Sziasztok, látom, hogy nem túl élénk a fórum az utóbbi időben, de azért írok, hátha. Van egy könyv, Fekete Zsolt, Plusz végtelen, mínusz végtelen c. könyve, ami erről a betegségről szól, és én nagyon szeretném elolvasni. Ezzel kapcsolatban kérnék segítséget, mert a neten nincs megvásárolható példány már jó ideje. Köszönöm, ha válaszoltok. :)
Megértem aggodalmadat. Sajnos, a mániás betegnek nincs betegségtudatuk. Sőt, kifejezetten ellenségesek, ha valaki azt próbálja nekik megmagyázni, hogy velük van a gond.
Az is a probléma a sógornőddel, hogy még képes a lenyugvásra akkor, ha azt szükségesnek ítéli. Tehát valamilyen szinten beszámítható. Emiatt nem lehet beszállíttatni a kórházba, és elkezdeni a gyógyszeres kezelését. Úgy tudom, nincs semmilyen lehetőségetek arra, hogy akarata ellenére - legalábbis jelenlegi állapotában - kezeljék. Meg kell várni, míg az állapota vagy rosszabbra vagy esetleg jobbra fordul.
(azért még megkérdezhettek egy pszichiátert erről. De talán jegyzőhöz is fordulhatnátok, hiszen a kiskorú gyerekeinek normális nevelése, ellátása is problémás, legalábbis ahogyan leírod, hogy már kezdte eladni a gyerekei ruháit)
Szeretnék segítséget kérni, mivel már teljesen tanácstalan vagyok mi lehetne a megoldás.
Sógornőm mániás depresszióban szenved (valószínűleg!). Az apukája is az volt és intézetben is halt meg két éve. Nem engedték ki csak ha volt gyámja. De miután meghaltak az apuka szülei visszakerült az intézetbe. Azt mondták hogy valószínűleg fogja örököli sógornőm is ezt a betegséget. Időközben van két gyermekük. 12, és 9 évesek.
Az a probléma, hogy már nem normális dolgokat művel. Tehát folyamatosan pörög. Irreálisan cselekszik. Mi úgy gondoljuk hogy a gyerekek is veszélyeztetve vannak. Viszont orvoshoz nem lehet elküldeni mert ő nem bolond mint az apja. Mindenki más bolond.
Szóval volt szólva a rendőrségnek, az orvosi ügyeletnek, de mikor az orvos megjelenik akkor az örjöngésből átvált nyugodtba és az orvos nem látja indokoltnak a psziciátriára való beszállítást. Már nem tudunk mit tenni. Félünk nagyobb baj lesz.
Kezeltetni szeretnénk. De hogyan????
Már elkezdte eladni a gyerekek ruháit stb.
Nem tudok sokat erről a betegségről,ezért várok segítséget itt.
Sziasztok.A segítségeteket szeretném kérni.Férjemnek, mániás depressziója van.Két éve küzdünk a stabilitásért,de nem sikerült,és csak lent van,túlpörgése nem volt.Az eddigiekben,kórházról kórházra,orvosoktól,orvosokig,de reménytelen eredménnyel.Mindegyik orvos azt mondja,hogy ebben az állapotban maradhat.Pszichológushoz is járunk heti szinten,de nem látom,hogy segítene. Ez az állapot már ki meríti a családot is ,de legfőképp ő saját magát,hogy nem tud egy stabil állapotban visszajönni.Nem szed sok gyógyszert: Brintelix 20 mg. reggel és Ketilept 150 mg este 1.5 ,rivot is szedett,0,5 mg de azt el kell hagynia a doki ezt javasolta.
Nem tudom,hogy merre induljunk el,de hósszú ez a két év már,hogy ugyan ebben az állapotában van és nem történik változás :-(
Gondolom, hogy ez egyéni, mármint hogy okozhat-e epilepsziás rohamot?
Ide bemásoltam a Tiapridal betegtájékoztatójából az erre vonatkozó részt:
Ha az előírtnál több tablettát vett be Véletlen vagy szándékos túladagoláskor azonnal értesítse kezelőorvosát, vagy az orvosi ügyeletet! A túladagolás tünetei lehetnek: álmosság, kábaság, kóma, vérnyomásesés és bizonyos idegrendszeri tünetek jelentkezhetnek. Végzetes kimenetelű túladagolásokat is jelentettek, több esetben egyéb pszichotróp (a lelki folyamatokra ható) gyógyszerek együttes alkalmazásával összefüggésben.
Ha valaki túl sok Tiapridal 100 mg.tablettát vesz be, az okozhat epilepsziás rohamokat? Itt arra gondolok, hogy ha valaki nem tud elaludni, és éjszaka 3 -nál többet vesz be.
