Épp erről értekeztem lovas emberekkel. A "parthus-shot" lényege a derékból kifordulva hátrafelé leadott lövés. Bizonyára a célt is kötelező volt eltalálni, mert másképp minek lövöldöztek volna ily módon. Lábtámasz mindenképp kell ha csak nem a felhők lövöldözése a cél. Abban az időben pedig nem ez volt.......
Elég jól ismert a keleti lovasoknál a kengyel használata, amivel egész másképpen lehet a lovon ülni és harcolni adott esetben. A mai napig ismertek a világ más részein (Dél-Amerika) fa és bőrkengyelek, amik a célnak megfelelnek, könnyen előállíthatók, de szerves anyaguk miatt rövid "életűek".
Ezért is hangsúlyoztam,h ogy a kelet-európai környezetben nem tártak fel még kengyelt.
Hogy mi akadályozta meg? Jó kérdés, én sajnos nem birtoklom a bölcsek kövét. Lehetséges, hogy nem volt szükség a kengyelre, mialatt a szállásterületüket az európai régióba helyezték, lehet, hogy a hunok néven megjelenő népesség a kengyel ázsiai "feltalálása előtt elszakadt a hsziung-nu-któl, sőt az is lehetséges, hogy a kengyel meg nem léte csak egy pillanatnyi kutatási állapot, ámbátor ez utóbbiban kételkedem.
Ez igaz. De hsziungnu vaskengyelt tártak fel. Épp az a kérdés mi akadályozta meg hogy a környezetükben is használatos legyen, és terjedjen a környező lovas népeknél, pl. nyugati irányba. Ahogy már kérdeztem hol volt a választóvonal és miért?? A kengyel legyártása nem egy ágyú vagy lőpor gyártás hogy titkok vannak. Használtak nyerget, onnan egy lépés a kengyel a lábukat megtámasztandó.
Parthus ábrázolásokon sem látni kengyelt. Igaz kantárt sem.
A kép alkotója a diló. Vmi elfuserált germán fatty lehet, akinek az az érdeke, hogy a hunokat vérszomjas barbárnak fösse le, ne pedig innovatív, erős népnek.
Most komolyan. Mi lehetett az a degeneráció ami elfeledtette az elvándorolt csoportokkal a kengyelt. Mert hogy az ázsiai hsziungnuk használták az fix. Találtak leleteket. A kínaiak is használtak. Hogy ki kitől vette át nem tom. De hogy is lehetett ez? Kicövekeltek egy határt amin át nem terjedt el a kengyel? Vagy akkoriban nem volt "ipari kémkedés"? A szomszéd népek soha nem is használtak kengyelt? Nem terjedt a lovas népek közt mint a ragály? Jó rendben, az ellenségnek nem volt, messze éltek. De a meghódított népek akik érintkeztek a hsziungnukal (hogy miért az egy más kérdés) miért nem tűnt fel hogy azok másképp szerszámozzák a lovaikat? A környező népek soha nem láttak hsziungnu lovast kengyellel? Soha a büdös életben nem hagytak holtat és lovát a csatatéren? Nem volt elkóborló lovasát vesztett paripa? Aztán ha használtak, mikor elkezdtek vándorolni miért felejtették el? A mesterek otthon maradtak? A fém hiánya nem magyarázat. Hisz máshol marhabőrből és fából készül a kengyel.
Ha a hsziungnuk és a hunok nem voltak azonosak (én ezt nem hiszem) a hunok is onnan vándoroltak nyugat felé. Ha a kínai selymet ismerték a bizánci birodalomban a kereskedelem nem hiszem hogy nem tudott áthidalni egy ilyen problémát..... Igaz hogy selymet nem tudtak sokáig gyártani, de viszont ismerték.
A mongol betörésnél vittek mongol íjat a német császárhoz mint új ismeretlen hatékonyságú fegyvert a sziléziai csatából. Gyártani és használni nem tudták, de nem azért mert nem tudták mire való. A kengyel viszont nem ilyen bonyolult. Hol volt az a földrajzi (vagy egyéb) választó vonal ahol egyik oldalon ismeretes, a másikon meg nem a kengyel. Ez nem olyan mint a pápa által meghúzott vonal (1494. tordesillasi szerződés) a spanyolok és portugálok közt. Itt még van kengyel, itt meg nincs. Azt hiszem ez a nagy rejtélyek közé sorolandó.
