Ááá! az nem lényeg, nézd meg az illető hozzászólásait akire reagálsz, abból kiderül hogy mennyi objektivitása,rálátása van a repülésre és az azzal kapcsolatos üzleti világra. Mindegy lenne ha Fekete Pákóval szállnál vitába a magyar nyelvről.... :)))
a tegnapi események hatására nem márciusban indulnak újra a Ryanair bp-i járatai. Úgy viselkedtek, ahogy egy - kapitalista - cégnek viselkednie kell. Egy mp alatt felmérték, mekkora űr lett, amit ők betölthetnének. Ráugrottak, néhány órán belül (!) kidolgozták a stratégiát, az eredetileg 5 úticél heyett 31re szervezték meg a járatokat, és mindezt már délben feltették a honlapjukra, majd délután itt, nem Íro-ban tartottak sajtótájékoztatót. Így kell ezt, Bravó!
Így most már érthető. Ezek szerint ki kellene számolni, hogy ha a jegy árából levonod az adott oldalon felsorolt díjakat megéri-e lemondani marad-e valami.
Mivel én nem jelentettem be semmit csak egyszerűen nem mentem el ezért nem is vontak le semmit. Én csak a repjegyet buktam, semmilyen más költségem nem volt.
Viszont én az Easy jettel utaztam volna.
Szerintem számold ki hátha megéri hogy levonják a különböző összegeket és visszajár valami.
A weboldalukon szerepel abban az esetben ha lemondanád az utat, vagy mondjuk késve érkezel és nem jutsz fel a gépre. A jegy árát visszafizetik ugyan de ilyen díjakkal rémisztgetnek a weboldalon... Szóval azt mondod ha csak simán nem utazom el akkor max. a repjegyet bukom el?
Én már buktam wizzair jegyet de se további szolgáltatások díját se semmi rendelkezésre tartási díjat nem számláztak ki. Mire gondolsz amikor ezeket a költségeket említed? Mi az a rendelkezésre tartás díj? (előre is bocsi ha csak én vagyok ilyen tudatlan)
Wizzair jegyem van, de ahogy néztem nem tudom töröltetni az utazásom mert valójában többe kerülne mintha elmennék. Szerintetek mi történik akkor ha egyszerűen nem megyek ki a reptérre? Akkor is megfizetetik velem az egyéb Szolgáltatások Díját és a rendelkezésre Tartási Díjat? Nagyon nem tudok elutazni de ahogy megnéztem az egyéb díjakat kénytelen leszek... Valaki csinálta már, hogy fogta magát és mégsem utazott? Köszi előre is az infókat...
Vettem két repjegyet, az egyik Budapest-Bristol a másik Bristol-Dublin! Közben ugy alakult h nem tudok kimenni...ilyenkor le lehet mondani valahogy, vagy veszik minden pénzem?! Ez hogy működik?!
Sziasztok! Tudnátok nekem segíteni abban hogy folgaltam jegyet Bristolba.De a jegyen az áll:NOT CONFIRMED.A pénzt se vonták le és E-mail-t se kaptam.Mi lehet a gond?Van reservation number,rajta a nevem,minden.Miért nem vonta le a pénzt vajon?Foglaljak újat???1 hét múlva mennék! Kérek szépen valakit,segítsen!!!Köszönöm
Valaki nem tudja véletlenül, hogy ha már megvettem a jegyet és a kapott emailben benne van a 3000Ft-os összeg amit 1db. checked bag-ért fizetek ( feladandó poggyászért),és online check in-eltem, akkor ugye a reptéren már nem kell fizetnem másért?
Olyan kérdéssel fordulok hozzátok, hogy ha foglalok a Ryanair-nél repülőjegyet, akkor a feladott csomagokért kell külön pluszba fizetni az internetes jegyvásárlásakor?
Mert mintha +15 EUR kellene fizetni minden egyes feladott poggyászért.
A járat a Pisa-Bratislava.
Másik kérdés:
Pozsony repteréről Bécsbe van e valamilyen buszközlekedés?
Mivel Pozsonyba érkezik a repülőgép. És innen Bécsbe szeretnék átjutni.
Nem kell fizetni a reptéren már semmit, ne aggódjatok. Kivétel London stansted ahol self-chck-in van, de ha ott is odamész a tickt deskhez, elkerülheted ezt is. Csak furfangosnak kell lenni.
De kell fizetned,airport check in-nél 4font,vagy 5 euro per csomag.Ha nincs csomagod akkor tudsz online is checkkelni.Vissza felé dettó.Itthon nem nagyon kötözködnek,de az angolok szeretnek szivatni.15kg felett is komoly túlsúlypénzt kérnek.Sőt,nemsokára bevezetik hogy 1font lesz a WC a gépen.Sajnos most először nekem is velük kell utaznom,de soha többé nem fogok az biztos.Messze a legsz...bbak,leggusztustalanabbak.Van mihez viszonyítanom.Olyanok mint a vonatok voltak a lágerekbe.Tíz nappal a foglalás után sikerült visszaigazolniuk,se e-mail cím,se itthoni információs vonal ahol addig is érdeklődhetnél hogy mi a helyzet.A rendszerük meg állandóan hibát jelez,és kér hogy telefonálj Angliába,vagy Írországba.Tíz perc,újabb ezrek,sorry,és sikerült.A Terminál 1-nél ha kiejted a szádon hogy Ryanair,akkor válaszra sem méltatnak,rád csapják a telefont,emilre nem válaszolnak.Sőt,a T1 honlapján nem is szerepelnek a járataik.Számomra hihetetlen hogyan tudnak működni,egy nagy káosz az egész cég.Remélem azért nem zuhanunk le.
meg nemrég olvastam, hogy ha veszel a duty freeben vmit, és nem tudod betenni a kézipoggyászba, azért is felszámolnak egy összeget, mint plusz poggyász. Általában, nagyon szigorúan veszik a csomagot, tehát ha 1-nél többet vinnél fel - ilyen egy csokor virág vagy ott vett whisky is - azért is fizethetsz pár eurót.
mennyi volt az a nevetséges? A Ryan sokszor csinál olyat, h csak illeték, 0 ft jegyár, én 2x isa voltam velük összesen 5000-ért, Brémában és Bristolban is (kb. 1,5 éve)
Nem a reptéren már nem kell fizetned semmit egy kivétellel ha a társaság által megadott súlynál nagyobb a poggyászod a túlsúly árát de ennyi. Ezen felül mást nem.
Hello! Csak azt szeretném kérdezni, hogy..nekem van egy ryanaires jegyem és ugye ha azt kifizetem az tartalmazza az adót és illetéket, ezen kivül nekem a reptéren(ha kell kb mennyit?) kell fizetnem még? vagy ez a nevetséges összeg elvisz engem Brüsszelbe? :):):))) nagyon örülnék ha valaki válaszolna...elöre is köszi remélem nem kérdeztem nagy hülyeséget!
Nekem a Ryan nem törölt még járatot, mert nem is utaztam még velük.Nyáron fogok, de nem szívesen. De a Wizz és a Sky is törölt, fizettek vissza, az illetéket is. Foglalási / hitel kártya fizetési díjat akkor mélg nem számoltak fel.