Nekünk megvan, de alighanem még nincs megvágva (csak úgy felvettük a műsort egészben). Ha úgy jó, legkésőbb a hétvégén "leválogatom", és küldöm Neked, ahova kéred. .WMA-ban jó? Úgy nem nagy, mailben elmegy.
Valami olyast gondoltam, hogy itt jól kibeszéljük kinek mi kellene, kinek mi van, azután elküldjük egyásnak mélben, vagy feltesszük a TAR-ra, vagy valami.
Nincs igazán kidolgozva az ötlet, tessék továbbgondolni.
Sajna pl. az általad alább említett kettőből nekünk egyik sincs:-( (Hét elgyötört törpe van)
Valószínűleg Varga Ferenc József egyik alkotásáról beszélsz. Ő szokott ilyeneket csinálni, és van is róla valami halovány emlékem. Nekem sajnos nincs meg, mert én nem igazán szeretem ezt a fajta cikizést.
Sziasztok! Nagy kéréssel fordulok hozzátok! Egy nagyon kedves ismerősömnek szeretném megmutatni azt a rádiókabaré műsorszámot, amit fél füllel hallottam nem oly régen. Nagy vonalakban tudom csak elmondani, hogy miről szól: Egy nénike bemegy a műszaki nagyáruházba, ahol a kezdetben magabiztos eladótól kér műszaki árucikket. Közben kiderül, hogy a nénike olyan keresztkérédéseket tud feltenni, kis agresszívan, hogy a kezdetben nagyképű eladónak keresztbe állnak a szemei. Örülnék, ha valaki meg tudná mondani, mikori adásban hallhattam ezt, és hogy honnan tudnám esetlegesen letölteni. Nagyon szépen köszönöm előre is! Minden jót! Valek
Sziasztok! Nekem van pár gigányi rádiókabaré, szilveszterek, ez-az.
Keresem viszont a Godot stand up comedy club felvételeit, de nagyon... Meg régebben volt az rtl-en az emberek a Holdon, amolyan korai stand up. Kb 2001-2002-ben. Azokat is keresem. Most jut eszembe, van még L'art pour Laar, Hofi összes, Markos-Nádas.
Nekem is van egy rahedli. Szívesen beadakozom az enyéimet. Van egy csemegém például: Amikor kb 94-ben a FIDESZnek volt valami székházügye (a fene emlékszik rá), akkor a Nagybandó, Koltai, Markos csináltak erről egy paródiát FITYISZ címmel. Rossz minőségű, de az előadás brilliáns. Hanem régóta keresem a Reklám Sámsont. Ugyanaz a gárda csinálta, mint a Hét elgyötört törpét. Nincs meg véletlenül? Hogy gondoltad az archívumot?
Sziasztok, gondoltam indítok valami kabaré-archív topicot, csereberére, csak szétnéztem előbb, nincs-e már olyan... hát itt kerestem volna a legkevésbé.
Nekünk csak hangzóanyagunk van, jórészt még magnón, de most már tudunk digitalizálni - és "Mama fogjál nekem békát"-tól "Szörényi Levente Szociális Otthon"-on át Litkay legutóbbi konferanszáig (mely után valahogy kampánycsend-szombaton nem volt kabaré, nemzeti ünnepkor nem kabarézunk, és gondolom, majd Nagyszombaton sem) van sokmindenfélénk. Sok másunk meg nincs.
Hi ! Valaki tudna segíteni: keresem Sándor György "kabaréjeleneteit" az MTV adásaiból. pl. amikor burda szabásmintával járkálva túristáktól kér útbaigazitást és még sok ehhez hasonló geg-je volt a tv-ben anno. Szóval tud-e ezekről valaki valamit? Csak van valaki aki felvette ezeket videó-ra. Köszi előre is.
Üdvözletem! Segítségeteket szeretném kérni. Van egy régi kabaré, amiben elhangzik az a mondat, hogy: "Oh add már Uram, hogy minél előbb kilenc óra legyen!" Erröl szeretnék információt kérni. A szerző neve, vagy a jelenet címe, vagy, hogy honnan lehet letölteni, vagy a kabaré jelenet megjelenésének az éve. Szóval valami információ kellene róla, amiből kiindulhatok, hogy megkeressem. Régen többször is meghallgattam a kabarécsütörtökben, de már sajnos nem emlékszem sem a szerzőre, sem a címre.
Sehogyan sem tudtam az oldalra visszatölteni a videókat, azonban véletlen folytán belebotoltam a http://www.metacafe.hu oldalba.(A .com-ra akartam volna menni csak elgépeltem)
Folyamatosan töltöm fel a videókat, látok rajta 150-200 Mb-s Hofi videókat is, így remélem ezek is fent fognak maradni.
Mai nap nem, de 1-2 napon belül mind a 7 fel fog kerülni és egy kis extra Fábry-show is, amikor Jáksó-Frei-Markos-Nádas volt a vendég :)
Kedves Bob Ferris,bevallom az oldalad mar a topic elott joval vegigcsemegeztem ...
Nagyon teccik csak hat ugye valoban...oly sok jo kabareanyag van es ebbol oly keves elerheto.
Amennyiben esetleg megis a frissites utjara lepsz azt nagy orommel veszem :)