Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2023.10.22 0 0 97884

Kántor Péter

Egy fiatal párra

Amikor megtaláltam azokat a régi fényképeket,
még a születésem előtti időkből,
nem a nagymamákról, nagypapákról,
nem a sok ismeretlen rokonról, barátról,
hanem huszonéves anyámról és apámról,
közös életük kezdetéről,
úgy néztem azt a fiatal párt,
mintha az etruszkokat, mintha az antik Rómát.
Pedig hát mégiscsak a szüleim! igen, ők azok!
És hirtelen szomorúság fogott el miattuk,
sirattam őket, akárha a saját ifjúságomat siratnám,
ahonnan örökre kiűzettem,
ahogy a gyerekkoromból is fokról fokra,
s ahová vissza már csak emlék-ösvények vezetnek,
folyosók labirintusai egy-egy kitüntetett múzeumi terembe.
Láttam: ledöngölt földön állnak biztatón mosolyogva,
s rég múlt nap fényében ragyog rég hunyt szemük.

Lutra Creative Commons License 2023.10.22 0 0 97883

Kántor Péter

Együgyű ének

Ha őrlődni, mint a búzaszem
ha nem lelni nyugtot sohasem
ha szerelem, ha szerelem
ha őrlődni, mint a búzaszem

Könnyű ha lenni, mint a pille
nehéz ha lenni, mint a kő
ha ráborulni égre, földre
ha mint a kő és mint a pille

Ha hazatalálni és ha nem
ha nyomomban farkas, varjú sem
ha kezemben fáklya, fáklya sem
ha hazatalálni és ha nem

Ha felkarolnak a szelek
ha mosolyognak az istenek
ha folyó sodor óceánig
ha óceánig, ha kopjafáig

Ha fut belőle áldomásra
jó borra hogyha fut, ha nem
ha fut belőle ritka lázra
boldogságra ha fut, ha nem

Ha őrlődni, mint a búzaszem
ha nem lelni nyugtot sohasem
ha szerelem, ha szerelem
ha őrlődni, mint a búzaszem

Lutra Creative Commons License 2023.10.22 0 0 97882

Kiss Ottó

Nem félek

Mondták, hogy rossz lesz majd,
rossz lesz majd először,
szememből a sírás, a sírás előtör.

Mondták, hogy sírjak csak,
sírjak csak, ne féljek,
egyszer majd vége lesz, vége lesz a télnek.

Jön majd a Mikulás,
hoz piros csomagot,
megkérdi, jó voltál, mondjam, hogy jó vagyok.

Míg felnő Jézuska,
azt mondták a bölcsek,
még néhány évet majd itt kell hogy eltöltsek.

Mondták, hogy jó lesz majd,
eltelnek az évek,
jönnek majd angyalok, felcsendül az ének.

Mondták, hogy sírjak csak,
sírjak csak, ne féljek,
néha még sírok, de nem félek, nem félek.

Lutra Creative Commons License 2023.10.21 0 1 97881

Kiss Ottó

Utolsó napok

Veled játszottam az erkélyen, apa,
nyár volt, sütött a nap ebéd után,
anya kijött, és azt mondta: költözünk
– kastélyt ígért, és hogy majd lesz kutyám.

Mi nem megyünk, mondtuk, miért is mennénk,
s hogy ezzel csak a szívünkön facsar.
Azt felelte, neki joga van hozzá,
hogy elvigyen engem is, ha akar.

Az utolsó napon még lovagoltam
apával a vár előtt, strand után,
aztán anya elvitt, igaz, nem kastélyba,
de egy hónapig tényleg volt kutyám.

Addig azt nekem nem mondta meg senki,
hogy apát már nem mindig láthatom,
csak kéthetente pénteken, s hogy vissza
kell hoznia minden vasárnapon.

Az új óvodában sírva ébredek,
mert a másik apukám jön értem
– hiába szóltam a vizsgálaton is,
hogy a régi apukámat kérem.

