Keresés

Részletes keresés

Neon Licht Creative Commons License 2011.03.25 0 0 162

Arról beszéltünk eredetileg, hogy van-e értelme támaszkodni a kiválogatásban a tájékozódókészség korai megnyilvánulására, mielőtt azt a rutin megerősíthette volna. Érzésem, és szűkkörű tapasztalataim szerint igen, elismerve, hogy az elérhető jó galambok körét szűkítjük ezzel.

Ettől eltérő kérdés, hogy csúcsrajáratott, felnőtt versenyzőkkel érdemes-e foglalkozni, vagy hogy egyes (főleg kisebb létszámmal rendelkező bajnokok9 ezt megteszik-e. Természetesen ha tehetik, megteszik, mert az egy nagy többlet.

Az állomány formálása és abból a maximális eredmény kisajtolása nem pontosan egybeeső munka, az ellentmondás nem a mondandómon belül keletkezett, hanem az általad hozzátettekhez képest van jelen, amiről viszont nem tehetek.

Zárójelben jegyzem meg, hogy az igazán gondos bajnokok kezében a teljes galambállomány kisebbsége van, míg a nagy létszámot tartók, illetve a megfelelő galambász készségekkel nem rendelkezők alakítják a postagalamb fajta nagyját.

Ha évente a világon legyűrűznek mondjuk x millió fiatalt, és a telet megéri ennek fele, akkor az egy erős nyomás, gyors tempójú állományformálódás. Ennek a munkának nagyobb részét nem a tenyésztők végzik el, hanem az utak veszteségei teszik ki. A reménytelenül lemaradozók kiselejtezése szintén nem a "mindent tökéletesen megtettünk érte" biztonságával történik többnyire.

Szóval, nincs itt szó semmi olyasmiről, hogy a postagalamb fajta tenyésztését előlről kellene kezdeni, ugyanis leginkább eddig is automata módon történt.

 

Előzmény: ghoezeke mate (161)
ghoezeke mate Creative Commons License 2011.03.25 0 0 161

Valamennyire működik az automatizmus is, vagyis van olyan galamb, amelyik megelégszik minimális törődéssel, és nagyon jó. Csak ehhez máshogy kell nekikezdeni.

Tartasz 250 versenyzőt, elindítasz 10 csapatot, a végére marad 2-3 jó eredményes csapat, 5-6 meg eltűnik a mezőnyben. Vagyis a jó galambok 15%-a [Walter Schatz módszerével számolva] jó galamb lesz akárhogy tartva.

A félreértések elkerülése végett: ez nem megy kisüzemben. Ott szükség van a reszlire is, ami a 85%-ot jelenti. :-) Az pedig foglalkozás kérdése. Itt olvastam, hogy szezonban HK és Nádas nem fordul elő máshol, csak a galambházában, éspedig pirkadattól estvéledésig.

Miért nem strandon vannak, vagy valami érnyas kerthelyiségben? Nem értenek a galambászathoz?

 

A sok betett cikkednek is ellentmondasz. Visszatérő téma a fiatalok párból versenyeztetése. AD még a hím-tojó vonzalmat vagy mit is élénken figyeli.

Akkor mire alapozod, hogy nem tudják, melyik kék mi fán termett?

Nem kell mindent elhinni.

 

De azt is említettem, hogy nem vagyok a haladás ellensége, tanácsot kéretlenül is adok, de elfogadom szándékodat arra nézve, hogy újra kell kezdeni a postagalamb tenyésztését, automata kell.

Előzmény: Neon Licht (158)
FvT Creative Commons License 2011.03.25 0 0 160

köszi , lehet , hogy majd kipróbálom,

közben egy barátom is ajánlott egy általa használt "tápot" Ő a Beba II és Ascogen 1:1 arányú keverékét használja , megelégedésére.

Előzmény: Törölt nick (139)
FvT Creative Commons License 2011.03.25 0 0 159

Nálam a tréning is sac úgy folyik le mint azt G.E említi , de ez nem azt jelenti , hogy helyeslem is .

