Szerencséd, hogy megengedted nekem az igazságomat, ezért nekem sem kell megkérdőjelezni a te létjogosultságodat! Na, ma sem kellett zászlót bontanom és hadjáratot hirdetnem! Hurrá! :-))
Fenntartom a jogot, hogy az igazságra hivatkozhassak! Akár van, akár nincs! Lényeg, hogy legyen valami, ami a sajátom! Anélkül boldogtalan lennék! :-))
Nem mondod, hogy a lepel lett az igazságunk, amely szépen ráborul az alatta zajló folyamatokra, amelyek lényege csak annyiban fontos, amennyiben az a lepel alatt marad? Hajajj! Hajajajjj! :-))
Te kiragadtad, én felnagyítottam és ráhúztam a világra. Mind ezt tesszük, nem? Amit látunk, hallunk, megpróbáljuk úgy magyarázni, hogy illeszkedjen a világképünkhöz. Ha meg nem megy (ez a ritkább), letakarjuk vele az egészet és megvárjuk, hogy mi történik a lepel alatt. Akár még egy szép kis új világ is lehet belőle :) Na ez már a világ vége, de legalább lesz helyette másik :)
Csak kiragadtam egy időpontot, ami számomra lényeges a világ fennállásának örököklétnyi mérétékében. Talán keletkeztetett valamit, talán elpusztított. Mit tartsunk róla és van-e bármi köze a magányhoz és reményhez? Ha magányos vagyok, akkor elpusztult benne valami? Ha meg nem, akkor ezáltal keletkezett benne bármi is? :-))
2005.10.22 16:48:00 Csengettek az ajtóban. Életjel. Melegszik a szoba. Valami elkezdődött a világban.
2005.10.22 16:49:00 Rosszul hallottam, nem csengettek. Bélánál hideg van a szobában, didereg. Jön a világvége.
Lám, a világ kezdete és a világvége között általában öröklétnyi mértékű idő szokott eletelni, bennem mégis 1 perc alatt képes volt a világ összeomlani...Ajajj! :-))
Talán túl nagy jelentőséget tulajdonítunk az érzelmeinknek (fúúúj, hogy mondhatok ilyet!?). Ha nem így lenne, nem lennénk ennyire kitéve az egy helyiségen belüli klímaváltozásoknak.
Azon töprengek, hogy a civilizáció fűtött szoba-e, avagy jégverem? Most öltözzek, vagy vetkőzzek ahhoz, hogy elviselhetőbb legyen? Hmmm...valamit tennem kéne, hogy ne hűljek le, amikor elönt a forróság és felhevüljek, amikor a hideg ráz...Pedig ki sem tettem a lábam ugyanabból a szobából! Nehéz, na! :-))
Különös. Én már régóta sejtem, hogy a szerelem tényleg csak illúzió, valaki valamikor kitalálta és mivel jó ötletnek látszott, elterjedt. És mivel én mégis szeretem máshogy megélni, néha olyan furcsának érzem magam. Lehet, hogy változtatok a hozzáállásomon :)
A szerelem örök, de felvonásokban adják elő. Kiürült herékkel, álmosan, leizzadva, fáradtan hazafelé már nem erről vizionál a leharcolt pasi, hanem egy puha-pihe ágyikóról, hol zavartalnul lehajthatja fejecskéjét pihenető álomba merülve.
Milyen a szerelem? Egyszeri és beteljesíthető? Akkor nem kell megújulnia. Egyszeri és beteljesületlen? Akkor felesleges megújulnia. Eleve nem egyszeri? Akkor túlbecsültük az értékét és nem létezik az egyetlen, aki nekünk rendeltetett. Vagy létezik és a szerelem csak addig tart, amíg rá nem jövök, hogy a másik mégsem az egyetlen és keresem tovább. Ebben az esetben szerelmet éreztem tévedésből? Akkor a szerelem valami olyasmi, ami egyetlent feltételez, de azt keresés közben többekben is felfedezhetem tévedésből ill. időlegesen, viszont ugyanazt érzem akkor is, ha nem tévedtem és tényleg az igazit leltem meg? Vagy nincs is igazi és magamnak hazudok, amikor szerelmes vagyok? Akkor mit is keresek? Kizárólagos kielégülést a másikban? Létezik effajta kizárólagosság?
nem mondhatom el senkinek... legyen azt hioszem tulajdonképpen egyszerűen képtelen vagyok a tartós együttélésre egy nővel de hogy ezt ne kelljen felvállalnom kitaláltam magamnak azt hogy senki sem olyan tökéletes mint Noémi ezért senki sem méltó arra hogy megmaradjak mellette lehet hogy ez az igazság