Pontosan milyen tünetei vannak, mennyire súlyos az öcséd mániás-depressziója? Milyen "szorongásos időszakokat" próbál meg alkohollal kezelni? (jómagam kb. 30 éve vagyok mániás-depressziós, tehát van némi fogalmam erről, azért kérdezem)
Majdnem 1 éve vagyok tünetmentes. manias-depresszio.blog.hu vezetem a történetetemet.Bárkinek kérdése van a betegséggel kapcsolatban,hogy hogy kerülhet egyensúlyba én szívesen elmesélem nekem hogyan sikerült.
Sziasztok, ugye azt tudjátok, hogy idehaza az egészségügyben szinte az összes borderline beteget bipolárisnak diagnosztizálják? Max mellékdiagnózisban említik meg a b-cluster személyiségzavart. Hogy miért? Egyszerű finanszírozási okok miatt, mert így kapnak pénzt a kórházak. Döbbenetes. Szóval akit mániás depresszióval diagnosztizáltak, az messze nem biztos hogy tényleg az...
Mit értesz azon, hogy szeretnél "hivatalosan" is depis lenni? A depressziónak többféle fokozata van, enyhétől egészen a súlyos depresszióig, amikor már hallucinál is az illető. Ha még bírod magad tartani, akkor esetleg az enyhébb vagy talán a közepes depresszióig jutottál el. Miben nyilvánul meg a Tiéd?
Jómagam enyhe mániás-depressziós vagyok, ultrarapid lefolyású, és én is kapok gyógyszeres kezelést. Olvasva a Te gyógyszereidet és az adagolást, elég sokfélét és elég nagy mennyiséget szedsz. Nem akarok felülbírálni senkit sem, de véleményem szerint ez túl nagy dózis és túl sok. Nekem is írtak fel Rivotrilt - 0.5 mg-ost -, de csak akkor vettem be, amikor nagyon muszájnak éreztem. Tehát nem rendszeresen és nem minden áldott nap. Emellett még Convulex Retardot szedek.
Ugyanígy feleslegesnek érzem, hogy altatót kapj a Rivotril meg Tegretol mellé, mivel mindkettőnek van nyugtató-altató hatása is. Nem lehetne ezekből a gyógyszerekből elhagyni? Nekem egy közeli rokonom kórházban is volt pszichotikus mániás-depresszióval, de ő sem szed ennyifélét és ekkora adagot, mint amennyit Te.
Én csak rivot szedtem 1mg/nap, de az elején az is elintézett. Eredetileg nekem is nagyobb dózis van felírva, de mikor az először bevettem és dolgozni kellett, akkor paff lettem. Szóval én önkényesen kisebb adagot szedtem, és most nem
is fokozatosan álltam le, hanem egyik napról a másikra. A végén nekem sem hatott az 1 mg, bőven bejött volna már a 2mg, de utánaolvastam, hogy nagy az alzhaimer kockázat növekedése, így inkább abbahagyom, akármannyire is szar most. Ismertem bipoláris d. beteget, ő kapott litiumot is.
Tavaly ilyenkor még csak 1.5 mg-ot szedtem. Azóta fokozatosan növelni kellett az adagot a tolerancia kialakulása miatt. Természetesen csak tiszta pillanataim vannak :)
Szeretném megosztani veletek életem egy olyan részét, amire nem vagyok büszke, sőt kifejezetten szégyellem magam emiatt.
32 éves férfi vagyok. Alkoholista családban nőttem fel egy vidéki városban, az érettségi megszerzése után azonnal leléptem otthonról, Budapestre költöztem. Már ebben az időben is depresszióval küzdöttem, melynek hatására belekezdtem az önpusztító életvitelbe.
12 évig fogyasztottam különböző kábítószereket: marihuána, ecstasy, speed, LSD, kokain, ketamin, később különböző designer drogok. Eredmény: totális személyiség torzulás, barátoktól való elfordulás, pánikrohamok.
Tavaly márciusban döntöttem úgy, hogy felhagyok ezzel az életvitellel. Pszichoterapeutához fordultam, aki bipoláris zavart diagnosztizált nálam. Azóta havonta egyszer találkozunk, emellett elkezdtem a gyógyszeres kezelést is. Teljesen felhagytam a szerekkel, 13 hónapja tiszta vagyok.
Happy end, ugye? Korántsem. A drogfüggőséget gyógyszerfüggőség váltotta fel, és mivel az orvostudomány jelenlegi állása szerint a bipoláris zavar nem gyógyítható, nagy valószínűséggel ez életem végéig el fog kísérni.
