Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Lesz ez még keményebb is. Az IS átteszi a tengelyét Sziriából Afg. ba. Ott majd nyugodtan szervezkedhet, mert még a Tálib is fél tőlük. A toborzásuk meg sokkal sikeresebb mint az MN-nek.
És utána szépen csendben ideszivárognak, ahogy tették anno. Lesz ijedelem akkor.
Es mindekozben Kabulban ongyilkos merenylet. Tobb, mint szaz aldozat, koztuk 11 amerikai katona. Allitolag az Iszlam Allam az elkoveto, es annak ellenere sikerult, hogy a talibok allitolag egyuttmukodnek az amerikaiakkal az IS ellen.
Minden tiszteletem a vén fókának, de ez már eső után köpönyeg.
Abban teljesen igaza van hogy marhaság volt feladni a többi repteret, de a 48 óra a visszafoglalásra az túl optimista, akkora erőfeszítés lenne hogy felérne egy új invázióval. Egy repteret lehet szabotálni, aláaknázni, nagyon széles a repertoár, ha jól csinálják akkor a 48 óra messze nem elég. A fegyverek és egyéb eszközök megsemmisítését általában a visszavonulás előtt/alatt szokás elvégezni J, nem utána. Ami hasznos és könnyű elszállítani arról már fogadni mernék hogy gondoskodtak a szorgos tálib kezecskék, ott valósággal népsport a fegyver és lőszer elásása J
Lehet poénkodni meg idézőjelbe tenni a tálib harcost, csakhogy a véres valóság kissé más…
Van egy csoport amely 2003 óta dzsihádozik ( eredetileg 1985-ben alapított szolid klán vállakozásJ), annak idején jó alkaloida kapcsolatokkal is rendelkezett, ez a Hakkani csoport.
2005 óta van egy specialitásuk: öngyilkos merénylők kiválasztása, kiképzése, bevetése. Többek között emiatt is ott ritkították a brigádot az amcsik ahol csak érték, de köszönik szépen, a mai napig megvannak. Messze nem lenne vicces ha egy ilyen alaknak kellékestül sikerülne feljutnia egy szállítógépre.
A „sima”, mezei tálib sem lenne sokkal jobb eset, mi van ha meggondolja magát? Katonát le lehet fegyverezni, túszokat lehet ejteni, stb-stb….
Nagyon harcias cikk, akár egyik kedves fórumtársunk is írhatta volna- aki időnként rájár a céges Karmel készletekre, utána meg butaságokat írJ és olyankor Magyarországtól Afganisztánig mindent atomozna:)
De annál nagyobb gond hogy a jó meglátások keverednek a tényszerű tévedésekkel és marhaságokkal, márpedig ha az input téves, az output sem lesz jobb…
Atombomba bevetés Koreában, Vietnámban, nagy valószínűséggel meg sem születtünk volna vagy ha igen akkor 3 kézzel gépelnénkJ
En conséquence, l'Assemblée Nationale reconnaît et déclare, en présence et sous les auspices de l'Etre suprême, les droits suivants de l'Homme et du Citoyen.
A dőlt kiemelésben szereplő Legfelsőbb Lény nem véletlen, ugyanis volt egy ilyen forradalmi dekrétum is:
Szóval a francia felvilágosodás csúcspontján,1794-ben, amikor tűzzel-vassal antiklerikáliskodtak, jakobinusok mindenfelé, hát mit ad a Legfelsőbb Lény? új hivatalos vallási ünnep és nagy körmenet Párizsban:)
Szabadság, egyenlőség, testvériség, vagy halál!:), de mivel Robespierre eredetileg ügyvéd volt, valószínűleg elgondolkodott hogy nem árt egy enyhítő körülmény arra az esetre ha mégis a katolikus egyháznak van igaza:)
Doncike a nem szakmabeli civilek kedvéért még egyszer: Mégha Dolhában Trumpiék meg is állapodtak a kivonulásban, ez akkor is csak egy tollvonással egyenértékű dilettáns valami.
