Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Az a probléma, hogy a Fiskars-nak el kellett volna ismernie ezt a hibát, és legalábbis jeleznie, hogy bocsika, ez történt, rájöttünk, nem javítható, de ettől és ettől a modelltől kezdve ilyen anyagot többé nem használunk. Ehelyett Magyarországon még most is orrba-szájba akciózzák, vagy ami még rosszabb, teljes áron árusítják az ilyen ragacsosodó késeket. Tudom, hogy nem minden Fiskars ilyen, és tudom, hogy az én "szavazatom" nem számít, de erre a magatartásra a pénztárcámmal leadott szavazat a válaszom: nem veszek több Fiskars kést. Pedig egykor szerettem, és egy csomót költöttem rá.
Én egy darabig leveleztem a Fiskars magyar képviselőjével. Összecsomagoltam egy halommal az ilyen ragacsos nyelű Fiskars-okból arra gondolva, hogy talán vissza lehet küldeni a gyárba, hadd lássák, hogy az a soft grip réteg, amit rátettek, egy idő után zombisodik, és undorító ragaccsá válik. Mikor rájöttem, hogy a magyar képviselőnek esze ágában sincs érdemben foglalkozni a problémával, fogtam az egész pakkot, és kihajítottam a kukába.
Ezt a ragacsosságot nem tudtam semmilyen lemosással eltüntetni ( alkoholok, etanol, metanol, loctite tisztító, fék tisztító zsíroldó és mosó szerek ) Rájöttem, ez egy sz@r. Ezért csinálok másikat. Én a helyedben leszedném és ha neked megéri a kés minősége csinálnék másik markolatot. Még ha markolattüskés is.
Jóval kevesebbet mondtak de még azt se árulták el pontosan milyen kard.Ezt mostmár tudjuk hogy valóban 1837m gyalogostiszti szablya.Sajnos pontosan nem lehet behatárolni az összeget mert nagyaon nagy különbségek vannak.200ezer forintér lesz meg hirdetve hogy valóban el is tudjuk adni.Ennyiért válna meg bátyám tőle minimum .Ha meg többet ér akkor a vevő is jól jár.Azért ez tényleg egy szabadságharcot megjárt kard aminek hatalmas eszmei értéke van legalábbis számomra.
Ez egy 1837 mintájú gyalogtiszti szablya. Szerintem az értéke olyan 300 000 Ft környékén lehet Plusz-minusz pár tízezer forint. Bár tévedhetek. Régiségkereskedők mit mondtak?
Ez elég szomorú. Akkor mi értelme márkásat venni? lehet veszek egy készletet a bolhapiacon ilyen gagyi szegecselt fa nyéllel az ha tönkremegy nem sajnálom kidobni a Fiskars élező az még működik... Van egy régebbi típus is nekünk annak kemény bakelit szerű nyele van, olyat kellene venni, de már nem igen gyártják... Gondolom nem vásároltak eleget a cégek fenntartáshoz így ilyen trutyis nyéllel elintézik az új vásárlását...