Ennél azért jóval több szvsz, csak a másik oldalt kell nézni. Pénzt osztani nem tud, viszont Európa legpénzesebb cégei fognak sorbaállni az ajtaja előtt, hogy a liberalizációs szabályokat alakítsák, és sok kormányt lecseszhet(ne) elméletileg liberalizáció kapcsán.
Az energetikai tárca jelentősége szvsz nőni fog, és a jelenlegi olajárak is egy egységes európai energia koncepció kimunkálása és keresztülverése irányába hatnak.
Tehát nagyon örülnék, ha a posztot egy tökös magyar szakember töltené be, mert sokmindent lehet ezen a területen csinálni. Kovács legfeljebb utazni fog egyet az arab országokban meg a régi elvtársaknál, oszt a lobbisták megírják helyette a szabályozást, ráadásul még a zsebét is megtömheti. Nem hiszem, hogy sokat lendítene az energiapolitikán...
"Egyike a legfontosabb posztoknak, kitüntetésszámba megy, a magyar energiapolitika elismerése"
Ez ugye meg szépségflastrom. De ha a hazai energiapolitikát tényleg elismernék nyugaton (nem tudom, hogy ezt miért egy minden szakmai háttér nélküli apparatcsik kinevezésével mutatnák ki, amikor szakembergárda sem igen áll mögötte), akkor jajj Európának!
Ahol a hazainál is rosszabbul csinálják, ott még nincs villany:-((((
A Magyar Hírlap véleménye a Kovács poziciójáról nem túl hízelgő. Ha igaz amit írnak, mármint az, hogy a teljes költségvetés 0,3%-ával gazdálkodhat, és ezzel éppenséggel nem új energiaforrásokat kéne előállítani, hanem régi atomerőműveket bezárni... nos akkor találó volt elöző megállapításom: ez egy "nesze semmi, fogd meg jól" :))
"Jó pozíció" - így a szabad demokraták, akik szerint talán éppen Kovács László lesz az, aki megtalálja majd a fogyatkozó energiaforrások pótlásának módját. "Egyike a legfontosabb posztoknak, kitüntetésszámba megy, a magyar energiapolitika elismerése" - így a szocialisták.
Szép próbálkozások, de nem.
Sajnos nem.
Kovács Lászlónak az Európai Unió új Bizottságában az egyik legsúlytalanabb, legjelentéktelenebb tárca jutott. Az energetikai biztos a teljes költségvetésnek cirka három ezrelékével(!) diszponál, bár így legalább nem lehet majd ráfogni, hogy miatta pazarol az Unió. Az energetikai biztosi poszt olyannyira nem fontos, hogy a Bizottság eddig gond nélkül megvolt nélküle. Az egyetlen biztos, aki alá nem tartozik teljes főigazgatóság. Ha párhuzamba állítjuk a Bizottságot és a magyar kabinetet, akkor az ottani energetikai tárca az itteni informatikai minisztérium.
Kovács brüsszeli posztja nemcsak a kormányoldal nyilatkozóit hozta nehéz helyzetbe, akiknek meg kell szépíteniük a nehezen csinosíthatót, hanem az újságírókat is, akiknek ki kellett deríteniük, mit csinál az energetikai ügyekért felelős biztos.
Fő feladata: bezárni egy litván atomerőművet. Továbbá nyilatkozhat, ha felrobban valahol egy másik erőmű, ami azért kétes szereplési lehetőség. A Bizottság Uri Gellerjeként kutathat újabb energiaforrások után. Tárgyalhat az oroszokkal. Gyűjthet tüzifát - megújuló energia, ugye. Fennmaradó tömérdek szabadidejében pedig lekapcsolhatja a brüsszeli székházban a többi biztos által égve hagyott lámpákat, ha van rá energiája.
A helyzet persze nem csak Kovácsnak kínos - ha megemészti, kényelmesen ellesz öt záróévet a pályán -, hanem Medgyessy Péter kormányfőnek is, hiába gratulált. Lehet ugyanis, hogy Balázs Péter nem tarthatta volna meg addigi posztját, a regionális biztosit - hoppá! egy valóban nagyon fontos tisztség -, de ezt már soha nem tudjuk meg. És így nem is lehet megcáfolni majd azokat a vádakat, hogy bezzeg Balázzsal sikerült volna.