Lutra Creative Commons License 2023.10.21 0 0 97880

Kányádi Sándor

Kuplé

már annyi minden költészet e földön
házak hidak gépek és röpterek
hogy lassacskán azon kell eltűnődnöm
miért is írunk pajtás verseket

s van-e vajon költészet még a versben
vagy már régen elinalt megszökött
nem ül a rímek bilincsébe verten
s a versek kongó cellák börtönök

hová csak jámbor múzeumi nézők
tekintgetnek be egy-egy ünnepen
ójjégatni a sárarany s a mélyzöld
rozsdával díszes üres rímeken

míg a költészet ezer más alakban
éli világát tudósok mérnökök
mívelik már számokban vonalakban
jelenti már magát ég és föld között

már annyi minden költészet e földön
házak hidak gépek és röpterek
hovatovább azon kell eltűnődnöm
írunk-e még valaha verseket

de hát a múzsák és mi mind a költők! —
alkalmazottak valamennyien
a múzsák tisztes jegyszedőnők
s a költőkre nem figyel senki sem

Lutra Creative Commons License 2023.10.21 0 0 97879

Kányádi Sándor

Prométheusz

nem a lánc
nem az óraműpontossággal
visszajáró sas
csőre karma

az árulás füstje fáj
a fuldoklás szégyene
miért kellett körém
gyújtanotok az erdőt

halkabb_on Creative Commons License 2023.10.20 0 0 97878

Reményik Sándor: Versenyen kívül


Én nem futok.
Nincs mért. Nem kápráztat a pálma-ág.
Útszélen; árokparton,
A versenyen kívül
Szedem a novemberi ibolyát.
Én nem futok,
Távol a sértő zajtól, bántó fénytől
A Janus-arcú dicsőségtől,
Rendezgetem csokorba ibolyámat,
Ha valakit tarlómra fúj a szél,
A vágy, a nyugtalanság, vagy a bánat:
Más virág híján, mutatom neki
Novemberben kinyílott ibolyámat.
Ha kell: jó, ha nem: békesség neki.
Én nem futok.
Én nem akarok senkit utolérni.
Nem hatalomért, csak egy morzsa szívért
Vágyom a virágomat kicserélni.

halkabb_on Creative Commons License 2023.10.20 0 0 97877

Dsida Jenő
Ha valaki jönne...


Ha most valaki halkan idejönne,
idelopózna a hátam mögé
és megkérdezné: fáradt vagyok-é?


Kicsi kezét, mint tearózsa szírmát
finom-borzolón fürtjeimbe lökné
s én azt hinném, hogy úgy marad örökké.


Leoldaná selyempuha kendőjét
és vállamra tenné, hogy meg ne fázzam.
Ajkával mérné: nincs-e lázam?


Nem lenne szava, nézne csak,
míg én hallgatnék magamat keresve,
lelankadva egy félbemaradt versre...


S ha már szabályos lett a pihegésem
és lelkem földjén álom-eke szánt át, -
vigyázva, halkan elfödné a lámpát...

Lutra Creative Commons License 2023.10.19 0 0 97876

Demény Ottó

Mielőtt ideér a tél

Gyönyörű ez a maradék nyár.
Még a reményből példát mutat.

Bevillognak a déli ablakon
a sziromujjú, fáradt sugarak.

Megborzolják a folyó hátát,
megkoronázzák fénnyel a hegyet.

Még fölmelegszik jöttükre a kő,
s fölzizzennek a sárgult levelek.

Még egy iram a délutánban,
hogy a szerelem el ne múljon.

Még egy kései fürt beérik
s földereng egy mosoly az arcon.

A végső vereség előtt még
boldogan, fontolgatás nélkül.

Mielőtt ideér a tél
s jöttére minden elsötétül.