Ő a kengyelt használó apa hülye gyereke aki elfeledte a kengyelt felcsatolni....:)))) Mondhatni egy korai divatdiktátor akit elkezdett utánozni a többi hun, nem tudva hogy egy ostobát utánoznak akit még az apja is szégyell...:))))
Ez a magyarázata hogy a hunok nem használtak kengyelt az európai "bevásárló" körútjaik során......
NNna... Ouzo, TE azzal vitatkozol hogy egy neves az ókorban megsemmisült könyvtár ... ...IS ((legnagyobbrészt)) a hellenizmus terméke volt, hogy az a görög kultúrkör, és nem egyiptomi.
(( Joranne Sutt tudni véli mi volt az alexandriai könyvtárban, éspedig a hellenisztikus kultúrára alapoz. S még azt is véli hogy az amúgy majdnem azonos a későbbi római tudással.
Egyértelműen ÚGY ÉRVEL, hogyaszongya
:) mivel a várost Alexandrosz alapította, a könyvtár sem lehet régebbi :) ))
((Vegyük például a baz-megyei könyvtárat: Nem régebbi teszemazt 50-60 évesnél, tehát ha valaki még fel is égetné nem beszélgethetnénk Marx Károly összes munkásságáról csak megengedem a K.-Érópai szocialista-korszakról! ))
És moost hogy ezt így felfejtettem, szerintem nyugodtabban folytathatod bármilyen érdekes álláspontod kifejtését :-)
Na ja. Kuo-mo-zso a kínai akadémia egykori elnöke szerint Hun és Han 2 testvér volt és utódaik két nagy néppé lettek. Egy keleti Hunor-Magor tesó-páros!
amelyből a szomszédos népek – kínaiak, de az európai népek – is tanultak, főleg ami a harcászati technológiát, fémművességet, államszervezést illeti.
LOL
a szomszédos népek inkább közismrt módon a kinaiaktól tanultak - lásd a türk birodalom, Kül-Tegin és Bilge.... mindketten a kinai udvarban nevelődtek :))
Érdekes, hogy ez a lista kiegészíti a belső-mongol Ucsiraltu professzor hun szavait.
Mi az hogy belső-mongol?:) Az csak olyan kicsit mongol?:) Mondjuk jól hangzik az, hogy "kiegészíti". Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag nincs azonos szó a két listában?
Csornai Katalin: Négy égtájon barbár csillag ragyog - Az ázsiai hunok a kínai forrásokban
A négy kötetesre tervezett forráskiadvány első kötetében végigkövethetjük a hunok legkorábbi történetét egészen a Kr. u. 1. század elejéig, míg a későbbi könyvek a későbbi kínai krónikák (Han shu, Hou Hans hu, stb.) feljegyzéseit tartalmazzák, egészen az 5. századig, ameddig önálló hun dinasztiák léteztek a mai Kína területén. A kötetben szereplő forrásrészletek bemutatják a legelső pusztai állam kialakulásának történetét, a hun törzsek egyesülését és szétválását, olvashatunk különleges államszervezetükről valamint kultúrájukról, amely máig nyomot hagyott Eurázsia népeinek anyagi és szellemi műveltségében. A nemzetközi tudományos életben az elmúlt évtizedektől kezdve fokozódó érdeklődés mutatkozik a hunok története iránt, több szakcikkben és nagy nemzetközi konferenciákon jelentősen átértékelték a pusztai népek, így a hunok történeti szerepét. Ezek alapján elmondható, hogy a hunok fejlett és önálló civilizációt teremtettek az eurázsiai sztyeppéken, amelyből a szomszédos népek – kínaiak, de az európai népek – is tanultak, főleg ami a harcászati technológiát, fémművességet, államszervezést illeti. A forráskiadványból azt is láthatjuk, hogy a kínaiak sokszor elismerően szóltak félelmetes északi szomszédjaikról, és mindig pontos adatokat rögzítettek velük kapcsolatban. Ezért a most megjelent kiadvány a hunok iránt érdeklődő kutatók, de az érdeklődő műkedvelők számára egyaránt elsőrendű forrásanyag lehet. A kötet külön érdeme az, hogy a fordító, Csornai Katalin sinológus kigyűjtötte és a könyv végén listába rendezte a forrásokban szereplő hun eredetű szavakat, amelyeket a kínaiak érdemesnek tartottak lejegyezni, ezek között vannak földrajzi nevek, méltóságnevek, személynevek, de használati eszközök elnevezése is szerepel közöttük. Érdekes, hogy ez a lista kiegészíti a belső-mongol Ucsiraltu professzor hun szavait. A kötet előszavát és a kínai történeti források magyarázatát Salát Gergely, az ELTE Kelet-ázsiai Tanszékének munkatársa írta. http://www.lgye.hu/