Bár ezt is meg lehet magyarázni , ahogy Neon említi a drasztikus tréninget folytatókat , élből 70 -100 km , " a klasszis úgy is megoldja

, a középszerű meg kinek kell?" felkiálltással mennek szüzen a ker tréningre . Esetleg előtte egy héttel egy hebehurgya közös feleresztés , de ez ugyebár annyit ér mint a sz.. egy pofon.

Ha csak a közelemben élő sporikat nézem akkor a helyzet a következő , valahogy a főszezont végigküszködik addig a fiatalok vegetálnak , vége a főversenyeknek , kis pihi aztán gyorsan a fiatalok oltása , min.  egy mixó , + egy sor " kötelező" kezelés.

No már augusztus is van , el kell kezdeni tréningezni . Akinek van lehetősége elkezdi minnél többször , de erre már nem sok ideje van , vinni kell hétköznap is , hogy meglegyen a kötelező kvóta.  Jön az első ker tréning a vagányok élből berakják a madárkákat , s általába ott is hagyják a 30-40 % -ot . De a tréningezők is ugyan úgy lefeleznek , valamiért .

Volt egy történet a spori belerakott vagy tizenegynéhány utat , veszteség nélkül a végére már tepertek hazafele a fiatalok mint az állat. De általába vagy az első vagy a második ker tréning szokott lenni a zűrös itt szokták berakni a felezőt a sporik , no itt az említett állomány is lazán megfeleződött . Vagyis pont ott ált mint aki nem vitte sehova , csak elautózott 1000 km -t .

Szóval , szerintem kell a tréning , csak az a nagyon nem mindegy , hogy ezt hogyan csináljuk .

Ami , gondolom megkölönbözteti a tudatos tréningezést a fiatalok egy bizonyos távolságra való elhordásától az az , hogy mikor kezdjük el tréningezni a fiatalokat , milyen időközönként , kiemelt figyelmet fordítunk -e az ideális időjárásra, látunk-e a dúcban , hogy mikor kell vinni a kicsiket , hogy azt meg tudják oldani, látunk-e , hogy mikor kell pihentetni mert unják , vagy fásultak , meg tudjuk-e választani a megfelelő helyet , a növeléseket.Észrevesszük-e hogy inkább visszább kell hozni őket nem nyújtani a távolságot ,

van értelme az egyenkénti feleresztésnek , csak itt is látni kell készen vannak-e arra .

 

S talán a legfontosabb, hogy a tenyésztők látják -e , hogy a galambok egészségesek -e , .

Bár Én még nem  nagyon találkoztam olyan sporival , akinek nekiszegeztem a kérdést: és a galambok egészségesek?

s erre nem azt válaszolta volna : hogyne , szuperek , majd ki csattanak , majdhogynem megsértődnek , hogy merek ilyet még kérdezni is , hogy az ő galambjaiknak valami bajuk lehet .

Az már egy másik vitatéma , hogy viszonylag kicsi 80-100 km távolságról nagy veszetséget produkálni az mire vezethető vissza . ennyire buták lennének a galambjaink ?, nem hinném , hogy ez tájékozódási probléma lenne.

esetleg nincs elég akarat bennük?    gyorsan összeomlanak agyilag , s feladják , vagy csak betegek?

Neon Licht Creative Commons License 2011.03.25 0 0 158

Amikor először írtad ezt Ernő, elhittem. Már nem. Ne mondd nekem, hogy ahol nyolc csapat versenyzőt küld egy galambász, vagy ennél is többet, ott gondolatolvasás folyik. Akinek van 60 fiatalja, abból 30 kék, legtöbb esetben még a harmadik versenyen se tudja, melyik-melyik. Mi van, ha van 200 fiatalja?

Akármit csinálunk a galambokkal, lesz benne a többinél jobb. Automatikusan. Ha a különös figyelem által elérhető eredményességre szelektál a spori, akkor lesz egy állománya, ami különös figyelmet igényel.

