Keresés

Részletes keresés

lakos Creative Commons License 2002.09.20 0 0 668
Monfduk ezen itt már túlléptünk,
de a %-ok nem kicsit tévesek:

"Részlet az országgyűlés 2001 feb. 27. Bizottsági ülés jegyzőkönyvéből:

Vajda Pál főpolgármester-helyettes (Fővárosi Önkormányzat):
"Budapest nem is olyan régen még ipari jellegű városnak volt nevezhető. A 80-as évek végétől napjainkig Budapest gazdaságszerkezete gigantikus átalakuláson ment keresztül. A budapesti ipar 75 százaléka leépült. Budapesten a szolgáltatási szektor erősödött meg, a foglalkoztatás átstrukturálódott.

Ebből következően, miközben a 70-es években, a 80-as évek elején Budapest levegőjének káros anyag tartalmáért döntő módon az ipar felelt, aközben - az ipari kapacitások leépülése miatt - ma ez már korántsem mondható el. Ugyanakkor még egy folyamat játszódott le a gazdaságszerkezet átalakulásán kívül, hogy hihetetlen dinamikájú a motorizáció fejlődése Budapesten is csakúgy mint az országban. Két számmal jellemzem ezt. Addig míg a 70-es években Budapesten ezer lakosra 75-80 személygépkocsi jutott, addig ma ez a szám közelíti a 340-et. Ebből következik, hogy 650 ezer gépkocsi van ma Budapesten, és mint tudjuk Budapest nemcsak kulturális, kereskedelmi, gazdasági központi szerepét tölti be az országnak, illetve a régiónak, hanem közlekedési központjává is vált, ezért viszonylag magas a tranzit és célforgalma. Ma Budapesten mintegy 1,1-1,2 millió utazás történik személygépjárm?vel. Ebből következik, hogy az a jó tendencia, ami egyrészt a 70-es években a gázprogram végigvitelének, illetve a rendszerváltás időszakában a környezetkárosító ipar leépülésének köszönhetően megjelent, aközben a közlekedés és a motorizáció fejlődése nyomán gyakorlatilag a közlekedés vette át alapvetően - mintegy 60-70 százalékban - a káros anyag kibocsátásért Budapesten a felelősséget."