Kovácsnak meg marad Vilnius, ami bizony megint bukásgyanús irány.
But the nuclear industry is almost at a standstill in member countries of the Organisation for Economic Cooperation and Development. No new nuclear station has been ordered in the US for 25 years, and only one is being built in western Europe, in Finland. Germany, Belgium, Holland and Sweden are to phase out existing plants, and Austria, Denmark and Ireland have stated policies against nuclear. In many other places, including Britain, there is little or no public support.
Nuclear has, however, found an important niche market in Asia. Of 27 stations now under construction worldwide, 16 are in China, India, Japan and South Korea. China and India both intend at least to quadruple their nuclear output and have started nine new power plants in the past four years and have 10 more under construction.
IEA: jövőre napi 83.2 mrd hordó olajra lesz szükség 2004.08.12 11:34
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) legfrissebb előrejelzésében napi 81.4 mrd hordós olajkereslet szerepel az OECD országokat tekintve, ami várhatóan további 1.8 mrd hordóval fog növekedni 2005-ben.
A nem OPEC országok kitermelése az idei évben átlagosan napi 50.1 mrd hordó lehet, ami 2005-ben várhatóan 51.3 mrd hordóra emelkedik majd, míg az OPEC 27.2, illetve 27.4 mrd hordós kitermelést tud végrehajtani.
Az IEA szerint így a kereslet várhatóan idén 4.1, illetve jövőre 4.5 mrd hordóval haladhatja meg a teljes kínálatot.
Valaki el tudja magyarázni, hogy mit jelent az, hogy a kereslet 4,1 illetve 4,5 Gb-vel haladja meg a kínálatot? (a világ olajfogyasztása kb 30 Gb)
Lévén, hogy egyre több a szám, és mindenki az IEA-ra hivatkozik, ideje ellátogatni az IEA honlapjára is :))
WTI crude futures brushed $45 in early August, up almost $8 from the end of June. As US gasoline demand growth slowed, crude took over from product markets as the driver of rising prices, even as stocks were building.
Demand growth is forecast at 2.5 mb/d for 2004 and 1.8 mb/d for 2005, about unchanged from last month. Revisions to historical demand lift the non-OECD baseline by 650 kb/d for 2002, including 300 kb/d in the Middle East. Due almost entirely to the higher non-OECD baseline, the 2004 demand estimate has been raised by 750 kb/d.
World oil supply rose by 550 kb/d in July, to 83.5 mb/d. OPEC crude gained 450 kb/d, mostly from Iraq. Non-OECD revisions boost baseline world supply by 200-300 kb/d over the 1994-2002 period, mainly in OPEC NGL. The net effect of baseline revisions is that the Call on OPEC plus stock change in 2004 is adjusted up by 410 kb/d. Non OPEC supply growth remains at 1.2 mb/d for 2004 and 2005.
OPEC crude supply averaged 29.1 mb/d in July, including 2 mb/d in Iraq. OPEC-10 supply was 27.1 mb/d, versus a 25.5 mb/d target. OPEC spare capacity is 1.2 mb/d, though effective levels are lower at around 500 kb/d. An extra 1.5-2 mb/d of surge capacity may be available. OPEC capacity is set to gain 400 kb/d by the end of the year and a further 700 kb/d in 2005.
OECD industry oil stocks rose 16 mb in June to 2534 mb. Crude stocks improved within their normal range and product stocks gained, mostly in ‘other products’. The seasonal second-quarter build in total oil inventories came to 810 kb/d, on par with the five year average. Days of forward demand cover remained low at 52 days, unchanged from May.
Jövő nyáron fog megtelni a 0,7 Gb-s tartályuk... és akkor indul a következő háború, miáltal az olajárak duplájára ugranak, és akkor a "jóságos Usákok" megcsaplják a stratégiai tartalékukat, hogy "engyhítsék az olajpiacra nehezedő nyomást, és levigyék az árakat".
A science magazineban megjelent egy kulonkiadas "Towards the hydrogen economy"
Eleg jo attekinto cikkek, bar sok uj dolog nincs bennuk.