Előzmény: ghoezeke mate (157)
ghoezeke mate Creative Commons License 2011.03.25 0 0 157

Nem hiszek ebben az erőltetett próbában. Az én mostani állományom egyszerűen katasztrófa fiatalon. Két kerületi sampionom kelt egy párból egy évben, persze kétévesen.

Az egyik, a jobbik nem repülte végig a fiatalt, menet közben 100 km körül leakadt, októberben jött haza.

A testvére még ennyire sem vitte, fel sem írtam, mikor veszett el, még a darálóidőben, amikor csak összeszedi az ember, amit lát. Ez tavasszal jött haza, teljesen vörösre szikkadt tollakkal, csavargott egész télen.

Éreztem, hogy ezeket meg kell hagyni.

[Mondanom sem kell, az utódaik is erre hajlanak.]

 

Ezek nyilván alkalmatlanok lennének mindenre ezzel a durva próbával.

Az igazság az, hogy magam inkább csak vizet prédikálok, rendetlen fiatalversenyző vagyok, nem viszem sehova őket, amikor kiáll a kerület, bepakolok, ez a program. Ennek ellenére tudom, hogy a javasolt 10-15 rövid magántréning jó módszer.

 

A galamb egyéniség, akkor teljesít, ha tudjuk, miképp gondolkodik az adott helyzetben. Nem gép, amit ki- meg bekapcsolni lehet, és kiderül, forog-e.

Neked is ezt javaslom. Ne a galambtól várd, hogy lustaságunk helyett természetétől idegen dologba belecsöppenjen. Nem biztos, hogy ez kell, és ezredszer ismétlem, a világtörténelemben még példa nem volt automata galambra.

Előzmény: Neon Licht (156)
Neon Licht Creative Commons License 2011.03.25 0 0 156

Ez a téma megér egy misét. Nem vitás, hogy sok tehetséges fiatalt el lehet cseszni egy túlzott erőpróbával, vagy hibásan selejtezni a túl korai selejtezéssel.

Érdekes viszont Anker kései időszakának hozzállása, ahonnan gondolom Elefánti is vette a példát.

Vannak-e olyan galambok, amelyek tájékozódási őstehetségek, és nem igénylik a tanítást?

Mert ha vannak, akkor az egy értelmes szelekciós cél, hiszen képességeikhez rutin még csak hozzátehet.

2009-ben meggyötörtem a 70egynéhány fiatalomat, versenyekre 40 maradt, télre 28. Megnézve a származásokat, egy tenyészpárom alól megmaradt 4/4. Az utolsó, szembeszeles versenyen az 4 galamb a többi előtt, egyben jött.

2010-ben még durvább volt a helyzet, kezdésnek kaptak 70km-t, olyan kemény oldalszélben, hogy még az öregek versenyét is halasztották aznap. Estig megjött 1db, másnap még 30.

Nem sokkal később volt egy rosszul sikerült közös tréning, ahol újabb 1/3 elveszett.

Megnéztem a megmaradókat, ugyanabból a tenyészpárból megmaradt 3 a 4-ből.

Lehetséges, hogy az elveszettek között voltak jobb galambok, mint ez a 7. Mégis úgy látom, hogy jó dolog volt megismerni ezt a képességüket.

Előzmény: ghoezeke mate (152)
bigjoeker Creative Commons License 2011.03.25 0 0 155

Jó a fórum! 

Lehet újakat olvasni! 

Köszönöm a mgehívást!

Neon Licht Creative Commons License 2011.03.25 0 0 154

Erőltetem én ezt az egyenkénti eresztést, mert kicsi az állományom. De tényleg kérdéses, hogy mennyi az értelme. A gyámoltalan fiatal sokáig téblábol a környéken, és hiába tűnik el valamerre, sok esetben ismét visszajön fölém. Ha meglátja a később felengedett másikat (és az emberénél sokkal jobb a szeme) lezuhan hozzá, és végül 2-3-asával indulnak el. Ráadásul nem hülyék, és megtanulják, hogy érdemes várni a másikra. Így pont az tanítom nekik, ami nem volt cél. Úgyhogy azt hiszem nem is fogom én ezt csinálni, csak öreg hímekkel, olyan feleresztési helyről, ahol többször jártak már, és biztosabban indulnak el.