Lutra Creative Commons License 2023.10.19 0 0 97875

Demény Ottó

Költészet

Megölte bennem a gyereket
fölhordta avult játékaimat
hogy lássam — minden emlékem hazug
sarkig kitárta a kaput
amelyen egykor ki-be jártam
szülők testvérek édes arcát
kilökte rajta és becsapta sárral

Eredj kutass valódi okokat
ez ezért történt az meg amazért
mind igyekezett hű lenni magához
méh illegett a szirmatárt virághoz
vagy fordítva — enni és fönnmaradni
Anyám tízezer éjen át aggódott
mindig értünk alig is figyelt másra

A hazám — szorgos kis haza
hogy ne maradjak neveletlenül
sárral etetett s törte izmomat
de ki tudná ma már a hantokat
úgy fölszámlálni érdemük szerint
hogy kit takarnak végül is melyik
rejti a hőst s melyik az árulót

Kezemben kihűlt szorítások
aki elhagy s kit az idő leválaszt
bíztam csupán a bizalomban
de nem osztoztak vágyaimban
barátok hívek mesterek
hogy futottam volna utánuk
puhább arc kell a színleléshez

De megépítem játékaimat
anyát teremtek testvért szeretőt
s hol majd igaz barátom meglelem
hazát alkotok kevés földemen
és szívósan dolgozóm rajt halálig
Eszményeim, nem kopnak el soha
a vágyaim a földdel egyidősek.

Lutra Creative Commons License 2023.10.18 0 0 97874

Dagmar Nick

Hagyaték

Kinek az emlékezete őriz majd meg
bennünket, hangunkat és szavunkat,
rácsok mögött az elnyújtott kiáltást,
amit rémült csend követ.
Ki őriz meg annyi
mulandóságot, kibelezett
alakunkat, kosztümjeinket,
amikben egy vélt életet találtunk ki.
Mily gyorsan gombolyítódott le mindez
a gyermekcipőktől a celluloidon,
keskeny nyomtáv, elfeledett negatívok
a tegnap és az azelőtt sötétkamráiban.
Ki is szeretne erről tudni.
Ki tudja.

---------------------

Kivárni

Az utolsó ajtó
el van zárva tágítható
messzeségben. De közelség is lehetne.
Nem vagyok kíváncsi arra, hogy
találhatok-e valamit mögötte. Nem félek
az ürességtől.
A kalandok ideje
leégett. Selejtnyomok.
Emlékek és mítoszok
nem megbízhatók már.
A visszapillantó tükörben
a Gorgó szelíd
búcsúmosolya.

/Schiff Júlia ford./

Lutra Creative Commons License 2023.10.17 0 1 97873

Fodor Ákos

Arcképcsarnok

Van egy arc,
amit csak önmagunkat elképzelve látunk
— lehet, hogy ez az igazi.
És van annyi arcunk,
ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,
hogy ezekben akad is néhány közös vonás
— lehet. Akkor ez a valóság.
Van egy,
amit tükörbe nézve látunk; villám-
gyorsan alakuló látvány — múzsája a Szomszéd ízlése s az azt
szolgáló, vagy azt ellenző szándék
— efölött hunyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.
És van,
van arc, amit csak az lát, aki szeret,
akit szeretünk. Ez a legszebb,
legmulandóbb. A legérvényesebb.

Pannika127 Creative Commons License 2023.10.16 0 0 97872

Várnai Zseni:
Őszi dal.
 

A nyár szerelme forró és merész,
de édesebb az őszi napsütés,
a csókja már nem éget,mint a láng
csak simogat,mint egykor jó anyánk,
szívünkre könnyű,enyhe fénye hull...
és mindennap korábban alkonyul,
korábban alkonyul.

Az ősz szerelme,mint a kósza szél,
hol lágy zene,hol vészes szenvedély,
a fény, az árny oly gyorsan változó,
mint életünk,e hullámzó folyó,
még kék az ég,de már is el borul...
és mindennap korábban alkonyul,
korábban alkonyul.

