Na megjött Radics is, a kisbaba is, aranyos volt, és legalább profi módon kivitelezett gyakorlat volt. Lehet, hogy maga a szerzemény nem egy forradalmi újdonság, de a kismamaság ellenére atombiztosan előadott produkció volt. Hiába voltak sokkal jobb szerezmények, ha szegény szerzők teljesen eltévedtek a hangenemek, hangok, ritmusok útvesztőiben.
Ha igen, akkor gondolom ez is olyan, mint hogy az első fellépő kevés pontot szokott kapni, az utolsó meg sokat. A végére tartogatják a nagyágyúkat. Itt is úgy gondolták, ez lesz a nagyágyú-selejtező:-)
Csatlakozom többekhez, azt én is nehezen tudom megérteni, hogy Balogh Eszter dala ill. előadása miért volt 4 ponttal gyengébb pl. Süle Zsoltnál. Gigi nem volt rossz, de szerintem ez a szám a 80-as évek második felének kb. összes Michael Jackson-slágerének az összeollózása (kezdve a Man In The Mirrortól a Dirty Dianáig). A LivingRoom se volt rossz, bár nem az én stílusom, de az énekes nagyon jó volt, és zeneileg ill. hangulatilag is nagyon átjött. BariLaci pontszámát ellenben nem irigylem, nekem ez a dal a rendkívül jó éneklés ill. előadás miatt jött meg, ha ez utóbbi nincs, a dal kb. semennyire se érdekelt volna.
én a honlapon nézem a felvételeket, egyelőre Radicshoz még nem ért el a technika. Viszont Radics csak a zene-szövegért felel, egy szerzőtársával, a külsejéről, a ruhájáról, a színpadképről nem lehet.
Az élő előadások nagyjáról most lemaradtam. De hallottam mindet többször előtte stúdióváltozatban.
Szerintem ma a neveket és a nyálat juttatták tovább. Kár.
A másik, hogy van itt baj bőven a műsorral. A mai pontszámokkal bármelyik másik selejtezőben még a mai utolsó is továbbjutott volna. Tehát vagy megbolondult a zsűri, vagy nagyon rosszul rakták össze a 4 válogatót.
Az előzetesen hallottak alapján (mind a 40 dalt meghallgattam) nem érzékeltem azt a hatalmas színvonalnövekedést, ami a pontszámokban látszik.
Ebben a 40-es mezőnyben szinte az összes általam kedvelt dalt elkaszálták. Nekem ez a műsor tanulsága, de ez kb az első adás első produkciója után világossá vált, hogy így lesz.
Nekem nem tetszett, tele volt közhellyel, de biztos voltam benne, hogy továbbjut.
Az öltözéke döbbenetesen előnytelen. Tudom, nehéz visszanyerni a régi alakját, de ha előnyösebb ruhát vett volna fel, nem nézett volna ki ilyen rosszul.
"Csodálatos energiákat hoztál" mondja Lilla. Időutazás, tavaly pont ugyanezeket mondta. Gyakorlatilag csereszabatos lenne bármelyik kritikája, bármelyik évben:-)
Gigi dala nekem tetszett. A stylist monnyonle.
Jól látom, hogy Bari Lacika lett az első? Aú, ismét:-)
Olvasom az elemzést, és ebből is kitűnik ennek a műsornak a rákfenéje. Itt elvileg a dalok versenyeznek, nem az előadók. Igazából az lenne az igazságos, ha ugyanaz a zenekar kísérne mindenkit, az énekeseket pedig profi, biztos hangú énekekesből a televízió választaná vagy sorsolná, hogy egyforma esélye lenne maguknak a szerezeményeknek: zene-szöveg-hangszerelés. Vannak jó számok, amik az előadás gyengesége miatt nem tudnak érvényesülni, és vannak atombiztos hangú előadók, akik a szaloncukrot is el tudják adni főfogásként. (Mint tavaly Takács Nikolasz azt a kis limonádét)
Csak az első szünetig néztem az adást, az alapján amúgy egész jó dalokat raktak ide.
Kaukázus: én szeretem ezt a számukat, viszont kijött, hogy amit stúdióban meg lehet oldani, azt élőben már nem biztos
Detti: jó kis dal ez, bár kis változatosság még ráférne. Az azonban sajnos kijött, amitől korábban látott videók alapján féltem: egy egészen egyedi hangszín nagy adag hangi bizonytalansággal párosul. Egyébként elég langyos volt az előadás.
Szerelmes páros: bájos, egyszerű hangvételű, kedves dal, és ez bizony elég nehezen énekelhető, olyan ugrások vannak benne (bele is tört néhol a kislány bicskája). Szép a hangszíne Borinak.
Süle Zsolt: van benne fantázia, de mintha ez se lett volna rendesen kidolgozva (és mennyi dal van idén, ahol ha még kb. egy hetet bírnak vele munkálkodni, sokkal jobb lehetne). Én azt hittem, csont nélkül kihullik, meglepett a pontszáma.
Balogh Eszter: nagyon szép éneklés és előadás volt, igazán magával ragadó dallal. Simán vezetnie kéne.
Lusciana: kb. ők nem tetszettek egyedül a hatosból.
Két dolog, ami feltűnt:
amit más is írt: mi történt ma a zsűrivel? Hajdu Erik az első adásban 29 ponttal továbbjutó volt, itt meg a 30-asok már esélytelenek.
Illetve miért van az, hogy olyan béna a hangosítás, hogy amint nem egy szál hangszerrel vagy zenei alappal van dolguk, elveszik a zene alja, és semmi ritmus nem jön át a tévében?
Bari Laci tehetséges fiú, a dal sem rossz, de nem kellett volna a végét ennyire "kicifráznia", ettől nem lett "művészibb"! ...és egy ponttal többet kapott, mint KSA és a Kaukázus.