Előzmény: gabbar (153)
gabbar Creative Commons License 2011.03.24 0 0 153

sarkítani próbáltam, csak lemaradt az idézőjel. "versenyezni" = jó eredményt elérni a fiatalok bajnokságában. "szelektálni" = fiatal eredmény nem érdekel

 

személy szerint még SOSEM engedtem egyenként a fiatalokat tréningen, 2-3 perc különbség kevés, mert bevárják egymást, ha 5 percet várunk, akkor 50 db eltart fél napig. A tájékozódóképesség növelése érdekében jobbnak tartom a 180 fokos fordulásokkal végrehajtott tréningezést. 15km nyugatról, aztán 15 km keletről. Lassabban fognak érkezni ezekről a tréningekről a fiatalok, mint ha egyirányba lennének hordva, de emiatt talán többet is kell az agyukat használniuk.

Előzmény: ghoezeke mate (152)
ghoezeke mate Creative Commons License 2011.03.24 0 0 152

Furák ezek a kifejezések, hogy például aki szelektálni akar...

 

Először meg kell tanítani a fiatalt arra, hogy mit várunk tőle.

Előzmény: gabbar (150)
ghoezeke mate Creative Commons License 2011.03.24 0 0 151

Az a tapasztalat, hogy a tájékozódóképesség alkalmazása  gyakorlással rohamosan fejleszthető. Azt hiszem, a tájékozódóképesség önmagában viszont születési adottság, az vagy van, vagy nincs. Inkább van persze, a galambok 80-90%-a alkalmas ilyen szempontból, végülis ez a madaraknál legalább 80 millió éves genetikai programfejlődés nem sok hibát enged meg.

A fiatal inkább tanácstalan, amikor az első pár alkalommal elviszik felengedni, nem a tájékozódásával van a baj, hanem nem tudja, mit tegyen. Aztán téblábol, a végén meg elcsavarog. Akár bajnok is lehet az új helyén, ha talál, de sok ilyen volt már, hajjaj...

Nyilván nem ott jött meg az esze, valami a fejében történt.

 

Szóval kezdetben semmi esetre sem egyedüli engedést javaslok, 5-10 alkalommal pár kilométeres közös engedés a jobb, belelendülnek, magabiztossá válnak.

 

De ilyen minden élőlény, az emberek is máshogy fejlődnek. Darwin, Einstein, Mendel elég gyenge tanuló volt fiatalon. Türelemmel és munkával kell kihozni a jót a galambból is.

Előzmény: bmalag (149)
gabbar Creative Commons License 2011.03.24 0 0 150

Nem pont a klasszikus fiatalversenyekhez kapcsolódik, de fiatal éves galambokkal 2010-ben tapasztaltam: második 15-km-es tréningről 2nap késéssel jött haza jópár db (előző évben 300-ig röptetett) éves hímem. Vals valami falka vitte el őket. Ezekből 2 hím, miután 1 hetet pihentek, az utak 70 és 80%-án helyezték magukat + az első versenyeken egy-i 1-3-ban jöttek.

Kérdem én, mit történt velük? A dúctól távol kapott stresszhatás után ekkora lett a dúcszeretet? Ezek szerint nem csak a rossz galamb csúszhat meg tréningről, versenyről?

ezekből kiindulva, aki "versenyezni" akar a fiatalokkal, az csak csapatban engedje őket tréningről, de aki szelektálni akar, annak javasolt az egyenkénti eresztés (és az időmilliomosság)

Előzmény: bmalag (149)
bmalag Creative Commons License 2011.03.24 0 0 149

az alábbi kérdések merültek fel bennem:

 

lehet-e a fiatal erősebb falkarepülési hajlamát csökkenteni egyenkénti eresztéssel?