 
Bús könnyet ont a szürke őszi ég,
zordan borong a felhős messzeség,
egy csonka ágra csapzott varju száll,
mint Rembrandt rézkarc, olyan most a táj...
csak nézem és szívem elszorul:
jaj,minden nap korábban alkonyul...
korábban alkonyul..

Pannika127 Creative Commons License 2023.10.15 0 0 97871

Szilágyi Domokos

Ősz

 

Szivárványló bánat

földre költözött.

Tarló őszre szállnak

birkanyáj ködök.

 

Dér dereng, halálos,

dermedt förgeteg

hódítja a várost,

erjedt földeket.

 

Már a tél villámlik

láthatatlanul.

Hallgat a világ, míg

tavaszul tanul.

Pannika127 Creative Commons License 2023.10.15 0 0 97870

Jékely Zoltán

Ősz van

 

Levél, holt falevél földön, padon;

szép gesztenyét rúgunk vagy zsebre tesszük.

Jaj, mennyi szín! Mint a kaméleon,

ezernyi szín közt szinte megbetegszünk.

S már nincs szavunk; muzsika kellene,

hogy megmaradjon ez az ősz-valóság,

valami sirató, álmos zene,

mely búcsúztassa egy-egy nap hajóját

s ne kelljen mindig újrakezdeni

az örök ősznek szóbafoglalását!

Inkább kongassuk bottal esteli

sétákon vén villák fekete rácsát.

S temetők útján, ha már hull a dér,

vagy sétatéren, nagy nyárfák tövében,

szálljunk hintázva, mint a holt levél

a hold felé, mely hindogál az égen –

 

1937

Lutra Creative Commons License 2023.10.15 0 0 97869

Fodor Ákos

Tükör

A világ tőlem
elvonultan él. Oka
biztosan van rá.

Lutra Creative Commons License 2023.10.12 0 0 97868

Kiss Dénes

Kis kalandozás
 
Kinéznék a köldökömön
De a kilátást magam takarom el
A teljes látóhatárt betöltöm
miközben a teljes látóhatár
éppen engemet figyel
 
És kérdezem az ember
ez az istenpótló szerencsétlen
miért jött a világra?
Bizony senki sem felel
de arra sem miért maradt árva?
 
S ha felelne is a válasz
nem volna elegendő
mert azt kérdezem rögtön utána
hogy a világ ez az esendő
ez miért jött a világra?
 
Kinéznék a köldökömön
de a kilátást magam fedem el
Eszme nem ad otthont se hazát
süketülve hallgathatom a
haláltudat keserves himnuszát

Lutra Creative Commons License 2023.10.11 0 0 97867

Jobbágy Károly

Házastársak

Mint két sziget az óceánban,
mely karnyi távolságra van,
úgy fekszenek a széles ágyon
éjszakákon át, szótalan.

Lehelletüktől fenn, felettük
lenge, kis pókháló remeg.
A sötétségbe néznek együtt
a múltakat idézve meg.

De hiába. A szerelemre
nem emlékezik már az ész.
A tegnapok gyötrelme, szennye
a semmin át szemükbe néz.

S azon tűnődnek, hogy esett meg
.. . hogyan kerültek ők ide?
— ennek a furcsa idegennek
ágyába ... közelségibe?

A férfi futna, de hiába;
nincs üres lakás, nincs sehol.
Végezni önmagával gyáva,
az éjbe bámul s fuldokol.

Pedig úgy vágyik szeretetre,
ölelne is, ha volna kit;
aki csókjától megremegne
s eloltaná vad vágyait.

Lutra Creative Commons License 2023.10.11 0 1 97866

Bisztray Ádám

Mielőtt a fecskék

Mielőtt a fecskék éhesen ébrednek,
elölről kezdem kezdett imáidat,
nyárfákon túl mélybe hulló hidat.

Immár nem tudok meglenni nélküled,
mégis évről évre halasztom,
nehogy meglásd változó arcom.

Ne hagyj el engem, félelmem országa,
kőszálra épített oltár,
köd felett, felettem ragyogjál.