Dr. Érdy Miklós, amerikai magyar orientalista 2001 második felében szép könyvvel lepte meg olvasóit, melyben az utóbbi évtized szívós kutatómunkájának eredményeit tárja elénk. Az izgalmas probléma lényege: van-e közük az ázsiai hunoknak – az ókori kínai írásos források xiongnu-inak (ejtsd: sungnu-inak) – az Európában a 4. század utolsó harmadában megjelent hunokhoz, vagy sem? A neves szerző régészeti források alapján keresi erre a választ, és – úgy látszik– sikerrel Visszautalva korábbi eredményeire, először a Magyarországon is megtalált, igen jellegzetes, bronzból öntött hun áldozati üstök nyomán követte vándorlásaikat Belső-Ázsiától nyugat felé. Ezeket az eredményeket angolul publikálta. A most megjelent könyvében sajátos temetkezési szokások tanúbizonyságát sorakoztatja fel a történelmi folytonosság további igazolására kelettől nyugatig. Ez az igen sajátos temetkezési szokás a részleges lovastemetkezés. Ilyenkor a halotti toron elfogyasztott lónak a bőrében hagyva csupán a koponyáját és a négy alsó lábszárát helyezték a sírba gazdája holtteste mellé. Hitük szerint a fejben lakozó "iz", vagy "árnyéklélek" képes volt a lovat a túlvilágon megeleveníteni. A részleges lovastemetkezés legkorábbi előfordulását Észak-Kínában, a hunok előtt Kr.e. a 8. században ott élt nomádok, a shanrongok (ejtsd: sanrung-ok) sírjaiban találta meg, amikor személyesen is felkereste az ottani régészeti lelőhelyeket és a feltárásokat. A shanrongokat az írott, ősi kínai források a hunok elődeinek írják le. Ezután rámutatott a részleges lovastemetkezés meglétére honfoglaló őseinknél is, ami a legendák mellett most már régészetileg vezeti a hunok felé rokonságunk szálait. Az első alkotóeleme a párhuzamoknak maga a részleges lovastemetkezés. A második vonás, illetve ősi alkotóelem az hogy a hun de ugyanakkor magyar temetőkben is három azonos alapvető sírszerkezetet talált: az aknasíros, a padkás és a padmalyos temetkezést. Mindkét nép temetőiben a sírokban lehet részleges lovastemetkezés, jelképes lovastemetkezés csak lószerszámmal, és láthatunk sírokat a lókultusz jelenléte nélkül is. A harmadik régészeti párhuzam az emberi holttestek fejéhez közel elhelyezett – egykor a túlvilágra szánt ételt vagy italt tartalmazó – kicsi ( gyakran 1O cm átmérőjű), kerekfenekű, szélesszájú agyagedények jelenléte, rovátkolt peremmel. Mindhárom párhuzam egyformán lényeges és mintegy hidat képez őseink és a hunok temetkezései között rituális tekintetben és egyuttal a közös szellemi háttér bizonyítéka. Ezeket a tárgyi jellegű kapcsolatokat korábban nem ismerték fel és nem kutatták a hun-magyar kapcsolatok szemszögéből. Érdy Miklós végigkövette a hunok útját a Sárga Folyótól és a Bajkál-tótól, a Hétfolyó-közén és Közép-Ázsia pusztáin át az Ural hegység átjáróiig majd tovább, Dél-Oroszországon át egészen a Kárpát-Medencéig. A hatalmas tér- és időbeli távolság ellenére határozottan úgy látszik, hogy az ázsiai hunok utódai sok mindent megőriztek ősi kultúrájukból az idő alatt amíg Európa közepébe értek. Olyan felfogás, hogy a hunok keleten és a hunok Európában nem ugyanaz a nép, tudományosan tarthatatlanná vált. A hun fejedelemasszonyok és előkelő nők viseletében is megtalált egy jellegzetes ékszert-státusszimbólumot, az aranydiadémet, amely a sírleletek tanusága szerint ott ékeskedett a vezetők asszonyai homlokán a Sárga Folyó terétől (Xigoupan) a Duna völgyéig (Csorna). A transzszibériai expresszvonat segitségével a szerzőnek sikerült végigutaznia – az üst leletekkel szinte azonos útvonalon – az ősi nomádok pusztába vesző útját. Erről is izgalmas leírást és érdekes, ritka fényképeket látunk a kötetben. Nyolcvan színes kép követi azt az utat a jelenben, ahol a régészeti leletek nyomjelzése szerint a hunoknak élnie és vonulnia kellett. A hun arany, ezüst és bronz övcsatokon és más díszeken megjelenő táltosló ábrázolások most először történő elemzése és az Ordos-pusztai nagy hun aranykincs és aranykorona színes képeken történő bemutatása képezi a középső fejezeteket.