érdemes-e egyáltalán? vagy kár a benzinért, hiszen ezt majd úgyis csak a korral valamennyire kinövi?

a fiatal magabiztossága mellett a társasághoz való ragaszkodását is erősítjük a csoportos magántréningekkel? ha így van, akkor jó ez nekünk? (főleg ha a tagszövetség másik feléből kétszer annyi fiatal utazik el a versenyekre és a tömegvonzás eredménytorzító hatása előre borítékolható)

 

Előzmény: ghoezeke mate (148)
ghoezeke mate Creative Commons License 2011.03.24 0 0 148

A fiatalbajnokság - ne vegye senki lekezelésnek, mindenkinek a magáé a legszebb - nem igazán ad reális értéket az állományról. A fiatal lelkileg még más, sokkal ragaszkodóbb a társasághoz, mint a felnőtt galamb, erősebb a falkarepülési hajlama. [Ez is az oka a nagyobb veszteségeknek, különösen ellenszélben. Az egy olyan helyzet, amelyet soha nem tapasztalt a fiatal, sokszor egyedül kellene repülnie. Vesznek is, mint az őszi legyek.]

Szóval a fiatalversenyen elsősorban a fizikai állapot és a mennyiség dönt. Túlzsúfolt dúcok is játszhatnak, ha a gazda elég ambiciózus a gyógyszerek bevetésénél.

Másrészt mindig van az idő, amire nem árt figyelni. Ez arra ad választ, hogy a szerinted vidáman túlzsúfolva tartott fiatalos mire fog jutni mondjuk három év múlva az öregeivel.

 

Én mindenesetre mereven ragaszkodom ahhoz, hogy lazán kell tartani a fiatalokat, és aki ellenkezőt tanácsol, azt nem tekintem segítőkész embernek. A légköbméter igenis lényeg. A kivitel módja lényegtelen, vagy kevéssé számít, egy nagy magyar név pl. a lábasdúca alatti 70 centis teret dróthálózta körül, és ott élnek a fiataljai, míg át nem esnek a versenyeken. Akár egy tyúkól, a galambok gyalog mennek be a dúcukba, az ember csak pislog, miket ki lehet találni.

Előzmény: bmalag (116)
Neon Licht Creative Commons License 2011.03.23 0 0 147

A fura dúcok évkönyvébe ez is belekívánkozik:

 

 

A gazdája Jean Lardinois, Liege környékéről.

Legutóbb ő nyerte a Tulle National-t, 8246 egyéves között.

Neon Licht Creative Commons License 2011.03.23 0 0 146

Na ezért kellett vona csak 2-3 redrose amcsi minimáldúcot csinálni, azokat odébbvihettük volna:)

Előzmény: bmalag (145)
bmalag Creative Commons License 2011.03.23 0 0 145

1 órát süt be csak a nap? megyünk megemeljük, átfordítjuk.

Előzmény: Neon Licht (144)
Neon Licht Creative Commons License 2011.03.23 0 0 144

Igen, ez a döntött plexi megoldás csak elvileg jó, nálam nem az igazi. A rács és a műanyag közötti rész elkoszolódik és nem lehet hozzáférni. Világosságot ugyan beenged, de az eredeti elképzelés, hogy a nap beindítsa a levegőt, hiú ábránd maradt. Ha magasabbra emeltük volna a galambházat, és délre nézne, jó lehetne. De így csak 1 reggeli óra napot kap.

Ötletem nekem is van, például a galambház előtt le kellene térkövezni a placcot, és a kövek gyorsan felszáradnának eső után. Ahogy most van, eső után a gyep egész nap adagolja a párát a dúcba. A vizes föld kap napot, a dúc meg hűvösebb, persze hogy lecsapódik.

Valószínű, hogy a zárható front lenne a megoldás.