Hozzád fohászkodom álomtalan éjen,
haragszik rám egy féltékenyebb isten,
ha nem őt kérem, miért segítsen.

Kettőnket hagy veszni, ha nem segít,
mért nem tudja senki a boldogtalan napot,
láncnak végén a másik rab halott.

Vonszolt súlyom sáros föld nem érzi,
rajtam rántasz, ha elestél,
felállunk-é együtt, ha egyszer elestél?

Lutra Creative Commons License 2023.10.09 0 0 97865

Szakács Eszter

Cseppenként érkezni meg

Tisztíts meg. Szűrd át életem vizét
- mielőtt inna belőle bárki még -
sűrűbb szövésű anyagokon,
mert hálóvá koptak a régiek, tudom.

Cseppenként érkezni meg, mint a víz
és nem tudni, minden oda visz,
átszivárogni vakító vásznakon,
hogy csészédbe hulljak a másik oldalon.

Lutra Creative Commons License 2023.10.09 0 0 97864

Monostori Ildikó

Magány

Magány: erősebb, mint a sziklakoporsó
Hidegebb, mint a gleccserek jege
Magány: szomorúbb, mint az őszi ég színe
Kifogyhatatlan, mint óriási korsó.

Lutra Creative Commons License 2023.10.09 0 0 97863

Simonyi Imre

József Attila emlékére

N A G Y P É N T E K

bizony mondom néked
harmadkakasszóra megtagadunk
nem e világból való ember:
aki születtél
a betlehemi istállóban,
— valamint a kőrösi székálló mester portáján
— hétszilvafa babonás árnyékában
— a csillagváró külvárosi éjben
       meg akárhol
               (vagy Békésgyulán)
fiúisten — aki emberré lettél:
       te — a jó öreg kocsmáros istenült fia
       te — az ezerszer messiás borissza kurtanemes
       te — a szappanfőző eszelős magzata
       
     — te az emberiség megtöretett jobbik fele!.—
    
bizony mondom néked
ha nem kiáltod vélünk Barabást
s nem adod ki a császárnak
az Isten részit is:
megtagad harmadkakasszóra
barát
        tanítvány
                      szerető:
Péter
        Júdás
s utána
Júlia, Léda, Flóra,
                          Zsuzsánna
s úgy végzed majd a Koponyák-hegyén,
     — a segesvári kukoricásban
     — a geszti bolond Magyarországán
     — Balatonszárszón
        (vagy egy lakbérhátralékos
         hónapos szobában)
        
bizony mondom néked
úgy végzed:
keresztre feszítve
  — átlőtt homlokkal
  — ifjú szívekből kitiltottan
  — egy iszonyú kor acéltalpai alatt
    cafatokra tépve
                  (vagy csak egyszerűen megfagysz
                   mivel nincs tüzelőd —
                   holott decembert didereg
                   már a kalendárium —
                   vagy még egyszerűbben
                   éhen veszel
                   híján egy karéj özvegy kenyérnek is)
               
igen úgy végzed újra
miként ama pénteken
mikor Barabást kiáltott
a megváltatlan emberiség
— s az önkény
    az önkény mosta kezét —
bizony mondom néked
a farizeusok erényét
s az írástudatlanok pennáját
ha nem dicséred
hát úgy végzed újra
hogy megtagad barátod:
                                      elhágy szeretőd:
                   Júdás
                           Zsuzsánna
ama nehéz órán
a Koponyák-hegyén
Szárszón — akárhol —
                (vagy Békésgyulán)
s a kereszt lábán
s a kékítős egekben
                (vagy ágyad szélin ülve)
sorsod felett csak anyád sírdogál...