Előzmény: Totyasrác (666)
Totyasrác Creative Commons License 2002.09.20 0 0 667
dukó=dugó, természetesen :)
Totyasrác Creative Commons License 2002.09.20 0 0 666
Szerintem a személyautók 80%-a legfeljebb a dukókért felelős, a "szmog" 90-95%-a máshonnét ered, pl. gyárak, stb-ből, illetve a 30 éves Ifák, Ikaruszok, Roburok, Trabik, Wartburgok (ugye nem akar senki a 2ütemű katalizátorral jönni?!), Kama3-ok. Aki mellett egy-egy ilyen elment, az tudja, hogy itt a fő probléma. Persze sok kicsi (szgk-k) sokra (sok szennyezés) megy, de egy sz@r Ifa 40-50 autó légszennyezésével felér...
Én 27 évig tömegközlekedtem, de a BKV-s állapotról volt bőven szó, MÁV-val/Volánnal 2 felnőtt csak ráfizet, mert drágább, nincs ülőhely, előbb elmegy, stb. Ezért kezdtem autóval járni (szinte) mindenhová. (Aki szokott pl. Kaposvár-BP-viszonylatban közlekedni, az tudja, miről beszélek)
lakos Creative Commons License 2002.09.20 0 0 665
Valódi változást kikényszerítő erő lehet az is, ha egy társadalomban egyre többen érzik és gondolják úgy, esetleg követelik, hogy valódi változásokra van szükség:) No, de mindegy az alap dolgokban egyetértünk, talán annyi a különbség, hogy én egy fokkal jobban hiszek a társadalom és azon belül az egyén hozzáállásának változtathatóságában, bár az is lehet, hogy ez csak 5 év bölcsészkar reménytelen mellékhatása:)
Előzmény: micu (664)
micu Creative Commons License 2002.09.20 0 0 664
Igazából szvsz ami változás volt az nagyrészt inkább a technológiai fejlődésnek volt köszönhető. A társadalom hajlamos humanizálódni ha a körülmények lehetővé teszik (viszont ez szvsz visszafelé is igaz - egy összeomlás valószínűleg ismét rabszolgatartó társadalmat eredményezne).
Én nem igazán látok túl sok eredményt amit a környezetvédők elértek volna. Pár egyezmény amit a kutya nem tart be, meg pár kimentett bálna. De a tengerek kifosztása folyik, a CO2 termelés dettó /amihez ők is aktívan hozzájárulnak az atomellenes propagandával/, az őserdőt irták, a kicsi négerek pedig rendületlenül szaporodnak a fejlődő országokban.
Ez a 'én megteszem amit tudok' című hozzáállás szvsz pont a legrosszabb dolog ebben a dologban. Mert azt az illúziót nyújtja hogy ettől bármi is változik -> csökkenti a valódi változást kikényszerítő erőt.
Előzmény: lakos (662)
Don Palesz Creative Commons License 2002.09.20 0 0 663
Meg szerencse, hogy feltalaltak a biciklit!:)
Előzmény: nohab (661)
lakos Creative Commons License 2002.09.20 0 0 662
Az, hogy nem lett semmi eredménye semmilyen átalakító kísérletnek, azt azért így nem lehet egyértelműen kijelenteni szerintem. Azért kevés olyan társadalom van, ahol ugyaúgy élnek és gondlkodnak mint 100 vagy 200 évvel ezelőtt. Nem is a nagy dolgokra kell itt feltétlenül gondolni, de pl. a mai (és a világ sok részén már 40-50 + éve) a média és marketing által uralt világban sokmindent el lehet(lehetett) érni, amire csak úgy maguktól az emberek, a nagy tömeg nem lettvolna hajlandó, de az előnyeit azért élvezi. Az tény, hogy ez egy rohadt, hosszú és nem mindig látványos azonnal érzékelhető eredményeket hozó folyamat. Ezért baromira igaz az amit írsz, hogy nincs most már idő olyan szintű átalakításra ami jó lenne, mert sokkal hamarabb bekövetkeznek(tek) a káros hatások. Tényleg ez itt a fő gond, lehet, hogy hosszú-hosszú munkával el lehetne érni, bizonyos változásokat az emberek gondolkodásában, aminek erdeményei már társadalmi szinten is jelentkeznének, csak már akkor késő lesz.
De mindemelett az is igaz, hogy soha az "úgysem tudok tenni semmit és semmi sem függ tőlem" hozzáállás volt az ami pozítív irányba vitt volna bármilyen társadalmi szintű ügyet.
Én nem látok rá igazán a környezetvédők munkájára, de a világban körbenézve tényleg nem túl hatékony az összkép, bár itt-ott azért elérnek eredményeket.
Én érzek magamban valami felelősséget, és valamit szívesen is tennék azért, hogy jobb legyen a világ körülöttem, de igazából én sem tudom a megoldást. Épp ezért, mégha tudom is, hogy ezzel nem a fő problémát oldom meg, de legalább a mindennapi élet kis dolgaiban megpróbálok legalább törekedni afelé, hogy ha már használni nem használok, legalább ne ártsak többet annál mint ami elkerülhetetlen. És - hogy visszakanyarodjunk a topic címhez - ennek része az is, hogy nem használom mindig a kocsit, ha egy helyváltoztatás előtt döntést hozok, megvizsgálom az összes lehetőséget és körülményt és csak ha tényleg nincs más, akkor választom az autót. Ahelyett, hogy gondolkodás nélkül amellett döntenék, pedig kétségtelen az az egyszerűbb.
Ilyesmi az amit az egyén a saját szintjén "tenni" tud, meg még talán az, hogy akikre hatással van (gyerekei, család) megpróbál valamit elültetni a fejükbe. Az összes többi tényleg túlmutat ezen. Ha valaki ennél többet akar személyesen, az menjen politikusnak, környezetvédőnek és csinálja jól...

Ahogy írod a valódi teendőket kéne kikényszeríteni és ez így is van, de emellett én úgy érzem, ezzel párhuzamosan meg kell próbálni valamit elindítani a fejekben is. Mert a kettő együtt fog működni ha valaha fog...