Egy visszavonulásnál először nem a hátvédcsapatokat vonultatom hátra, ezzel magára hagyva mindenkit, és mindent, hanem először a hátrébb lévőket, és a felszerelést vonom ki, majd ezután vonom hátra a védőket. Ha nem így tennék, akkor azt menekülésnek hívják. Az elme roggyant Biden lényegében a fejetlen menekülésre adott parancsot, hátrahagyva mindent. Ezt kellett korrigálni, amikor visszavezényeltek a reptérre katonákat lebonyolítani legalább a saját afgánjaik kimenekítését.
Valahol egy hozzászóló így jellemezte ma Benkő minisztert-gondolom volt alkalma közelről megismerni:
"Csak egy adat az életéből. Körbelakta az országot, ha egy csillag kinézett valahol a váll-lapjára. Ezt soha nem érdekelték a munkatársak, az emberei, csupán a ranglétrán mászás motiválta."
Amennyire én tudom, anno a ruszkik rendesen megbombázták a kivonulásuk idején az érintett útvonalak környékét, mintegy elrettentendő az esetleges támadásokat, talán még közölték is ezt.
Kiegészíteném az összegzésed: a nyugatnak, és főleg Izraelnekonmagaval szembeni kotelessege katonailag megtorni mindenki mast, mert mi vagyunk a jofiuk.
Jól tüktözi ezt a hozzáállást a cikk vége:
"Pedig nem Izraelnek vagy Amerikának és szövetségeseinek kellene modus vivendit keresnie a Közel-Kelettel, illetve a világgal, hanem fordítva. Miénk az igaz ügy, mi vagyunk a jók. A mi civilizációnk és kapitalizmusunk az írott történelem legsikeresebb társadalomszervezési modellje, ami a legnagyobb gazdagságot és boldogságot teremtette a világon. Megérdemeljük a világ minden csodálatát és tiszteletét, s ha az nem menne, félelmét."
Nyilván ebben a káoszban mindaz amit seal-es elmondott már nem vagy csak komoly áldozatokkal lenne megvalósítható még akkor is ha lenne rá politikai akarat (ami nincs, ahogy idő sem). Viszont arra jó volt ez a megnyilatkozás, ráadásul egy hiteles katona részéről, hogy a közvélemény lássa, működhetett volna ez a történet egészen másként is és akkor talán nem kellett volna elégetni az amerikai zászlókat a nagykövetségen. Azt hiszem ez a fiaskó legalább akkora csapás volt az amerikaiak önbecsülésére mint anno 9/11 csak éppen most a kudarccal és következményeivel együtt kell élni.
XD Gondolom megint egy magyar kreálmány hír, hogy megerősítsük általa, mi védjük meg egész Európát, ilyenek ezek a migránsok! Ha logikusan, és most már a képsorokat is végignézve belegondolunk az ottani helyzetbe, mi realitása lenne annak, hogy egy "tálib harcos", ha be is kerülne egy ilyen gépre, az állig felfegyverzett katonák között bármivel is próbálkozna? Más... A segítők rettegnek, menekülnek a tálibok elől, örülnek ha felkerülhetnek egy evakuáló gépre, szerintem saját maguk kivetik a szemetet maguk közül, és megakadályoznak bármilyen cselekedetet, lévén ha megdögleni szeretnének, ahhoz felesleges a repülőtérre eljutás, bejutás kockázatát, nehézségeit felvállalni.
Szóval azért volt sikeres a mentőakció, mert sikeres a haderő fejlesztés? Akkor mondjuk, a szlovák, a cseh, vagy a dán is azért volt sikeres mentőakció, mert ott is sikeres a haderő fejlesztés? Még véletlenül sem a szakmai hozzáértés, a felkészült állomány, és egy picit a szerencse is? Ne felejtsük, ebben nem csak katonák, hanem a rendőrség, a titkosszolgálatok, és a civil diplomaták is részt vettek. Vagy náluk is a sikeres haderő fejlesztés miatt lett hibátlanul kivitelezve az akció? Vagy csak egész egyszerűen kényszeresen meg kell ragadni minden alkalmat a "sikeres" haderő fejlesztés hangoztatására-na persze a háttérben meglapul egy kis miniszteri és tábornoki önfényezés is.