Az igaz, hogy békés időszakokban a "rabszolgatenyésztés" nagyon jövedelmező volt, a háborúk idején viszont ment a pazarlás. Észak-Amerikában is az import leállítása után normalizálódtak az életkörülményeik, talán jobbak is voltak, mint a detroiti szabad munkásoké. Mindazonáltal az "elpazarolt" rabszolgák száma elég nagy, csak a Colusseumban 300000-ről beszélnek, holott csak szakaszosan működött.
Amúgy jó, hogy pont az ellenkezőjét hozod ki abból, amit irtam.. :))
A római korban a rabszolgák döntő többsége nem "tenyésztett" volt, hanem háborúk során rabul ejtett személy. Ezeket a rabszolgákat öregkorukban, vagy más jeles eseményhez kapcsolódóan felszabadították, mert jobban megérte az egykori tulajdonosnak a volt rabszolga, vagy a volt rabszolga családjától származó, libertinusként "leadott" biztos jövedelmi százalék, mint az a kockázati tényező, hogy a rabszolgaként tartott ember pl. egy betegség miatt meghal, és oda a befektetés.
Tehát a római rabszolgaság sok elemében inkább a középkori röghöz kötött jobbágyság intézményéhez hasonlitott.
sőt, pl. a katonák még aktiv korukban vásároltak egy kislányt, akit felneveltek, majd a leszerelés után felszabadították és feleségül vették.
A Colosseumban fellépő rabszolgák gladiátorok voltak, az akkori idők "sztárfocistái". Egy sikeres gladiátor a legjobb, akár senatori rendbe tartozó nőket dönthette le - akik ráadásul ÖNKÉNT adták oda magukat a sztárnak :) (már bocs a vulgaritásért) és nem kevés más, anyagi előnyökert könyvelhettek el.
A gladiátori játékok után, elrettentési céllal feláldozott hadifoglyok nem voltak rabszolgák, mint ahogy az itéletvégrehajtási célzattal oroszlánok elé vetett bűnözők (és keresztények, ez akkor szorosan összefüggő fogalom volt a rómaiaknál) sem.
A római rabszolgaságról kialakult negativ képet (jó, tudom, nem volt egy ideális mintatársadalom, de olyan sötét sem, ahogy láttatják, vagy éppen te láttatod) a korai keresztény írók alakitották ki, akik tulajdonképpen megideologizálták ezzel az egyház létrejöttét.
"a kutatások orosz, kazak, iráni, stb régészekhez kötődnek, így kiesnek a "mainstream"-ból..."
nem, pont, hogy ők a mainstream.
"Marad a kazár, amit -talán a fura vallása miatt- jobban felkaptak itt."
nézd, az előző pár soroddal csak azt bizonyítod, hogy roppantul nem vagy képben a szakirodalmat illetően, de ennek ellenére kategorikus állításokat engedsz meg magadnak.
mellesleg, és ez inkább on: a kazár államot a hun törzsszövetséggel összehasonlítani szintén alma-körte esete. teljesen más a kettő. a hunok addig se jutottak el, hogy a kazárokéhoz hasonló államot alapítsanak.
hun könnyűlovas.....