Előzmény: micu (659)
nohab Creative Commons License 2002.09.20 0 0 661
Talán on-topic, copy&paste a városi közlekedésről (tőlem):

Tegnap este BKV-ztam egy kicsit, ígérem, nem lesz sok ilyenben részem.

A 17-es villamoson esemény volt, busz járt helyette (ez OK). Szemmel láthatóan jó régen nem jött, mert tömött volt, és a megállókban is sokan voltak.Amikor beért a Bésci úthoz, a kb. 20-30 1-esre átszálló orra elől kihúzott a szerelvény. -1 pont.

Hazafelé 1É Buda felé, 0:15; Honvéd utcai megálló, a megálló előtti sarokra kiérkezve látjuk, hogy jön az 1É-re táblázott 260-as kb. 100 méterrel mögöttünk, óriási futás, közben busz pirosat kap, kicsit lemarad, előtte futunk vagy 50 méterrel, megelőz, megállóban egy embernek első ajtó kinyit, fószer felszáll, mi is odaérünk közben buszhoz, de csak az első ajtó van nyitva, viszont azt az orrunk előtt 3 méterrel becsukja a köcsög és kihúz a megállóból, miután végignézte a teljes futásunkat hátulról. Mindezt a 30 percenként járó éjszakain. Nagyon felment bennem a pumpa, még a rendszámot sem tudtam megjegyezni. -sok pont.

Utána elkezdtünk sétálni, fél óra alatt talán átérünk Budára, az Árpád híd előtt kicsivel viszont utolért egy újabb 1É kb. 0:23-kor, nem igazán értettük, de azt sikerült utolérni egy újabb sprinttel.

Nem tudom, hogy az első mi volt, biztosan 1É-re volt kitáblázva, ha bárki találkozik a vezér úrral, akkor fossa pofon helyettem a príma tréfájáért. Szerencsére nem vagyok elég erős ahhoz, hogy kidöntsek és összetörjek egy teljes buszmegálló-táblát, mert a plafonon voltam, csapkodtam a busz oldalát, miközben elindult mellőlünk, a vezér úr biztosan jót röhögött, törne ki az öszes foga szilánkosan.

Az utolsó jármű eseménytelen volt, végállomásról csatlakozókra várás nélkül sima +5-tel induló járat (kérdés, hogy aki esetleg ezzel akar csatlakozni máshol, az mit csinál). -0,5 pont.

Sajnos továbbra is az autó, bicikli és a séta közül kell választanom (ráadásul odamenetben az 1-esen olyan orrfacsaró bűzbajnok volt előttünk a kocsiban, hogy meg lehetett fulladni - ez nem a BKV hibája persze, csak ez is rontja az élményemet...), mert a BKV - ugyanúgy, mint a MÁV - még mindig nem alternatívát kínál, hanem szükségemegoldást annak, aki valamilyen okból rá van kényszerítve a tömgeközlekedésre. (Sajna) nincs szükségem ilyen szükségmegoldásra.

Hát ennyi. Továbbra is NO BKV, sajnos.