A hidrogen termeleserol:
Sustainable Hydrogen Production szerintem inkonzisztens, mert amig pl a szenbol, atomenergiabol valo hidrogentermelest termodinamikailag vizsgalja, addig a szeleromuves hidrogentermelest kozgazdasagilag.
Light sweet crude for delivery in September soared 70 cents to finish at 45.50 dollars a barrel, a record settlement price. During the day's trade, it spiked at an all-time high 45.75 dollars.
London's benchmark Brent North Sea crude for September shot up 72 cents to a record finish of 42.29 dollars. It hit an all-time high of 42.56 dollars.
2002-ben az OPEC tartaléka napi 7 millió hordó volt, 2003-ban napi 2 millió, mostanában a "teljes" tartalék 1,2 millió, amiből az "effektív" tartalék 0,5 millió.
Júliusban a kitermelés 83,5 millió hordó/nap. Év végére az OPEC újabb 0,4 millióval növeli a kitermelést, és OPEC-en kívüli országok (pl. Északi Tenger*) is erősítenek napi 1,2 millióval.
____________________________________________ *Ez érdekes. Én úgy tudtam, hogy az Északi Tengeri olajmezők kimerülőfélben vannak (a britek idén napi 2,2 milliónyit termelnek, jövőre pedig lesz nekijük napi 2 millió.
OPEC, which produces a third of the world's oil, is close to full production capacity. The International Energy Agency found that "effective" spare capacity within OPEC was down to 500,000 barrels a day. The estimate excludes countries like Iraq, Venezuela, Nigeria and Indonesia, which can't boost their production because of disruptions, strikes or civil unrest. OPEC's total spare capacity stands at 1.2 million barrels a day, according to the agency.
OPEC's spare capacity, which usually can be used to boost production when demand grows, has been below 2 million barrels a day since February 2003 while during 2002, OPEC could rely on as much as 7 million barrels a day.
....
Meanwhile supply rose by 550,000 barrels a day in July to 83.5 million barrels a day, as stocks were filled, the International Energy Agency said. More oil should be coming on the market by the end of the year, including an additional 1.2 million barrels a day from non-OPEC sources, like fields in the North Sea, and 400,000 barrels a day from OPEC countries.
És akkor mosat képezeljük el ugyanezt úgy ,hogy nem adóemelés van a háttérbe,ami állami forrásokat képez,melyekkel meg lehet változtatni a gazdaság szerkezetét,hanem a piac kényszeríti ki....
Itt nem az infla meg a többi a lényeges,hanem az hogy a jelnelegi strukturában az áremelkedésel a pénzek egy kimerülőben lévő energiaforrás kitermelésének egyre drágább szinten tartására mennek,ahelyett hogy valódi alternatívákat hoznának létre.
Avagy:haogyan hajtsunk szakadékba úgy,hogy elötte biztonsági okokbol még a féket is kiiktatjuk....
A lényeg:az amik olyan sokat várrtak ezzel az adóval,hogy most már csak katqasztrofális következményekkel vezethetik be.De az esetleges alternativákhoz képest még ez is ok....
(persze ha kína döl ki hamarabb,akko mákuk lesz.De ezt a valutaárfolyamok alapján nem hinném)
Nabucco gázvezeték projekt (MOL részvétellel): pénzügyi tanácsadó kiválasztva 2004.08.11 11:18
A Nabocco gázvezeték projekt célja, hogy Törökországból Nyugat-Európába szállítson gázt egy újonnan megépítendő vezetékhálózaton keresztül. A 2004 márciusában alapított Nabucco Company Pipeline Study GmbH az ABN Amro-val írt alá pénzügyi tanácsadásra szóló megállapodást.
Az EBN Amro feladata, hogy a 4.4 mrd EUR-ra becsült projekt számára az optimális finanszírozási struktúrát kidolgozza, az optimális hitel/tőke arányt megállapítsa, a külső finanszírozók személyét azonosítsa. Az ABM Amro értelemszerűen szerepet fog játszani a nemzetközi tőkepiaci szereplők felé megvalósuló nyilvános tranzakciók lebonyolításában is.
