Tegnap raktam tele az aszalót paradicsommal. Nem tudom milyen lesz, egy kicsit vastagra vágtam, remélem azért működni fog. Olajat öntöttél mindre, vagy szárazon is eltartható?
Én tavaly csináltam aszalt paradicsomot, legalább 20 úveggel. Egy sem romlott meg pedig tavasszal használtuk el az utolsót. A lényeg az hogy a paradicsom aszalás előtt jól belegyen sózva. Úvegbe rakásnál száraz fűszereket kell használni, vagyis a friss bazsalikom levelet meg kell fonnyasztani. Én oliva olajat öntöttem rá, amit később saláta öntetnek el fel lehet haasználni.
Na egy kis üröm az örömben, hogy most vettük észre, hogy az 520-as négyzet alakú forgórésze nem a műanyag furat közepében van, hanem egy kicsit excentrikusan.Nem hiszem, hogy szándékosan ilyen ... Forgatja a tálcákat rendesen, de szerintem így máshol is kimegy a meleg levegő, nem csak a közepén fent.
Mivel még tapasztalatlan és informálatlan voltam a paradicsomot csak úgy egyben (elég kicsik voltak) aszaltam meg. Szerintem kicsit korán vettem ki. Aztán olajat öntöttem rá, meg foghagymát, zöld bazsalikomot tettem bele. Nem lett jó. Egyszerűen ellepte a penész. Lehet hogy valamit még elrontottam, talán a bazsalikom nem kellett volna bele. A sózás fontos arra már rájöttem, egészen más az állaga is az illata is ha sózva aszalod. Én is most próbálgatom. Nem tudom koktélparadicsommal érdemes-e kísérletezni. Nekem abból van rengeteg. Megpróbálom, de szerintem teljesen ki fog száradni.
Fúú nagyon klassz az oldal. Egy csomó hasznos tudnivaló van benne.
Én tavaly aszaltam paradicsomot, eltettem olajban zöldfűszerekkel, de megpenészedett. Most másképp csinálom. Sajna az idén nincs fügénk. Nagyon sokat aszaltam belőle és isteni volt. A barackot is megpróbálom. Valaki régebben javasolta a cukros vizes áztatást, mert így sokkal finomabb lesz. Meglátjuk.
Na majd megnézem, hogy milyenek a mieink, elég keménynek tűntek reggelinél és leve nem nagyon volt neki - szerintem jók lesznek.Köszi a tippet.;-) EZT olvastátok már? Barack nálunk is sorra kerül majd.Különösebben nem csoda, hogy a muslicák megtalálják, elég intenzív anyag.
Paradicsomnál vigyázz, hogy keményhúsút válassz, a lének való leves tipusok nem jók. és sózd be!
Én most sárgabarackkot aszalok lóhalálában, el kellene, hogy készüljön két nap alatt, mert elutazunk. És még egy második adag is várja a napon, hogy bejusson a gépbe - remélem a muslicák men eszik meg addig. A piszkok bejutnak a szúnyogháló alá.
Biztosan beválik, csak bátran használd. Mindjárt itt a szilvaszezon. Egyébként én az esős időszak után kaptam egy rakás gombát, amit hihetetlen rövid idő alatt aszaltam csontszárazzá. Isteni illata van még így is.
Üdv! Kicsit ül a topic.Tegnap elolvastam ezt a rengeteg postot és ma megvettem egy 520-ast.Valahogy kisebbnek gondoltam.Nagy batár dög - remélem beválik.:-)
Tudja valaki, hogy napon hogyan kell aszalni? Csináltunk egy keretet, melyre egy hálót tettünk, erre akarjuk rápakolni a gyümölcsöket. Hová kell kitenni ezt a cuccot? Valami árnyékos helyre? Valahol azt írták, hogy a napra nem szabad kitenni, mert akkor tönkremennek a gyümölcsök. De akkor miért hívják napon aszalásnak?
Mi is most vettünk egy Hauser aszalót... Eddig jobb híján meggyel próbálkozok. Délben indítottam el, most cseréltem meg a tálcákat. A leírásban a felső lezáróról elég szűkszavúan nyilatkoznak. Csak annyit írnak hogy ezzel szabályzom a levegő mennyiséget. Oké? De mi az optimális helyzete?
Igazából gyakorló vagyok még. Almával és körtével kezdtem, azt nem nagyon lehet elrontani. A körténél fontos hogy éretlen legyen, ne várd meg míg puha, leves lesz mert hetekig száríthatod, és akkor sem biztos hogy nem fog megpenészedni. A füge is nagyon jó, szerintem ráadásul a legfinomabb. Lehet egybe is aszalni csak sokáig tart. Én félbe vágtam. Forgatás és pihentetés nagyon fontos. A meggyet még nem próbáltam. Maggal vagy anélkül? Hogy sikerült?
A 90-es évek végén láttam egy aszalós reklámfilmet, akkortájt jöttek be ezek a gépek. A nő szétnyomott epret/málnát kevés cukrot keverte, majd ecsettel olajozott egy aszalótálcát -abban a gépben nem csak rács volt-, abban elkente a masszát, aszalta. A kapott gyümölcslappal gyümölcskelyhet bélelt... Rendkívül guszta volt. Azóta csorog a nyálam egy aszalóért.
Hát, egy darabig most nem lesz mit aszalni - legutóbb az őszi gombatermés ürügyén kellett elővenni a gépet, de annak is vége lett. Majd jövőre előássuk a mélyből, ha megint aktuális lesz.
Megtaláltam az ősrági aszalós topicot, mindjárt felhozom megint, csak kíváncsiságból, még nem néztem bele.
Kicsit leült a topic, igaz már kevesebb az aszalnivaló is. Mi sózás helyett jól befűszerezve is próbáltuk szárítani a paradicsomot, nagyonfrankó lett a végeredmény. Próbáltuk úgy is. hogy a magos, laza részt kivájtuk a paradicsomokból és csak a vastagabb húsos rész ment a tálcákra. Lezárt befőttesüvegben eddig nem lett baja, penész sem mutatkozik. Kipróbáltuk a zöldségfélék aszalását is, sárgarépa, paszternák kis karikákra vágva, 3 menetben. Szerintem jobban tárolható mint az egész gyökerek a pincében, homokban.
sziasztok! mi is épp aszaló berendezést szeretnénk venni. tudnátok segíteni milyen szempontok szerint válasszunk? mi a Hauser FD 520-at néztük ki. esetleg van valakinek evvel a géppel tapasztalata? előre is köszönöm.
Sózás nélkül a paradicsom megpenészedik, megfeketedik. Tapasztalat.
A koktélparadicsom túl nedes, kevés benne a szárazanyag. Csak a héja fog maradni, benne a mag, azok is feketék lesznek.
Én raktam be egészben is fügét, elkészült, bár lassabban. Jó így is, de nem tudom, hogy mennyire száraz a közepe. Ha nem, képes megpenészedni. De valsz nem fogja megérni, mert finom.