeret. Add vissza szívedet önmagadnak, az idegennek, aki szeretett
egész életedben, akire fütyültél egy másikért, aki kívülről ismer. Vedd le polcodról a szerelmes leveleket,
a fényképeket, a csüggedt cédulákat, hámozd ki önnön képed a tükörből. Ülj le. Gyönyörködj életedben.
Gárdonyi Géza: Virágok világa
Nagyideig hittem, hogy a tudósok többet tudnak a virágról, mint amennyit mi tudunk. Nem tudnak annyit. Ők csak számokat tudnak, meg neveket, meg külső és belső részeket. Az igaz, hogy ilyesmit aztán tudnak sokat. De azt nem tudják, hogy miért kelt az emberben más érzést a tulipán látása, meg mást a gyöngyvirágé, mást a vadrózsa látása, mást a szegfű látása.
Mért kelt vidámságot a tulipán látása? Mért csupa erő és élet ez a piros szép nagy virág? Mindig megállok, mikor az első tulipánt meglátom. A szemem leányt keres, akinek odanyújtsam, és aki dalolva menjen útjára vele. Földillatot érzek; és ha még nincs itt a fecske, reá gondolok. Óh tulipán kedves virágunk nekünk. Ha ez a virág dalolna, magyar nótát dalolna, - az is bizonyos.
Milyen más érzést kelt bennem a gyöngyvirág látása. Ott áll ő az erdő árnyékán a széles zöld levélpalást alatt angyali alázatossággal meghajolva. Néha harmatosan. És olyankor olyan, mint a könnyező menyasszony. Néha a fehér bodrokban talpig pompázva; és olyankor olyan mint a klastromban nőtt leány. Fehér szépségében áll a lombok árnyékos boltozata alatt. Áll és várakozik. - Kit vár? Kinek született? Tudja-e, hogy van? Tudja-e, hogy bűbájos? Tudja-e, hogy az ember elgyönyörködve nézi? Nincs felelet. A virág titok. Ember elméje az ő élete világába be nem hatolhat.
Hogy van az, hogy a vadrózsa meg részvétet kelt bennem. Mintha árva volna az a virág. Árva, szegény és elhagyott leány, aki csak akkor piros, mikor megszólítják, máskor mindig halovány.
Ha az ember virággá válna az embersége levetkeztével, lehetne-e a gazdag, vastag derekú és gömbölyű arcú bárónéból vadrózsa? Nem. Csak a szegény árva pásztorleány lehetne az. A pásztorlány, akinek a haja szőke, a szeme pedig esténkint harmatos, mert az anyja mostoha.
A kerti rózsa, óh az mind gazdag kisasszony! Divatos pompa, kábító illat, néma irigység, rangban való örökös vetélkedés, életvágy, elfojtott szerelmi suttogások.
Lehet-e, hogy valaki ugyanazt érezze és gondolja, mikor kakukkfüvet lát? S lehet-e hogy amit a kakukkfű illatától körüllengve érez és gondol, ugyanezt érezze és gondolja a pipacs vagy az orgona, a hársvirág, a napraforgó és a liliom látásakor.
Mindezekre én nem tudok felelni. De minek is? A világon úgyis már csak az a kevés gyönyörködteti az embert, amit még a tudósok szét nem magyaráztak.
„A szeretet képessé tesz rácsodálkozni a másikban rejtőző végtelen szépségre és mélységre. A szeretet nem beskatulyáz, hanem szárnyakat ad. Szépnek látja a másikat, és ezzel erőt is ad neki, hogy a benne rejlő szépséget felszínre hozza.”
"Foghatom azt a tükröt, bárhogy, mert én úgy akarom. Hihetem, hogy egyenes, közben teljesen ferdén tartom. Vagy egy görbe tükröt tartok, amiben én hiszek. De te nem azt látod. Megszínesíthetem, mert nekem úgy tetszik. Játszhatok a képpel, hogy úgy láss, ahogy nekem jó. De felesleges. Légy te a tükröm... Akarj látni, ha még hibázik is valahol az a kép, mert ha nem ábrándot kergetsz megláthatsz, 
Szabédi László
A szeretet a mindent arannyá változtató csodaláng. A láng heve a gyönyörület. A gyönyörületet kincsünknek érezzük: tehát mentjük az elmúlástól. A festő menti festékkel, a költő tollal. A képnek az a része a mesteri. A könyvnek az a lapja halhatatlan.
Gárdonyi Géza
"Ellenállhatatlan varázs van abban, ha barátunk lelkében a magunkéval találkozunk." 