Jelenleg az alábbi gyógyszereket szedem: Rivotril - 6 mg (nyugtató) Tegretol - 200 mg (antiepileptikum) Cymbalta - 60 mg (antidepresszáns) Tiapridal - 100 mg (antipszichotikum) Zopigen - 7.5 mg (altató)
A mániás és depresszív fázisok megszűntek, nyugodt vagyok, toleráns a környezetemmel. Önértékelési zavarok továbbra is megmaradtak, ezen a jövőben csoportos foglalkozásokon való részvétellel igyekszem majd változtatni.
Jelenleg itt tartok, meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő...
Szeretnék én is "hivatalos" depis lenni, de vannak kötelezettségeim, így nem tehetem meg. Engem is nyomaszt az egyhangúság, - bár a munkám stresszes, de mindent egyhangúnak érzek. Ha egyedül élnék, meg sem mozdulnék. Rajtam nem látják mert összekapom magam, de bármit teszek, az csak erőlködés. Meddig lehet így élni és érdemes-e?
hát......hm hm hm....nagyon bizarr és durván nehéz amit írtál, írsz....furcsa h a sors ennyire kemény veled, veletek...elgondolkodtató, h vajon miért, szerinted miért...? (leírhatod privátban is, tudsz írni nekem) egy külső ember nem fogja megoldani ezt az tuti, ha írsz esetleg leírom h én mit próbálnék....
Sajnos attól tartok, hogy a folytatás lesz katasztrófális. A baba december végére várható.
Mostmár kísérő nélkül is kiengedik kimenőre, mert szerintük sokkal jobban van. Szerintem meg nem. Ilyenkor haza is látogat, majd öt perc alatt elkezd velem ordítozni, hogy a saját félelmeim miatt rátelepedtem és bezárattam, meg egyébként az új orvosa (aki engem életében nem látott - lévén, hogy megint új orvosa van, immáron három hónap alatt a negyedik) is azt mondta, hogy én vagyok a beteg. Mindezt szinte dühöngve. Utána el kellett mennem, valameddig elvittem kocsival, eszelősen őrjöngve szállt ki a kocsiból, rámcsapva az ajtót, hogy azt hittem beszakad, a környezetünkből mindenki odanézett. (Mondjuk ez pont nem érdekel, de nekem is akkor esett le, hogy ez mennyire drasztikus és feltűnő)
Közben a pszichiáter engem kóstolgat, hogy NEKEM(???) mi a tervem, amikor megszületik a baba.
Azt hittem, hogy nekik van tervük. :(
Aljas sunyi módon az én lelkiismeretemet bombázza, hogy "de mégiscsak az unokája". Nincs-e valaki a családban, aki elvállalja? Ráadásul úgy, hogy napi kapcsolatban legyen a babával az édesanyja. ???????????? Ezt hogy gondolják? Ki vállal el egy mániás depressziós nőt még puszta családszeretetből is. Az én rokonságomban nincs ilyen, azt tuti.
Én úgy érzem, hogy felelősségteljesen döntöttem, amikor gyámhivataltól pszichiáterekig rohangáltam le és fel, hogy egyszerűen nem tudom elvállalni ezt a terhet már, sem idővel, sem energiával, sem anyagi lehetőségekkel, valamint a kisebbik lányom egészséges fejlődését is veszélyeztetem, ha ezt így hagyom tovább.
Mivel a lányom lakcíme természetesen nálam van, ezért gondolom az unokámé is itt lesz automatikusan, ha akarom ha nem?
Lehetséges, hogy egyszerűen leteszik az ajtóban nálam? (természetesen képletesen)
Elmondtam, hogy szerintem akkor szabad a kórházi kezelés alól kivonni, amikor végre kialakul a betegségtudata, és azt mondja, hogy igen, beteg vagyok és hajlandó vagyok beszedni a gyógyszert, mivel másként akarok élni ezentúl. Egyéb esetben nem fogja itthon vagy bárhol máshol a gyógyszereit szedni és vége, visszaesik megint. Illetve most sincs a valóságban, de akkor még rosszabb lesz helyzet. Pszichiáter közölte, hogy ő ezzel nem ért egyet. Majdnem mondtam, hogy akkor vigye haza egy pár hétre és próbálja ki. Nem tudok rá reggeltől estig vigyázni, meg nem is hagyja. Gyűlöl, veszekszik, vádol, bánt. Iszonyatosan durván.
Ha megteszik, hogy hazaküldik hozzám, totálisan romba döntik az életünket, ami eddig is cérnaszálon lógott.