Előzmény: bmalag (142)
Neon Licht Creative Commons License 2011.03.23 0 0 143

folyt.

 

 

 

Talán ez a dúc jó Tajvanon de... ha ezt áttennék Belgiumba, a galambok ebben hamarosan betegekké válnának. Túl nyitott és azért túl hideg és huzatos.

 

 

Egy tipikus belga galambház cseréptetővel, lent az udvarban és úgynevezett szputnyikkal az ablakok előtt.

 

 


Ezek a dúcok Boeckx-é (Belgium), nagyon régi, olcsó anyagokból készült és semmi különleges nincs benne. De az eredmények bebizonyították, hogy jó.

 

 

A kevés belga közül az egyik, akinek a dúca a tetőn van, Engels Putte-ból.
Mivel ez magasabban van, zártabb mint a többi, kisebb üvegablakokkal, hogy védje a madarakat a széltől, huzattól, melegtől.

 

 

Sok belga teszi a madarait volierbe télen, hogy "keményítse" őket, és így nyáron a légzőszervi problémákat elkerülje.

bmalag Creative Commons License 2011.03.23 0 0 142

arra gondoltam, hogy egy-egy felhajtható deszka kéne a dúcablakait alá. éjszakára be tudnád zárni a dúcot és csak a plafonszellőzők üzemelnének. lehet, hogy segítene a páragondodon az őszi-tavaszi hónapokban. ne aggódj, ötletből sosem fogyok ki :)

Előzmény: Neon Licht (140)
bmalag Creative Commons License 2011.03.23 0 0 141

"Ártani nem használ:)"

hát igen. ezt a legtöbb kiegészítőről elmondhatjuk. nincs látványos változás.

irigylem azokat, akik mégis látnak.

Előzmény: Törölt nick (139)
Neon Licht Creative Commons License 2011.03.23 0 0 140

Visszakanyarodva a dúc-témához, AS véleménye egy régebbi írásából:

 

NÉGY ELEM
A sikerességnek négy fő építőköve van, gyakran mondják:
a. Jó galambok.
b. Egy jó dúc.
c. Olyan galambok, amik jó állapotban vannak.
d. Jó bánásmódra képes és jó megfigyelőképességű tenyésztő.
Ámbár éppenséggel nem értek egyet ezzel.
Az ember (d) messze a legfontosabb tényező, merthogy egy jó galambász meglátja a jó
madarakat, jó dúcba helyezi (b) és jó formába (c) hozza azokat.
Magam jobban szeretem a jó galambot közepes formában, mint az átlagos galambot jó
formában. Formán kívüli madarak nem hoznak eredményt és gyenge minőségű fiatalok
tenyésztéséhez vezetnek.
Hogyan hozzuk őket jó formába?
Ez az egymillió dolláros kérdés sokak számára.
Határozottan kijelenthető, hogy nem tudod kiönteni a sikereket egy fiolából.
Győzni jó formában lévő jó galambokkal lehet és... egy kevés szerencsével.
Természetesen nem tudjuk a gyógyszerezést figyelmen kívül hagyni, de nem ez teszi az átlagos madarakat jóvá.
Vegyük az öreg Klak-ot.
Ő egy régi nemzedékhez tartozott, utálta a gyógyszert, az is biztos, de mindazok, akik valaha jártak nála, meg fogják erősíteni, hogy a madarai lélegzetelállítóan egészségesek voltak egész évben.
Klak ráadásul nem tudta a leggyakoribb betegségek neveit vagy a gyógyszerekét és azt
gondolta, hogy a dúc felelős a madarai egészségéért.
Továbbá hitt a kiegyensúlyozott, következetes ház körüli tréningben.