Lutra Creative Commons License 2023.10.09 0 0 97862

Simonyi Imre

Üzenet

Süssük le szemünket
egy pillanatra
mindahányan
akik
a katedrálisokat építettük
valamint a gázkamrákat is
akik
utakat nyitottunk a dzsungel felé
de
megnyitottuk az önkény útjait is
akik
már sejtettünk valamit az igazságból
ám azért
a csillagos eget is lehazudtuk olykor
akik
szemérmesen elhallgattuk, hogy
ÉN
és már kotta nélkül fuvoláztuk hogy
MI
de ettől még
Szabó János ügyére
mégiscsak úgy néztünk
na ez a Szabó János ügye

Hát piruljunk el egy pillanatra
— feleim akik vagytok a veszedelemben -
aztán
amíg
remény, erő, alkalom adódik
vessük végre egymáshoz vállainkat
s óvó tekintetünket
arra
mi érdemes
mert
ha nem találunk vissza idején
a dzsungelból
a járható utakra
(melyeket mégiscsak mi építettünk)
s ha napi Z4 óránál is
többet fecsegünk
az igazságról:
bizony mondom néktek
egy napon
csak hamurakást markol majd
üszkös tenyerünk
a Notre Dame helyén
s egy tréfás fuvalom
az Ermitage kormával
tölti fel
kifolyt szemüregünket:

halljátok
— feleim akik vagytok a veszedelemben -
szabójánosok
szegények
mindahányan

Lutra Creative Commons License 2023.10.09 0 0 97861

Lődi Ferenc

A tárgyalóteremből

Válnak, cibálják vackuk, mint a koncot,
miután egymást kétszer fölzabálták:
a mézeshetek porondján először,
aztán a csömör ingoványain.
S mi szép volt bennük, tiszta, mint a tűz,
az most vadállat csattogó fogakkal,
s Justitiának nincs itt dolga más,
mint megkeresni bennük még az embert.

Lutra Creative Commons License 2023.10.07 0 0 97860

Vincze Sándor

A kód feltörése
 
Árnyékod vagyok én, úgy
kísérgetlek munkába és haza,
 
hogy te észre sem veszed.
Nem szűnök meg, amikor
 
este lekapcsolod a villanyt,
ellenkezőleg, akkor terjedek
 
szét igazán. Föl s alá sétálok
a hálószobádban, mint egy
 
ragadozó, de reggelre
megszelídülök, hiszen láttalak,
 
ahogy alszol, oldaladon
fekve, fölhúzott lábakkal,
 
összefont karokkal, mintha
tényleg áldozat lennél,
 
mintha megadtad volna
magad egy álomnak, mely
 
minden éjszaka ugyanaz:
beléd szeret egy férfi, akinek
 
reggelre mindig elfelejted a nevét.

Lutra Creative Commons License 2023.10.07 0 0 97859

Turi Tímea

A bökkenő

Vannak emberek, akik körülöttünk
élnek, de nem részei a történeteinknek.
Szeretjük őket, sokat vagyunk velük, de
nincs közünk hozzájuk. Ellenben páran,
akiket csak keveset látunk és akikkel keveset
beszélünk, sőt, akiket talán nem is ismerünk,
azoknak igenis van beleszólásuk abba a
meghatározhatatlan valamibe, amit jobb szó
híján a történetünknek nevezünk. A bökkenő
csak az, hogy mindezek után számolnunk
kell egy szomorú tanulság kísértésével:
hogy a történetünkhöz mi magunknak nincsen
közünk. És hogy voltaképpen ez lenne a mi
otthonunk: a saját magunk és a történetünk
közötti belakhatatlan rés.

Lutra Creative Commons License 2023.10.07 0 0 97858

Anna Ahmatova

Utolsó énekem

Nem hallgat senki már a dal szavára:
a megjósolt idő elérkezett.
Utolsó énekem, hallgass, te árva.
a föld kihűlt. Ne sajgasd szívemet.

Röptöd nem is rég fecskeként cikázott,
szelte a friss reggeli levegőt.
Most, éhes koldus, járod a világot
és ácsorogsz bezárt kapuk előtt.