Nabucco Company Pipeline Study GmbH tulajdonosai: Boru Hatları ile Petrol Taşıma AŞ - Törökország Bulgargaz EAD - Bulgária TRANSGAZ S.A. - Románia MOL Gázszállító Rt. OMV Gas GmbH
A tulajdonosok is elhagynák a süllyedő hajót? (Jukosz)
2004.08.12 08:45
Míg korábban reménykedtek a megoldásban, ma már nem akarnak további feleslegesnek ítélt kockázatot vállalni a Jukosz meghatározó tulajdonosai: a legnagyobb részvényesnek számító Menatap Holding tegnap, az RTS zárása után fizetésképtelenségre hivatkozva felmondási joggal élt egy 1.6 mrd dolláros, a Societe Generale által kezelt, tavaly szeptemberi exporthitel-megállapodás kapcsán.
Július elején már bekövetkezett egy hasnló lépés: 1 mrd dolláros exporthitelt vont vissza egy nyugat-európai bankkonzorcium.
Az események döntően növelik a csőd mielőbbi bekövetkezésének esélyét: a MICEX parkettjén 14%-os zuhanással 98 rubelig zuhant a részvények árfolyama.
Az adócsalási botrány kirobbanása után Hodorkovszkij még bízott az állammal történő megegyezésben, ennek ellenére - önmagát némiképp kibiztosítva - folyamatosan vonta ki a befolyó pénzösszegeket a Jukosz bankszámláiról. Erre legalkalmasabbnak a leányvállalatok számára nyújtott hosszú távú hitelek tűntek, amellyel egyes becslések szerint szűk egy év alatt több mint 6 mrd dollárt sikerült biztonságba helyeznie.
Mára világossá vált, hogy a politikai ambíciókkal rendelkező, dúsgazdag üzletembernek hiba volt bíznia az egyezkedés lehetőségében (és szarvashiba lenne további dollármilliárdokat feláldoznia az olajkonszern megmentése érdekében).
Ha a Jukosz tavaly csődvédelemhez folyamodik, akkor - egy kevésbé kiélezett, jogerős bírósági döntések előtti helyzetben - a jogszabályok értelmében az elsőbbségi hitelezőnek számító Menatep révén Lebegyev és Hodorkovszkij az adóhátralékok törlesztése után talán megőrizhette volna befolyását az orosz olajipar óriása felett, elkerülve annak feldarabolását.
Ez nem ennyire 1xû. Az üzemanyagár növekedése ugyanis automatikusan inflációt is gerjeszt. Azaz ha megemeled az üzemanyag árat akkor automatukusan felmegy a kenyér ára is (mivel a búzát traktorral szántott földön termelik, kombájnnal aratják, teherautóval szállítják, majd a kenyeret dettó). Ez esetben pedig drágább lesz a kenyér, azaz ha nem akarsz palotaforradalmat emelni kell a fizetéseket is. Ez esetben viszont az üzemanyag ár relatív megint olcsóvá válik. Ráadásul az egész móka még egy csomó más dologra is kihat, a megtakarításoktól a munkanélküliségig.
Állítólag az ami sofőrők a jelenlegi üzemanyagár 2*-esénél fognák csak vissza magukat tankolásilag.Vagyis a kereslet nagyjábol 80-100$ környékén kezdene el szükülni....Persze ebbe még a dollár árfolyama is belejátszik,de mindenesetre remélem hogy tévedek....
Nem itt van a kutya eltemetve.Ha készítesz egy üzleti számítást , akkor abban a "szállítási költségek" tétel aloatt jelenleg az EU-ban olyan ár szerepel,ami még a peak-oil idején is fedezné a szállítás költségeit.Az USA-ban nem.
Persze az EU-ban is meg kell majd fizetni a peak árát,de itt ennek az áldozata lehet az állami vízfej is a gazdaság öszeomlása(beruházásigényes újrastrukturálása) helyett.
Az atomerőművek pedig az olajtol függetlenek.Azok helyett ugyannis földgázas erőműveket akarnak építeni,aföldgáz pedig évtizedekkel késöbb fog felénk kifogyni,mint az olaj.