 

VALÓBAN A DÚC
Sajnálom mindegyik ambiciózus sporttársat, akik gyakran nincsenek tudatában egy jó dúc
fontosságának.
Néhányan nem tudják abbahagyni a galambvásárlást, de nem tudják jó dúcba tenni őket, így aztán semmi értelme.
Vonatkoztathatjuk ezt emberekre is. Ha olyan környezetben dolgoznak, ahol nem érzik jól magukat, nem lesznek sikeresek. Ha a klíma a tanteremben nem kellemes, a tanár nem érzi jól magát, akkor a leckéi unalmasak és rosszak lesznek.
A jó közérzet hozzájárul egy jobb egészséghez és a jobb egészség hozzá fog járulni egy jobb eredményekhez, ugyanúgy az embereknél, mint az állatoknál, mint például a galamboknál.
Az, hogy egy jó dúcnak milyennek kell lennie, jól ismert; meleg legyen és száraz, rengeteg
oxigénnel, de huzat nélkül.
De a probléma az, hogy a külső tényezők, mint például az éghajlat, nagy szerepet játszanak.
Azért egy olyan dúc, ami jó egy épület tetején, rossz lehet egy udvarban, amit fák vagy
épületek vesznek körül. Egy jól szellőztetett épület jó lehet egy meleg és nyugalmas helyen, de ugyanez rosszá válik hideg, szeles időjárásban.
Néha csodálatos mértékben megváltoznak a galambok ugyanabban a dúcban, néhány nap
alatt. A magyarázat sokszor az időjárás megváltozása.

 

EGY PROBLÉMA
Na most az világos, hogy egyszerűen nem létezik olyan épület, ami mindenkinek és mindenhol alkalmasak.
Egy trópusi éghajlatú vidék dúca nem alkalmas arra, hogy Nyugat-Európában használják.
Annyira nyitott és átszellőző, hogy kényelmetlen volna, ha egy hideg és szeles helyre, pl.
Belgiumba építették volna.
Hollandiában és Belgiumban a dúcok eléggé zártak, azért aztán ezek rossznak bizonyulnának a trópusokon.
Természetesen egy galambháznak nem kell fényűzőnek lennie, mert a galambok nincsenek tudatában annak.
A különleges dúcok kellemesek az embernek, de ami tetszik az embernek, az nem
szükségképpen alkalmas a madaraknak.
Azt akarom mondani:
Ha az időjárási viszonyok ugyanolyanok volnának éjjel-nappal, bárhol kerek e világban, akkor megtehetnénk, hogy egy tökéletes galambházat tervezzünk.
De mivel ez egy illúzió, sok múlik a galambász rátermettségén.
Ezzel kapcsolatban soha nem fogom elfelejteni a napot, amikor egy szemináriumot tartottam Las Vegasban, az USA-ban.

 

LAS VEGAS
Las Vegas lenyűgöző.
Éjjel ez a hely a sivatagban úgy néz ki, mint egy állandósult pillanat a tűzijátékból. A fény és arany városában, szép lányokkal, stricikkel, bűnözőkkel és szerencsejátékosokkal tarkított ragyogás közepette kellett nekem a galambokról beszélni és a kérdésekre válaszolni.
Szokásos amerikai módon a gyógyszerezés volt a fickók témája.
Nekem úgy látszott, hogy én voltam a leghülyébb meghívott, aki még galambot sem látott.
Felvetéseik meglepően szegényesek voltak és gondosan megválogattam a szavaimat, amikor válaszoltam rájuk.
Mit kell tennem? - kérdezték.
Megváltoztatni a takarmányt? Talán vitaminokat vagy gyógyszereket adni?
Amit nem tudtak, az az volt, hogy mindig megnézem a dúcot, amikor olyan madarakat látok, amik rossz állapotban vannak, és ott szintén azt csináltam.
Az épületek eleje nyitott volt, és a padló részben szintén. Úgy tűnt, hogy mindez érthető, mert rettenetes forróság volt... A repülőgépem az éjszaka közepén szállt le, jeges hidegben, tehát azoknak a madaraknak ugyanaz jutott a nyitott dúcban!
Neked dúcproblémád van. - mondtam a fickóknak.
Kérdően rám nézett és megkért, hogy magyarázzam el a dolgokat este. Beszélgessünk egy sztiptízbárban -mondta! Sok ott bikinifelső nélküli lány és igazán jó a bor.
Ott leszek mondtam, kedvelem a jó bort...
Így történt és mindössze egy évvel később a fickó bajnok volt.