micu Creative Commons License 2002.09.20 0 0 660
Íme egy újabb epizód a keresztesháborúban. Kár hogy Cervantes már nem él hogy könyvet írjon róla ...
Előzmény: lakos (658)
micu Creative Commons License 2002.09.20 0 0 659
Látod, pont ez a baj a környezetvédőkkel. Hallottam anno egy viccet, hogy a fizikust, az elméleti fizikust és a matematikust bezárják egy-egy cellába egy konzervdobozzal egy hétre. Egy hét után látják hogy a fizikus addig verte a falhoz a konzervdobozt amíg az kinyílt annyira hogy ki tudta piszkálni a konzervet, így túlélte. Az elméleti fizikus teleírta a falat képletekkel az optimális szögekről, aztán falhoz vágta a konzervet a megfelelő szögben, az kinyílt, így ő is életben maradt. A matematikus viszont éhenhalt, a cella falán csak egy felirat maradt utána: tételezzük fel hogy a konzervdoboz nyitva van ...
Nem azt kell tekintetbe venni hogy milyennek kellene lenni a társadalomnak, emberiségnek, stb hanem hogy milyen valójában. Persze lehet kísérletezni ezek megváltoztatásával, a XX. század nagyjából erről szólt, jó sok hullát sikerült előállítani (ami végül is a föld túlnépesedése szempontjából nem rossz ;-) de más eredménye a dolognak nemigen lett.
Persze nem azt mondom hogy ez minden létező világok legjobbika, de szvsz a társadalom átalakítására nincs annyi idő mint amennyi ahhoz kellene hogy a föld nagyobb károsodás nélkül túlélje. A cuculizmusnak anno ez 40 év alatt nem jött össze, pedig ők aztán tényleg sok mindent megpróbáltak. Azaz a dolgokat a jelenlegi keretek között kellene megoldani, ami véleményem szerint csak úgy lenne lehetséges ha a környezetvédők a szemforgatás és a keresztesháborúk helyett a valódi teendőket próbálnak meg kikényszeríteni a kormányokból.
Előzmény: Tomthumb (657)
lakos Creative Commons License 2002.09.19 0 0 658
2002. szeptember 22. vasárnap Európai Autómentes Nap Budapesten
programok az Andrássy úton az Oktogon és a Bajcsy között
Tomthumb Creative Commons License 2002.09.19 0 0 657
Hülye 8-)

De amúgy alapvetően nem értünk egyet: a hatalomnak nem azért kell lennie, hogy megmondja, mi a helyes, hanem hogy a társadalom által helyesnek gondoltakat képviselje/valósítsa meg. A társadalom által helyesnek vélt dolgok pedig az egyének által helyesnek vélt dolgokból szintetizálódnak.

Már egy demokráciában, ugye, ami a fejlett világra leginkább jellemző berendezkedési forma azért.

