Pár dolgon az én szemem is kerekedett, de olvass bele egy motoros szaklap cikkeibe - rosszul leszel. Ő legalább próbál javítani a helyzeten, örülök, hogy ilyet is oktatnak a Műszakin.
Parkírozás - parkolás Nem világos, mire gondol az illető, amikor parkíroz: gépkocsival való parkolásra vagy parkosításra. A parkírozás egyértelműen kerülendő (németből mechanikusan átvett) szó.
Szerintem meg a parkíroz a büdös életben nem jelent "parkosít"-ot. De ez ugye családilag fóggő, az én apám az autóval még parkírozott, én már parkolok...
Ólommentes benzin nem létezik. Ólmozatlan: tudatosan nem tesznek bele ólmot, azaz nem ólmozzák.
Ezt rohadjak el, ha értem, mit akar ezzel mondani. Ha nincs benne, akkor nem "mentes" tőle, csak akkor, ha volt benne és "mentesítik"? Illetve, ha soha nem is volt benne, akkor nem is volt mentes tőle? Vagy mégis hogy érti ezt a kategorikus baromságot?
A "háromutas" a "three way" hibás, felületes fordítása. A "way" ugyanis nem csak utat jelent az angolban, hanem módot, szempontot is.
Ja igen, ha valaki a magyar nyelvről ír "cikket", tudjon legalább középfokon magyarul. Ugyanis az út (ezúton, mi több ezúttal tájékoztatnám mérnök úr!) módot is is jelent magyarul, ha már...
Amúgy meg a tipikus közhelygyűjtemény, az ezerszer csócsált problémás szavak és kivefezések (számomra) rossz oldalról való megközelítése: médiák, legoptimálisabb, magas-nagy stb.
A 2. kivételével játszik az összes. Meg még játszik az ilyen is (igaz, némiképp archaikus*): New Yorkban elítéltek terrorcselekményekre szövetkezett négy férfit.
* Hagyományosan a jelzők sorrendje az volt, hogy a rövidebbek voltak közelebb a jelzett szóhoz, a szerkezetesek meg távolabb. Ez maximálisan szolgálta az egyértelműséget. De – feltehetőleg – az európai nyelvi área hatására a sorrend szemantikai alapúvá vált, így a neológ verzióban a mennyiségjelző megelőzi a minősítő jelzőt. Ekkor viszont – főként írásban – nehezen értelmezhető konstrukciók állnak elő. Épp ezért célszerű (a kötelezősége nem teljesen egyértelmű) a szerkezetes jelző előtti minőségjelző után vesszőt használni elkülönítésül.
A 3-astól kezdve mind közbevetés. A második 4-es pont :) szerinti verzió engem amúgy eléggé irritál, bár elvileg a helyesírás megengedi. Nem általában a vesszős közbevetés, hanem az ilyesmi szerkesztés.
Több lehetőség is elképzelhető, attól függően, hogy a közbevetett információt hogyan akarjuk elválasztani a mondat többi részétől:
1. New Yorkban elítéltek négy férfit, akik terrorcselekményekre szövetkeztek. 2. New Yorkban elítéltek négy terrorcselekményekre szövetkezett férfit. 3. New Yorkban elítéltek négy — terrorcselekményekre szövetkezett — férfit. 4. New Yorkban elítéltek négy (terrorcselekményekre szövetkezett) férfit. 4. New Yorkban elítéltek négy, terrorcselekményekre szövetkezett, férfit.
A dolog ott kezdődik, hogy a túlságosan kétértelmű helyzeteket már a nyelv kiszűri. Az írásjelek elsősorban arra szolgálnak, hogy segítsen az élőbeszédhez hasonló intonációt a leírt mondatba csempészni. (Ez nem tökéletesen, de az adott rendszer szerint viszonylag következetesen működik.)
Szerintem nem nihilista álláspont, hogy ne pakoljuk tele a mondatokat vesszővel (egyébként a fenti következetességet elrontva) csak azért, hogy néhány űberextrém esetben segítsen az értelmezésben...
Mint leírtam, az idézett példa ugye nem tartozik ezek közé az esetek közé, a vessző pedig szerintem kifejezett helyesírási hiba.
Ugyan miért kéne az alsóba? A hangsúly nem indokolja, az egyértelműség meg sokszor sérül amúgy is. Amúgy meg itt pont nem sérül, a négy nem vonatkozhat a terrorcselekményre, mert az megkövetelne egy névelőt: "New Yorkban elítéltek egy négy terrorcselekményre szövetkezett férfit"
---
Szerintem amúgy az egyik oka a helytelen vesszőhasználatnak, hogy a hangsúly változik.
Pl. a "Gipsz Jakab, a Nemzeti Helyesírási Hivatal vezetője" típusuaknál nem nagyon viszik föl a hangsúlyt beszédben sem (számomra amúgy zavaróan).
==================== A „díj, érem, emlékérem” stb. elemek olyan előtaghoz is járulhatnak, melyek önmagukban nem tulajdonnevek, de az elnevezésben tulajdonnévi értéket kapnak.