 

BAJNOK
Amit tett, nem volt más, mint egy rendes ácsmunka, hogy a külső körülmények, mint például a meleg és a hideg szél okozta változásokat a dúcában ellenőrzés alatt tarthassa.
Attól fogva nyitottabbá tudta tenni a dúcot a forróságban, és bezárni, amikor hideg és szeles idő volt.
És higgy nekem; sok hasonló példa van.
A galamboknak a jó formába kerüléshez egy jó mikroklíma kell, mindenhol a világon.
Képes vagy azt hinni, hogy a legtöbb bajnokot Hollandiában és Belgiumban kevésbé
foglalkoztatja a dúc, mint a madaraik minősége?

FvT Creative Commons License 2011.03.22 0 0 138

Bocsi , rosszul fogalmaztam , Én is úgy értettem , hogy elhúznak , azaz nem a ház körül keringenek .

Éppen ezért értelmeztem úgy , hogy amelyik állomány a házkörüli tréning során eltűnik fél órára vagy többre esetleg ezt többször is eljátsza egy alkalommal , az jó egészségi állapotban van ill a forma is fennáll , vagy feljövőben van .

A tréningekkel viszont mintegy kierőszakolja a formát , vagy viszahozza a már hanyatlót .

Bár ez támadható , mert ha eü probléma miatt kóvályognak a házkörül akkor a tréning csak ront , mint ahogy Gabi is írta .

 

Kíváncsivá tett ez a bébi kaja , ha estleg helyettesíthető a galambokszámára készült termékek , akkor egy próbát lehet , hogy megér.

Ezek a galambos  termékek tényleg aranyárban vannak , s még a TB se támogatja őket.

Már csak azt kellen kinyomozni , hogy pontosan hogyan kell alkalmazni ,  mennyit s mikor .

Előzmény: Neon Licht (137)
Neon Licht Creative Commons License 2011.03.22 0 0 137

Utánanéztem, a P40 élesztőből kivont fehérjét tartalmaz, a Nutripower meg tojásfehérjét.

Lehet, hogy tényleg a tejcukor a válasz, a kifejlett galambok talán jobban tolerálják, mint a csipaszok.

 

A tréning dolgot én úgy értelmeztem, hogy nem fél óra ház körüli repülés kell neki, hogy eltűnjenek annyit, és akkor az talán tájékozódást is igényel.

 

Előzmény: FvT (131)
Neon Licht Creative Commons License 2011.03.22 0 0 136

A bébitápszerek úgy tudom tejsavófehérjére épülnek. Nyilván marad benne tejcukor, ami a csecsemőnek egy határig nem gáz, de a kisgalambnak esetleg az. Gyanítom, hogy a P40, meg a nutripower is tejsavóból van.

A spécibb cuccok, mint a silberpfeil, meg a röhnfriedes eiweiss vérből van kivonva, ezért olyan drága, de nincs is benne tejcukor.

Előzmény: FvT (131)
Neon Licht Creative Commons License 2011.03.22 0 0 135

Helyesen: "3 naponta találkozzanak, különben hamar elfelejtik, hogy van párjuk"

Előzmény: Neon Licht (128)
Hajas63 Creative Commons License 2011.03.22 0 0 134

Kössz biztam benned!

Előzmény: spakli nr. 1. (132)
bmalag Creative Commons License 2011.03.22 0 0 133

talán a minél egyenesebb utolsó 20-30 km. de rendben kell lenni a galamboknak, mert különben inkább árt és nem használ.

Előzmény: FvT (131)
spakli nr. 1. Creative Commons License 2011.03.22 0 0 132
Előzmény: Hajas63 (130)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!