Előzmény: micu (656)
micu Creative Commons License 2002.09.19 0 0 656
Csak nem sokra megy vele. Az igazán fontos változásokat csak globális szinten lehetne elérni, azonban jelenleg nincs olyan erő ami ezeket a változásokat siettetné. A zöldek nem igazán ilyenek, azok a jó baloldali hagyományaiknak megfelelően az embereket akarják átalakítani, a többi párt még kevésbé mert igazából őket az érdekli hogy hol lehet nagyobb pénzt felnyalni. Persze a dolog hosszú távon mindenképp megoldódik, az első nagyobb katasztrófánál ami a globális felmelegedés miatt következik be, csak akkor már nagyon nehéz lesz ellene tenni bármit is. Addig viszont tökmind1 hogy autózol vagy biciklizel, a változás nem fog addig bekövetkezni amíg a levegőben a CO2 értéke el nem éri azt a szintet ami ahhoz kell hogy a politikusok elkezdjenek szembeszállni az olajlobbyval. Sőt, szvsz a környezet szempontjából még lehet hogy jobb is ha ez mihamarabb bekövetkezik, ha ugyanis ezt a problémát megoldják az azt jelenti hogy gyakorlatilag korlátlan mennyiségű tiszta energia fog rendelkezésre állni, már pedig ez a többi ágazatra (Pl. újrahasznosítás), sőt a föld társadalmának egészére is pozitív hatása lenne, és ez minél előbb következik be a fóld annál jobb állapontban marad. Azaz paradox módon pont a biciklisek ártanak leginkább a környezetnek ;-)
Előzmény: Tomthumb (654)
lakos Creative Commons License 2002.09.18 0 0 655
Legfeljebb elhárítja magától.
Előzmény: Tomthumb (654)
Tomthumb Creative Commons License 2002.09.18 0 0 654
Korrekt. De ettől még az egyén felelőssége megvan!
Előzmény: micu (653)
micu Creative Commons License 2002.09.18 0 0 653
Ennek kicsi a valószínűsége. Mondhatni 0. A technológiát sokkal egyszerűbb megváltoztatni mint az embert. A cuculizmus ez utóbbit jó néhány helyen próbálta elég sokféle eszközzel a propagandától kezdve a koncentrációs táborokig meglehetősen csekély eredménnyel, a változás kb addig tartott amíg a puskacső ott volt az illető halántékán. A zöldek sem érnek el többet az agitproppal, max azt hogy pár európai országban néhány százalékkal csökkentik az autók számát.
Ez nem fogja az autóipart rákényszeríteni a szükséges fejlesztésekre. Ezt max. az EU és az USA együtt tudná elérni (mondjuk úgy hogy 201x-től nem lehet CO2-t kibocsájtó autót forgalomba hozni), csakhogy ezt a jelenlegi ipari lobby nemigen engedi a politikusoknak, és úgy igazából olyan túl nagy nyomás sem nehezedik rájuk a társadalom részéről.
A zöldek egyébként szeritem amúgy is a rossz végét fogják a puskának: a fogyasztáscsökkentő propagandájukkal soha nem lesznek igazán népszerűek az emberek között, márpedig e nélkül nem nagyon fognak elérni túl sok mindent. Ha ehelyett az előremenekültést választanák, azaz olyan technológiák kutatását/bevezetését kényszerítenék ki a kormányokból amik csökkentik a természet terhelését ugyanolyan fogyasztás mellett sokkal többet érhetnének el.
Előzmény: Tomthumb (652)
Tomthumb Creative Commons License 2002.09.18 0 0 652
A dolgok végén azért mindig az egyes emberkék lapulnak. Ha G.J. leszarná, hogy izzadt-e egy értekezleten, meg a többi G.J. is leszarná, akkor ez nem lenne gond. Ha G.J. gazdag vállalkozó leszarná, hogy mit gondolnak róla, ha nem a haccázas mernyóval érkezik az V. ker-ből a II. ker-be, hanem egy Priussal, egy kis Ligier-vel, vagy pár év múlva egy sűrítettlevegős ketyerével menne, akkor az azért lassan csak elíndítana valamit.
Előzmény: micu (651)
micu Creative Commons License 2002.09.18 0 0 651
Láttam. Sőt, én is falun nőttem fel. Csak pár apró probléma van ezzel:
1. Falun belül nincsenek igazán távolságok. A bolt, iskola, kocsma, stb általában egy-két km távolságon belül van. A falvak anno úgy lettek kitalálva hogy gyalog is el lehessen közlekedni benne, míg BP már igen régen az egyéni/tömeg közlekedésre épül (ezért is lehet ekkora).
2. Ha a mezőre mész dolgozni akkor általában baromira nem szempont hogy mennyire izzadtan érkezel meg, mivel ott sem tárgyalni fogsz.

A kismotor nagyon szép és jó, csak éppen ha egyszer elesel vele a forgalom közepén akkor véged van. Ebből a szempontból még a bicikli is biztonságosabb, mert azt kikerülik, míg a motor együtt megy a forgalommal. Ha elsel akkor az utánad jövő autó nemigen fog tudni megállni.

Nyugati civilizáció bukása: a fő probléma szvsz nem magával az autóval van, hanem az abban használt technológiában, pontosabban az energiatárolás illetve előállítás módjában. Ez pedig nem technológiai probléma hanem társadalmi. És nem Gipsz Jakab az egyedi autós bűne (legalábbis nem jobban mint a biciklisé) hanem azoké a vezetőké akik inkább keverik a sz*rt az araboknál az olaj miatt mint hogy megpróbálnák függetleníteni magukat az olajtól. Persze ebbe az is belejátszik hogy az olajlobby elég jól van eresztve anyagilag ahhoz hogy mozgassák a politikusokat ott is meg az EU-ban is. A környezetvédők + vidáman asszisztálnak mindehhez azzal hogy a figyelmet az egyes emberekre, folyamatokra irányítják, pedig ezeket a dolgokat csak állami sőt globális szinten lehetne megoldani. Azaz Gipsz Jakab az autós soha nem fog odahaza fúziós erőművet, üzemanyagcellás autót, föld körüli pályán keringő naperőművet csinálni, azzal meg hogy átáll autóról tömegközlekedésre nem igazán oldódik meg semmi. Egyrészt azért nem mert marad még néhány millió autós, másrészt az autón kívül van még néhány olyan tevékenység ami zabálja az energiát. R-GO Gipsz Jakab marad az autójában, az olajlobby pedig tovább hízik amíg tart az olaj vagy nem történik olyan mértékű környezeti katasztrófa mint anno az ózonlyuk ami ráébreszti a politikusokat hogy valamit azért lépni kellene.