"We live," the cover story of the current Spectator tells us, "in the happiest, healthiest and most peaceful era in human history." And who in the rich world would dare to deny it? The aristocrats, the cardinals, Prince Charles, the National Front, perhaps: those, in other words, whose former social dominance has been usurped by the times. But the rest of us? Step forward the man or woman who would exchange modern medicine for the leech, sewerage for the gutter, the washing machine for the mangle, European Union for European wars, relative democracy for absolute monarchy. Not many takers, then.
But the party is over. In 2,000 words, the Spectator provides plenty of evidence to support its first contention: "Now is good." It provides none to support its second: "The future will be better." Ours are the most fortunate generations that have ever lived. They are also the most fortunate generations that ever will.
A Nemzetközi Energetikai Ügynökség újra emeli a tétet. Legutolsó becslései szerint a napi olajszükséglet 82,2 millió hordó 2004-ben és 84 millió hordó 2005-ben. Az OPEC jelenlegi tartalék-kapacitása 0,6 millió, de év végére ez bővül 0,4 millióval, és jövőre újabb 0,7 milliós bővítés várható. Ezek szerint jövőre napi 0,1 millió* hordóval kevesebb lesz a kitermlés az igényeknél.
______________________________________ *feltételezvén, hogy az OPEC-en kívüli országok tudják tartani az idei kitermelési szintet.
The International Energy Agency has revised upwards its estimate of world oil demand, quashing hopes of an imminent decline in oil prices. The IEA said in its monthly oil market report that demand for oil was running at 82.2 million barrels a day, 750,000 more than previously thought. The upwards revision means that daily demand has grown by a record 2.5 million barrels a day this year. Brent crude futures edged up nine cents to $41.37 as traders digested the news. US light sweet crude futures, which briefly touched a 21-year record of $45.04 on Tuesday, rose 15 cents to $44.67.
Price pressure Analysts attribute the surge in demand to a surge in consumption triggered by the US economic recovery and China's economic boom. The IEA added that the effective spare capacity of oil producers' cartel Opec had narrowed to about 600,000 barrels a day in July, following recent efforts to keep pace with rising demand. The IEA, set up thirty years ago to advise oil consuming nations, said world demand would rise by a further 1.8 million barrels next year to 84 million barrels a day. It added that Opec's production capacity would rise by 400,000 barrels a day this year, and by a further 700,000 barrels a day in 2005. "The market is tight, production and infrastructure capacity is less than desired, and uncertainties continue to weigh on the market," the agency said.
On a positive note, the IEA added that it did not expect Russian supplies to be disrupted, despite widespread concerns over the future of local oil giant Yukos, responsible for one fifth of the country's output.
Worries that Yukos could be forced to suspend production because of a tax dispute with the government have contributed to the recent surge in oil prices. Last week, IEA chief economist Dr Fatih Birol told BBC News Online that economic growth would slow unless oil prices retreated from their current highs.
Csökkent az OPEC tartalékkapacitása 2004. augusztus 11. 11:40
MNO Az OPEC tagországainak bővíthető termelési kapacitása napi 600 ezer hordóval csökkent júliusra, mivel a szervezet tagországai a magas árak mérséklése érdekében növelték a felszínre hozott olaj mennyiségét – közölte havi jelentésében a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA).
Az IEA szerint ezzel az OPEC teljes, tartósan bővíthető kitermelési kapacitás 1,2 millió hordót tesz ki, ennek azonban csak nagyjából a fele, vagyis a napi 82 millió hordós világpiaci mennyiségnek alig 1 százaléka a reálisan számításba vehető tartalék. Ez az arány 2002-ben még 8 százalékot ért el, akkor az OPEC tartalékkapacitása 6-7 millió hordó körül mozgott.
Ami a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nyersolajkészleteinek alakulását illeti, az IEA szerint az júniusban bővült, viszont az IEA nem tartja megnyugtatónak az OECD petrolkémiai termékekben meglévő készleteinek nagyságát. Ez utóbbi nem változott júniusban májushoz képest (217,7 millió hordót tesz ki) és változatlanul 52 napi szükség kielégítésére elegendő – adta hírül az eBroker.