/Rab Zsuzsa ford./

Lutra Creative Commons License 2023.10.07 0 0 97857

Boda Magdolna

 

(nevess csak)

Nevess csak,
nevess.
Se kezem érintését nem hagyom
neked,
se szoknyám selymes libbenését.
Úgy hagylak el.
Nevess csak,
nevess.
Összeborzolom lábnyomom
a homokban,
mintha sose
jártam volna nálad…
Nevess csak,
nevess,
egészen
a könnyekig.

          *

(így sem lesz gömbölyűbb)

Semmi sem változott.
Minden maradt a régiben,
szögletes mindenfélék,
éles élekkel,
szúrós sarkokkal
művirágok alatt
porosodó izmusok,
s közöttük matató kezek.
A világ kezd telítődni apró
a panelodúkból kirajzó
zöld zakós menedzserekkel.
Pedig még mindig gömbölyű
világról álmodom.

           *

(majd)

Majd elengedlek
mint Zeusz parancsára
szép rabtartója Odüsszeuszt
Majd elengedlek
parancsra
vagy
ha enged szívemen
a szerelem szorítása

Lutra Creative Commons License 2023.10.07 0 0 97856

Bogdán László

Orosz ábrándok

                            sztyepan pehotnijnak
                            az elágazó ösvények kertjébe

                    1.

a gondolat átszökell a határon
sokan követik vonatokon szánon
a láthatáron szuzdal tornyai
köröskörül halottak árnyai

                    2.

és kitalálunk majd egy orosz költőt
kijevben fog élni vorkutában
lesz életében egy-két naplemente
szerelmét öleli a ragyogásban

dehát végül azt a köpést is őrzöm
arconköptek azon a bolond őszön
mikor oroszhon egén fellegek
sötétlettek a középszer felett

kijevben fog élni szamarkandban
napnyugták is lesznek életében
tatjánát szereti rátör a sötét
és hazáját meg is halna érte

                    3.

a mi költőnk ím az orosz rulett
az áldozat lám nem kell senkinek
arculköpik rugdossák nem felel
még jó ha beérheti ennyivel
jó ha nem veszik el életét
a muzsik amúgyse mondja hogy elég
kavaroghatnak oroszhon felett
fekete százak viharfellegek
még jó ha életét menekítheti
ha a szerelmét megölelheti
véres seb a szívében nyírfák
kiirtott árnyaitól dúlt ország
gyászoló nyirfaanyácskák alatt
muzsikok fekszenek az áradat
sodorja őket kavarog az ár
a költő nem hallgathat kiabál

                    4.

s a vége mi lesz? ugyan mi lehet?
a felelősség nem kell senkinek
a bátorság soha nem tömegerény
ha sötét zabálja tűnik a fény

                    5.

és kitalálunk majd egy orosz költőt
b.p. sztyepan pehotnijt kitalálta
a szigetekre szánon mentek ketten
a keresztútnál vártak tatjánára

cetli kavargott helyükön fehér
volt mint a hó és veres mint a vér
az üzenetük idemásolom
közvetítek szakmai ártalom

„jó volna lenni még talán de
mit is tegyek ha nem lehet
a szótáradba írj be s néha
lapozz fel engem és leszek"

Lutra Creative Commons License 2023.10.06 0 1 97855

Reményik Sándor

A szobor helyén      

Kerestem, s megtaláltam a helyet.
Már égre nem törtek nagy vonalak,
Csak áldozati illat lebegett.
Körül vasrács, és belül puszta gyep,
De a gyep közt gyöngyvirág-levelek.
A levelek közt egy-egy karcsú szár,
Hogy mennyi nőtt: én nem számláltam meg,
Csak hittel hiszem: éppen tizenhárom,
S tizenhárom gyöngy minden karcsú száron.
Hát ez maradt: túl szobron és időn,
Ércen, márványon, merev méltóságon,
Új viharon, új vértanúhalálon:
Tizenhárom gyöngy, tizenhárom száron.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!