Állhat a tulajdonnévi értékű előtag egy vagy több szóból.
A több szóból állóknak nem csak az első eleme, hanem az összes különírt eleme nagy kezdőbetűs.
A típusjelölő köznevek azonban kisbetűsek, és kötőjel nélkül kapcsolódnak: Életfa díj, Főnix díj, Alaprajz díj, Korona érdemrend, Nagy Testvér díj, Közép-európai Örökség díj, Pro Urbe díj, Pro Cultura Hungarica emlékplakett, Pro Oncologie díj, Pro Universitate díj, Pro Silentio díj, Pax Romana érem stb.
====================
Az idézet az AkH. 195-öt értelmező Osiris-féle Helyesírásnak a díj- és kitüntetésnevekkel foglalkozó oldalairól származik (225-228), az ott megkülönböztetett 7 altípus közül az 5.-hez tartozik a "Vörös Zászló érdemrend", és a fentiek miatt lesz nagy ez az önmagában persze nem tulajdonnév, de az elnevezésben tulajdonnévi értéket kapó elem, és ezért írjuk külön tőle és kicsivel a díjtípust jelölő közszót (a legközelebbi példa a felsoroltak közül a "Nagy Testvér díj").
Retro gastro Cserkész kolbász Rejtély, hogyan élhette át az egész szocializmust a cserkész kolbász úgy, hogy egyszer sem esett át a nyilvánvaló névváltoztatáson, és megúszta, hogy úttörő kolbász legyen.
"Mármost tehát fel lehetne fogni úgy is, hogy a "Vörös Zászló érdemrend"-nek, ami helyesírási szempontból teljesen tiszta, született egy "munka-" változata"
A "Vörös Zászló"-t miért kell két nagybetűvel írni?
Aktualitás: *"Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.", így, a cég honlapján.
Jó lenne, ha a cégek bejegyzésekor a cégbíróság vagy a révükön valaki más tanácsokkal szolgálnak egy cég nevének írásához (meg talán a névválasztáshoz is, tekintettel a rettenetes cégnevekre). :)
Színesíti a képet, hogy külön "Munka érdemrend" is létezett, sőt ezt az alapító törvényben "Magyar Munka érdemrend"-nek írják, amit vagy a díj egy változatának kéne felfognunk, és akkor "magyar Munka érdemrend", vagy a "Magyar Munka" vált itt megnemesült tulajdonnévvé, és ez esetben "Magyar Munka érdemrend". :)
Ez egy szovjet mintára alapított díj (1953). Az első gond az volt, hogy sokáig "Munka Vörös Zászló Érdemrend" néven futott, de az alapító törvény és az orosz név (Орден Трудового Красного Знамени) alapján sikerült átalakítani "Munka Vörös Zászló érdemrendje" formára (az érdemrend persze kicsi itt).
Van egy Vörös Zászló érdemrend, ez harci kitüntetés volt, és már 1918-tól adományozható. Ha jól értem, ennek lett a munka frontján végzett harcot elismerő változata ez a fenti díjnévszörny.
Mármost tehát fel lehetne fogni úgy is, hogy a "Vörös Zászló érdemrend"-nek, ami helyesírási szempontból teljesen tiszta, született egy "munka-" változata, és ez esetben olyasmivel állunk szemben, mint a "kémiai Nobel-díj" és társai. Vagy lehet a munka allegóriájával birtokviszonyban álló "Munka Vörös Zászló érdemrendje" (itt tartunk most), de ez esetben valahogy nem teljesen világos a viszony a névelemek között.
Szerintem se ugyanarról beszélünk: a mondat az mondat, mondatokban beszélünk, ennek semmi köze az elvontsághoz. :)
Valóban jellemzőbb az élőbeszédre, mint az írásra, az akár sokszoros beékelődés, nem utolsósorban azért, mert kevésbé van időnk/gondunk a szerkesztésre.
És nem beszélek semmiféle feltételezett "helyes" sorrendről, még véletlenül sem alkalmaztam volna ilyen minősítést. A töredezettség azonban tény, és éppen az általad említett beszédhelyzetek gyakori jelensége. A vessző ezt legfeljebb hangsúlyosabban jelzi írásban(!), azaz kódolt változatban. De nem ettől lesz töredezetté, hanem az élőbeszédre jellemző töredezett szerkesztéstől.
Nem egészen értem a problémádat, az a gyanúm, hogy valami naiv elképzelés lehet mögötte, ami szerint a spontán közlés ab start nem lehet töredezett. Miért is ne lehetne? Te talán azt gondolod, hogy csak írásban szerkesztünk? Az élőbeszéd is szerkesztett közlés (amikor nem, akkor fel is tűnik, hogy valami oknál fogva elmaradt a közlés strukturálása).
Lehet a központozást nem szeretni, lehet a beszédegységeket nem jelezni, de hogy a jelzéstől jönnének létre, az nem tűnik tartható álláspontnak. :)
