Ezen a fórumon a citrusfélék és a banánfélék hazai neveléséről osztjuk meg egymással tapasztalatainkat. Bárki elmesélheti sikereit, de esetleges kudarcait is, hátha találunk közösen megoldást az utóbbiak kiküszöbölésére.
Kezdő citruskedvelőknek javasoljuk a http://quicktor57.fw.hu/ weblap Citrusnevelési útmutatójának alapos áttanulmányozását. Ebben átfogó ismeretekre lelnek az otthon nevelhető citrusfélékről, azok beszerzési forrásairól, az alapvető nevelési körülményekről és a gyakori hibákról, kártevőkről, növényvédelemről, a magoncok neveléséről.
A nagyon egy-két levelet valami megrágott. Azért kettő, hogy ha az egyik valamiért nem bírná, akkor még legyen tartalék. Valahogy így kezdtem az ujjas citrommal is, aztán lett 7 db nagyobb oltványom, és mellette még 36 dugvány is összejött...
A télvégi sweetie magoncok szépen nőnek, az egyik kb 25-30 cm, elágazott nemrég. Most valami érdekes kezd kialakulni rajta, lehet, hogy bimbót hoz. Fura.
Miért, mi a baj ezzel az idővel? Ha a dézsában megfelelő a talaj, semmi baja nem történik az esőtől, max. átfolyik a víz rajta. Nyáron is (legalábbis én) naponta öntözöm, nem kis adagokkal, hanem amíg meg nem jelenik az edény alatt - ezt itt tanultam egy igen tapasztalt olvtárstól.
----
Biztos mindenki látott/tapasztalt már olyat, hogy egy szülő, ha fázik, gyorsan ráad a gyerekére még egy pulóvert/sapkát/sálat, függetlenül attól fázik a gyerek vagy nem.
Nos, a citrusok nem trópusi növények. A huzatot nem szeretik, de nagyon szélvédett helyen tele lesznek atkával, pajzstetűvel, azaz jobb nekik a levegő. Ugyanígy a napot is szeretik, de az uv sugárzástól megégnek, a nagyobb citrusültetvények jobbára naptól védettek.
Összeszedtem, hány fokig bírják a hideget. Forrás: agrumilenzi
A szöveg konkrétan pl: "In ambiente riparato il Kumquat Rotondo può resistere a temperature minime di circa -10°C." - a környezetre felkészített Marumi ellenállhat/ellenáll kb. -10 fokos minimumig.
Találtam hasonlót, (lehet, hogy pont azt) csak az a hiányosság, hogy a szövegben nem ír méretet, vagy a tömegét (súlyát), a képről meg nem tudom megállapítani, hogy mekkora, mert nincs mihez viszonyítani.
De elfogadom amit a honlap mutat, mert a szöveg szerint egyetlen csúcsos fajta, amit vettem az csúcsos.
Korábban puffogtam, hogy oltvány Etrogot kaptam. Azóta sikerült némi infot szereznem, miszerint Lenziék forgalmazzák a cédrátokat oltványként is, dugványként is. Az oltvány lassabban fejlődik, de hosszabb életű, mint a dugvány, aminek nem olyan erős a gyökere.
Más helyen olvastam, hogy a dugvány cédrát 10-15 évig, az oltvány akár 30 évig él.
Én simán locsolom. Egyre kevesebbet kap, novembertől hetente egyszer, aztán decembertől kéthetente egyszer de kapnak 1-2 pohár vizet. Szomszédasszony mellettem teleltette a citrusát. Megfogadtatta velem, hogy ne nyúljak hozzá. Nem tettem. Kiszáradt, dobhatta ki.
Hát aki egész télen nem locsolja, annak tuti kiszárad.
Korábban feltett valaki egy képet, hogy hideg helyiségben pár hétre magára hagyta a citrust és tönkrement, nem tudja mitől.
Hiába mondtam kiszáradt, senki nem hitte. Azután megnézték a gyökerét, kiderült, alig volt földje úgy benőtte.
Pincében teleltetve azért előfordulhat, hogy leveleket ledob, de tavasszal újra éled. Locsoláshoz nézni kell a földjét, ne jusson porszáraz állapotba. Lehet, 10-12 nap alatt még hidegben is elpárologtatja a kevés nedvességet, amit időnként kap.