Előzmény: Tomthumb (630)
Don Palesz Creative Commons License 2002.09.17 0 0 650
Oszinten szolva nem tudom, mert jobb, ha "banyakbol" hozott nyersanyagbol allitjuk elo a termeket, semmint mar felhasznalt anyagbol. Ez is ugyanolyan uzlet lenne.
Lassan mar a szemettelepek lesznek a legnagyobb nyersanyagforrasok.
lakos Creative Commons License 2002.09.17 0 0 649
"egy eldobható műanyagpalackból iszogatom a vizet."
Ez tipikusan olyan példa, ahol végül is nem mondhatod, hogy nincs alternatíva. Vehetsz vizet visszaváltható üvegben is. Apró döntés ami a nagy öszefüggéseket látszólag nem érinti, de meg van rá a lehetőséged. És végül is apró döntésekből áll össze a nagy egész.
Előzmény: Vámpír (647)
Tomthumb Creative Commons License 2002.09.17 0 0 648
Persze, de az autózás ártalmairól azért csak az autósok tehetnek, nem? Ez a topci meg erről szól.

Bocs, ha agresszívnek tűnök, nem szándékom, de a polietilén flakont meg a teszkósszatyrot ne tegyük már annak okává, hogy nem bicajjal/metróval/lovaskocsival járunk!

Előzmény: Vámpír (647)
Vámpír Creative Commons License 2002.09.17 0 0 647
Csak annyi, hogy pl. amíg itt netezgetek, egy eldobható műanyagpalackból iszogatom a vizet. Ez már egy példa. A civilizáció sajnos környezeti ártalmakkal jár, erről azért nem csak és kizárólag a gépkocsival járók tehetnek.
Előzmény: Tomthumb (644)
Vámpír Creative Commons License 2002.09.17 0 0 646
A totalcar-on pár napja (hete?) volt egy cikk a sürített levegős gépkocsiról, érdemes elolvasni. Ha igaz, és persze elérhető áron lesz kapható, érdemes elgondolkodni rajta.
Előzmény: Don Palesz (643)
Tomthumb Creative Commons License 2002.09.17 0 0 645
Ja, sajna ezek a felismerések általában utólag, történelmi távlatból születnek meg, valami fasza háború után 8-(
Előzmény: lakos (642)
Tomthumb Creative Commons License 2002.09.17 0 0 644
Nem értem az összefüggést. ?????
Előzmény: Vámpír (641)
Don Palesz Creative Commons License 2002.09.17 0 0 643
Egyszer csak elfogy aza hulye koolaj:)
lakos Creative Commons License 2002.09.17 0 0 642
Persze, hogy kimarad, mert a legtöbb ember a saját, individuális szempontja szerint néz mindent. Ami valahol érthető is, de az már nem túl jó, hogy azt nem nagyon ismerik fel, hogy nem csak ők léteznek egyedül és mik az osszefüggések a közösség egésze szempontjából. Amíg ebből a szemléletmódból nincs kimozdulás, és csak nagyon kevesen gondolkodnak el ezen egyáltalán, addig nehéz bármi előrelépést várni.
Előzmény: Tomthumb (638)
Vámpír Creative Commons License 2002.09.17 0 0 641
Na ez jogos. De azért a mindannyiunk által naponta használt terméket, készülékek közül nem csak a gépkocsi az egyetlen szennyező forrás, sajnos.
Előzmény: Tomthumb (638)
Vámpír Creative Commons License 2002.09.17 0 0 640
:) Akkor legyen ez itt a reklám helye: Avon Friktion-t használok, az asszonynak és a kolléganőimnek nagyon tetszik! :)
Előzmény: Don Palesz (639)
Don Palesz Creative Commons License 2002.09.17 0 0 639
hasznald a Secretet, az megoldja minden problemad!:)
Előzmény: Vámpír (635)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!